'11 - piros-fehérben

Alapozás - ez egy nagyon fontos szakasz a bajnokság előtt, hogy a csapat, játékos jól tudjon majd szerepelni az elkövetkező időszakban. Nem a legérdekesebb része a felkészülésnek, de jó alapozással nagyobb az esély a szép eredmények elérésére.
Eltelt egy év. 2011 január 2-án jegyeztem be az első posztot a blogra, és azóta igyekszem a virtuális pennát minél gyakrabban és jobban forgatni. A blog címe elé még oda lehetne biggyeszteni a "FIGYELEM! Szigorúan szubjektív!"-feliratot is, hiszen saját szemszögemből, a saját véleményemet írom le, természetesen elfogultan.
Mindezt pontosan egy éve teszem, így az év végi visszatekintő poszt egyben évforduló is. Az első év, az "alapozás" tehát meg volt, igyekeztem, rajta voltam a témán, mint Winehouse a pián. Volt, hogy eufóriától csöpögő posztot firkanthattam a meccs után. Volt, hogy morcos arccal, keserűen kellet leülnöm megírni egy értékelést. Olyan is előfordult, hogy az elkeseredettség sűrű felhője mögül kellett felelnem fejem, kiállni a csapat mellett. Az egyik legjobb rész, amikor Balotelli intelligenciahányadosának számát és Torres Chelsea mezben rúgott góljainak számát állítjuk egymás mellé, és egyenlő értékeket kapunk.
Száz szónak is egy a vége : sok minden történt ebben az esztendőben, lássuk tehát, mik voltak ezek. Előnyben a kellemes pillanatok.

Mondhatjuk, hogy csodásan indult az év. A tavalyi szezon közepén, - tehát gyakorlatilag egy éve, csak januárban - nem veszítettünk meccset, minden sorozatban ott voltunk, a bajnokságban hoztuk a győzelmeket, és az erőltetett menet ellenére ( amit az újrajátszások miatt félig-meddig magának is köszönhetett a csapat ) továbbjutottunk mind a Ligakupában, mind az FA-kupában. Csalódásként a City elleni hazai bajnokit emelném ki, gól nélküli döntetlen lett annak ellenére, hogy már az első pillanatokban a gólvonalról kellett menteni a vendégeknek. A legizzasztóbb meccs a Leeds elleni hazai FA-kupa találkozó volt, amikor is Cesc a kilencvenedik minutumban egyenlített tizenegyesből. A visszavágón aztán viszonylag könnyen győztünk, szép gólok születtek mind a két oldalról.

A következő hónapban megtörtént az, ami az egész tavaszunkat befolyásolta. Az a szerencsétlen Ligakupa döntő, a tavalyi szezonra annyira jellemző bekapott góllal ( jellemzően ) az utolsó percekben. Ekkor játszottuk a később az év meccsének választott bajnokit... Amikor négygólos előnnyel mentünk a szünetre, de a Newcasle és Phil Dowd sporttárs együttes erővel összehozta, hogy döntetlen legyen a vége... Volt viszont a nagy meccsünk, amire összeszedtük magunkat, a Barcelonát otthon legyőztük a BL-ben, RvP dugóján azóta is elmosolyodok. De igaz, igaz, Víctor Valdés nagyon jó kapus..  Ha nem lett volna a döntőbeli zakó, még egy türhető hónapot tudhattunk volna le. Igaz, hogy ebben az esetben az egész hátralévő időszak máshogy alakult volna.

