Mindenki azt hitte, hogy miután a Király - kupát elhódította a Real, a Bernabeuban egy izgalmasabb meccset látunk. Már balsejtelmem volt Mourinho nyilatkozatánál, amikor is azt mondta, hogy jó neki a 0-0. Aztán a meccs körülbelül annyit szólt a fociról, hogy Messi két gólja. Mindenek előtt leszögezném, hogy megérdemelt volt a Barca-siker, vagy legalábbis a gólok azok voltak. A második találat szép is volt, bár Messi nem mutatott be őrdöngős cseleket, egyszerűen úgy tolta meg háromszor a labdát, hogy átment a Real nem túl határozott védelmén.
Ám előtte még annyi minden volt. Az első játékrészben is látszott már, hogy előszeretettel színészkednek a játékosok Wolfgang Stark játékvezetőnek, a színészfelfedezőnek, aki egyenesen odavolt a mutatványokért. Félidőben a teljesítmények 50% - 50%-ra álltak, de a Real mindig csak a hazai pálya előnyét használta ki. Az ötcsillagos játékvezető pedig a nagy semmit is lefújta. Di Maria úgy reklamált, hogy két kezével hergelte a közönséget, ami tudvalevő, hogy nagyon nem díjaznak a bírók. Igen, a bírók, és nem Wolfgang Stark. ( Egyszer össze kéne hozni őt, és Phil Dowd sporttársat ).
Ami pedig ezután következett. Nos, eddig is tudtam, hogy a Barca játékosai szeretnek nagyon nagy nyomást gyakorolni a bírókra ( nem volt ez másképp az Arsenal ellen sem ). Ezt eddig kiegyenlítette az, hogy tényleg leiskoláznak mindenkit, és bár nem túl izgalmasak a meccseik, ha egy-két rövid, lapos passzos összjátékot elcsíp az ember, azt megemlegeti még egy párszor. De ezen a meccset most betelt az addig még viszonylag üres pohár. Busquets, Dani Alves, és a többiek pedig reklamálásban. Valami hihetetlen, hogy mit össze esetlenkedtek, szó szerint, csak direkt. Mivel a világ legjobb klubjának hívják őket, jól tudják, hogy a harmadikat már biztos, hogy befújja a spori. Ezen az estén nagyjából volt harminc. A madridiak kaptak két sárgát és két pirosat, a vendégek pedig két sárgát ( és egy pirosat, a tartalékkapus kapta... ).
Egyik fél játékosai sem akartak ismeretlenek maradni s színészvilág számára, ez tény. Ezen az estén viszont a katalán színészet virágzott inkább. Most tessék belegondolni, hogy ez volt a Real otthonában, mi lesz a Camp Nou-ban?
Ha visszatekintünk az egyenes kieséses szakaszba, a Barca komolyabb meccsein ( főleg abban az időszakban, amikor nem állt továbbjutásra, vagy még necces volt az eredmény ), mindig voltak tömegjelenetek.
A képen már a Camp Nou-ban, a visszavágón. Mi lett belőle? Egy van Persie - kiállítás. Aki csodálkozik ezen, emelje fel a kezét a monitor előtt.
Még egyszer utoljára pedig le kell szögezni, ha nincs Stark, a Barca sem ér el ennyit eredményt ( és a Real sem éri el részeredményeit ). De ez van. A cikket pedig már kezdem írogatni, a Manchester United - Barcelona BL - döntőről.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Real Madrid. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 28., csütörtök
2011. április 26., kedd
BL - elődöntők : Real Madrid - Barcelona
No, ismét egy klasszikó. Hanyadik is sorozatban? Harmadik. Azt mondják, hogy van olyan meccs, amit nem lehet megunni ( természetesen erre mondják ). Az én véleményem az, hogy a a játék képe alapján bőven meg lehet unni, de mivel mégiscsak egy Real - Barca, azért is megnézi az ember egy hónapon belül a harmadik és negyedik összecsapásuk. Kétségtelen, hogy ez lesz a legizgalmasabb mind közül. Az esélyes természetesen a Barcelona, de a Real a kupadöntőben megmutatta, hogy egy félidő erejéig ők is tudnak fölényben játszani a Barca ellen, sőt, le is tudják győzni a katalánokat.
A döntő megnyerése - vagy elvesztése - sokat fog számítani. Valószínű, hogy mindkét csapatnak motivációt ad. A Real most már elhiszi, hogy le tudja győzni riválisát, a Barcelona pedig nyilván vissza akar majd vágni a vereségért. A közelmúltban történtek után úgy gondolom, ez az a meccs, ahol legkevésbé lehet biztosra menni. Ha sikerül a Madridnak bekapott gól nélkül lehoznia a szerda estét, akkor az esélyei hatványozottan megnőnek a továbbjutásra. Ez még akkor is igaz, ha gólt sem lőnek, hiszen akkor akár az 1-1, 2-2, vagy 0-0 után tizenegyesekkel is döntőbe juthatnak. Azért ez nem lesz ilyen egyszerű a Barcelona ellen.
Azzal, hogy a Real megnyerte a kupadöntőt, kifejezetten érdekessé teszi majd ezt a meccset is, és így nem csak az egyik elődöntő lesz izgalmas, hanem mind a kettő.

