Jövünk, Liverpool! ( 'Pool - Arsenal )

Talán azon kevés esetek egyike van most, amikor bizakodva várhatunk egy rangadót. A múlt heti meccs után egyelőre minden szép és jó, negyedikek vagyunk a táblázaton. Azon nehéz meccsek időszakából, melyekben most vagyunk, az első sikerült megnyerni. Sorban játszunk a Tottenham, a Liverpool és a Newcastle csapatával, azaz közvetlen riválisainkkal. A Csirkéseket már legyőztük egy parádés meccsen, s ezzel eddig bőven elégedettek lehetünk. Hatalmas dolog lenne pont most legyőzni a 'Poolt ( na persze nem az ő bombaformájuk miatt ).
Az utóbbi években nem nyerni járunk a Mersey folyó partjára, bár az sem állítható, hogy a pokol tornáca lenne az Arsenal számára az Anfield Road. E két csapat párharcában a legjellemzőbb eredmény az iksz, példának okádék a tavalyi szezonban is két 1:1-es döntetlen született. Az idei kiírásban a bajnokság legelején volt az odavágó az Emiratesben. Ez volt a tragikus időszak, és csakis ez volt az oka annak, hogy nyertek a Pudlik. Egy szétesett csapat ellen is csak szerencsés gólokkal tudtak nyerni, ráadásul emberelőnyben. Nem érdemeltek azon a meccsen győzelmet, de ez már nem oszt, nem szoroz, hiszen ennek ellenére - ha megnyerik elmaradt meccsüket - is legkevesebb négy pont az előnyünk. Ha most nyernénk, azzal hétre duzzadna ez, s egyben letudnánk - remélhetőleg - a szezon végéig a Liverpoolt, mint valós veszélyt. Az már csak mellékes, hogy így se jelentenek valós veszélyt, mert igencsak gyengék idén is, de győzelem esetén ezt már a táblázat is hűen tükrözné.
Egyébként valószínű, hogy nem orrukat lógatva fognak kivonulni a pályára a Dalglish-legények, hiszen legutóbbi meccsüket megnyerték, ami nevezetesen a Ligakupa döntője volt. Mindkét csapat jó előjellel vág neki tehát a meccsnek, bár, ha bajnokságot nézzük ez nem mondható már el a vendéglátókról. Ám véleményem szerint ez nem számít, és egy szép kerek iksz lesz a meccs végeredménye. A Premier League-et tekintve legutóbb bő két éve tudtunk nyerni az Anfield-en. Még viccesebb, hogy - még mindig a bajnokság keretein belül - 2007 volt az az év, mikor utoljára legyőztek minket saját otthonukban.
Véleményem szerint a mai meccs végeztével is ugyan ez az év jelenti számunkra a legutóbbi győzelmet felettünk hazai pályán. A iksz még mindig nekünk jó, de most a szokottnál nagyobb az esélyünk a győzelemre. Valamint, a szokottnál nagyobb szükségünk van rá. Nyilván szoros meccs lesz, ahogy azt megszokhattuk ha ez a két csapat játszik, de papíron nyerhetőnek tűnik. Bárcsak úgy játszanánk, mint múlt vasárnap. Go Gunners!

Mészárlás a baromfiudvarban ( Arsenal - Sp*rs 5 - 2 )

Ezúttal az Emirates vágóhídnak bizonyult a Hotspur számára - már, ha a csirkék "járnának" ilyen helyre. Nem tegnap, és nem is tegnap előtt láthatott utoljára ilyen káprázatos meccset az Emirates közönsége. Ha visszaemlékszünk, hasonlóan fontos meccset ily módon legutóbb talán egy éve, februárban a Barcelona elleni BL-odavágón nyertünk.
A meccs elejétől fogva látszott, hogy jobbak vagyunk, harcosabbak, élesebbek. Az már csak a sors iróniája, hogy ennek ellenére két góllal is el tudtak menni a vendégek - később összetörtek, akár, mint egy tojás. Persze tegyük hozzá, hogy már megint orrszőrcsavaróan szerencsétlen gólt kaptunk - nevezetesen az első Sp*rs gól. A második gól egy igen véleményes tizenegyes... Annyira véleményes, hogy nem is volt az. Ám így, hogy nyertünk, már nem húz föl. Még inkább azért nem, mert három-négy lassítás után is tapadt az ember szeme a képernyőre, hogy tisztán lássa az esetet, a sporinak viszont elsőre döntenie kell. Ám legyen. Adebayor, 0-2.
Ennyi viszont elég is volt a Csirkék teljesítményéről, egyelőre legalábbis.
Egyáltalán nem játszottunk rosszul az az első félidő nagyobbik felében sem, ám a két perc alatti egyenlítés - egy ilyen presztízsű meccsen - valami álomszerű volt. Az igazság, ami talán legkevésbé jellemző a futballra, most mellénk állt - no persze a mi hathatós ráhatásunkkal. Az, hogy Sagna gólt szerez, annyira nem szokatlan, de az, hogy az Arsenalban egy szélső hátvéd fejjel talál be, úgy, hogy nem a 90+5-dik percben jár a meccs, és élet-halál kérdés a győzelem, bizony ritka, mint a fehér játékos a francia válogatottban. Aztán jött... Ő. Fordult egyet, kettőt, ki tudja hányat, és elnyeste a labdát a kapu jobb oldalába. Klasszis. Extázis.

