Illetve az is az volt, amit a legutóbbi meccsen műveltünk. Az Udinese ellen itthon sikerült 1-0-ás győzelmet elérni, ami a két csapat mutatott játékát nézve igen csak sovány előny. Ha az összképét nézzük annak a meccsnek, megint megmutattuk mindkét arcunkat, tavalyhoz képest azzal a különbséggel, hogy most már az arcunk jobbik fele jóval rosszabb, mint a tavalyi jobbik fél. A rosszabbik így adja magát, hogy nem katasztrófa, mint mondjuk a Tottenham elleni 3-2-s vereség, hanem szégyen, tehát az, hogy egy kaput eltaláló lövésünk volt a második félidőben, és mindezt hazai pályán sikerült összehozni. Az is tragédia volt, amit a tisztelt Ágyús hadsereg hozott össze körítésként. Ami azon a meccsen volt, az elég nagy szánalom. Egy Ferencváros - Újpest meccsen hangosabbak a zöldek, mint itt voltak a szurkolók. Mindezt nem csodálom, látván a második játékrészt, én is inkább rosszul voltam, aztán majdnem álomba nyomott a rosszullét. Valószínűnek tartom, hogy a gúnár testvérekkel is ez történhetett kedden este, így pedig nem könnyű a Legjobb csapat, amelyet a világ valaha látott című dalt zengni.
Ami az olaszokat illeti, meglepően jól játszottak és bátrak voltak. Éppen ezért egy grammal kevesebb a csapatot terhelő nyomás súlya. Az megint más kérdés, hogy ha kicsit jobbak vagyunk, (...) akkor ők sem ficánkolnak ennyire. Minimum annyira kreatív játékot játszottak, mint mi; igaz, a nullát nem nehéz túlszárnyalni. Többször is kijátszottak bennünket, több ziccerük volt, mint nekünk egyáltalán gólhelyzetünk. Az olaszok csak magukat okolhatják azért, hogy rúgott góljaik száma 0. Azt pedig nekünk, hogy a második negyvenöt percben a védők nyugodtan megbeszélhették hátul, hogy mi van az asszonnyal, mert kábé annyi veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára, mint a Taksony SE a Magyar kupára. A középpálya, ami eddig a legnagyobb erényünk volt, mára egy hamvába holt hármas minden akciónál, és valljuk be, derék nélkül nem lehet derekasan helytállni.
Ezért az augusztus ( is ) kemény meló lesz. A legjobb megfogalmazást egy arzenálos blogon olvastam : "Vége a szép focinak, mostantól minden meccsen minden pontocskáért vért fogunk izzadni. Felkészültél erre?" No igen. Nem számíthatunk már káprázatos esernyős be passzokra, amikből ziccer lesz.
Ezzel csak az baj, hogy természetesen most kell, hogy kevesebb, mint két hét alatt játszunk négy mérkőzést : két BL-selejtező, valamint itthon a Liverpool és idegenben a Manchester United. Már előre rettegek, hogy mi lesz a maradék három meccsen. Még az Udinesét csak elintézzük, mert a Bajnokok Ligájáról való lecsúszás sokba kerülne, szó szerint. Viszont a Liverpool ellen a minimum, hogy egy vereségnek nézünk elébe, de ha a vége 0-2, 1-3, 0-3, vagy ehhez hasonló eredmény születik, akkor sajnos nem mondhatjuk, hogy erre nem lehetett számítani. A 'Pool pont a középpályán erősített be, a Sunderland elleni meccsen Charlie Adam és Stewart Downing is jól játszott. A United, mint legfőbb bajnokesélyest, úgy gondolom, nem szükséges ecsetelni, főleg, hogy mi utazunk Manchesterbe...
Így felmerül a kérdés : vajon szerzünk még pontot ebben a hónapban? Én azt mondanám, hogy ha egy pontot sikerül összegürcölni, már összekulcsolhatjuk a két kezünket. Nehéz meló lesz így, nem csak a nagy csapatok ellen, akárki ellen. Mi még mindig az Arsenal vagyunk, aki ellen fölszívják magukat a csapatok, vagy éppen beállnak bekkelni, úgyhogy a maradék 37 forduló is kevés lehet arra, hogy legalább egy elégséges eredményt elérjünk a bajnokságban. A pudlik ellen nem lesz Gervinho, Song, Wilshere, Gibbs, Djourou (?), és még valószínű Traoré sem lesz bevethető. Így ugye már érthető, hogy miért "nem lesz sétagalopp" a pudlik elleni mérkőzés ( SEM! )...
