Őszintén bevallom, a mutatottnál nagyobb ellenállást vártam a kiesés ellen küzdő csapattól, hazai pályán. Az első húsz-huszonöt perc nagyjából megfelelt a várakozásaimnak, ekkor még valamennyi akarat fölfedezhető volt a Wigan játékosaiban, ha valaki esetleg észrevette, hogy ők is pályán vannak. Hamar kezünkbe vettük a játék irányítását, és, bár egyre világosabbá vált, hogy előbb-utóbb gólt fog eredményezni a szokásos tiki-taki, helyzetünk nem igazán adódott az első találat előtt. Nagyon kellett az az Arteta átlövés ( no meg Ali Al Habsi kapus elmélázása ). Egyébként nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy náthás a kommentátor ( mert sokat tüsszögött ), és így kérték fel, hogy közvetítsen meccset. Aztán, ahogy haladt előre a meccs, észrevettem egy összefüggést : mintha mindig akkor tüsszentene, mikor a hazaiak kapusa játékba kerül. Ráadásul valami fura arab szöveget is mondott mindig előtte. Most már tudom persze, hogy csak az ománi kapus nevét emlegette a szpíker, hiszen, mivel aránylag gyorsan kell mondani, a Habsi-t hapci-nak értettem, és ebből adódott ez a kis félreértés.
A váratlan Arteta-gólra egy percen belül érkezett a Vermaelen-fejes, amivel el is dőlt a meccs. Zsinórban 178 sikertelenül elvégzett sarokrúgás után ( mármint, amiből nem lett gól ), a 179-dik végre meghozta a sikert, és szögletből is eredményesek tudtunk lenni.
A továbbiakban gála volt, és Robin persze betalált, hogy is végződhetne a mese másként, mint egy Persie-góllal. A harmadikat viszont kedvenc párja, Gervinho szerezte, így a mellett, hogy biztosítottuk, hogy tapadunk az élmezőnyre, mint szerencsétlen diák számtanórán a táblára, azt is bebizonyítottuk, hogy nem csak "egy emberes" csapat vagyunk. Négy gól, négy különböző gólszerző, három pont és nagy elégedettség - ezek a vonzatai a hétvégi meccsnek.