A második félidőben, mint valami villám csapott le ( hogyan is tehetné máshogy, muhaha ) az első félidőben borzalmasan szürke Walcott. Igaz, hogy a mi Rosickynk szerezte meg a vezetést ( a vezetést!!! ) egy leheletfinom ( no, nem egy ogre lehelet ) pörgetéssel. Kinéztem az ablakon, hirtelen olyan szép lett minden... Jajj, de szép fa! De szép idő! De szép szél! De szép gól!
Nem vagyok oly' bátor, hogy itt már örültem volna. Miden esetre ünnepeltem, s a nagy ünneplés közepette köszöntött rám, ránk a negyedik ( a negyedik!!! ) Ágyús gól. Walcott, akinek már ellőtte is volt veszélyes lövése, átemelt a vendégekben lelket tartó Friedel kapuson. 4-2. Fel sem tudtam dolgozni, hogy mennyi az állás, ismét Walcott, ismét gól és bedaráljuk a Sp*rs-t. Egyszerűen hihetetlen volt. Még csak most kezdem elhinni. Minden bizonnyal ezért késett a poszt. 5-2, 0-2-ről. Három góllal nyertünk, ami azt jelenti, hogy nemhogy győztünk, még a negyedik helyen is maradtunk. Ha Villas-Boas szintén marad, csak a Chelsea padján szezon végéig, akkor nagy valószínűséggel meg is tudjuk szerezni a hőn áhított pozíciót.

1/2 - Nagy lépés ( Sun'land - Arsenal 1 : 2 )

