A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz bajnokság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olasz bajnokság. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 31., hétfő

Tovább dübörögnek

Tovább dübörög a Dormund, az Arsenal, a Barcelona, avagy mi történt hétvégén?



Wolfsburg - Durtmund 0 : 3. A vártnál sokkal könnyebben húzta be a meccset a Dortmund. Az eredmény hűen tükrözi a játék képét, de akár még simább is lehetett volna ez a győzelem. Nem tudom, hogy a Wolfsburg mit akart játszani, de az nagyon nem jött be. A második félidőben ha náluk volt a labda, akkor passzolgattak, de, hogy a játékukban semmi elképzelés nem volt, az biztos. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a játékkal, vagy a Dormunddal, nagyon gyenge játékot mutattak a hazaiak a Volkswagen Arénában. Akik egyébként a szombati mérkőzés előtt nyolc meccse veretlenek voltak hazai pályán. Kicsi "bibi", hogy ebből a nyolc meccsből hét döntetlen volt.
A mérkőzés egy veszélyes Diego szabadrúgással kezdődött, amit néhány hazai szurkoló - és én is - egy pillanatra bent látott. Gyakorlatilag a kirúgás után pár passzból Sahinhoz került a labda, aki a jobb oldalon a teljesen üresen érkező Mario Götzéhez ívelte a játékszert. Már ekkor lépéshátrányban volt az egész wolfsburgi védelem, ami az egész meccsen jellemző volt. Götze vezette egy kicsit a labdát, majd középen az üresen érkező Lucas Barrios elé tálalt, aki, mivel nem laposan jött be a labda, egy kissé akrobatikus mozdulattal helyezte a hálóba a labdát. Mindez a 2. percben történt. Itt már gyakorlatilag azt ki lehetett jelenteni, hogy a Dortmundnak már a döntetlen megvan, ugyanis két gólt az első fordulóban kapott utoljára a BVB. Lehet, hogy ez a korai gól is közrejátszott a Wolfsburg fakó játékához.
A félidő végén is bakizott egyet a hazai védelem. Egy középre passzolt labdát Barrios rosszul talált el, ami így jó lett az érkező Sahinnak, de úgy, hogy a töröknek csúsznia kellett a labdáért, tehát a védelem csak állt, ahelyett, hogy kétszer is felszabadított volna. Így Sahin a a 40. percben megszerezte a maga idénybeli ötödik, a meccsen a csapat második gólját.

A hazai szurkolók talán reménykedtek, hogy kedvenceik hajtani fognak a második félidőben, és legalább a szezonbeli kilencedik döntetlenjét megszerzik. De a Dortmund a számokhoz hűen nem kezdte gyengén a második játékrészt. Jürgen Klopp csapata a góljainaká több, mint 60%-át a második félidőben szerzi.
A harmadik gól a 71. percben született, az ifjú védő, Hummels egy szöglet után maradt elöl, s egy beadás után bepasszolta a hálóba a labdát. Se a gól előtt, se a gól után nem erőlködött túlságosan a Dortmund, de hát nem is nekik lett volna a feladatuk.

Ezzel az eredménnyel a vendégek megszerezték tizedik idegenbeli győzelmüket, és marad a tizenegy pontos differencia a második helyezett Leverkusen ellen. A Wolfsburg visszacsúszott a 12. helyre.

