Jövünk, Liverpool! ( 'Pool - Arsenal )

Talán azon kevés esetek egyike van most, amikor bizakodva várhatunk egy rangadót. A múlt heti meccs után egyelőre minden szép és jó, negyedikek vagyunk a táblázaton. Azon nehéz meccsek időszakából, melyekben most vagyunk, az első sikerült megnyerni. Sorban játszunk a Tottenham, a Liverpool és a Newcastle csapatával, azaz közvetlen riválisainkkal. A Csirkéseket már legyőztük egy parádés meccsen, s ezzel eddig bőven elégedettek lehetünk. Hatalmas dolog lenne pont most legyőzni a 'Poolt ( na persze nem az ő bombaformájuk miatt ).
Az utóbbi években nem nyerni járunk a Mersey folyó partjára, bár az sem állítható, hogy a pokol tornáca lenne az Arsenal számára az Anfield Road. E két csapat párharcában a legjellemzőbb eredmény az iksz, példának okádék a tavalyi szezonban is két 1:1-es döntetlen született. Az idei kiírásban a bajnokság legelején volt az odavágó az Emiratesben. Ez volt a tragikus időszak, és csakis ez volt az oka annak, hogy nyertek a Pudlik. Egy szétesett csapat ellen is csak szerencsés gólokkal tudtak nyerni, ráadásul emberelőnyben. Nem érdemeltek azon a meccsen győzelmet, de ez már nem oszt, nem szoroz, hiszen ennek ellenére - ha megnyerik elmaradt meccsüket - is legkevesebb négy pont az előnyünk. Ha most nyernénk, azzal hétre duzzadna ez, s egyben letudnánk - remélhetőleg - a szezon végéig a Liverpoolt, mint valós veszélyt. Az már csak mellékes, hogy így se jelentenek valós veszélyt, mert igencsak gyengék idén is, de győzelem esetén ezt már a táblázat is hűen tükrözné.
Egyébként valószínű, hogy nem orrukat lógatva fognak kivonulni a pályára a Dalglish-legények, hiszen legutóbbi meccsüket megnyerték, ami nevezetesen a Ligakupa döntője volt. Mindkét csapat jó előjellel vág neki tehát a meccsnek, bár, ha bajnokságot nézzük ez nem mondható már el a vendéglátókról. Ám véleményem szerint ez nem számít, és egy szép kerek iksz lesz a meccs végeredménye. A Premier League-et tekintve legutóbb bő két éve tudtunk nyerni az Anfield-en. Még viccesebb, hogy - még mindig a bajnokság keretein belül - 2007 volt az az év, mikor utoljára legyőztek minket saját otthonukban.
Véleményem szerint a mai meccs végeztével is ugyan ez az év jelenti számunkra a legutóbbi győzelmet felettünk hazai pályán. A iksz még mindig nekünk jó, de most a szokottnál nagyobb az esélyünk a győzelemre. Valamint, a szokottnál nagyobb szükségünk van rá. Nyilván szoros meccs lesz, ahogy azt megszokhattuk ha ez a két csapat játszik, de papíron nyerhetőnek tűnik. Bárcsak úgy játszanánk, mint múlt vasárnap. Go Gunners!

Mészárlás a baromfiudvarban ( Arsenal - Sp*rs 5 - 2 )

Ezúttal az Emirates vágóhídnak bizonyult a Hotspur számára - már, ha a csirkék "járnának" ilyen helyre. Nem tegnap, és nem is tegnap előtt láthatott utoljára ilyen káprázatos meccset az Emirates közönsége. Ha visszaemlékszünk, hasonlóan fontos meccset ily módon legutóbb talán egy éve, februárban a Barcelona elleni BL-odavágón nyertünk.
A meccs elejétől fogva látszott, hogy jobbak vagyunk, harcosabbak, élesebbek. Az már csak a sors iróniája, hogy ennek ellenére két góllal is el tudtak menni a vendégek - később összetörtek, akár, mint egy tojás. Persze tegyük hozzá, hogy már megint orrszőrcsavaróan szerencsétlen gólt kaptunk - nevezetesen az első Sp*rs gól. A második gól egy igen véleményes tizenegyes... Annyira véleményes, hogy nem is volt az. Ám így, hogy nyertünk, már nem húz föl. Még inkább azért nem, mert három-négy lassítás után is tapadt az ember szeme a képernyőre, hogy tisztán lássa az esetet, a sporinak viszont elsőre döntenie kell. Ám legyen. Adebayor, 0-2.
Ennyi viszont elég is volt a Csirkék teljesítményéről, egyelőre legalábbis.
Egyáltalán nem játszottunk rosszul az az első félidő nagyobbik felében sem, ám a két perc alatti egyenlítés - egy ilyen presztízsű meccsen - valami álomszerű volt. Az igazság, ami talán legkevésbé jellemző a futballra, most mellénk állt - no persze a mi hathatós ráhatásunkkal. Az, hogy Sagna gólt szerez, annyira nem szokatlan, de az, hogy az Arsenalban egy szélső hátvéd fejjel talál be, úgy, hogy nem a 90+5-dik percben jár a meccs, és élet-halál kérdés a győzelem, bizony ritka, mint a fehér játékos a francia válogatottban. Aztán jött... Ő. Fordult egyet, kettőt, ki tudja hányat, és elnyeste a labdát a kapu jobb oldalába. Klasszis. Extázis.