2011. április 22., péntek
A Király - kupa meg a többiek
Joggal várhattam a szerda estét, de nem sok kedvvel : a Sp*rs ellen játszottunk, de tét nélkül. Aztán eszembe jutott, hogy a Newcastle ellen előző nap ikszelt a MU, te sejtettem, hogy ez semmit sem fog számítani. Játszottunk egy jó első félidőt szokás szerint, aztán a második játékrészben visszaesett a teljesítményünk ( szokás szerint ). Egy hete visszatérő kapusunk, Szczesny tartotta a lelket a csapatban. Hiába szárad az ő lelkén az Sp*rs tizenegyese, ha ő nincs, nem 3-3, hanem 6-3 a vége.
Mindenki azért imádkozik, hogy valami isteni csoda folytán legyen már vége a szezonnak. Tökmindegy, hogy hányadik helyen végzünk ( közben már a Chelsea megelőzött minket ), legyen már vége. Apropó Chelsea. Ha véletlen megverjük a Unitedet, és a Chelsea is elpáholja Sir Alex együttesét ( és emellett megnyeri hátralévő öt meccsét ) lehet, hogy a Kékek kihasználják a két csapat szerencsétlenkedését, hogy finoman fejezzem ki magam, és nevető harmadikként övék lesz az arany. Simán. Nemsokára kiderül, lehet-e keretes szerkezettel szezont nyerni, azaz : fantasztikus rajttal és fantasztikus hajrával.
Ezen a szép szerda estén rendezték a Király - kupa döntőt. Mindenki tudja, hogy a Real nyert, de senki sem hiszi el. Pedig igaz. Nem mintha most bizonyították volna, hogy lehet Barcát verni, mert mi már megmutattuk sokkal szebben, de mindenképpen bravúr volt így, tulajdonképpen tétmeccsen.
Mivel ez így alakult, kicsit talán izgalmasabb lesz a BL - elődöntő, legalábbis úgy az első meccs első félideje biztos. Aztán majd meglátjuk. Mert bár biztos nagy elánnal fog a Barcelona játszani, a Real már megtudta, hogy nem lehetetlen legyűrni a katalánokat. Mindkét csapat bizonyítani akar, ez talán jobb meccset ígér, mint amilyen volt a döntő.
Ami minket illet, szombaton a Boltonhoz látogatunk egy testvéries döntetlenért. Üzenem : csak arra vigyázzunk, hogy a harmadik hely meglegyen !

2011. április 14., csütörtök
Párosan szép az élet
Több meglepetés is született a negyeddöntő meccsein, de az, hogy a továbbjutó csapatok közül mindenki kettős győzelemmel jutott, igazán meglepett.
Természetesen örültem annak, hogy a csirkések kiestek, annak már kevésbé, hogy a Real Madrid örülhetett ennek. A Tottenhamnek esélye sem volt. Sehol. Amint ismeretes már, minden továbbjutó együttes kettős győzelemmel ejtette ki riválisát, így a Madrid is. Otthon 4-0, idegenben 0-1. Az angolok még gólt sem lőttek.
Ugyebár a BL - elődöntőkben is Real Madrid - Barcelona lesz, csakúgy, mint hamarosan a spanyol bajnokságban és a kupadöntőben. A két elődöntőről majd később bővebben fogok írni.
Összességében teljesen megérdemelten jutott tovább a Special One együttese, de a Barcelona ellen természetesen ki fognak esni, vagy legalábbis attól függően, hogy a három párharc közül ( bajnokság, kupa, BL ) melyiket akarja majd legkevésbé a Barcelona. Háromból kettőt minimum a gránátvörös-kékek fognak vinni.
Ha már a Barcánál vagyunk, a katalánok is 1-0-ra nyertek Doneckben, otthon pedig 5-1-re. Előzetesen (sem) lehetett természetesen kérdés, hogy ki lesz a továbbjutó. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen összecsapás a negyeddöntők közül, amelyiken teljes mértékben azt kaptuk, amit várhattunk. Kettős győzelem, sok Barca gól. Nem is lett igazi meccs, ha nem így történt volna...
A legnagyobb meglepetést természetesen a az Inter és a Schalke összecsapása szolgáltatta. A németek 7-3-s összesítéssel búcsúztatták Leonardo alakulatát, ötöt rúgtak Milánóban. Már a negyeddöntőkben is a Schalke csapatának szurkoltam. Most, hogy kiderült, hogy a Manchester Uinteddel csapnak majd össze, végképp nekik fogok szorítani. Gyakorlatilag vagy Barca - MU, vagy Barca - Schalke döntő lesz.
Számomra csalódás volt a ManU és a Cselszkij meccse ( mindkettő ). Elsősorban persze az a kár, hogy miért nem esett ki egyik sem... Szóval elsősorban az volt a kár, hogy abszolút egyértelmű volt a dolog. Egyik csapat sem hajtott igazán, összességében unalmas meccseket játszottak. A manchesteri tizenegy javára az döntött, hogy jobbak voltak az egyéni teljesítmények, mint riválisuknál.

Real Madrid - Barcelona
és
Schalke 04 - Manchester United
mérkőzések tehát az elődöntő párharcai.