A következő meccseken már nem sok babér termett a számunkra. Nyilván való volt, hogy mentálisan a padlón vagyunk - mindenkinek az volt a véleménye, hogy a szerencsétlenül elvesztett döntőnek köszönhető mindez. Valószínű, hogy nagyrészt emiatt volt, és ehhez jött még két kiesés, a katalánok ellen a Bajnokok Ligájából, és a Man United révén az FA-kupából. Ez a két meccs egyébként a vereség ellenére nem nevezhető szégyenletesnek. A Vörös Ördögöknek ráadásul május elején vissza is vágtunk, az Emiratesben Ramsey góljával megszereztük utolsó győzelmünket abban az idényben a bajnokságban.
Őszintén szólva nincs is több említésre méltó összecsapásunk tavalyról, nagyon gyenge és elszomorító meccseket játszottunk már a vége felé. A szezonnak február-márciusban búcsút inthettünk...

Végre itt a nyár...
...amitől előre tarthattunk. Nagy kérdés volt, hogy meg tudjuk-e tartani kulcsjátékosainkat. Valamint a szokásos "spend some f...in' money..."
Clichy volt az első, aki elhagyta a csapatot, az újgazdagok vitték viszonylag olcsón. Őt követte Samir ( you're a c..t ) akinek volt egy jó félszezonja, és rögtön beköszönt az önérzet. Ő maga pedig a CIty olajfoltokkal tarkított mezeire köszönt be. Azóta állítólag tervezi a manchesteri Eiffel-torony megépíttetését, a kispadon ülve pattannak ki a legjobb ötletek a fejéből ( éppen azért már igen előrehaladt a tervezéssel ).
A legnagyobb érvágás természetesen EL Capitano távozása volt a hosszas és keserves huzavona után. Aki igazi Ágyús, az tudja, hogy badarság lenne lenne rá haragudni, nyolc évet töltött itt és ezalatt játszott törött lábbal, sőt még nagyapja halálának napján is. Ő tehát letett valamit az asztalra. Ég veled, Cesc!
A távozók közé csatlakozott közben Eboue is. Ellenben nyugtázhattunk olyan eligazolásokat is, melyek igazából megerősítették a csapatot. Ott van Denilson... Aki azóta már Brazíliában passzolja hátrafelé a labdákat, valamint Bendtner. Az a hír járja, hogy mióta elhagyta a klubot, Észak-London bárjaiban kevesebb a balhé.
Ami az érkezőket illeti, Gervinho után az éjféli gyorssal megérkezett Mertesacker, André Santos és Arteta. Nyilván való volt, hogy borzasztóan nehéz lesz így nekivágni a szezonnak, hogy több játékos a rajt előtt néhány nappal még mindig csak úgy mutogatott egymásra, hogy : téged láttalak a TV-ben! A jövevények között szerepelt még Pak Csu Jung, Jenkinson és Oxlade-Chamberlain is.
Sokan féltették a csapatot...           

Aztán eljött az augusztus 13, ami ráadásul nem is péntekre esett. Ennek ellenére elég langyos meccset játszottunk a Szarkák ellen idegenben. Az akkor még - érthetetlen módon - az ott "pallérozódó" Joey Bunkó Barton megint felhúzta az agyunkat. Ahogy az ezt követő két bajnokin, úgy itt is összejött a kiállítás, persze Bartonnak köszönhetően. Látszott, hogy nincs egyben a csapat, persze ekkor még sokan nem is voltak itt az új igazolások közül. Nem áll szándékomban túlrészletezni az augusztust, az egyetlen örömteli okot az Udinese elleni kettős győzelem szolgáltatta, amivel kiharcoltuk magunknak a Bajnokok Ligája részvételt. Volt még meccs talán a Liverpool és esetleg a Manchester United ellen, de nem emlékszem, hogy hogyan alakultak ezek, és most nincs kedvem utána nézni.

Lehet, hogy vége van a nyárnak, és lehet, hogy hűvös szelek járnak, de az Ágyúsok szívét egy melegebb fuvallat járta át a felemásra sikerült szeptemberben. A bajnokságban megszereztük első győzelmünket, ami fontos mérföldkő volt a szezon elején. A BL-ben pontot raboltunk Dortmundból, a görögöket pedig itthon levertük. Van Persie megszerezte a Bolton ellen a századik gólját az Arsenalban, s mint tudjuk, azóta Shearer rekordjának a megdöntése sem áll már távol.  A Shrewsburyt kiejtettük a Ligakupából, az egyetlen csúnya folt a Blackburn elleni vereség.