A második félidőben, mint valami villám csapott le ( hogyan is tehetné máshogy, muhaha ) az első félidőben borzalmasan szürke Walcott. Igaz, hogy a mi Rosickynk szerezte meg a vezetést ( a vezetést!!! ) egy leheletfinom ( no, nem egy ogre lehelet ) pörgetéssel. Kinéztem az ablakon, hirtelen olyan szép lett minden... Jajj, de szép fa! De szép idő! De szép szél! De szép gól!
Nem vagyok oly' bátor, hogy itt már örültem volna. Miden esetre ünnepeltem, s a nagy ünneplés közepette köszöntött rám, ránk a negyedik ( a negyedik!!! ) Ágyús gól. Walcott, akinek már ellőtte is volt veszélyes lövése, átemelt a vendégekben lelket tartó Friedel kapuson. 4-2. Fel sem tudtam dolgozni, hogy mennyi az állás, ismét Walcott, ismét gól és bedaráljuk a Sp*rs-t. Egyszerűen hihetetlen volt. Még csak most kezdem elhinni. Minden bizonnyal ezért késett a poszt. 5-2, 0-2-ről. Három góllal nyertünk, ami azt jelenti, hogy nemhogy győztünk, még a negyedik helyen is maradtunk. Ha Villas-Boas szintén marad, csak a Chelsea padján szezon végéig, akkor nagy valószínűséggel meg is tudjuk szerezni a hőn áhított pozíciót.

1/2 - Nagy lépés ( Sun'land - Arsenal 1 : 2 )