2011. április 8., péntek
Biztosra mentek
Hét közben volt Bajnokok Ligája, és Európa Liga is. A héten mindkét porondon négy-négy meccset játszottak, és mindkét kupasorozatban gyakorlatilag négy meccsből három olyan, ahol 99%-ra meg lehet mondani, hogy mely csapat jut tovább.
Kezdjük a Bajnokok Ligájával.
A Real Madrid és a Tottenham párharca ( sem ) azt hozta, amit előzetesen várni lehetett. Igaz, az összecsapásról írt bevezetőmben azt írtam, hogy lehet akár nagy madridi győzelem, 4-0-ra azt hiszem senki sem számíthatott. A Real lemosta a pályáról a csirkéseket, és voltak jó egyéni teljesítményeik is. Természetesen azután, hogy Crouchot kiállította a játékvezető, támadásra nem sok esélye volt az angoloknak, továbbá védekezésben sem voltak a toppon. Pedig ha sikerült volna egy szorosabb eredményt elérni a spursnek, akkor Mourinho gárdájának pokoli lehetett volna az angliai túra. Így viszont a lényegi dolgok eldőltek.
Padlót fogtam az Inter és a Schalke meccsétől. A meccs beharangozójában a németeket tulajdonképpen levegőnek néztem. Ahhoz képest hiába kerültek már az első percben nem is akármilyen találattal hátrányba, 2-5 lett a végeredmény. Most ezek után 4-0-ra kéne, hogy nyerjen idegenben az Inter, hogy egyből továbbjusson.
A szerencse is a németek oldalára állt kedden, több ilyen szituáció is volt közvetlenül a gólok előtt.
Hatalmas meglepetés tehát a Schalke győzelme, olyan győzelme, amivel szinte kiharcolták a továbbjutást a San Siróban.
Meglepetést nem hozott, sok gólt viszont igen a Barcelona és az ukrán Shakhtar Doneck első párharca. Hat gól született, csak a baj az, hogy 5 : 1 arányban. Most jön az a mondat, hogy a Shakhtar végül is tisztességesen helytállt, de hiába, aki jobb, az jobb. Így van, ebben a párosításban is megvan a továbbjutó, az Shakhtar otthon egy ikszre, netán egy 2-1-es "tiszteletgyőzelemre" lehet jó.
Az egyedüli negyeddöntő, ami nyitott maradt az első összecsapás után, az a Chelsea és a Manchester United harca. Ugyan nyertek a Vörös Ördögök egy góllal, s nem kaptak, ennyivel nem lehetnek nyugodtak. Simán rúghat a Chelsea gólt a visszavágón, és akkor már minden másnak látszik majd. Ilyen meccseken pedig főleg, ami gyakorlatilag megfelel(t) egy angol bajnokinak. Itt még lesz miért izgulnia a szurkolóknak, főleg a Chelsea-szimpatizánsoknak, mert valódi esélye már csak ennek a kupának a megnyerésére van a klubnak.
Az Európa Ligában is biztosra mentek a csapatok, hengereltek az otthon játszó együttesek. Született két 5-1, egy 4-1, és egy kakukktojás is. A Benfica hazaküldte Dzsudzsákékat, négy gólt rúgva és mindössze egyet kapva. A Villarreal sem aprózta el, ők a másik bajnokesélyes holland csapatot, a Twentént intézték el közel ugyanilyen arányban; eggyel többet rúgtak. Talán a legegyértelműbb meccset, már ami az továbbjutást illeti, a Porto nyerte meg a Szpartak Moszkva ellen, 5-1 lett ennek a meccsnek a vége.
És itt is maradt még egy nyitott találkozó : a Dynamo Kijev ikszel otthon a Bragával. A portugálok esélye így jelentősen megnőtt a továbbjutásra, pedig előzetesen sokan - például Arséne Wenger - is ukrán továbbjutásra tippelt ( ami persze még könnyen összejöhet ).
Előfordulhat, hogy három portugál együttest is köszönthetünk majd az elődöntőkben, ami azt jelentené, hogy biztosan lesz egy portugál csapat a döntőben.

2011. március 21., hétfő
BL - negyeddöntők : Real Madrid - Tottenham
Ez a rovat a BL - negyeddöntő meccseit kívánja külön - külön feldolgozni. Először is a Blancók és a Spurs összecsapása kerül digitális papírra.
A nyolcaddöntők meccseit összegző írásomban azt jegyeztem le, hogy a Real szerintem nemfog továbjutni, míg a Tottenham nem esélyesként fog pályára lépni, bárkivel is játsszon, viszont akárkit meglephet. Nos, ehhez pont passzol ez az összecsapás. Szerintem ugyanúgy meglephetik a Madridot, mint ahogy a Milant. Abba nem vagyok azért biztos, hogy tovább is jutnak. Úgy gondolom, sok függ attól, hogy mennyire kapnak ki Madridban ( már ha kikapnak ). Kíváncsi vagyok, hogy milyen felfogásban fog játszani a Spurs. Ha olyanban, amilyenben a Milan ellen hazai pályán ( vagy legalábbis úgy ), akkor a Madrid kivégzi őket. Véleményem szerint ez az egyik forgatókönyv. Mármint az, hogy a Tottenham úgy megy ki a pályára, mint tizenegy óvodás kis srác, akik meg vannak illetődve. Mert azért az nem várható, hogy a Realt lemossák a gyepszőnyegről, mint a Milant az odavágón. A spanyolok jóval nagyobb játékerőt képviselnek.