Arsenal - Huddersfield Town 2 : 1. Hát, megmondom őszintén, nem erre számítottam. A meccs jól indult, s a 21. percben Nicklas Bendtner megszerezte a vezetést számunkra. Az első húsz percben kristálytisztán látszott a két osztály különbség a felek között. A gól után nagyon nagy volt a kontraszt a találat előtti játékunkhoz képest. Annyira kényelmes passzolgattunk, hogy majdnem lefolytam a fotelből. Látszott, hogy tudják a mieink, hogy semmi esélye a Huddersfieldnek. Közben Nasri lesérült, de egyelőre nem tudni, hogy mit szedett össze, elsőre valamilyen húzódásnak tűnt.
Szóval elvoltunk, mint hal a vízben, aztán szépen lassan kezdett feljönni a Huddersfield. Több veszélyes megmozdulásuk is volt, egy fejes, illetve egy távoli lövés. Aztán a 43. minutumban egy Roberts szóló után az amúgy is szürkén játszó Arsenalból is messze kitűnően rosszul játszó Squillaci piros lapot kapott, mert utolsó emberként buktatta a vendégek támadóját. A lap joggal villant, ami azt jelentette, hogy emberhátrányban kell fociznunk egy félidőt.



A második játékrész igazából ott kezdődött, ahol az első abbamaradt. Nálunk a "mentality strong" abszolúte nulla volt. Nem, nem is , inkább az akarás volt egyenlő a semmivel. A kis csapat pedig a 66. percben ránk hozta a szívbajt : Lee, aki aki addig is sokat küzdött a meccsen, egy fejes góllal egalizált.
Ezután nem lepődtem meg, hogy egyből ( megpróbáltuk ) összeszedni magunkat. Jóformán innentől a meccs végéig a Huddersfield nem is jutott el a tizenhatosunkig, mindössze egy szabadrúgással veszélyeztették az utolsó utáni pillanatban a kapunkat.
Csereként beállt Cesc Fabregas, aki jött és győzött. A Nicklas Bendtner által kiharcolt büntető gólra váltotta, és ezzel megint ő mentett meg minket csakúgy, mint a Leeds ellen, csak az volt a különbség, hogy ott a döntetlen jött össze.
Nem mondanám, hogy nem megérdemelten jutottunk tovább. De ha újrajátszásra került volna a sor, az sem lett volna - bőven - igazságtalan. Az elbizakodott, de a jobbik csapat jutott tovább. A legjobb tizenhat között a Leyton Orienttel találkozunk február 19/20-án, tehát egy újabb kötelező meccs vár ránk. Leeds United, Huddrsfield Town, Leyton Orient. Viszonylag könnyen eljuthatunk a legjobb nyolc közé, ezt bizony ki kéne használni.

Juventus - Udinese 1 : 2. A Juventus gyenge rajttal hangolt a meccsre, a torinóiak a tavasz eddigi négy meccséből csak egyetlen egyet tudtak megncserni, amellett két vereség és egy döntetlennel gyarapították Luigi Del Neri gondjait. Ezzel szemben az udineiek kirobbanó formában vannak, ők a címvédő Intert fölött diadalmaskodtak az előző fordulóban.

Az első játékrész viszont abszolút nem volt kirobbanó, pedig nagyon vártam, főleg a vendégek játékától, hogy ugyan olyan gyors és kombinatív lesz, ahogy azt az utóbbi időben megszokhattunk tőlük. A Juventus dominált, de ezt nem szabad azzal azonosítani, hogy túlságosan beszorították volna az Udinesét. A vendégek, ahogy hozzájuk került a labda, azonnal mentek előre, de ebből nem sok jó sült ki.
A Juventus játéka is nagyon gyenge, és esetleges volt. Egyszer, egyszer Krasic megpróbált betöri a tizenhatoson belülre, de ha sikerült is neki, onnan már csak visszaút volt.
Az első félidőben a haziak szenvedtek, de az Udinese is a játékát kereste.

A meccs második fele már jóval jobb volt, az Udinese formájá most már  megmutatkozott a játékban is, és helyzetekben is. Az első tizenöt perceb a vendégek játszottak jobban, ők uralták a meccset. A sors fintora, hogy pont akkor, amikor már kezdett érni a vendég gól, jött a Juventus, és Marchisio csodálatos találata révén megszerezték a vezetést. Ekkor azt hittem, hogy ez majd önbizalmat ad a hazaiaknak, de ez nem így történt. Hét percre rá kiegyenlített a vendégcsapat Zapata góljával.
Ezután picit lenyugodtak a csapatok itt is, ott is kb ugyanannyit volt a labda.