Az új hónap első vasárnapján sajnos becsúszott egy vereség a White Hart Lane-en, amit majd kétszeresen adunk vissza tavasszal. Ezt leszámítva az összes meccsünket hoztuk, talán az október volt a legszebb hónap idén ősszel. A Marseilletől idegenben loptuk el a három pontot a BL-ben, az összes hazai bajnokinkat behúztuk, a hab a tortán pedig a Chelsea  5 : 3-as legyőzése volt a Stamford Bridge-en. Megkezdtük a felzárkózást.

A következő nagy lépés az volt, hogy az angol csapatok közül elsőként mi biztosítottuk be a helyünket a legjobb tizenhat között a nemzetközi kupában. Bajnoki mérkőzésen a veretlenségünket hatmeccsesre növeltük, ha jól emlékszek Liverpoolt előztünk. Az már igazán senkit sem érdekelt, hogy B csapattal kikaptunk a Man City ellen a Ligakupában. A tél előrehaladtával folytattuk a menetelésünket a Premier Leauge-be, Wigant vertünk fölényesen, aztán Evertont egy hatalmas Van Persie góllal. Az Olympiacos ellen egy tét nélküli összecsapáson kikaptunk, csoportelsőként jutottunk tovább. Papíron a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk meg még a csoport másodikak közül is, nem mást, mint AC Milant.
A hosszú bajnoki veretlenségünket a Man City ellen veszítettük el egy őrült, hajtós meccsen, 1 : 0 arányban. Szégyenkezésre okunk nem lehetett, rögtön utána győztünk ismét, és azóta sem vesztettünk meccset. Amikor ezt a posztot írom, még hátravan egy meccsünk a Queens Park Rangers ellen, amit minden valószínűség szerint megnyerünk, győzelemmel zárva az évet.

A legvégén pár mondatban természetesen a félszezont foglalnám össze. Reménytelen, fájó, remény-felcsillanó, javulós, küzdős, feljövős, reális, irreális, Arsenalos. A nehéz szezonkezdet után mindent beleadott a csapat, ennek köszönhető, hogy a tizenhetedik helyről most már ott kopogtatunk a Bajnokok Ligáját érő pozíció ajtaján. Ha nem nyitja ki a Chelsea, akkor mi fogjuk betörni, kirángatjuk onnan a riválist, és mi fogjuk birtokolni azt. Ez várhatóan elhúzódik egész szezonvégig, öldöklő küzdelemre lehet számítani.
Hogy mi várható még ezen kívül? Majd meglátjuk, hogy mit hoz a többi sorozat, először is a Milan és a Leeds ellen. Kíváncsian várjuk, hogy ki fog télen érkezni a csapathoz.
Sok minden jó várhat még ránk, reméljük, beköszönt egy szép tavasz ( a lehetőségekhez mérten szép tavasz ). Lepjünk meg most mindenkit az új esztendőben, amikor senki sem számít rá. Új év, új remények, új kihívások. Viszlát, 2011!