A másik forgatókönyv pedig, hogy Special One csapata nem játszik jól, erőlködnek,m és egy sovány 1-0, de akár 0-0, vagy 1-1 is lehet a vége. Amilyen formát mutat a Madrid ebben a szezonban bármi előfordulhat.
De látható, hogy egyik forgatókönyv-variációt se a Tottenham határozza meg. Igen, úgy gondolom, a madridiaktól függ minden. Mennyire hajtják ki magukat, mennyire koncentrálnak, esetleg meghatározó játékosaik ( C. Ronaldo, Benzema, Marcelo, Özil, Ramos ) milyen napot fognak ki.
Benne van a meccsben, hogy unalmas lesz, és arról fog szólni, hogy a Real passzolgat és próbálják feltörni az angolok védelmét. De az is lehet, hogy amint Tottenham ahogy labdát szerez, esetleg megpróbálnak villámgyors kontrákat vezetni, s nagy lótás-futás lesz a pályán.

Április 5, Kedd, 20 : 45
Real Madrid - Tottenham
2011. március 17., csütörtök
A kiválasztottak
A tegnapi nap tehát eldőlt, hogy melyek azok a csapatok, amelyek a nyolc közé kerültek. Barcelona, Tottenham, Schalke, Shakhtar, Inter, Manchester United, Real Madrid, Chelsea.
Nem meglepetés, hogy az angol csapatok vannak többségben. Az viszont már igen, hogy a Spurs, a Schalke, valamint az ukrán Shakhtar ott van tulajdonképpen Európa legjobb nyolc csapata között. Igaz, például a németek a Valenciával kerültek össze, ötven százalék esélyük minimum volt. Ajánlom a Schalke szurkolóinak, hogy addig élvezzék ki a pillanatot, amíg itt vannak, mert véleményem szerint akárkivel kerülnek össze, csak kevesebb esélyük lesz a győzelemre ( igen, a Shakhtar ellen is ).
Sajnos a Tottenhamet is a nyolc között kell említenünk, de valljuk be, nagyot küzdöttek azért, hogy itt legyenek. A Milan elleni visszavágón szerencséjük is volt, de ez nem meglepő senkinél sem, hacsak nem rólunk, az Arsenalról van szó. De várhatónak ez sem volt nevezhető, főleg a sorozat elején. Egyébként - nem hencegni akarok - én gondoltam, hogy továbbjutnak a statikusabban játszó Milán ellen. Sokkal gyorsabbak, és fürgébbek az angolok játékosai. A Schalkéval egyetemben gyakorlatilag ők is papíron kevesebb eséllyel lépnek pályára mindenki ellen ( az ukrán együttes ellen nem ), de a németekkel ellentétben úgy gondolom, ők bárkit megfricskázhatnak, legalább egy kicsit.
A Manchester Unitednek nem volt túl nehéz dolga a Marseille ellen. Hozták is a meccseket, illetve a hazait. A franciaországi odavágón 0-0 lett az eredmény, szóval az esélye azért megvolt legalább arra a Marseille-nek, hogy kicsit ráijesszen az "ördögökre". Szereztek is egy gólt, csak a bibi az volt, hogy 2-0-s hazai vezetésnél. Ekkor már késő volt.
A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése talán a Shakhtar Doneck továbbjutása volt a Roma ellen. Igaz, már az odavágón eldőlt szinte minden. miután az ukránok 3-2-re nyerték azt a meccset. Bevallom, a visszavágón, ha nem is Roma továbbjutást, de legalábbis olasz győzelmet vártam. Ehhez képest még gólt sem rúgtak. A Shakhtar otthon kegyetlen ellenfél, ezért akinek el kell látogatnia majd Doneckbe, fel kell kötnie az alsóneműjét.
Az Internazionale őrült meccsen jutott tovább azután, hogy otthon 1-0-ra kikaptak a Bayern ellen. Igazából senki sem hitte - én sem -, hogy az Inter jut tovább. Főleg így, hogy Münchenben kellett kiharcolniuk, ahol a németek mutatója - ha az utóbbi időkben nem teljesen - szinte makulátlan. Mégis az olaszok szereztek vezetést, ám hamar fordított a Bayern; nos, ekkor úgy gondolom, látva a németek játékát is, senki se gondolta volna, hogy Inter továbbjutás lesz a vége. Végül pedig így alakult, 3-2-re nyert az olasz csapat. Ez a továbbjutás is mutatja, hogy hiába nincs csúcsformában az Internazionale ( igaz, a Bayern se volt, van ), senkinek sem szabad leírni őket, amint láttuk, még akkor sem, ha Milánóban nyernek.
Mivel ez egy Arsenalos blog, nyilván való, hogy a mi meccsünket a Barcelona ellen már letudtam ( mind lélekben, mind itt a blogon ). Tulajdonképpen megérdemelt volt a katalán siker, az Arsenal meg megint szépen esett ki. Úgy gondolom, felesleges az esélylatolgatás, a Barca mindenki ellen esélyesként lép pályára, csak veszítenivalójuk van. Még úgy is, hogy szegény Abidal májában tumort találtak, s műteni kell.