Egészen a hetvenedik minutumig úgy voltam vele, hogy erről a meccsről aztán nagyon sokat fogok írni. Főleg azokról a dolgokról lett volna szó, ami zavar, no meg az öröm, hogy túl vagyunk ezen a meccsen. De ez megváltozott, s az idei egyik legrosszabb meccsből az egyik legjobb lett.
Megmondom őszintén, hogy féltettem a csapatot a bomba formában lévő Sunderland ellen, akik otthonában amúgy se nyertünk már vagy három éve. A döntetlent is aláírtam volna, csak legyünk túl a meccsen... De végül a csapatnak lett igaza. Az utolsó húsz percet leszámítva irdatlan gyenge meccs volt, bár jóformán ebben az időszakban sem volt túl sok esemény a gólokon kívül.
A meccs folyamán mind a két csapat szenvedett. Nekünk a szokásos labdabirtoklásunk megvolt, de szokás szerint teljesen meddő volt ez a mezőnyfölény. Egyszerűen nem hittem el, hogy a fiúk nem látják azt, amit a vak is, hogy ha tíz percig passzolgatunk az ellenfél térfelén, de ennek ellenére sem tudunk semmilyen helyzetet kialakítani, rá lehet lőni mondjuk 18-20 méterről azt a szerencsétlen labdát. Ha magunktól nem is jöttünk rá, legalább a hazaiakat követhettük volna, hiszen a második félidő azon szakaszában, amikor nyomás alá kerültünk, két átlövéssel több fejfájást okoztak nekünk, mint mi a 60-40 %-os labdabirtoklással. Aztán később mégis egy ilyen góllal egyenlítettünk.
Ami a Sunderland vezető gólját illeti, nos, nem igazán tudom, mit mondjak erről. Azt, hogy ez most fair play volt, vagy sem, nyilván mi és a Fekete Macskák szurkolói is máshogy gondoljuk ( bár inkább úgy szóljon a kérdés, hogy unfair volt, vagy sem ). Egy megszerzett labdát Mertesacker átlépett, és haza akarta adni, de megsérült és összerogyott. McClean persze kapva kapott az alkalmon, és a kapuig robogott a labdával s kilőtte a hosszút. Valószínűleg a legtöbben ezt csinálták volna az alja focisták közül. Persze még mindig védekezhet azzal, hogy nem tudhatta, csak balfék volt-e Mertesacker, elesett a saját lábában, s próbálja eljátszani a nagy halált. Ettől függetlenül szerintem nyilván tudta, hogy valami nem oké; a pálya talajánál már csak két rosszabb dolog van : a Wigan és a Mezőhegyes pályájának a talaja. De utólag köszönjük szépen, a csapat kicsit megélénkült játékban, s jött Ramsey. Öt percen belül egyenlítettük egy távoli lövésből. Most végre a szerencse is mellénk állt, Ramsey két csontot, plusz egy gólt is szerzett. Azaz, két oldalsó kapufát érintve csorgott be a labda. Sokáig tehát nem örülhettek a hazaiak a vezetésnek.
A gól után ugyan úgy mi birtokoltuk többet a játékszert, a Sunderland ugyan úgy nem támadott. Az egész meccsen legnagyobbrészt a kontrákra építettek, ami meglepő volt számomra egy ilyen formában lévő hazai pályán játszó csapattól. Igaz, Martin O'Neill nyilván tudta, hogy majd a labdát tartjuk, s úgy vélte, a megszerzett labdákból lehet valamit kihozni. Egyedül a meccs elején volt kiegyenlítettebb a játék, valamint a második félidő egy rövid szakaszában, amikor a kapunkhoz szorítottak bennünket.
A végén jött egy Walcott-Arshavin csere. Csak azért nem szomorkodtam, hogy az orosz pályára lép, mert szegény Walcott mai teljesítményét nem tudhatta alulmúlni bő öt perc alatt. De nagyon kellemeset csalódhattunk : ez alatt a rövid idő alatt volt két remek beadása, az első után Van Persie fejelhetett, amit még fogott a hazaiak hálóőre, Mignolet. A másodikra viszont remekül érkezett a legenda, és újra gólt szerzett, méghozzá ismét győztes gólt! Henry a hosszabbítás első percében talált be. Nem akartam elhinni, hogy ebből a meccsből ilyen gyönyörű sikertörténet lett. Titi ittléte alatt eddig hat meccsen lépett pályára, természetesen mindegyiken csereként. Háromszor talált be, ezek közül az egyik továbbjutást ért az FA kupában a Leeds ellen, a mostani egy nagyon fontos győzelmet a Stadium of Light-ban, és még a Blackburn elleni gálát is az ő gólja zárta. Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha utolsó meccsén, a Milan ellen is betalálna, s ennek eredményeképpen érnénk el egy jó eredményt a San Siróban.

Igen kemény sorozat előtt állunk, mind a bajnokságban, mind a kupákban. Szerdán tehát jön a Milan ( helyesebben mi megyünk Milánóba ) majd szombaton reméljük jön a 2/2, azaz a második győzelem a Sunderland ellen egy héten belül. Őket kaptuk ugyanis ellenfélül az FA kupában a legjobb tizenhat között. Most tettünk egy nagy lépést, és első körben legyőztük őket. Igazi motivációs bomba volt a mai meccs a végkimenetelét illetően, jómagam bizakodva nézek a közeljövő elé.

Egy, két, há, négy, öt, hat, hét ( Arsenal - Blackburn 7 : 1 )