Hibátlan kvartett

Az utóbbi pár napban azon gondolkoztam, hogy egy Arsenal fanatikusnak szinte fel sem tűnik, ha a csapat zsinórban megnyer néhány meccset. Ha közbe be-becsúszik a hiba, máris rosszul szerepel az Arsenal.
Most viszont ez nem mondható el, hiszen legutóbbi négy meccsünkből négyet nyertünk. Az áldozatok : Bolton, ( kétszer ) Marseille, Stoke City. Talán nem a legacélosabb ellenfeleknek tűnnek ( no, nem is azok ) de jelenlegi helyzetünkben mindenképpen előrelépést jelent az, hogy a kötelező meccseket többé-kevésbé magabiztosan, de hozzuk. Ezen kívül úgy látszik, hogy idén az Emirates ismét egy oroszlánbarlang lesz, a szezon legeleji káosznál a Liverpool tudott megverni minket otthon. Ezt leszámítva nyolc meccs, nyolc győzelem. Persze, amint elhagyjuk Észak-Londont ( sőt, volt, mikor még ezt se kellett... ) már nem ilyen szép a mutató, ezt nem is osztanám meg, úgyse kíváncsi rá senki sem.
Igaz, a marseille-i kirándulás győzelemmel zárult, egy igazi önbizalom-növelő diadal volt. A végjátékban megnyerni egy meccset mindig jó, és aki látta azt a meccset, tudja, hogy itt milyen jó érzés lehetett.
Aztán a Stoke City-t tulajdonképpen simán levertük, gyakorlatilag azért annyira nem. A favágók elleni bajnoki kísértetiesen hasonlított a Rózsák és a Fekete Macskák elleni mérkőzésre. Az első félidő első felében nagy nyomás alá helyezzük az ellenfelünket, vezetünk, aztán egy pontrúgásból egyenlít az ellenfél. Ha már a Stoke-nál tartunk, akkor erről a meccsről kicsit bővebben, hiszen sajnos elmaradt az értékelő poszt. Természetesen Delapék is pontrúgásból egyenlítettek. Mondjuk, a Stoke taktikája igen egyszerű : megpróbálják megdobni ( Delap partdobásai ugyebár )/megrúgni a tizenhatoson belül Crouchot. Bíznak abban, hogy a labda szerencsésen beleakad a colos angolba, és pont úgy pattan, hogy a kapuban köt ki.
Ezért a bekapott gólért azért voltam bosszús, mert megint a védelem tolta el, de rendesen. A gól előtt két alkalom is lett volna elfejelni a labdát ( és egyik esetben sem Stickman elől ) de ezt nem sikerült megtenni. Viszont a pontrúgást megelőzően Koscielny olyan tisztán fejelte le Crouchot, hogy annál szabályosabban már nagyon nem is lehetett volna.

Gervinho : egy gól, két gólpassz a Stoke ellen - talán eddigi legjobb meccs volt piros-fehérben

És akkor most lehet tippelni, ( puskázni ér ) hogy megint ki húzott ki minket a bajból? Igen. A holland beállt, rúgott két gólt és megnyerte nekünk a meccset. A Stoke sem a találatuk előtt, sem az után nem tudott, hát, kibontakozni, tehát megérdemelten és simán nyertünk, de ha nincs Robin, ki tudja, mi lesz a vége.
A sort a Bolton kezdi és egyben zárja is, a négy meccses győzelmi szériát velük kezdtük - és jelenleg még - velük zárjuk. Még inkább : velük tesszük még teljesebbé. Az első, a habkönnyű bajnoki, amit 3 : 0-ra nyertünk meg. Utóbbi pedig a keddi Ligakupa összecsapás, ahol is pár percen belül fordítottunk. Nem lehet nem észrevenni, hogy Wenger idén kiváltképp jó érzékkel rotál. A hétközi meccsen is jól játszott a csapat, szép gólokat szereztünk. Arshavin és Park vállalta az oroszlánrész ebből a győzelemből, de Benayoun, Vermaelen és az újonc Yennaris is szépen teljesített. Ezzel egy szempillantás alatt bekerültünk a legjobb nyolc közé.

Mindent összefoglalva, jó passzban van a csapat, s bár nem mindig sziporkázva, jól játszva nyeri a meccseket, de hozza, és ezt nem kell magyarázni. Egy biztos : a hétvégén meglesz a felmérés, hogy ez csak a szurkolókat motiválja, vagy a csapatot is. A Stamford Bridge-en lehet bizonyítani, hogy kezdjük összeszedni magunkat.

Tovább várunk a kupára

De még meddig?! Meddig kell arra várni, hogy a siker kapujában - a siker küszöbén - ne elbukjunk, hanem diadalmaskodjunk? Meddig?