Végül egy gyönyörűen kijátszott helyzet higgadt értékesítése döntött, a találat jegyzője a chilei Alexis Sanchez.

Később a Juvéból Bonuccinak elszállt az agya, és egy méreteset odapakolt Sancheznek, egyből pirosat kapott. Gyakorlatilag rögtön ezután, Sanchez csúszott oda Del Pieronak, második sárgáját megkapva neki is el kellett hagyni a pályát.

A második félidő kárpótolt az elsőért. Az udinei csapat egy újabb skalpot gyűjt be, s ezzel káprázatos januárt zárnak, a Juventus pedig óriási gödörben van.


Hércules CF - Barcelona 0 : 3. A Katalánok egészen a meccs végéig csak egy góllal vezettek, aztán utolsó két percben gyorsan hintettek kettőt. A Barcelona második gólja előtt volt még egy hazai támadás, amikor egészen betörtek a tizenhatoson belülre, de nem lett belőle semmi. Ezt megemlítettem egyik Barcás barátomnak is, aki szerényen a következővel nyugtázta : " Nem izgultam, éreztem, hogy vagy Barca gól, vagy semmi ". Ezt ugyebár az 1-0-ás állásnál levő hazai helyzetre való tekintettel kérdeztem meg tőle.

A frissen szerzett Affelay erős két percre állt be, de ez nem meglepő számomra. Tulajdonképpen azt, hogy mit is keres ő a Barcában, azt csak Guardiola tudja, de lehet, hogy még ő sem teljesen.

 Messi duplázni tudott

Továbbá azok az igen pesszimista Barcelona drukkerek, akik még eddig nem voltak biztosak abban, hogy csapatuké lesz a bajnoki cím, azokat megnyugtatta a nagy rivális, ugyanis a Real Madrid 1-0-ás vereséget szenvedett a Osasuna ellenében. A pamplonai együttes a második félidőben már Vadóczcal a soriban megérdemelten tartotta otthon a számukra létfontosságú három pontot.

A Villarreal pedig  már tényleg üldözője a Blancóknak, ugyanis a királyi gárdának még vissza van az El Clásico, ahol nem valószínű, hogy nyernek, így akár a "sárga tengeralattjárók" három egységnyire is megközelíthetik idővel Mourinho alakulatát, igaz nekik is hátravan a listavezető elleni összecsapás.


Bundesliga, 20. forduló :

Bayer Leverkusen - Hannover 2 : 0
Werder Bremen - Bayern München 1 : 3
Vfl Wolfsburg - Borussia Dortmund 0 : 3
Nürnberg - Hamburger SV 2 : 0
Schalke 04 - Hoffenheim 0 : 4
St. Pauli - Köln 3 :0
Kaiserslautern - Mainz 05 0 : 1
Stuttgart - Freiburg 0 : 1
Eintracht Frankfurt - Borussia Mönchengladbach 0 : 1

Serie A,  22. forduló :

Lazio - Fiorentina 2 : 0
Catania - Milan 0 : 2
Brescia - Chievo 0 : 3
Cagliari - Bari 2 : 1
Genoa - Parma 3 : 1
Inter - Palermo 3 : 2
Lecce - Cesena 1 : 1
Napoli - Sampadoria 4 : 0
Bologna - Roma  hóesés miatt félbeszakadt
Juventus - Udinese 1 : 2

Itt, Olaszországban kedden, szerdán és csütörtökön rendezik a 23. fordulót. Rögtön az első napon, 20 : 45- től lesz látható a forduló rangadója. Milan - Lazio, avagy az első helyezett a harmadik ellen. Igaz, mostanában a kékek nem játszanak olyan formában, mint ahogy tették azt a szezon első felében. Ennek ellenére biztosan érdekes meccset fog játszani a két csapat.