Erről a meccsről egyszerűen cs.sz.sz.sz.sz., azaz csak szép szavakban szabad szólni - szeretetre méltó csapatunktól évente általában egyszer-kétszer látunk csak ilyen gálát. Most viszont rendesen megadták a fiúk a módját. Azt már lehet, hogy mindenki előre kitalálja, hogy Van Persie gólt lőtt. Nem is egyet.
Mivel ezen a meccsen a találatoké volt a főszerep, most idézzük fel ezeket, és semmi mást!
A Blackburn játékosai talán még azon gondolkoztak, hogy elzárták-e otthon a gázt, amikor kapták az első gólt. A Premier League gólkirályjelöltje, a centerek centere, Robin már a nyolcvanadik szekundumban eredményes tudott lenni. Egy gyönyörű Coquelin-passz után Walcott gurított középre az érkező Van Persie-nek, akinek innen már gyerekjáték volt bepofozni a labdát. 1-0
Sokszor volt már idén az Emiratesben olyan bajnoki meccs, ahol húsz-harminc percen keresztül ellenállhatatlanul játszunk, vagy legalábbis úgy, hogy az ellenfélnek momentuma sincs. Én egy elég parázós típus vagyok, de ezen a meccsen egyszerűen meg sem fordult a fejemben egy pillanatra se, hogy a vendégeknek akár annyi keresnivalójuk legyen itt, mint egy tálibnak a Fehér Házba. De milyen a foci? Kemény és igazságtalan. Pedersen óriási szabadrúgásgóljával egyenlítettek a vendégek a harmincadik perc környékén. Nem megkerülendő, hogy ez volt a meccsen az első kapura lövésük. 1-1
Ennek ellenére a fiúk mentek tovább, mintha mi sem történt volna ( ahogy mindig kéne az ilyen meccseken... ).
Song mesteri átadása Walcottnak ismét nyerőnek bizonyult, ugyanis az angol ismét jól gurított középre, és szinte lekopírozva az első találatot, érkezett Van Perise, és passzolt a hálóba. Nyolc perc sem telt még el, és máris ismét nálunk volt az előny. Ez nem is lehet másképp - gondoltam. 2-1
Rajtam kívül egy hajdani Szentek-beli gyorsvonat, Oxlade-Chamberlain, alias Chamboo is valami hasonlót gondolt. Van Persie talán úgy vélte, hogy ha már kapott két gólpasszt, most ő is kiszolgál : irányítókat megszégyenítő zsugát adott a fiatal támadónak, aki eltolta Robinson mellett a labdát, és megszerezte első PL-gólját. Bravó, Chamboo! 3-1
A félidőben tehát 3-1 arányban vittünk, hátradőlhetett mindenki. A történethez az is hozzátartozik, hogy a félidő végén az ellenféltől Givet azt hitte, itt a tél és a csúszkálás ideje, de rosszul hitte, és leküldték legalább a legközelebbi dombig.
A mi macsónk, Arteta folytatta ott, ahol abbahagytuk az első félidőben : egy szöglet után lecsorgó labdába Koscielny ért bele érdekesen, ami így pont a spanyolnak jól jött lövésre. Nem is teketóriázott Atika - ha kis szerencsével is, de - bevágta. 4-1
Most már egyre nehezebb dolgom van, itt már a szemem két helyén is csak a GÓL! felirat tükröződött, kezdem begolyózni örömömben a sok góltól. A matektanárom biztosan egyből karót adott volna, mert már nehezen számoltam a találatokat. A fejem gyakorlatilag úgy mozgott, mint egy teniszmeccsen, a Blackburn kapuja és a kezdőkör között. Egyig, kettőig, háromig és négyig tudok számolni, ameddig általában szükség van egy meccsen, de ez már ismeretlen terület volt. Azért megpróbálkoztam, és sikerrel jártam : Walcott vitte keresztbe a labdát és szolgált ki már harmadjára a meccsen. Jött a következő duplázó, Chamboo, és rögtön az első után megszerezte a második gólját is a Premier Leauge-ben. 5-1
Hogy is volt a hatodik? Ja, megvan.
Coquelin, aki az egész meccsen kiválóan játszott, középre passzolt, ahol megint csak Van Persie érkezett. A három gólja közül ez volt a legszebb, jobbal perdített a kapuba a rövidről. Mesterhármas, ezzel együtt megszerezte a 22-dik (!) gólját az idényben. 6-1
Ha létezik még hab a tortán, akkor ez az : Henry is betalált. Titi-is-gólt-rúgott. Labdát szerzett a védő ellen, cipelte, majd leadta a labdát ahárom gólnál járó Robinnak, aki viszont önzetlenül visszatette azt, s így Titi begurított a kapuba. 7-1

Séta Álomországban

Tudunk mi ilyet is ( Arsenal - Aston Villa 3 : 2 )

