2011. január 26., szerda

Téli nagy fogások

Bár még nem fejeződött be teljesen a téli átigazolási időszak, de már azért lezajlott egy-két üzlet. Nézzük, milyen "halak" akadtak a nagyobb csapatok horgára eddig a télen!


Luca Toni      Genoa => Juventus

A "zebráknak" nagy szükségük volt egy új csatárra, ugyanis Quagliarella szezon végéig kidől a sorból, Amauri játéka még mindig kétséges ( igaz, ő játszott hétvégén ). Jött Luca, aki két meccsig bírta sérülés nélkül, térdsérülését követően egy hónapig nem számíthat rá a csapat. Helyét ideiglenesen egy zöldfülű - illetve Alessandro Del Piero vette át, de az ős Juvés már nem tud természetesen folyamatosan minden meccset végig játszani egy hónapon keresztül - vette át, akinek a Bari elleni bajnokija volt az első Serie A-s mérkőzése, ez az ifjú Gianetti. Sürgősen csatár kell tehát a Juevtusnak, hiába jött Luca Toni. Aki egyébként 2012 nyaráig írt alá a torinói klubhoz. Del Neriék 6 millió euróért szerezték be a 33 éves olasz csatárt.
A Juventus egyébként érdeklődött  Klaas Jan Huntelaar-ért is, ám a Schlke támadója azt mondta, jól érzi magát Németországban.

Edin Dzeko      Wolfsburg => Manchester City

Többen is érdeklődtek a wolfsburgi gólvágó után ( többek között sok Arsenal szurkoló sem bánta volna, ha megkaparintja a klub a bosnyák támadót ), végül az olajsejkek tulajdonában lévő Manchester Cityhez igazolt. Nem tudom, azért-e, amit a tulajdonosok foglalkozásának a neve jelent, de az biztos, tavasztól már Dzeko is ott lesz a milliárdos klub tulajdonában ( ő ezt mondta : "Amikor mindenki a pénzt azonosítja Manchester Cityvel, téved" ). 27 millió font ( 32,5 millió euró ) volt a kitétele annak, hogy Manchesterbe utazzon Dzeko, amit le is perkáltak a kékek. A City 2015-ig tartó szerződést kötött a támadóval.

Ibrahim Afellay      PSV Eindhoven => Barcelona

Decemberben már megegyeztek a felek egymással a holland játékos ügyében. A PSV-nek nagyon kell a pénz, a Barcának kellett Afellay. Nem tudom, hogy mennyit fog tudni játszani a fürge középpályás, ugyanis posztján nála jóval jobb játékosok is vannak a Katalánoknál. 3 millió eurójukba került a spanyoloknak, majd meglátjuk, érdemes volt-e ennyit kiadni egy újabb középpályásért. A szóban forgó játékos négy és fél évre írt alá a Barcelonához.



Antonio Cassano      Sampadoria => Milan

Az olasz már több mérkőzést is játszott a Milánban, szám szerint  hatot, de ezeken a meccseken még nem szerzett gólt, csak asszisztált három találathoz. Előbb-utóbb biztos vagyok benne, hogy be fog találni. Jó csatár, de mivel emberileg nem teljesen százas, ezért sohasem tartozhatott - a legnagyobbak közé. A milánói klub nem hozott nyilvánosságra túl sok információt Antonióval kapcsolatban, de ha lehet hinni a híreknek, akkor a 28 éves csatár 2014 júniusáig maradhat, és évente nagyjából 2,8 millió eurót kereshet meg.

További top igazolások :

Steven Pienaar      Everton => Tottenham

Darren Bent      Sunderland => Aston Villa

Mark van Bommel      Bayern München => Milan

Emmanuel Adebayor      Manchester City => Real Madrid ( kölcsön )

Ami minket, magyarokat érint :

Rudolf Gergely      Genoa => Bari

Laczkó Zsolt      Debreceni VSC => Sampadoria

Simon Krisztián      Újpest Fc => Feyenoord

Az Arsenal utánpótlás-játékosok kölcsönbe adása : 

Jay Emmanuel-Thomas  ===> Cardiff City

Henri Lansbury  ===> Norwich City

Mark Randall  ===> Rotherham United

Aaron Ramsey  ===> Nottingham Forest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése