A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schalke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Schalke. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 26., kedd

Győzött a jobbik, Schalke 0 - 2 Manchester United

Ezúttal nem borult fel a papírforma; a pálya viszont igen : A Manchester United 18-szor lőtt kapura, ebből 10-szer el is találta azt. Mindezt idegenben, egy BL - elődöntőn. Nem meglepő tehát a 0-2.



Kifejezetten jó iramban kezdődött a mérkőzés : mind a két együttes amint megszerezte a labdát, támadt. Az első 15-20 percben rendszerint minden támadás kapura lövéssel fejeződött be, az akciók aránya egyenlő volt.
Ezután természetesen a Schalke visszavett. Az első félidő további szakasza ugyan unalmas nem volt, de itt már egyértelműen a Manchester volt fölényben. Rengeteg elpuskázott helyzet, több nagy bravúr Neuertől. A vendégek rendszeresen megtalálták szélsőiket az előre ívelt labdákkal : rengeteg hosszú indításból csupán egyszer sült ki lesállás. Akkor jutottak el a tizenhatosig, amikor csak akartak. A hazaiaknál nem ütközték le sokszor a Manchester lendületesen érkező középpályásait, ezért mindig ott volt a rizikó egy hirtelen kiugratásra.
Ami meg is történt többször is, de Neuer kapus, a szerencse, és a United játékosainak szerencsétlenkedésének köszönhetően félidőben 0-0 volt az állás.
A második játékrész aztán rögtön két vendéghelyzettel indult; a meccs ott folytatódott, ahol abbahagyták. A Schalkénél csak nyomokban volt a labda pár másodpercig, és a kontrák sem voltak már a régiek. Érdekes volt megfigyelni, hogy a jobb oldalon játszót Valencia (MU) rendszeresen megverte védőjét, mindig a tizenhatoson belül volt már, de beadni véletlenül se adta be jól egyszer se a lasztit. Nagyjából ez volt jellemző az egész csapatra : a kapu előterében mindig rossz megoldást választottak. Egészen a 67. percig, amikor is a veterán Giggs ( akinek ez volt a 125. BL - mérkőzése ) második százszázalékos ziccerét már kihasználta.
A Schalkét sokkolta a gól, rögötn jött Rooney a másodikkal. A hazaiak ezután csak vergődtek, a SAF - csapat pedig tartotta az eredményt.
Ez a párharc sajnos eldőlt, minden bizonnyal a tehenesek utaznak majd Londonba a Wembleybe, de előtte még május 1-jén az Emiratesbe, egy bajnoki erejéig ellenünk.

2011. április 25., hétfő

BL - elődöntők : Schalke 04 - Manchester United

Ez egy tipikusan olyan meccs, amikor megvan a toronymagas esélyes, de az ellenfelük a kupasorozatban mutatott teljesítménye nem engedi azt meg, hogy száz százalékra meg lehessen mondani, hogy ki lesz a továbbjutó. Hiszen gondoljunk csak az Inter elleni negyeddöntőre, ahol Milánóban nyert 5-2-re a Schalke, és ezek után még otthon is nyertek egy tét nélküli meccsen. Ám az 5-2-s első mérkőzés előtt a németeknek nagyjából ugyanennyi esélyt adtak ( valamivel többet ). Jogosan, hiszen a realitás egy Inter - továbbjutás lett volna.
Itt is ugyan ez a helyzet. Csak a Manchester kissé jobb formába van, hozza 1-0-ra a meccseit, masszívak. A Schalke esélye a Neuer - Höwedes, Farfán - Raúl duókban van véleményem szerint. Sok függ attól, hogy a jövőre már valószínűleg a Bayern Münchenben védő német válogatott kapus tudja-e hozni azt, amire képes. Höwedes lesz-e olyan bátor, mint szokott ( egyébként az Inter ellen gólt is szerzett, ráadásul nem is rögzített szituációból, de nyilván akkor már az Internek mindegy volt ). Nagy kérdés, hogy Farfán meg tudja-e majd tréfálni Patrice Evrát ( sajnos nem valószínű ). Továbbá természetesen az, hogy Raúl tud -e majd villantani valamit tudásából.
Mindezeknek a kérdéseknek a sora csak akkor nyer értelmet, ha a Schalkénak lesz épkézláb támadása. Hazai pályán azért nagyobb a valószínűsége ennek, illetve muszáj is.
Ami a teheneseket illeti az a kérdés, hogy mekkora nyomást tudnak majd gyakorolni ellenfelükre. Lesz vajon Rooney - bomba, vagy Hernandez - fejes, amivel majd nyeri 1-0-ra a meccset a United ? Ezt nem tudni. Azonban azt igen, hogy egyértelmű esélyesei a találkozóknak, meg azt, hogy teljes szívemből a Schalke együttesének szurkolok. Nem ők a kedvenceim, de a MU végképp nem az... Kommen auf!