Azt azért nem hittem volna el, ha valaki meccs előtt azt mondja, hogy kétgólos hátrányból negyedóra leforgása alatt megfordítjuk a meccset a mi javunkra. Kezdjük ott, hogy már csak azt sem hittem volna el, hogy mínusz kettőbe leszünk... Pedig így történt.
Nem kezdtük rosszul a meccset, a vendégeket nem nagyon hagytuk labdához jutni. Igazi helyzeteket ugyanakkor  - szokás szerint - nem tudtunk kidolgozni. Ramsey, Rosicky és Chambo próbálkozott messziről, kevés sikerrel. Aztán az egyik jellemző forgatókönyv következett : a Villa a semmiből fejelt egy gólt, Dunne révén. Szerintem abszolút elkerülhető gól lett volna, egy kicsivel több odafigyeléssel és akarással a vendég védő nem biztos, hogy ilyen könnyen hozzáfért volna a labdához. Ekkortájt már a félidő vége felé jártunk, s nem nyomtunk már annyira, mint a meccs elején. Látszott is, hogy felpörgettük a játékot, ismét volt egy-két lövésünk, de Given állta a sarat. Már a második kapott gól előtt is azon bosszankodtam, hogy a lövések nyomán kipattant labdák soha nem tudnak hozzánk pattanni, egy sem. Erre aztán jött Darren Bent gólja, amitől idegbajt kaptam. Persze az efféléket már megszokhatná egy Arsenal szurkoló ( mármint az ilyen gólokat ). A jobb oldalon robogott el az angol támadó, tüzelt, amit elsőre hárított Fabianski. Még szép, hogy Bent elé tolta vissza, bár szerintem azért nem nagyon tehet róla. Innen már nyilván bepasszolta, s a Villa kettővel ment a szünetbe.
Elég keményen megnyomtuk a félidő elejét, de hát kétgólos hátrányban ez már csak természetes. Érezni lehetett, hogy rezeg a léc a Villa alatt, főleg, mikor Ireland a gólvonalról mentette Mertesacker fejesét. Viszont Song labdája után Ramsey-nek sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit maga az első gól szerzője, David Dunne hozott össze. Van Persie higgadtan gurított a jobb alsóba, 1-2. Nem volt megállás, hiszen az után, hogy az 54-dik minutumban szépítettünk, egy ránk egyáltalán nem jellemző, szerencsés góllal az 56-dik percben már ki is egyenlítettünk. Itt kezdett talán eszmélni a vendég csapat, hogy nincs meg nekik a meccs, sőt. Már nem tizenegy emberrel védekeztek, ám késő volt, hiszen lendületbe jöttünk. Koscielny (!) indult meg és harcolt ki egy újabb tizenegyest. Ezzel, mint kiderült, a meccs is eldőlt, de valószínűleg az is, hogy egy pár évig nem fogunk büntetőt kapni... Van Persie ismét értékesítette, negyedóra alatt fordítottunk. Végül nyertünk. Hihetetlen volt a meccs, hiszen általában egy gólos hátrányból is nehezünkre esik feltápászkodni, sőt a mi előnyünket szoktuk elajándékozni... De most máshogy történt, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Visszatért Sagna, beállt Henry, és még Chambo is jól játszott. Nem annak indult, de végül a mi meccsünk lett.
Jaj, valamit majdnem kihagytam : Van Persie a duplájával megszerezte 119-dik és 120-dik gólját, s ezzel beérte Bergkampot... Micsoda este.

Nyerni vagy nem nyerni ( Arsenal - Aston Villa )

Őszintén szólva nem repestem az örömtől, mikor kiderült, hogy az Aston Villa ellen fogunk játszani. Persze, papíron könnyebb dolgunk van, mint mondjuk a Liverpoolnak volt, de tudjuk, hogy az FA kupában bármi megtörténhet. Két nagy már búcsúzott is ebben a körben ( az előzőben pedig a Man City ) a Pudlik a Manchester Unitedet ütötték ki a kupából, akiknek így jóformán már csak a bajnokságban kell helytállniuk. A Newcastle pedig a másodosztályú Brighton & Hove Albion ellen vérzett el. Szóval már vannak nagyhalak, akik kiestek, úgyhogy ezt a szerepet nem kell magunkra "vállalni"...
A Villa két évvel ezelőtt a döntőig masírozott, ahol a Chelsea-vel már nem bírtak a birminghamiek. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly a Man City mellett a Stoke volt a másik döntős ( előtte pedig a Porsmouth és az Everton volt a Chelsea-nek az ellenfele ). Látszik tehát, hogy a kupában gyakorlatilag felborul a rend, s ide hatványozottan igaz az a futballközhely, miszerint a pályán van a legkisebb különbség a csapatok között.
Így már mindjárt másképp nézi az ember a meccset. Viszont a mait nyerni kell, a bajnokságban sorozatban három vereségen vagyunk túl, és hiába, a Villa még mindig a verhető, és ebben az esetben a "meg kell verni" kategóriába tartozik. Könnyebbség, hogy hazai pályán játszhatunk, ahol egy jó ideig veretlenek voltunk, csak a United tudott győzni... Minden esetre tisztán látszik, hogy itthon stabil a csapat. Még itt hozni kéne a meccset, nem hiányzik az újrajátszás idegenben, bár, a bajnokságban már egyszer legyőztük a birminghamieket az otthonukban. Jó hír, hogy Sagna és Henry már a padon, Oxlade-Chamberlain pedig a kezdőben. Nagyon remélem, hogy ismét olyan ellenállhatatlanul játszik majd, mint a Vörös Ördögök ellen, ahol a rutinos Patrice Evra is sokszor csak Columbo felügyelőt játszott a pályán ha vele találta szembe magát. És, ha így lesz, könyörgök majd, hogy ne legyen Ox-Arshavin csere...
Nyernünk kell ma, be kell jutni a tizenhat közé, hiszen már csak a 'Pool és a Chelsea van bent az igazán ütősek közül. A Tottenham is versenyben van még, de nekik nem ajánljuk, hogy kikezdjenek velünk.

A kezdő : Fabianski, Coquelin, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen, Song, Ramsey, Rosicky, Walcott, Van Persie, Oxlade-Chamberain
Cserék : Szczesny, Sagna, Arteta, Benayoun, Arshavin, Park, Henry

Ezt ismét eltoltuk (Arsenal - Man United 1 : 2 )

Az egyetlen ok, amiért többes számban írtam a címet, az az, hogy mind Wenger, mind a csapat, mind pedig mi, mezei faja a szurkolóknak ehhez a klubhoz tartozunk. Ezidáig számtalan helyen megírták már, hogy ez a meccs Wenger lelkén szárad, hiszen a Premier Leauge-ben először kezdő Oxlade-Chamberlaint, aki igencsak tetszetősen játszott, s az egyenlítő gólhoz asszisztált, a mester lecserélte, és behozta Arshavint, megnyugtatva ezzel minden United szimpatizánst. Már itt mindenkire jókora csókot nyomott az ideg, érdekes volt csekkolni Robin van Persie véleményét a cseréről. Bár visszafogta magát, de belül valószínű egy jókora WTF?! villant fel.
 Egy barátom továbbgondolta a helyzetet a következőképpen : elképzelte, hogy megfilmesítik a meccset, hogy Wenger lecseréli Ox-ot. Ezután mindenki azt hiszi, hogy ennyi, vége van, de mégsem! A film bemutatja, hogy mi történt volna, ha az öreg hagyja játszani az ifjút. Ezek szerint még hat gólt rúgott volna, s végén már rabláncon tartja Lindegaardot, az egész manchesteri csapat a padlón lett volna. K.O.
Nem könnyű tehát megemészteni a cserét, de ezt az egész meccset sem. Ha Nani nem lett volna, a United fele ennyit sem tanyázik a kapunk előtt ( bár, sajnos le kellett cserélni sérülés miatt, csakúgy, mint Phil Jones-t ).
Érezhető volt, hogy a vendégek magabiztossága nem kőkemény alapon nyugszik, ékes bizonyítéka volt ennek a második félidő első fele. Bosszantó volt, hogy elpazaroltuk a lehetőségeket, ebben a meccsben nemhogy iksz, a három pont is simán benne volt. Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi az ötvenedik perc környékén : talán a legnagyobb helyzetünket a meccsen elhibáztuk. De nem akárki. Robin van Perise. A dolgok ezthogyan?!-jait még az is szaporította, hogy a bal lábán volt, üres kapuval szemben. Az esetet azóta is fizikusok vizsgálják, próbálnak kézzel fogható magyarázatot adni arra, hogy ez hogy fordulhatott elő.
Érdekes, hogy az egyenlítő gólt gyakorlatilag a kapunak fél oldalt lőtte, védőn és kapuson át... Vicces volt.
De sajnos tíz perccel az egalizálásunk után ismét gólt kaptunk, egy elkerülhetőt. Hogy legnagyobb részt ki tehet róla? Nem nagyon kell orosz rulettezni, hogy kitaláljuk...

Három vereség zsinórban a bajnokságban, talpra kell állni, hiszen így elúszhat a negyedik hely. Ha ismét összeszedjük magunkat, és nem lesz öt ambulancés-kocsinyi sérült, akkor talán újra beindulhat a szekér.