Már az komoly erőfeszítést jelent, hogy az ujjaimat kellő erővel töltsem fel annak érdekében, hogy le tudjam nyomni a billentyűzet gombjait. Így frissen nagyon rossz írni, de tudom, az se lenne jobb, ha később eleveníteném föl ezt a, ezt a...

...Ezt a vereséget. Amint azt a pénteki posztban írtam - de ki ne tudná - öt éve nem nyertünk egy Ligakupát se, nos, ez ma sem változott. Pedig mennyire vártuk, még verseket is költöttek az Ágyúsok magyar szurkolói (is) a döntőt megelőzően. Arséne Wenger trófea repertoárjából már csak ez a kupa hiányzott, de a meccs előtt kihangsúlyozta, nem érdeklik az eddig szerzett kupák. " Ennek a címnek a megszerzése nagyban befolyásolná a szezon további alakulását". "Csak egy kupa kell, és átszakadnak a lelki gátak".

1. Természetesen ennek a címnek a nem megszerzése is kihatással lesz a következő szűk, de annál zsúfoltabb félévre. Félek, félek, hogy ez a szezon is elment ezzel, hiszen nem sikerült megízlelni azt, milyen végigcsinálni, majd megnyerni egy sorozatot. A baj az, hogy ezennel a döntőben sikerült elbukni, ez pedig - ne, csak ne legyen igazam - nagy hatással lesz a csapatra lelkileg.

2. Hát igen. Ez a kérdés a mai nappal még - jó esetben - hónapokig nyomasztja édes játékosaink lelkét.

Igen megviseli az embert, ha az egyén szurkoló ( kivéve ha Barcás). Megjárnak mennyet, s poklot, és mivel megjár mennyet is, nem adja fel. Viszont hatványozottan igaz ez azokra a nem normális emberekre, akik a gúnárnyakúak társaságához tartoznak, s követik az Arsenalt. Nem mondom, hogy milyen frusztráló, hogy a csapat egyik nap legyőzi a Barcelonát, másfél hétre rá pedig elveszít egy kupadöntőt. Persze ez elég olcsó hasonlat volt, ugyanis míg előbbi kellemes csalódás volt, addig utóbbi NINCS MÁS LEHETŐSÉG, MEG KELL NYERNI meccs (lett volna).

Keserű, keserű, fájó és nehéz. Nem tudom, ha a hétközi bajnoki meccsünket megnyerjük, enyhül-e az érzés. Az más volt, amikor a Newcastle elleni 4-0-ás félidő után egyenlítettek a Szarkák, az más. Az egy bajnoki volt, ráadásul éppen akkor veszítettek a manchesteriek, és mit tudjuk, legszebb öröm a káröröm. De az bajnoki volt, s mint tudva lévő, a pontvadászat végéig még sok botlás várható. Ott lehet javítani. De itt nem. Majd egy év múlva - ha NAGYON jól mennek a dolgok.

Akkor miért vagyok ilyen beteg, és hagyom az egészet a fenébe?!
Nem tudom. Ez valami különös vonzalom. Már el is határoztam azt, a holnapi szóbelimen megmutatom, hogy ÉN tudok. Meg azt, hogy csak azért is az Arsenalos sálamba, és sapkámba fogok menni reggel, mondjuk szomorú emelt fővel.

Ez lett volna, mióta piros-fehérnek érzem magam az első kupa, amit a csapattal együtt nyerek. Még aránylag szerencsésnek érezhettem volna magam, mert viszonylag nem kellet volna olyan sokáig várni rá.
De ismét marad a frusztráció, a keserű íz. De ez már mit sem számít a menthetetlen szurkolóknak... Azért valamit mégis.