Egészen a hetvenedik minutumig úgy voltam vele, hogy erről a meccsről aztán nagyon sokat fogok írni. Főleg azokról a dolgokról lett volna szó, ami zavar, no meg az öröm, hogy túl vagyunk ezen a meccsen. De ez megváltozott, s az idei egyik legrosszabb meccsből az egyik legjobb lett.
Megmondom őszintén, hogy féltettem a csapatot a bomba formában lévő Sunderland ellen, akik otthonában amúgy se nyertünk már vagy három éve. A döntetlent is aláírtam volna, csak legyünk túl a meccsen... De végül a csapatnak lett igaza. Az utolsó húsz percet leszámítva irdatlan gyenge meccs volt, bár jóformán ebben az időszakban sem volt túl sok esemény a gólokon kívül.
A meccs folyamán mind a két csapat szenvedett. Nekünk a szokásos labdabirtoklásunk megvolt, de szokás szerint teljesen meddő volt ez a mezőnyfölény. Egyszerűen nem hittem el, hogy a fiúk nem látják azt, amit a vak is, hogy ha tíz percig passzolgatunk az ellenfél térfelén, de ennek ellenére sem tudunk semmilyen helyzetet kialakítani, rá lehet lőni mondjuk 18-20 méterről azt a szerencsétlen labdát. Ha magunktól nem is jöttünk rá, legalább a hazaiakat követhettük volna, hiszen a második félidő azon szakaszában, amikor nyomás alá kerültünk, két átlövéssel több fejfájást okoztak nekünk, mint mi a 60-40 %-os labdabirtoklással. Aztán később mégis egy ilyen góllal egyenlítettünk.
Ami a Sunderland vezető gólját illeti, nos, nem igazán tudom, mit mondjak erről. Azt, hogy ez most fair play volt, vagy sem, nyilván mi és a Fekete Macskák szurkolói is máshogy gondoljuk ( bár inkább úgy szóljon a kérdés, hogy unfair volt, vagy sem ). Egy megszerzett labdát Mertesacker átlépett, és haza akarta adni, de megsérült és összerogyott. McClean persze kapva kapott az alkalmon, és a kapuig robogott a labdával s kilőtte a hosszút. Valószínűleg a legtöbben ezt csinálták volna az alja focisták közül. Persze még mindig védekezhet azzal, hogy nem tudhatta, csak balfék volt-e Mertesacker, elesett a saját lábában, s próbálja eljátszani a nagy halált. Ettől függetlenül szerintem nyilván tudta, hogy valami nem oké; a pálya talajánál már csak két rosszabb dolog van : a Wigan és a Mezőhegyes pályájának a talaja. De utólag köszönjük szépen, a csapat kicsit megélénkült játékban, s jött Ramsey. Öt percen belül egyenlítettük egy távoli lövésből. Most végre a szerencse is mellénk állt, Ramsey két csontot, plusz egy gólt is szerzett. Azaz, két oldalsó kapufát érintve csorgott be a labda. Sokáig tehát nem örülhettek a hazaiak a vezetésnek.
A gól után ugyan úgy mi birtokoltuk többet a játékszert, a Sunderland ugyan úgy nem támadott. Az egész meccsen legnagyobbrészt a kontrákra építettek, ami meglepő volt számomra egy ilyen formában lévő hazai pályán játszó csapattól. Igaz, Martin O'Neill nyilván tudta, hogy majd a labdát tartjuk, s úgy vélte, a megszerzett labdákból lehet valamit kihozni. Egyedül a meccs elején volt kiegyenlítettebb a játék, valamint a második félidő egy rövid szakaszában, amikor a kapunkhoz szorítottak bennünket.
A végén jött egy Walcott-Arshavin csere. Csak azért nem szomorkodtam, hogy az orosz pályára lép, mert szegény Walcott mai teljesítményét nem tudhatta alulmúlni bő öt perc alatt. De nagyon kellemeset csalódhattunk : ez alatt a rövid idő alatt volt két remek beadása, az első után Van Persie fejelhetett, amit még fogott a hazaiak hálóőre, Mignolet. A másodikra viszont remekül érkezett a legenda, és újra gólt szerzett, méghozzá ismét győztes gólt! Henry a hosszabbítás első percében talált be. Nem akartam elhinni, hogy ebből a meccsből ilyen gyönyörű sikertörténet lett. Titi ittléte alatt eddig hat meccsen lépett pályára, természetesen mindegyiken csereként. Háromszor talált be, ezek közül az egyik továbbjutást ért az FA kupában a Leeds ellen, a mostani egy nagyon fontos győzelmet a Stadium of Light-ban, és még a Blackburn elleni gálát is az ő gólja zárta. Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha utolsó meccsén, a Milan ellen is betalálna, s ennek eredményeképpen érnénk el egy jó eredményt a San Siróban.

Igen kemény sorozat előtt állunk, mind a bajnokságban, mind a kupákban. Szerdán tehát jön a Milan ( helyesebben mi megyünk Milánóba ) majd szombaton reméljük jön a 2/2, azaz a második győzelem a Sunderland ellen egy héten belül. Őket kaptuk ugyanis ellenfélül az FA kupában a legjobb tizenhat között. Most tettünk egy nagy lépést, és első körben legyőztük őket. Igazi motivációs bomba volt a mai meccs a végkimenetelét illetően, jómagam bizakodva nézek a közeljövő elé.

Egy, két, há, négy, öt, hat, hét ( Arsenal - Blackburn 7 : 1 )