A Real Madridnak - valakinek - végre sikerült bejutnia a nyolc közé, méghozzá az eddigi mumusuk, a Lyon ellen. Már az első meccsen látszott, hogy ez nem a "hagyományos" Lyon - Real lesz. 1-1 lett annak a meccsnek a vége. A visszavágón nem volt kérdés, ki az úr a háznál, a Madrid 3-0-al hazaküldte a Lyont. Nem tudom miért gondolom így, de a Madrid szerintem nem fog tovább jutni ebben a sorozatban.
Végül maradt a Chlesea, akinek talán a legkönnyebb dolga volt, hiszen az FC Köbenhavnnal partizott. Sok értelme nem volt a londoni visszavágónak, miután Dániában 2-0 lett a végeredmény a Chelsea javára. Nem is erőltették meg magukat. Legalábbis gondolom, hogy a 0-0-hoz nem kellett nagyon. Sima továbbjutás volt, az Kékeknek biztosan jobban meg kell izzadniuk, akárkivel is kerülnek össze a legjobb nyolc között. De valószínű, hogy az ellenfele sem ússza meg szárazon.

Következnek a negyeddöntők
2011. március 15., kedd
Maradjunk ennyiben #2
Míg kedvenceim résztvevői voltak a Bajnokok Ligája küzdelmeinek, nem mondom, megnéztem őket, de már akkor sem ez a kupa volt számomra ( se ) a legmeghatározóbb. Ezért, persze nem esett jól, hogy kiestek, de nem esett nehezemre túltenni magam a Barca elleni vereségen, már ha túl kellett tennem magam valamin egyáltalán.
Nos, így, hogy már nem vagyunk részesei ennek a sorozatnak, nem nehéz kitalálni, hogy mennyire vonzódom hozzá. Ám, azért az nem lenne helyes, hogy futballt szerető emberként nem foglalkoznék vele azon az oldalon, ahol azért nem csak az Arsenalról van szó.
Éppen ezért úgymond szóvá teszem, hogy milyen visszavágókat rendeznek ezen a héten. Maradjunk ennyiben.
A mai napon, szerdán rendezik a nyolcaddöntők utolsó két visszavágóját, azaz Real Madrid - Lyon, és Chelsea - Köbenhavn.
Real Madrid - Lyon. Az első meccsen a madridi együttes egy 1-1-es döntetlent játszott Lyonban, ami meglepő volt, mert eddig csak vereséggel távozott a Real, ha ide látogatott. Ezzel az eredménnyel azonban elégedettek lehetnek, és biztonságban érezhetik magukat. Nem kérdés, úgy gondolom, hogy ki jut tovább. Számomra az se lenne meglepő, ha Mourinhóék lehoznák a meccset 0-0-al. Simán. Kivédekezik, esetleg egyszer, kétszer kerülnek meleg szituációkba, de mivel mákjuk van, megússzák.
Természetesen azért mérget nem vennék erre az eredményre, hiszen egy gólt még a Mélykúti Tüzép SC is szerezhetne, hogy lehetőséget mondjak a híres közhelyre
Chelsea - Köbenhavn. Miután az angolok 2-0-ra diadalmaskodtak Dániában, túl sok kérdés nem maradt ezzel a meccsel kapcsolatban a visszavágóra. Esetleg az, hogy a dánok milyen elszántsággal jönnek ki, vagy mi lesz a céljuk. Vajon szeretnék megtartani az eredményt, és gól nélkül lehozni a meccset, vagy kockáztatnak egy súlyosabb vereséget, de megpróbálják visszahozni a sírból a meccset.
Egyébként a dánok akaratának kibontakozási mértékét igen valószínű, hogy a Chelsea hozzáállása fogja megszabni.
Legközelebb a negyeddöntőkben, maradjunk ennyiben:)

2011. január 10., hétfő
Vasárnap, ünnepnap
De miért? Azért, mert az említett napon rendezték a spanyol és az olasz bajnokság szinte minden meccsét. Sőt, Tottiéknál minden összecsapásra a naptárakban piros számmal jelzett napon került sor. Persze, nekem akkor lenne igazán az, ha mondjuk a BL döntőt rendezték volna akkor, és nyertünk volna... Őszintén szólva nem igazán volt ínyemre, hogy néhány másod, harmadrangú spanyol meccs kivételével az összes mérkőzés vasárnap volt. ( Igaz, a Barca is szombaton játszott, de a Deportivo nem túl acélos ellenfél, sőt talán még "alumíniumos" se )
Ha már a Barcánál tartunk. Szombat késő délután vendégeket vártuk és jöttek is:) A lényeg, hogy eleinte ennek nem örültem, gondoltam lemaradok néhány jó meccsről. De végül is úgy gondoltam, egyszer én is kibírom, úgyhogy nem foglalkoztam vele többet. Aztán felléptem a Magic11.com-ra, hogy megnézzem a vasárnapi meccseket. Kicsit meglepődtem, hogy spanyolba a Barca meccsén kívül mindösszesen egy Málaga - Ath. Bilbao, illetőleg egy Sociedad - Sevilla lesz. Itt jegyezném meg, hogy a Sevilla 3-2-re nyert, és úgy látszik, kilábaltak a kráterből, amiben voltak.