Az "átlagos" vasárnap délután-este után kétfajta érzés kavarog bennem :

NE, NE, NEMÁÁÁR, NE-HE-E-HE-E, NEM HISZEM EL, NEEEE

és

COME ON YOU GUNNERS!!!!!

esetleg :

OOH TO, OOH TO BE, OOH TO BE A GOONER!!!

A siker küszöbén

2005. Gól nélküli döntetlen a rendes játékidőben. Gól nélküli döntetlen a hosszabbítás után. Jöhettek a tizenegyesek.
A Manchester United kezdi a büntetőpárbajt. Nistelrooy lép oda elsőnek, bevágja, 0-1
Az Arsenal következik. Lauren beteszi, 1-1
Ismét a United, ezúttal Paul Scholes. Kihagyja, Lehmann hárít! 1-1
Másodiknak az Arsenalból Fredrik Ljungberg áll oda elvégezni a büntetőrúgást. Belövi, 2-1
Cristiano Ronaldo jön, lát, és gólt rúg, 2-2
Most újra az Ágyúsokon a sor. Robin van Persie-é a következő. Ellentmondást nem tűrően bevágja, 3-2
Wayne Rooney sétál a tizenegyes ponthoz. Nekifut, és értékesíti a büntetőt, 3-3
Negyediknek az Arsenalból Ashley Cole jön. Ő is berúgja! 4-3
Lehet, hogy az utolsó manchesteri játékos. Robbie Keane életben tartja a Vörös Ördögök reményeit, 4-4
A következő pillanatban Patrick Vieirán a világ szeme : ha belövi, az Arsenal nyeri a 2005-ös FA kupát. Hosszan nekifut, és bevágja a jobb felső sarokba! 5-4! Az Ágyúsok nyerik a 2005-ös FA kupát!...

...Akkor még nem tudtuk, hogy - valószínűleg - öt évig az lesz az utolsó kupa, amit nyerünk. Valószínűleg, mert vasárnap Ligakupa döntőt játszunk, ahol valószínű, sőt, biztos, hogy nyerünk. A 2005-ös kupasiker után még elbuktunk egy Bajnokok Ligája döntőt, bajnoki helyezéseink sorrendben ( a 2005/6 -os szezontól ) 4.,4.,3.,4., és 3., valamint egy Ligakupa ezüstérem 2007-ből. Tehát öt éve kupacsend van, ami - reményeink szerint - a hétvégén a Birmingham City ellen, még ha "csak" Ligakupa is, megtörik. Sokat volt arról szó, hogy a játékosoknak csak egy cím megnyerése kell, és akkor átszakad az a bizonyos lelki gát, és mentálisan is jobban lesznek. Nos, ez majd kiderül, persze kívánom, hogy legyen igaza Wengernek.
Egy szerdai, Stoke City elleni bajnoki 1-0-ás győzelemmel hangoltunk erre a meccsre, bár, hogy az valódi hangolás-e, hogy ha két ember is lesérül - az Útwengeren csak favágóknak, és droidhadseregnek hívják a Stoke-ot - és legalább egyikük biztosan nem játszhat. Aki nem más, mint Theo Walcott. A másik személy, a csapatkapitányunk, Cesc Fabregas, aki azt mondta, hogy ha kell, vasárnapig nem alszik, hiszen túl régóta vár arra, hogy az Arsenalt kivezethesse egy döntőn. Bízunk benne nagyon, hogy felépül vasárnapig.
Nem lesz könnyű, hiszen, a Birmingham gyakorlatilag egy másik aprító csapat... Aki ellen nehéz kihúzni újabb sérülés "beszerzése" nélkül, ami, ugye, mondanom sem kell, nagyon nem hiányzik. Viszont hiába durva egy csapat, a játéktudást az sem helyettesíti. Éppen ezért miénk lesz a kupa, s nem másé, és reméljük, utána, amint Wenger mondja, megtörik a jég, átszakad a gát, és egy új korszak kezdődik, amiben már minden évben nyerünk valami kupát, s újra több fronton is eredményes lesz az Arsenal.