La Liga, 21. forduló :

Levante - Getafe 2 : 0
Málaga - Zaragoza 1 : 2
Mallorca - Sporting de Gijón 0 : 4
Real Sociedad - Almeria 2 : 0
Hércules CF - Barcelona 0 : 3
Deportivo - Sevilla 3 : 3
Atlético Madrid - Atheletic Bilbao 0 : 2
Osasuna - Real Madrid 1 : 0
Espanyol - Villarreal 0 : 1
Racing Santander - Valencia 1 : 1

Az angol Premier League küzdelmei is folytatódnak, de ennek, és a Serie A 23. fordulójának összegzését szerdán fogm megírni.

2011. január 7., péntek

Lassacskán vége a "téli álomnak"

Míg az angolok hétvégén bajnoki helyett FA kupát játszanak, addig spanyol és olasz bajnoki mérkőzéseket láthatunk majd, ha bekapcsoljuk a TV-t...

...akárhol is legyünk

A spanyolok már múlt vasárnap folytatták a bajnokságot, de arról nem írtam, midőn az angoloknál sűrűbb volt a program. Az olaszok csütörtökön kezdték meg a tavaszi szezont.
Szépen lassan kezdenek "éledezni" a csapatok a téli pihenő után. A németeknél és a franciáknál is pirkad már, ők jövő hét végén fogják folytatni küzdelmeiket. De ez még a jövő zenéje, most a figyelem az előttünk álló hétvégére összpontosul.

Kezdésként utazzunk spanyol földre, nézzük, ki - kivel fog összecsapni.

Véleményem szerint a spanyol bajnokság a legegyértelműbb a topligák közül. Az első két helyezés nem lehet kérdés, hogy melyik két csapaté lesz. Az utána következő öt hely is az abból a szempontból, hogy gyakorlatilag szinte mindig az az öt csapat helyezkedik ott, csak más sorrendben. Sevilla, Villareal, Valencia, Espanyol, Atlético Madrid; ők azok, akik általában nemzetközi porondon is megtalálhatók.
A 18. forduló fog következni, ahol az éllovas Barcelona 2 ponttal vezet a "nagy" (és gyakorlatilag egyetlen komolyabbnak nevezhető riválissal szemben; igaz,az őszi meccs erre jócskán rácáfolt) Mourinho vezette Real Madrid előtt. Az őszi El Clásicót úgy harangozták be, hogy a világ jelenlegi két legjobb csapata küzd majd egymással. Ezzel azért nem értek egyet. Természetesen nem a Barcával van bajom, az nem lehet kérdés, hogy ők a legjobb csapat; a Madrid viszont abszolút nem a világ második legerősebb csapata. Gondoljunk csak bele, hogy azért van még Manchester United, Chelsea (nem a mostani formájuk alapján). Azt mondták,hogy ha az Arsenal és a Real összekerül a BL-ben, akkor 50%-50% az esély és mi azért bőven "csak" a top 5-6 csapatban vagyunk. Félreértés ne essék, attól, hogy most csak angol csapatokat soroltam fel, nem hiszem azt, hogy más csapat ne tudná megverni, meglepni CR7-éket.
De most a bajnokságról van szó, ezért vissza is térek erre. Ha már a Madridnál tartottunk:

Real Madrid - Villareal. Abszolút rangadó. A második a harmadik ellen, ráadásul csak nyolc pont a különbség... Nem merném azt kijelenteni, hogy az idei Real - Barca fogja eldönteni ki nyeri a 2010/11-es pontvadászatot,de az egyértelműen látszik, hogy a madridiak sokkal jobban megszenvednek a kisebb csapatok ellen, mint Xaviék. Sokszor nem játszanak jól, de mégis nyernek. Mert folyamatosan malacuk van. Érdekes, a katalánok ellen nem volt... A Madrid kiszámíthatatlan, azt is el tudom képzelni, hogy két-három góllal nyernek, de azt is, hogy valami Ronaldo-féle sunyi góllal hozzák a meccset. Azt nem hiszem, hogy pontokat hullajtanának, a jó foci meg a sunyi gólok miatt a fővárosiak tartani fogják a lépést a gránátvörös-kékekkel. Tipp: 2-0