2011. április 14., csütörtök

Párosan szép az élet

Több meglepetés is született a negyeddöntő meccsein, de az, hogy a továbbjutó csapatok közül mindenki kettős győzelemmel jutott, igazán meglepett.

Természetesen örültem annak, hogy a csirkések kiestek, annak már kevésbé, hogy a Real Madrid örülhetett ennek. A Tottenhamnek esélye sem volt. Sehol. Amint ismeretes már, minden továbbjutó együttes kettős győzelemmel ejtette ki riválisát, így a Madrid is. Otthon 4-0, idegenben 0-1. Az angolok még gólt sem lőttek.
Ugyebár a BL - elődöntőkben is Real Madrid - Barcelona lesz, csakúgy, mint hamarosan a spanyol bajnokságban és a kupadöntőben. A két elődöntőről majd később bővebben fogok írni.
Összességében teljesen megérdemelten jutott tovább a Special One együttese, de a Barcelona ellen természetesen ki fognak esni, vagy legalábbis attól függően, hogy a három párharc közül ( bajnokság, kupa, BL ) melyiket akarja majd legkevésbé a Barcelona. Háromból kettőt minimum a gránátvörös-kékek fognak vinni.


Ha már a Barcánál vagyunk, a katalánok is 1-0-ra nyertek Doneckben, otthon pedig 5-1-re. Előzetesen (sem) lehetett természetesen kérdés, hogy ki lesz a továbbjutó. Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen összecsapás a negyeddöntők közül, amelyiken teljes mértékben azt kaptuk, amit várhattunk. Kettős győzelem, sok Barca gól. Nem is lett igazi meccs, ha nem így történt volna...


A legnagyobb meglepetést természetesen a az Inter és a Schalke összecsapása szolgáltatta. A németek 7-3-s összesítéssel búcsúztatták Leonardo alakulatát, ötöt rúgtak Milánóban. Már a negyeddöntőkben is a Schalke csapatának szurkoltam. Most, hogy kiderült, hogy a Manchester Uinteddel csapnak majd össze, végképp nekik fogok szorítani. Gyakorlatilag vagy Barca - MU, vagy Barca - Schalke döntő lesz.

Számomra csalódás volt a ManU és a Cselszkij meccse ( mindkettő ). Elsősorban persze az a kár, hogy miért nem esett ki egyik sem... Szóval elsősorban az volt a kár, hogy abszolút egyértelmű volt a dolog. Egyik csapat sem hajtott igazán, összességében unalmas meccseket játszottak. A manchesteri tizenegy javára az döntött, hogy jobbak voltak az egyéni teljesítmények, mint riválisuknál.

Real Madrid - Barcelona

és 

Schalke 04 - Manchester United

mérkőzések tehát az elődöntő párharcai.