Aztán 22 órakor kezdődött a Deportivo - Barcelona. Nincs különösebben mit magyarázni a vendégek játékán : jó kis levezetése volt a szombatnak nekik a meccs, és nagylelkűen oktatást nyújtottak a Depornak, hogyan kell rohangálni a labda után úgy, hogy csak négy gólt kapjanak. A hazaiak biztosan a későbbiekben majd tudnak építeni az itt szerzett tapasztalatokra...
Deportivo - Barcelona 0-4
A Real Madrid is behúzta a maga meccsét pedig az első félidőben nagy szerencséjükre 2-2 volt az állás. Ronaldo triplázott, majd a negyediket a kis Kaká szerezte. Végül bejött, amit tippeltem, hogy 2 góllal is nyerhet a Real, de azért több helyen is sántít a történet. Amint írtam, a fővárosiak sokkal inkább megszenvednek a győzelmekért, mint riválisuk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, amit a hazaiak produkáltak az első félidőben. Az ő szempontjukból az egyenlő a nullával. Aztán csak nyertek, de ha nem javul jelentősen a játékuk, amit könnyen el tudok képzelni, akkor a Barca ellen ismét számolhatnak egy ötös személyi csomagra, 0% THM-el.
Real Madrid - Villarreal 4-2
Így végeztek a kisebbek:
Málaga - Athletic Bilbao 1-1
Espanyol - Zaragoza 4-0
Mallorca - Almeria 4-1
Osasuna - Getafe 0-0
Racing Santander - Sporting Gijón 1-1
Levante - Valencia 0-1
Hércules - Atletico Madrid 4-1
Sampadoria - Roma. Az olasz meccseken (legfőképpen ebéd után) jókat lehet bóbiskolni. Itt az utolsó 10-15 percre érdemes volt felébredni. Ekkor 1-1 volt az állás, és jött be be csereként a hazaiakhoz Macheda, aki mintha egy adrenalin bomba lenne, frissítette föl a Samp játékát. Nem sokkal később jött Mannini is. Szerintem nagyon jól nyúlt bele a meccsbe a hazaiak mestere, Domenico Di Carlo ezzel a két cserével. Utóbbi játékosnak rögtön volt két beadása egymás után. Az egyik szimplán veszélyes volt, aztán rögtön a vendég védelem tisztázása után ismételhetett, és az a beadás is kellett a gólhoz. Lepattant a labda, kissé talán pörgött is, de ez mit sem vonja le Juan "érdemeit", ugyanis a római védő gyönyörűen asszisztált a hazai játékos Guberti elé, aki bepiszkálta a kupa a labdát. Nem mellékes, hogy nagy mértékben Juan lelkén szárad Julio Sergio, kiállítása, és a megítélt büntető, amiből gól lett. A túl oldalon, hogy ne csak Juant emeljem ki, Palombo volt az, aki mintha minden előreívelése előtt a vacsoráját látta volna repülni a levegőben...
A Samp a 84. percben egyenlített, s ekkor még ők voltak emberelőnyben. Azonban hat perccel később már ők voltak emberhátrányban. Mindkét hazai játékos a második sárgáját megkapva vonulhatott az öltözőbe. Érzésem szerint mindkét kiállítás túlzó volt, bár az egyik kezezésből adódott, de szándékosnak nem volt nevezhető. Ilyenkor a sporin múlik, mit ítél, hát sporttárs, most szőrö szívű voltál. A Samp egy hónap után nyert újra térmérkőzésen.
Sampadoria - Roma 2-1
Napoli - Juventus. Ahogyan arra számítani is lehetett, jó kis meccs volt. Az első félidő egyértelműen a hazaiaké volt, igaz, a "zebráknak" voltak nagyobb helyzetei, és volt egy meg nem adott góljuk is. Amire rögtön válaszolt egy érvényes góllal a Napoli, s azon belül Edison Cavani. Az uruguayi támadó ekkor a második gólját lőtte a meccsen. Félidőben 2-0 volt az állás, én személy szerint nem tudtam elképzelni, hogy a Juve azon az estén pontot fog szerezni. Az 53. percben ismét a "matador", Cavani villant, és megszerezte a maga és csapata harmadik találatát. Nem mellékes, hogy mindhárom gólját fejjel szerezte. A Juventusnál nagyon régen, pontosan 23 éve nem fordult elő olyan, hogy két egymást követő bajnoki meccsen több mint hat gólt kapjon.
Napoli - Juventus 3-0
Milan - Udinese. És nem láttam a meccset! Pedig gondoltam, hogy az Udinese megszorongatja a Milant. Négyet is vágtak Ibráéknak úgy, hogy a hazaiak nem is vezettek egyszer se! Végül - akármilyen furán is hangozhat egy Udinese ellen hazai pályán - a Milannak kellett pontot mentenie.