Deportivo - Barcelona. A 12. helyezett Depor ellen lép pályára a Barca, valószínűleg nyerni fognak a katalánok:) A Barcelonának jó kis erős edzőmeccsek a bajnoki mérkőzések. Ha nem jön ki nekik a lépés, akkor sovány 2-0-ra nyernek, igaz múlt héten a Levantét 2-1-re verték. Van ilyen. Valamint az őszi Hércules 0-2 bekerült a világ 10 csodája közé (hivatalos:D) . Ilyen középpálya ellen senki sem léphet a gyepre azzal a tudattal, hogy ők maguk az esélyesek. Legfeljebb a BL-ben, úgy, hogy Messiék nem toronymagas favoritok. Ó, szegény mi, akik a Barcát kaptuk a BL-ben... A Depor ellen is győzni fognak, de ez olyan, mintha azt mondanám, hogy igenis van esélye a hazaiaknak. Pedig mindenki tudja, hogy nincs, és mindenki emlékszik a 0-2-s hazai meccsre. Azt is tudja mindenki, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ha netán mégis éppen most botlana a Barca, és úgy botlana, hogy abból tigrisbukfenc lenne, azaz nulla ponttal távoznának, akkor felvilágosítást nyújtok, hogy milyen szélsőséges körülmények járulhatnak ehhez hozzá: a vendég játékosok Ronaldinhóval töltötték az éjszakát, akiről tudni, mindig hosszúra sikerednek esti kalandjai. A másik eset pedig az, hogy a vendégek ügyvezetői rosszul tudják a meccs időpontját, ezért a Barca nem jelenik meg a meccsen, ahol óriási küzdelemben a Depor nyer 2-1-re.


A tragikomédiába illő szereplést talán a múlt fordulóban megszakító Sevilla a R. Sociedadnál vendégeskedik.

Diego Forlánék ellenfele a Hércules lesz, szintén idegenben.

A Barca előző heti riválisa a Valenciát fogadja, míg az Espanyol a kiesést jelentő 18. helyezett Real Zaragózát fogadja. Az alábbiakban a forduló további összecsapásai:

Szombat

Málaga - Athletic Bilbao

Vasárnap

Mallorca - Almeria
Osasuna - Getafe
Racing Santander - Sporting Gijón

Jöjjön, aminek jönnie kell! Serie A

Mielőtt belekezdenék az új fordulóba, néhány szó essen a csütörtöki eseményekről, hiszen volt bőven.

A Juventus - Parma (1-4) meccsről már írtam, ezért azt most kihagyom. Friss hír, hogy a zebrák leigazolták a Genoától Luca Tonit.

A Milan 1-0-ra nyert a Cagliari vendégeként. Éppen a milánóiak új szerzeménye, a télen a Sampadoriától igazolt Antonio Cassano adta a gólpasszt a 85. minutumban Strassernek. A Milan tehát, ha nem is könnyen, de behúzta a maga meccsét.

Az Inter a Napoli ellen küzdött. A hazaiak már az új edző, Leonardo által voltak felkészítve a mérkőzésre. Én az első félidőt láttam csak a meccsből, de az nem volt rossz. Hatványozottan igaz ez a játékrész utolsó harmadára. A 33. percben egyenlítettek Cavaniék, és azután több helyzetet is kidolgozott a Napoli. Végül a félidő legvégén ismét vezetést szerzett az Inter, amely végül 3-1-re nyert. Új edző, (talán) új lendület. 

Az új edző, Leonardo győzelemre vezette az Intert

A többi eredmény az előző posztban látható.

A hétvégi fordulóban akad néhány jónak ígérkező találkozó. Roma, Juve, Milan. Egy a közös bennük: valószínűleg mindegyiküknek meg kell majd izzadnia a győzelemért.