Erről a meccsről egyszerűen cs.sz.sz.sz.sz., azaz csak szép szavakban szabad szólni - szeretetre méltó csapatunktól évente általában egyszer-kétszer látunk csak ilyen gálát. Most viszont rendesen megadták a fiúk a módját. Azt már lehet, hogy mindenki előre kitalálja, hogy Van Persie gólt lőtt. Nem is egyet.
Mivel ezen a meccsen a találatoké volt a főszerep, most idézzük fel ezeket, és semmi mást!
A Blackburn játékosai talán még azon gondolkoztak, hogy elzárták-e otthon a gázt, amikor kapták az első gólt. A Premier League gólkirályjelöltje, a centerek centere, Robin már a nyolcvanadik szekundumban eredményes tudott lenni. Egy gyönyörű Coquelin-passz után Walcott gurított középre az érkező Van Persie-nek, akinek innen már gyerekjáték volt bepofozni a labdát. 1-0
Sokszor volt már idén az Emiratesben olyan bajnoki meccs, ahol húsz-harminc percen keresztül ellenállhatatlanul játszunk, vagy legalábbis úgy, hogy az ellenfélnek momentuma sincs. Én egy elég parázós típus vagyok, de ezen a meccsen egyszerűen meg sem fordult a fejemben egy pillanatra se, hogy a vendégeknek akár annyi keresnivalójuk legyen itt, mint egy tálibnak a Fehér Házba. De milyen a foci? Kemény és igazságtalan. Pedersen óriási szabadrúgásgóljával egyenlítettek a vendégek a harmincadik perc környékén. Nem megkerülendő, hogy ez volt a meccsen az első kapura lövésük. 1-1
Ennek ellenére a fiúk mentek tovább, mintha mi sem történt volna ( ahogy mindig kéne az ilyen meccseken... ).
Song mesteri átadása Walcottnak ismét nyerőnek bizonyult, ugyanis az angol ismét jól gurított középre, és szinte lekopírozva az első találatot, érkezett Van Perise, és passzolt a hálóba. Nyolc perc sem telt még el, és máris ismét nálunk volt az előny. Ez nem is lehet másképp - gondoltam. 2-1
Rajtam kívül egy hajdani Szentek-beli gyorsvonat, Oxlade-Chamberlain, alias Chamboo is valami hasonlót gondolt. Van Persie talán úgy vélte, hogy ha már kapott két gólpasszt, most ő is kiszolgál : irányítókat megszégyenítő zsugát adott a fiatal támadónak, aki eltolta Robinson mellett a labdát, és megszerezte első PL-gólját. Bravó, Chamboo! 3-1
A félidőben tehát 3-1 arányban vittünk, hátradőlhetett mindenki. A történethez az is hozzátartozik, hogy a félidő végén az ellenféltől Givet azt hitte, itt a tél és a csúszkálás ideje, de rosszul hitte, és leküldték legalább a legközelebbi dombig.
A mi macsónk, Arteta folytatta ott, ahol abbahagytuk az első félidőben : egy szöglet után lecsorgó labdába Koscielny ért bele érdekesen, ami így pont a spanyolnak jól jött lövésre. Nem is teketóriázott Atika - ha kis szerencsével is, de - bevágta. 4-1
Most már egyre nehezebb dolgom van, itt már a szemem két helyén is csak a GÓL! felirat tükröződött, kezdem begolyózni örömömben a sok góltól. A matektanárom biztosan egyből karót adott volna, mert már nehezen számoltam a találatokat. A fejem gyakorlatilag úgy mozgott, mint egy teniszmeccsen, a Blackburn kapuja és a kezdőkör között. Egyig, kettőig, háromig és négyig tudok számolni, ameddig általában szükség van egy meccsen, de ez már ismeretlen terület volt. Azért megpróbálkoztam, és sikerrel jártam : Walcott vitte keresztbe a labdát és szolgált ki már harmadjára a meccsen. Jött a következő duplázó, Chamboo, és rögtön az első után megszerezte a második gólját is a Premier Leauge-ben. 5-1
Hogy is volt a hatodik? Ja, megvan.
Coquelin, aki az egész meccsen kiválóan játszott, középre passzolt, ahol megint csak Van Persie érkezett. A három gólja közül ez volt a legszebb, jobbal perdített a kapuba a rövidről. Mesterhármas, ezzel együtt megszerezte a 22-dik (!) gólját az idényben. 6-1
Ha létezik még hab a tortán, akkor ez az : Henry is betalált. Titi-is-gólt-rúgott. Labdát szerzett a védő ellen, cipelte, majd leadta a labdát ahárom gólnál járó Robinnak, aki viszont önzetlenül visszatette azt, s így Titi begurított a kapuba. 7-1

Séta Álomországban

Tudunk mi ilyet is ( Arsenal - Aston Villa 3 : 2 )

Azt azért nem hittem volna el, ha valaki meccs előtt azt mondja, hogy kétgólos hátrányból negyedóra leforgása alatt megfordítjuk a meccset a mi javunkra. Kezdjük ott, hogy már csak azt sem hittem volna el, hogy mínusz kettőbe leszünk... Pedig így történt.
Nem kezdtük rosszul a meccset, a vendégeket nem nagyon hagytuk labdához jutni. Igazi helyzeteket ugyanakkor  - szokás szerint - nem tudtunk kidolgozni. Ramsey, Rosicky és Chambo próbálkozott messziről, kevés sikerrel. Aztán az egyik jellemző forgatókönyv következett : a Villa a semmiből fejelt egy gólt, Dunne révén. Szerintem abszolút elkerülhető gól lett volna, egy kicsivel több odafigyeléssel és akarással a vendég védő nem biztos, hogy ilyen könnyen hozzáfért volna a labdához. Ekkortájt már a félidő vége felé jártunk, s nem nyomtunk már annyira, mint a meccs elején. Látszott is, hogy felpörgettük a játékot, ismét volt egy-két lövésünk, de Given állta a sarat. Már a második kapott gól előtt is azon bosszankodtam, hogy a lövések nyomán kipattant labdák soha nem tudnak hozzánk pattanni, egy sem. Erre aztán jött Darren Bent gólja, amitől idegbajt kaptam. Persze az efféléket már megszokhatná egy Arsenal szurkoló ( mármint az ilyen gólokat ). A jobb oldalon robogott el az angol támadó, tüzelt, amit elsőre hárított Fabianski. Még szép, hogy Bent elé tolta vissza, bár szerintem azért nem nagyon tehet róla. Innen már nyilván bepasszolta, s a Villa kettővel ment a szünetbe.
Elég keményen megnyomtuk a félidő elejét, de hát kétgólos hátrányban ez már csak természetes. Érezni lehetett, hogy rezeg a léc a Villa alatt, főleg, mikor Ireland a gólvonalról mentette Mertesacker fejesét. Viszont Song labdája után Ramsey-nek sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit maga az első gól szerzője, David Dunne hozott össze. Van Persie higgadtan gurított a jobb alsóba, 1-2. Nem volt megállás, hiszen az után, hogy az 54-dik minutumban szépítettünk, egy ránk egyáltalán nem jellemző, szerencsés góllal az 56-dik percben már ki is egyenlítettünk. Itt kezdett talán eszmélni a vendég csapat, hogy nincs meg nekik a meccs, sőt. Már nem tizenegy emberrel védekeztek, ám késő volt, hiszen lendületbe jöttünk. Koscielny (!) indult meg és harcolt ki egy újabb tizenegyest. Ezzel, mint kiderült, a meccs is eldőlt, de valószínűleg az is, hogy egy pár évig nem fogunk büntetőt kapni... Van Persie ismét értékesítette, negyedóra alatt fordítottunk. Végül nyertünk. Hihetetlen volt a meccs, hiszen általában egy gólos hátrányból is nehezünkre esik feltápászkodni, sőt a mi előnyünket szoktuk elajándékozni... De most máshogy történt, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Visszatért Sagna, beállt Henry, és még Chambo is jól játszott. Nem annak indult, de végül a mi meccsünk lett.
Jaj, valamit majdnem kihagytam : Van Persie a duplájával megszerezte 119-dik és 120-dik gólját, s ezzel beérte Bergkampot... Micsoda este.

Nyerni vagy nem nyerni ( Arsenal - Aston Villa )