Vissza ( Arsenal - Man United )

Az utóbbi időben ( a csapattal egyetemben ) talán kissé fásult voltam a posztoláshoz, ezért fordulhatott elő, hogy sem a Leeds elleni, Henry-visszatérős és sem a Swansea elleni előny-elvesztegetős meccsről nem készült írásos beszámoló. A Múzsa nem volt kegyes hozzám, de visszatértem a helyes útra, ahogyan remélhetőleg a csapat is visszatalál a bajnokságban a jó formára. Badarság lenne persze, ha ezt pont a Man United ellen várnánk el, de elég sok nyomós okunk van rá, hogy apait-anyait beleadjunk délután.
Nyilván minden játékos, aki a keretben volt azon a bizonyos augusztusi meccsen, kettőzött erővel fog hajtani, hogy az Old Traffordon elszenvedett vereségért revansot vegyen. Híján a sérültekből persze most sem vagyunk, de talán most több szempontból kiegyenlítettebb harc folyhat a pályán : egyrészt tehát talán a kevesebb sérült ( bár ennyi hiányzónál végül is nevetséges ilyet mondani ) a hazai környezet, valamint az, hogy manapság a Vörös Ördögöknek sem mindig az élet habos oldala jut, gondoljunk csak nyugodtan a Bajnokok Ligája szereplésre, vagy ( az akkor még ) sereghajtó Blackburn-re, aki legyőzte idegenben a SAF-gárdát. Egyből utána egy 3-0-s vereség a St. James' Parkban. Legutóbb ugyan legyőzték az idén pocsékul szerepló Bogdánékat, de nyugodtan kijelenthető, hogy a Manchester United hullámzóan teljesít.

 Titi fejel...

Rólunk ez kevésbé mondható el, itt tisztán látszik, hogy a bajnokság derekára kicsit elfáradt a csapat, az utóbbi öt meccsünkből kettőt nyertünk. De, az őszi nagy menetelésnek köszönhetően ( no és a Chelsea és a Liverpool gyengélkedésének ) így is elérhető távolságban a negyedik hely. Legutóbb, májusban, amikor számunkra már gyakorlatilag tét nélküli meccset játszottunk ellenük az Emiratesben, sikerült győznünk. Ha akkor sikerült, most miért ne sikerülhetne? Amikor itt van Henry, aki öt éve a ráadásban fejelt gólt ugyan itt, ugyan ezen a helyen, s ugyanezen csapat ellen. Amikor az egész őszt hősiesen végigküzdöttük, s most pillanatnyi megtorpanás után újra lendületet szeretnénk venni. Amikor itt a bosszúállás lehetősége, a csorba kiköszörülése. Hát csak előre, Ágyúsok, nem félünk semmitől, egy Manchester Unitedtől pedig végképp nem!

Beálltunk a sorba ( Fulham - Arsenal 2 : 1 )

Az ember szívesen néz vissza dolgokat a régmúltból, fényképeket, videókat stb. Kicsit visszaidézi azt az időt, kicsit eltöpreng rajta. Valamelyest áthatja az "akkornak" a szelleme. Nos, ma sajnos velünk is ez történt. Mindenek előtt az jut erről a meccsről az eszembe, amit tavaly rendszeresen műveltünk. Most a félidőben már több góllal vezethettünk volna ( anno vezettünk is ). Számomra hihetetlenül érthetetlenül felfoghatatlan, hogy 1-0-s félidei eredménnyel hogy lehet ennyire bealudni a meccsbe ( anno több gólos előnyről műveltük ezt ). Körülbelül tíz perc telt el a második játékrészből, amikor kezdtem aggódni. Nem kellett további ennyi, hogy rájöjjek : itt csak a jószerencse hathatós közreműködésével nyerhetünk. Nem mintha megroppantunk volna a hazaiak nyomása alatt, de nem akartunk már egy támadást sem vezetni, legalábbis úgy tűnt.
Arra persze egyáltalán nem gondoltam, hogy végén még taknyolás lesz, persze nem tudhattam előre, hogy tíz emberrel fogjuk befejezni a találkozót. Viszont mikor ez kiderült, akkor sem hittem, hogy tíz percet nem tudunk kibekkelni maximum egy kapott góllal. Tévedtem.