Sampadoria - Roma. A Samp az előző fordulóban egy hármast kapott a szicíliai kirándulásuk alkalmával. A Palermo után most az egyre jobb formába lendülő AS Roma az ellenfelük. Őszintén szólva nem tudok tippelni se, de érzésem szerint a Roma esélyesebb a győzelem megszerzésére. Ha Komanék esetleg pontot szereztek volna a legutóbbi idegenbeli fellépésükön, akkor egyértelműen a Romára voksolnék. Így viszont a genoai közönség elégtételt kér majd kedvenceiktől:) Egyszóval azt akarom ezzel kifejezni, hogy biztos, hogy emiatt jobban odateszik magukat.

Napoli - Juventus. Nos, ez is szerintem tökre háromesélyes meccs. A Napoli kifejezetten motivált ebben a szezonban és ez látszik az eredményeiken. Nekem személy szerint nagyon tetszik az, ahogy Walter Mazzari csapata játszik az idén. Viszont a Juventus játéka is megváltozott Luigi Del Neri érkeztével, természetesen pozitív irányba. Tulajdonképpen a zebrák játéka sem csúnya. Szerintem sokkal kreatívabb, és eredményesebb mint volt az korábban. Ha lesz lehetőségem biztos, hogy megnézem ezt a meccset, érzésem szerint izgalmas lesz. Ajánlom mindenkinek!

Milan - Udinese. Amilyen pocsékul indult az Udinese számára a szezon, mostanában olyan jól megy nekik. Ahogyan az előző két csapat, úgy ők is tudnak igazán szépen játszani. Di Natale a sorukban, szóval a Milan nem mehet biztosra. Lehetségesnek tartom, hogy akár pontot, pontokat raboljanak a San Siroból. Persze, a Milan az esélyes, és ha a vendégeknél kimaradnak a lehetőségek, ha lesz, akkor azért nem lesz túl nehéz meccs Ibráék számára. Na,hát ez nagy bölcsesség volt... Úgy gondolom, hogy egy góllal nyer a Milan.

A forduló többi meccse: (az összes meccset vasárnap rendezik)

Bari - Bologna
Catania - Inter
Cesena - Genoa
Chievo - Palermo
Fiorentina - Brescia
Lazio - Lecce
Parma - Cagliari

Kellemes meccsnézést mindenkinek a hétvégére!



2011. január 6., csütörtök

Mi történt hétközben?

Az angol Premier League 22. fordulóját ezen a héten kedden és szerdán rendezték. Voltak hatalmas betlik és fájó döntetlen is akadt. Ugyanakkor nem csak Angliában rúgták a bőrt a srácok. Lássuk, mi történt hétközben!

A rend kedvéért először a Manchester United - Stoke City mérkőzés értékelésével kezdeném.

A MU - Stoke City összecsapás részben úgy alakult,ahogy gondoltam, de azért tartogatott meglepetéseket. Az első húsz-huszonöt percben, ahogyan az várhatós is volt, a MU nyomott, míg nem sikerült megszerezni a vezetést. A City konkrétan semmit sem csinált, csak védekezett, azt viszont aránylag jól, mert a hazaiak inkább csak távoli lövésekkel veszélyeztettek. Ebben az időszakban a Manchester nem alakított ki százszázalékos ziccereket, de érezhető volt, hogy minden előrenyomulásuk életveszélyes. Az első gól is egy ilyen támadásból született: egy eladott labdából indult a united, Nani jobbról pontosan centerezett, és Chicaritó gyönyörűen húzta be a labdát sarokkal a kapu bal alsó sarkába. Szép gól volt, meg kell hagyni. Az első harminc perc után  68% - 32%-os labdabirtoklási arány volt a hazaiak számára, akik tovább hajtották a meccset. Látszott, hogy ment is a játék és igazán akartak is, de ennek ellenére a félidőben maradt az 1-0-ás manchesteri előny.