2011. április 8., péntek

Biztosra mentek

Hét közben volt Bajnokok Ligája, és Európa Liga is. A héten mindkét porondon négy-négy meccset játszottak, és mindkét kupasorozatban gyakorlatilag négy meccsből három olyan, ahol 99%-ra meg lehet mondani, hogy mely csapat jut tovább.
Kezdjük a Bajnokok Ligájával.

A Real Madrid és a Tottenham párharca ( sem ) azt hozta, amit előzetesen várni lehetett. Igaz, az összecsapásról írt bevezetőmben azt írtam, hogy lehet akár nagy madridi győzelem, 4-0-ra azt hiszem senki sem számíthatott. A Real lemosta a pályáról a csirkéseket, és voltak jó egyéni teljesítményeik is. Természetesen azután, hogy Crouchot kiállította a játékvezető, támadásra nem sok esélye volt az angoloknak, továbbá védekezésben sem voltak a toppon. Pedig ha sikerült volna egy szorosabb eredményt elérni a spursnek, akkor Mourinho gárdájának pokoli lehetett volna az angliai túra. Így viszont a lényegi dolgok eldőltek.

Padlót fogtam az Inter és a Schalke meccsétől. A meccs beharangozójában a németeket tulajdonképpen levegőnek néztem. Ahhoz képest hiába kerültek már az első percben nem is akármilyen találattal hátrányba, 2-5 lett a végeredmény. Most ezek után 4-0-ra kéne, hogy nyerjen idegenben az Inter, hogy egyből továbbjusson.
A szerencse is a németek oldalára állt kedden, több ilyen szituáció is volt közvetlenül a gólok előtt.
Hatalmas meglepetés tehát a Schalke győzelme, olyan győzelme, amivel szinte kiharcolták a továbbjutást a San Siróban.



Meglepetést nem hozott, sok gólt viszont igen a Barcelona és az ukrán Shakhtar Doneck első párharca. Hat gól született, csak a baj az, hogy 5 : 1 arányban. Most jön az a mondat, hogy a Shakhtar végül is tisztességesen helytállt, de hiába, aki jobb, az jobb. Így van, ebben a párosításban is megvan a továbbjutó, az Shakhtar otthon egy ikszre, netán egy 2-1-es "tiszteletgyőzelemre" lehet jó.

Az egyedüli negyeddöntő, ami nyitott maradt az első összecsapás után, az a Chelsea és a  Manchester United harca. Ugyan nyertek a Vörös Ördögök egy góllal, s nem kaptak, ennyivel nem lehetnek nyugodtak. Simán rúghat a Chelsea gólt a visszavágón, és akkor már minden másnak látszik majd. Ilyen meccseken pedig főleg, ami gyakorlatilag megfelel(t) egy angol bajnokinak. Itt még lesz miért izgulnia a szurkolóknak, főleg a Chelsea-szimpatizánsoknak, mert valódi esélye már csak ennek a kupának a megnyerésére van a klubnak.



Az Európa Ligában is biztosra mentek a csapatok, hengereltek az otthon játszó együttesek. Született két 5-1, egy 4-1, és egy kakukktojás is. A Benfica hazaküldte Dzsudzsákékat, négy gólt rúgva és mindössze egyet kapva. A Villarreal sem aprózta el, ők a másik bajnokesélyes holland csapatot, a Twentént intézték el közel ugyanilyen arányban; eggyel többet rúgtak. Talán a legegyértelműbb meccset, már ami az továbbjutást illeti, a Porto nyerte meg a Szpartak Moszkva ellen, 5-1 lett ennek a meccsnek a vége.
És itt is maradt még egy nyitott találkozó : a Dynamo Kijev ikszel otthon a Bragával. A portugálok esélye így jelentősen megnőtt a továbbjutásra, pedig előzetesen sokan - például Arséne Wenger - is ukrán továbbjutásra tippelt ( ami persze még könnyen összejöhet ).
Előfordulhat, hogy három portugál együttest is köszönthetünk majd az elődöntőkben, ami azt jelentené, hogy biztosan lesz egy portugál csapat a döntőben.