Senki sem tökéletes, ezt már jó ideje tudjuk - sajnos a mai meccsen Szczesny sem volt az, bizony kellett a hibája az egyenlítéshez. Az első félidőben teljesen jól védett, de másodikban, csakúgy, ahogy az egész csapaté, neki is romlott a teljesítménye. A második már szóra sem érdemes, benne volt az egész második félidő, a múlt minden keserűsége, és sajnos Zamora lába is.
Veszélyes az, amikor sokáig jó teljesítményt nyújt a csapatod, hiszen az ilyen vereségektől hamar elszokik az ember. Az még rosszabb, ha nincs kire fogni, valami/valaki külső tényezőre, tevékenységre - ez a mai pont ilyen volt. Úgy látszik, csak nem sikerül kilógnunk a sorból és nekünk is lesz egy "ciki" meccsünk így az erőltetett menet folyamán. Bár, azért a Chelsea és Man United ennél sokkal durvábbat produkált.
Nincs mit szépíteni, ezt nagyon elszúrtuk, de tegyük hozzá, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy azért sopánkodhatunk, hogy az ötödik helyre csúszunk vissza. Csakis az bizonyosodott be, amire számítani lehetett, hogy hihetetlen küzdelem várható a Chelsea és köztünk tavasszal ( no és idővel biztosra veszem, hogy a Tottenham között ). Fordulónként változik a 4-5-6 hely, néhány pont választ el három csapatot. Ezt gyorsan el kell felejteni, remélem az új esztendő nem hozza vissza a múlt formáját. Ahhoz túl sokat gürcöltünk az ősszel.

Full hamm #2 ( Fulham - Arsenal )

Túl sok okosságot nem nagyon lehet mondani az újév első meccse előtt, őszintén szólva nem tudom, hogy mire számítsak. Tudjuk, hogy Craven Cottage-ről nehéz győztesen távozni ( a legkönnyebb talán döntetlennel ) a Fulham nagyon stabil csapat, máig nem értem, hogy a Man United hogyan tömhette ki őket így hazai pályán. Mint a kis csapatok általában, idegenben legtöbbször gyengélkednek ( bár a Fulhamre most hazai pályán sem mondhatjuk, hogy olyan lehengerlő lenne, három vereség, tizenkét szerzett pont kilenc meccsből ). Viszont éppen az előző fordulókban láthattuk, hogy - talán - a koncentrációhiány miatt, ami a fáradtság szüleménye, még a sereghajtó is megverheti a Manchester Unitedet, méghozzá az Old Traffordon.
Novemberben pontot raboltak az Emiratesből - mondjuk gólt nem lőve értek el 1-1-s eredményt - sőt, a Stamford Bridge-en is ugyan ilyen eredményt értek el. Előtte a Liverpoolt legyőzték hazai pályán, sőt, az ősz elején a Manchester City ellen is pontot tudtak szereztek otthon. Összességében tehát elmondható, hogy a nagyok ellen mindenhol fölszívják magukat, hát még, ha a Craven Cottage-on játszanak.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy előre elfelejthetjük a győzelmet. Ők ugyan úgy játszottak szombaton, mint mi, így ők sem lesznek fittek.

A tavalyi szezont a Fulham elleni 2-2 zárta

Nekünk sikerült egy QPR elleni ( végtére is izzadtságszagú ) győzelemmel hangolni a mai derbire. A közép és kis csapatok ellen az idén hazai pályán nagyon sokszor szenvedünk; Swansea, Sunderland, Everton, Fulham, Wolverhampton - ez mind olyan meccs volt, ahol ötlettelenül játszottunk, és egy-két alkalommal csak a szerencse, vagy Van Persie segített rajtunk. Idegenben viszont felszabadultabban tud játszani a csapat, s ennek meg is van az eredménye. Azt, hogy ez ellen a stabilan védekező Fulham ellen mennyire tudunk majd felszabadultan futballozni, az több dologtól is függ. Mennyire lesz akaratos a hazai gárda? Ki lesz jobban fáradt, avagy ki bírja jobban? Fel tudunk-e kellőképpen pörögni a meccsre? Kinek lesz fontosabb a három pont?
Tavaly a Birmingham ellen egy sima 3-0 lett a vége, idegenben. Ez nem lenne reális eredmény, de megvan az esélyünk a győzelemre. Sőt, azt mondanám, hogy vagy x, vagy 2-es. Ha hozzuk a formánkat, nyerünk, legyen az kínszenvedős, vagy tükörsima.