Milan - Udinese 4-4
Ez az eredmény városi riválisuknak, az Internek (is) kedvezett, ugyanis Cambiassóék a Catania otthonában nyertek 2-1-re. Említésre méltó még, hogy a Lazio képes volt otthon kikapni a Leccétől, amitől idegileg teljesen kibuktam, később majd kifejtem, hogy miért. (Na jó, nem volt annyira durva,, de nem esett jól.)
A többi eredmény :
Fiorentina - Brescia 3-2
Bari - Bologna 0-2
Chievo - Palermo 0-0
Cesena - Genoa 0-0
Parma - Cagliari 1-2
Kiderült tehát, hogy az előző fordulóban a Sampot egy hármassal hazaküldő Palermo csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes a Chievo otthonában, míg a Juventust verő Parma otthon égett a Cagliari "jóvoltából".

Olaszország

Cavani hármat fejelt a Juvénak

Címkék:
Barcelona,
Juventus,
Milan,
Real Madrid,
Totti
2011. január 7., péntek
Lassacskán vége a "téli álomnak"
Míg az angolok hétvégén bajnoki helyett FA kupát játszanak, addig spanyol és olasz bajnoki mérkőzéseket láthatunk majd, ha bekapcsoljuk a TV-t...
A spanyolok már múlt vasárnap folytatták a bajnokságot, de arról nem írtam, midőn az angoloknál sűrűbb volt a program. Az olaszok csütörtökön kezdték meg a tavaszi szezont.
Szépen lassan kezdenek "éledezni" a csapatok a téli pihenő után. A németeknél és a franciáknál is pirkad már, ők jövő hét végén fogják folytatni küzdelmeiket. De ez még a jövő zenéje, most a figyelem az előttünk álló hétvégére összpontosul.
Kezdésként utazzunk spanyol földre, nézzük, ki - kivel fog összecsapni.
Véleményem szerint a spanyol bajnokság a legegyértelműbb a topligák közül. Az első két helyezés nem lehet kérdés, hogy melyik két csapaté lesz. Az utána következő öt hely is az abból a szempontból, hogy gyakorlatilag szinte mindig az az öt csapat helyezkedik ott, csak más sorrendben. Sevilla, Villareal, Valencia, Espanyol, Atlético Madrid; ők azok, akik általában nemzetközi porondon is megtalálhatók.
A 18. forduló fog következni, ahol az éllovas Barcelona 2 ponttal vezet a "nagy" (és gyakorlatilag egyetlen komolyabbnak nevezhető riválissal szemben; igaz,az őszi meccs erre jócskán rácáfolt) Mourinho vezette Real Madrid előtt. Az őszi El Clásicót úgy harangozták be, hogy a világ jelenlegi két legjobb csapata küzd majd egymással. Ezzel azért nem értek egyet. Természetesen nem a Barcával van bajom, az nem lehet kérdés, hogy ők a legjobb csapat; a Madrid viszont abszolút nem a világ második legerősebb csapata. Gondoljunk csak bele, hogy azért van még Manchester United, Chelsea (nem a mostani formájuk alapján). Azt mondták,hogy ha az Arsenal és a Real összekerül a BL-ben, akkor 50%-50% az esély és mi azért bőven "csak" a top 5-6 csapatban vagyunk. Félreértés ne essék, attól, hogy most csak angol csapatokat soroltam fel, nem hiszem azt, hogy más csapat ne tudná megverni, meglepni CR7-éket.
De most a bajnokságról van szó, ezért vissza is térek erre. Ha már a Madridnál tartottunk:
Real Madrid - Villareal. Abszolút rangadó. A második a harmadik ellen, ráadásul csak nyolc pont a különbség... Nem merném azt kijelenteni, hogy az idei Real - Barca fogja eldönteni ki nyeri a 2010/11-es pontvadászatot,de az egyértelműen látszik, hogy a madridiak sokkal jobban megszenvednek a kisebb csapatok ellen, mint Xaviék. Sokszor nem játszanak jól, de mégis nyernek. Mert folyamatosan malacuk van. Érdekes, a katalánok ellen nem volt... A Madrid kiszámíthatatlan, azt is el tudom képzelni, hogy két-három góllal nyernek, de azt is, hogy valami Ronaldo-féle sunyi góllal hozzák a meccset. Azt nem hiszem, hogy pontokat hullajtanának, a jó foci meg a sunyi gólok miatt a fővárosiak tartani fogják a lépést a gránátvörös-kékekkel. Tipp: 2-0
Deportivo - Barcelona. A 12. helyezett Depor ellen lép pályára a Barca, valószínűleg nyerni fognak a katalánok:) A Barcelonának jó kis erős edzőmeccsek a bajnoki mérkőzések. Ha nem jön ki nekik a lépés, akkor sovány 2-0-ra nyernek, igaz múlt héten a Levantét 2-1-re verték. Van ilyen. Valamint az őszi Hércules 0-2 bekerült a világ 10 csodája közé (hivatalos:D) . Ilyen középpálya ellen senki sem léphet a gyepre azzal a tudattal, hogy ők maguk az esélyesek. Legfeljebb a BL-ben, úgy, hogy Messiék nem toronymagas favoritok. Ó, szegény mi, akik a Barcát kaptuk a BL-ben... A Depor ellen is győzni fognak, de ez olyan, mintha azt mondanám, hogy igenis van esélye a hazaiaknak. Pedig mindenki tudja, hogy nincs, és mindenki emlékszik a 0-2-s hazai meccsre. Azt is tudja mindenki, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ha netán mégis éppen most botlana a Barca, és úgy botlana, hogy abból tigrisbukfenc lenne, azaz nulla ponttal távoznának, akkor felvilágosítást nyújtok, hogy milyen szélsőséges körülmények járulhatnak ehhez hozzá: a vendég játékosok Ronaldinhóval töltötték az éjszakát, akiről tudni, mindig hosszúra sikerednek esti kalandjai. A másik eset pedig az, hogy a vendégek ügyvezetői rosszul tudják a meccs időpontját, ezért a Barca nem jelenik meg a meccsen, ahol óriási küzdelemben a Depor nyer 2-1-re.