2011. március 23., szerda

BL - negyeddöntők : Internazionale - Schalke 04

Ez a rovat a BL - negyeddöntő meccseit kívánja külön - külön feldolgozni. Most a negyeddöntőben az egyedüli olasz, és egyedüli német csapat összecsapása következik.

Úgy gondolom, hatalmas mázlija van az Internek azzal, hogy a Schalkét kapta ellenfélül. Bár egy olyan bravúr után, amilyet a Bayern ellen bemutattak lehet, hogy megérdemlik. Mert biztos vagyok abban, hogy kiejtik a németeket. A Schalke nagyon bizonytalan ebben a szezonban. Szinte minden meccsük attól függ, hogy éppen milyen napot fognak ki. Ám, még egy számukra jó nap sem foghat ki az Interen, mert az olaszok sokkal de sokkal masszívabbak. Úgy gondolom, a milánói együttes mentálisan is erősebb, mint riválisa. Fizikai előnyről természetesen nem beszélhetünk, igazából egyik csapat javára sem.
Ahhoz képest, hogy az Internek hogyan indult a szezon, sajnos nagyon feljöttek. Ezzel így a BL-ben is a legjobb négy között lesznek, és akkor, miután tavaly megnyerték a sorozatot, nem szólhat senki egy szót sem. A hazai bajnokságban is már a második helyen a csapat, immár csak kettő pont a hátránya a Milannal szemben. Tavaly mindent megnyertek, idén esetleg a Coppa Italia lehet a komolyabb kupa, amit elhódítanak - remélem, gondolom.
A Schalke felemás teljesítményt nyújt a Bundesligában, a tizedik helyen a csapat. Sztárjátékosokból áll a gárda, ennek ellenére egyáltalán nem érzem őket európai szinten ütőképes csapatnak. Igaz, az már kiderült, hogy a német bajnokság tizedik helyezettje búcsúztatni tudja a spanyol pontvadászat negyedik legjobb csapatát ( tudjuk, hogy a kupák teljesen más hangulatúak ). Véleményem szerint Huntelaar, Raúl és Farfán az a játékos, akik szorossá tehetik a küzdelmet a Schalke részéről.
Azt, hogy e két különböző formában lévő csapat összecsapásából mi sül ki, hamarosan kiderül.

Április 5, Kedd, 20 : 45

Internazionale - Schalke 04

                                                      
                                                         

2011. március 17., csütörtök

A kiválasztottak

A tegnapi nap tehát eldőlt, hogy melyek azok a csapatok, amelyek a nyolc közé kerültek. Barcelona, Tottenham, Schalke, Shakhtar,  Inter, Manchester United, Real Madrid, Chelsea.

Nem meglepetés, hogy az angol csapatok vannak többségben. Az viszont már igen, hogy a Spurs, a Schalke, valamint az ukrán Shakhtar ott van tulajdonképpen Európa legjobb nyolc csapata között. Igaz, például a németek a Valenciával kerültek össze, ötven százalék esélyük minimum volt. Ajánlom a Schalke szurkolóinak, hogy addig élvezzék ki a pillanatot, amíg itt vannak, mert véleményem szerint akárkivel kerülnek össze, csak kevesebb esélyük lesz a győzelemre ( igen, a Shakhtar ellen is ).

Sajnos a Tottenhamet is a nyolc között kell említenünk, de valljuk be, nagyot küzdöttek azért, hogy itt legyenek. A Milan elleni visszavágón szerencséjük is volt, de ez nem meglepő senkinél sem, hacsak nem rólunk, az Arsenalról van szó. De várhatónak ez sem volt nevezhető, főleg a sorozat elején. Egyébként - nem hencegni akarok - én gondoltam, hogy továbbjutnak a statikusabban játszó Milán ellen. Sokkal gyorsabbak, és fürgébbek az angolok játékosai. A Schalkéval egyetemben gyakorlatilag ők is papíron kevesebb eséllyel lépnek pályára mindenki ellen ( az ukrán együttes ellen nem ), de a németekkel ellentétben úgy gondolom, ők bárkit megfricskázhatnak, legalább egy kicsit.