A második félidő legelső perceiben volt egy Tuncay fejes a Stoke részéről, ám az elkerülte a kaput. Azon kívül nem sok változás mutatkozott a játék képében. Ám, az 50. percben jött a hideg zuhany: egy baloldali beadást követően ( a labdát Tuncay adta be, gyakorlatilag ezzel a két megmozdulásával ő volt a vendégek legveszélyesebb játékosa ) Whitehead egy szép fejessel egalizált. Ennél a pontnál, ha a vendégek kissé erőszakosabbak a meccs végén még akár pontot is rabolhattak volna az Old Traffordról. De ők inkább arra ügyeltek, hogy minél kevesebb gólt kapjanak, és ha a közelmúltba tekintünk vissza, akkor érthető az aggodalmuk. A MU folytatta a játékát, mert a Stoke a góljuk ellenére visszahúzódott. Ennek gyümölcse tíz perc után érett be: Nani gyönyörű góljával ismét az a hazaiaké volt az előny.

Nani gyönyörű gólt ragasztott a Stoke hálójába

Ezzel az eredménnyel gyakorlatilag mindkét csapat megelégedett. A Stoke nem akart nagyon kikapni, a Manchester pedig sérülés(ek) nélkül be akarta húzni a meccset. Igazából a gól utáni félórában történt az amire számítottam, azaz, hogy a united félgőzzel nyeri a meccset. Két darab helyzetecskére futotta a meccs utolsó harmadában a hazaiak részéről. A 2-1-es végeredmény azt jelenti, hogy a MU továbbra is veretlen, valamint biztos, hogy marad a pontkülönbség az őket üldözőkkel szemben
Manchester United - Stoke City 2-1


Wolverhampton - Chelsea 1-0.  Mindennek az alja. Legalábbis londoni szempontból. Azt eddig is tudtuk, hogy a Chelsea nagyon mély gödörben van, de azt, hogy talán a bajnokság legszíntelenebb csapata, aki egyben a sereghajtó is megveri Ancelotti alakulatát azt senki sem gondolhatta komolyan. Az ember úgy érzi, hogy a  "szegény" kékeknek ennél már csak feljebb van...Jómagam nem láttam a meccset, de mikor megláttam az eredményt, azt hittem, hogy csak valami új évi tréfa a Digi Sport kollégái részéről. Hát kiderült,hogy nem. Ezt a zakót még az is fájóbbá teszi a vendégek számára, hogy a gólt saját játékosuk, a mostanában felépült portugál, José Bosingwa "szerezte". Úgy gondolom, mindent elmondtam erről a meccsről, igazából tökmindegy, hogy esetleg a Chelsea széttámadta volna az agyát, az 1-0 az 1-0.

Most a Tottenham meccsét is megemlíteném, de csakis azért mert ők is orra estek. Méghozzá a kisebbik Liverpooli gárda, az Everton otthonában. Harry Redknapp csapata lehengerlő formában volt az utóbbi időben. Persze tudjuk, hogy egyszer minden sorozat megszakadt és jellemező szokott lenni, hogy pont olyan kutyaütő csapatok ellen mint az Everton. Ezáltal természetesen nem akkor meglepetés, mint az előző meccs, de azért nem lehetett számítani erre a végeredményre.
Everton - Tottenham 2-1

Soron következő balfékünk a Liverpool, aki a Blackburn otthonában hullajtott pontokat. Ezzel a meccsel kapcsolatban azt írtam, hogy pontosztozkodásra számítok, de megemlítettem, hogy a 'Poolnak illene nyernie.   Ez az eredmény mérföldekkel kritikán aluli "teljesítmény" a vörösöktől, de ezt ők is tudják. "Tartok" tőle, hogy Roy Hodgson bácsinak hamarosan "adiós amigó"-t fognak mondani (csakúgy, mint londoni riválisuknál Ancelottinak is).
Blackburn Rovers - Liverpool 3-1