A tragikomédiába illő szereplést talán a múlt fordulóban megszakító Sevilla a R. Sociedadnál vendégeskedik.
Diego Forlánék ellenfele a Hércules lesz, szintén idegenben.
A Barca előző heti riválisa a Valenciát fogadja, míg az Espanyol a kiesést jelentő 18. helyezett Real Zaragózát fogadja. Az alábbiakban a forduló további összecsapásai:
Szombat
Málaga - Athletic Bilbao
Vasárnap
Mallorca - Almeria
Osasuna - Getafe
Racing Santander - Sporting Gijón
...akárhol is legyünk

Jöjjön, aminek jönnie kell! Serie A
Mielőtt belekezdenék az új fordulóba, néhány szó essen a csütörtöki eseményekről, hiszen volt bőven.
A Juventus - Parma (1-4) meccsről már írtam, ezért azt most kihagyom. Friss hír, hogy a zebrák leigazolták a Genoától Luca Tonit.
A Milan 1-0-ra nyert a Cagliari vendégeként. Éppen a milánóiak új szerzeménye, a télen a Sampadoriától igazolt Antonio Cassano adta a gólpasszt a 85. minutumban Strassernek. A Milan tehát, ha nem is könnyen, de behúzta a maga meccsét.
Az Inter a Napoli ellen küzdött. A hazaiak már az új edző, Leonardo által voltak felkészítve a mérkőzésre. Én az első félidőt láttam csak a meccsből, de az nem volt rossz. Hatványozottan igaz ez a játékrész utolsó harmadára. A 33. percben egyenlítettek Cavaniék, és azután több helyzetet is kidolgozott a Napoli. Végül a félidő legvégén ismét vezetést szerzett az Inter, amely végül 3-1-re nyert. Új edző, (talán) új lendület.
Az új edző, Leonardo győzelemre vezette az Intert
A többi eredmény az előző posztban látható.
A hétvégi fordulóban akad néhány jónak ígérkező találkozó. Roma, Juve, Milan. Egy a közös bennük: valószínűleg mindegyiküknek meg kell majd izzadnia a győzelemért.
Sampadoria - Roma. A Samp az előző fordulóban egy hármast kapott a szicíliai kirándulásuk alkalmával. A Palermo után most az egyre jobb formába lendülő AS Roma az ellenfelük. Őszintén szólva nem tudok tippelni se, de érzésem szerint a Roma esélyesebb a győzelem megszerzésére. Ha Komanék esetleg pontot szereztek volna a legutóbbi idegenbeli fellépésükön, akkor egyértelműen a Romára voksolnék. Így viszont a genoai közönség elégtételt kér majd kedvenceiktől:) Egyszóval azt akarom ezzel kifejezni, hogy biztos, hogy emiatt jobban odateszik magukat.
Napoli - Juventus. Nos, ez is szerintem tökre háromesélyes meccs. A Napoli kifejezetten motivált ebben a szezonban és ez látszik az eredményeiken. Nekem személy szerint nagyon tetszik az, ahogy Walter Mazzari csapata játszik az idén. Viszont a Juventus játéka is megváltozott Luigi Del Neri érkeztével, természetesen pozitív irányba. Tulajdonképpen a zebrák játéka sem csúnya. Szerintem sokkal kreatívabb, és eredményesebb mint volt az korábban. Ha lesz lehetőségem biztos, hogy megnézem ezt a meccset, érzésem szerint izgalmas lesz. Ajánlom mindenkinek!
Milan - Udinese. Amilyen pocsékul indult az Udinese számára a szezon, mostanában olyan jól megy nekik. Ahogyan az előző két csapat, úgy ők is tudnak igazán szépen játszani. Di Natale a sorukban, szóval a Milan nem mehet biztosra. Lehetségesnek tartom, hogy akár pontot, pontokat raboljanak a San Siroból. Persze, a Milan az esélyes, és ha a vendégeknél kimaradnak a lehetőségek, ha lesz, akkor azért nem lesz túl nehéz meccs Ibráék számára. Na,hát ez nagy bölcsesség volt... Úgy gondolom, hogy egy góllal nyer a Milan.
A forduló többi meccse: (az összes meccset vasárnap rendezik)
Bari - Bologna
Catania - Inter
Cesena - Genoa
Chievo - Palermo
Fiorentina - Brescia
Lazio - Lecce
Parma - Cagliari
Kellemes meccsnézést mindenkinek a hétvégére!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)