A Manchester Unitednek nem volt túl nehéz dolga a Marseille ellen. Hozták is a meccseket, illetve a hazait. A franciaországi odavágón 0-0 lett az eredmény, szóval az esélye azért megvolt legalább arra a Marseille-nek, hogy kicsit ráijesszen az "ördögökre".  Szereztek is egy gólt, csak a bibi az volt, hogy 2-0-s hazai vezetésnél. Ekkor már késő volt.

A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése talán a Shakhtar Doneck továbbjutása volt a Roma ellen. Igaz, már az odavágón eldőlt szinte minden. miután az ukránok 3-2-re nyerték azt a meccset. Bevallom, a visszavágón, ha nem is Roma továbbjutást, de legalábbis olasz győzelmet vártam. Ehhez képest még gólt sem rúgtak. A Shakhtar otthon kegyetlen ellenfél, ezért akinek el kell látogatnia majd Doneckbe, fel kell kötnie az alsóneműjét.

Az Internazionale őrült meccsen jutott tovább azután, hogy otthon 1-0-ra kikaptak a Bayern ellen. Igazából senki sem hitte - én sem -, hogy az Inter jut tovább. Főleg így, hogy Münchenben kellett kiharcolniuk, ahol a németek mutatója - ha az utóbbi időkben nem teljesen - szinte makulátlan. Mégis az olaszok szereztek vezetést, ám hamar fordított a Bayern; nos, ekkor úgy gondolom, látva a németek játékát is, senki se gondolta volna, hogy Inter továbbjutás lesz a vége. Végül pedig így alakult, 3-2-re nyert az olasz csapat. Ez a továbbjutás is mutatja, hogy hiába nincs csúcsformában az Internazionale ( igaz, a Bayern se volt, van ), senkinek sem szabad leírni őket, amint láttuk, még akkor sem, ha Milánóban nyernek.

Mivel ez egy Arsenalos blog, nyilván való, hogy a mi meccsünket a Barcelona ellen már letudtam ( mind lélekben, mind itt a blogon ). Tulajdonképpen megérdemelt volt a katalán siker, az Arsenal meg megint szépen esett ki. Úgy gondolom, felesleges az esélylatolgatás, a Barca mindenki ellen esélyesként lép pályára, csak veszítenivalójuk van. Még úgy is, hogy szegény Abidal májában tumort találtak, s műteni kell.

A Real Madridnak - valakinek - végre sikerült bejutnia a nyolc közé, méghozzá az eddigi mumusuk, a Lyon ellen. Már az első meccsen látszott, hogy ez nem a "hagyományos" Lyon - Real lesz. 1-1 lett annak a meccsnek a vége. A visszavágón nem volt kérdés, ki az úr a háznál, a Madrid 3-0-al hazaküldte a Lyont. Nem tudom miért gondolom így, de a Madrid szerintem nem fog tovább jutni ebben a sorozatban.

Végül maradt a Chlesea, akinek talán a legkönnyebb dolga volt, hiszen az FC Köbenhavnnal partizott. Sok értelme nem volt a londoni visszavágónak, miután Dániában 2-0 lett a végeredmény a Chelsea javára. Nem is erőltették meg magukat. Legalábbis gondolom, hogy a 0-0-hoz nem kellett nagyon. Sima továbbjutás volt, az Kékeknek biztosan jobban meg kell izzadniuk, akárkivel is kerülnek össze a legjobb nyolc között. De valószínű, hogy az ellenfele sem ússza meg szárazon.

Következnek a negyeddöntők