Elérkeznénk a rangadóhoz. Nem véletlen írtam feltételes módba. Egyszerűen nincs ingerenciám ahhoz, hogy leírjam mit művelt a City és ezáltal mi egy 0-0-ás döntetlennel mehettünk meghívni egy körre egymást. Annak örültem,hogy a kezdővel kapcsolatban nem volt igazam, és teljes egészében az volt a kezdő tizenegy, aki a Chelseát laposra verte. Nem akarom leírni, hogy harminc perc után már volt három kapufánk, és már gálamérkőzést tarthattunk volna, és ezzel együtt azt sem, hogy amit a City csinált az nem foci volt. Mindent elmondott, hogy a hazai szurkolók a meccs vége fele azt skandálták, hogy: Boring (unalmas) manchester city...Így még angol csapatot bekkelni nem (sokszor) láttam. Ez a döntetlen nem a csapatom hibája volt, ők úgy gondolom mindent megtettek. Kivéve azt a mellékes dolgot, hogy a helyzeteket gólra kell váltani. Ezúttal a sok kihagyott helyzet nem a klasszikus értelemben bosszulta meg magát, hanem "csak egy szimpla" pontvesztésben. A mérkőzés után azzal nyugtattam magam, hogy amúgy sem lettünk volna bajnokok.

 Mi küzdünk, a City bekkel

Biztos, hogy a MU is fog még botlani, netán lehet, hogy veretlenségét is elveszíti, de így gyakorlatilag hét pontos előnyre tehet szert velünk szemben. ( Eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, mint mi. Az elmaradt meccsük pedig a világszerte rettegett Mezei Blackpooli Sörözők Köre Fc ellen lesz, szerencséjükre hazai pályán...)
No more comment.
Arsenal - manchester city 0-0

Hát ezek lettek volna a az angol bajnokság 22. fordulójának fontosabb összecsapásai. A nevető ötödik a Manchester United volt, no meg egy kissé kuncoghatott a Manchester City is.
A forduló további eredményei:

Blackpool - Birmingham City 1-2
Fulham - Wets Brom. Albion 3-0
Aston Villa - Sunderland 0-1
Newcastle - West Ham United 5-0
Bolton - Wigan Athletic 1-1


Folytatódik az olasz bajnokság is

Ezt nem említettem meg ugyan, de csütörtökön délután játszották a nyitómeccset, a Juventus - Parma mérkőzést. Úgy látszik ezekben a napokban a nagy csapatok hatalmasokat taknyolnak. Nem történt ez másképp a Juvéval sem. Tulajdonképpen nem sok közük volt a zebráknak a meccshez. A korábbi Juve játékos, Giovinco kettőt is vágott Luigi Del Neri csapatának. Végül a hazaiak megúszták négy kapott góllal, miközben ők egyszer tudtak betalálni. Igaz,az a gól a 60. percben esett 2-0-ás állásnál. Itt még volt remény a feltámadásra, de néhány percen belül Crespo értékesítette a csapata számára megítélt büntetőt, s ezzel elúszott a meccs a Juventus részéről. Az összképhez az is hozzátartozik, hogy a hazaiaktól a 17. percben kiállították a brazil középpályást, Felipe Melót. De ez sovány vigasz a torinóiaknak. Nyilván most az a cél, hogy mihamarabb elfelejtsék ezt a vereséget. Amikor írom ezt a cikket, akkor fejeződik be éppen az összes háromórási meccs.
 Végeredmények:

Brescia - Cesena 1-2
Cagliari - Milan 0-1
Genoa - Lazio 0-0
Lecce - Bari 0-1
Roma - Catania 4-2
Udinese - Chievo 2-0
Bologna - Fiorentina 1-1
Palermo - Sampadoria 3-0
Internazionale - Napoli (20:45) e: 3-1

A Serie A-ban hétvégén is fognak fordulót rendezni, erről majd később bővebben.