Őszintén szólva nem repestem az örömtől, mikor kiderült, hogy az Aston Villa ellen fogunk játszani. Persze, papíron könnyebb dolgunk van, mint mondjuk a Liverpoolnak volt, de tudjuk, hogy az FA kupában bármi megtörténhet. Két nagy már búcsúzott is ebben a körben ( az előzőben pedig a Man City ) a Pudlik a Manchester Unitedet ütötték ki a kupából, akiknek így jóformán már csak a bajnokságban kell helytállniuk. A Newcastle pedig a másodosztályú Brighton & Hove Albion ellen vérzett el. Szóval már vannak nagyhalak, akik kiestek, úgyhogy ezt a szerepet nem kell magunkra "vállalni"...
A Villa két évvel ezelőtt a döntőig masírozott, ahol a Chelsea-vel már nem bírtak a birminghamiek. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly a Man City mellett a Stoke volt a másik döntős ( előtte pedig a Porsmouth és az Everton volt a Chelsea-nek az ellenfele ). Látszik tehát, hogy a kupában gyakorlatilag felborul a rend, s ide hatványozottan igaz az a futballközhely, miszerint a pályán van a legkisebb különbség a csapatok között.
Így már mindjárt másképp nézi az ember a meccset. Viszont a mait nyerni kell, a bajnokságban sorozatban három vereségen vagyunk túl, és hiába, a Villa még mindig a verhető, és ebben az esetben a "meg kell verni" kategóriába tartozik. Könnyebbség, hogy hazai pályán játszhatunk, ahol egy jó ideig veretlenek voltunk, csak a United tudott győzni... Minden esetre tisztán látszik, hogy itthon stabil a csapat. Még itt hozni kéne a meccset, nem hiányzik az újrajátszás idegenben, bár, a bajnokságban már egyszer legyőztük a birminghamieket az otthonukban. Jó hír, hogy Sagna és Henry már a padon, Oxlade-Chamberlain pedig a kezdőben. Nagyon remélem, hogy ismét olyan ellenállhatatlanul játszik majd, mint a Vörös Ördögök ellen, ahol a rutinos Patrice Evra is sokszor csak Columbo felügyelőt játszott a pályán ha vele találta szembe magát. És, ha így lesz, könyörgök majd, hogy ne legyen Ox-Arshavin csere...
Nyernünk kell ma, be kell jutni a tizenhat közé, hiszen már csak a 'Pool és a Chelsea van bent az igazán ütősek közül. A Tottenham is versenyben van még, de nekik nem ajánljuk, hogy kikezdjenek velünk.

A kezdő : Fabianski, Coquelin, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen, Song, Ramsey, Rosicky, Walcott, Van Persie, Oxlade-Chamberain
Cserék : Szczesny, Sagna, Arteta, Benayoun, Arshavin, Park, Henry

Ezt ismét eltoltuk (Arsenal - Man United 1 : 2 )

Az egyetlen ok, amiért többes számban írtam a címet, az az, hogy mind Wenger, mind a csapat, mind pedig mi, mezei faja a szurkolóknak ehhez a klubhoz tartozunk. Ezidáig számtalan helyen megírták már, hogy ez a meccs Wenger lelkén szárad, hiszen a Premier Leauge-ben először kezdő Oxlade-Chamberlaint, aki igencsak tetszetősen játszott, s az egyenlítő gólhoz asszisztált, a mester lecserélte, és behozta Arshavint, megnyugtatva ezzel minden United szimpatizánst. Már itt mindenkire jókora csókot nyomott az ideg, érdekes volt csekkolni Robin van Persie véleményét a cseréről. Bár visszafogta magát, de belül valószínű egy jókora WTF?! villant fel.
 Egy barátom továbbgondolta a helyzetet a következőképpen : elképzelte, hogy megfilmesítik a meccset, hogy Wenger lecseréli Ox-ot. Ezután mindenki azt hiszi, hogy ennyi, vége van, de mégsem! A film bemutatja, hogy mi történt volna, ha az öreg hagyja játszani az ifjút. Ezek szerint még hat gólt rúgott volna, s végén már rabláncon tartja Lindegaardot, az egész manchesteri csapat a padlón lett volna. K.O.
Nem könnyű tehát megemészteni a cserét, de ezt az egész meccset sem. Ha Nani nem lett volna, a United fele ennyit sem tanyázik a kapunk előtt ( bár, sajnos le kellett cserélni sérülés miatt, csakúgy, mint Phil Jones-t ).
Érezhető volt, hogy a vendégek magabiztossága nem kőkemény alapon nyugszik, ékes bizonyítéka volt ennek a második félidő első fele. Bosszantó volt, hogy elpazaroltuk a lehetőségeket, ebben a meccsben nemhogy iksz, a három pont is simán benne volt. Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi az ötvenedik perc környékén : talán a legnagyobb helyzetünket a meccsen elhibáztuk. De nem akárki. Robin van Perise. A dolgok ezthogyan?!-jait még az is szaporította, hogy a bal lábán volt, üres kapuval szemben. Az esetet azóta is fizikusok vizsgálják, próbálnak kézzel fogható magyarázatot adni arra, hogy ez hogy fordulhatott elő.
Érdekes, hogy az egyenlítő gólt gyakorlatilag a kapunak fél oldalt lőtte, védőn és kapuson át... Vicces volt.
De sajnos tíz perccel az egalizálásunk után ismét gólt kaptunk, egy elkerülhetőt. Hogy legnagyobb részt ki tehet róla? Nem nagyon kell orosz rulettezni, hogy kitaláljuk...

Három vereség zsinórban a bajnokságban, talpra kell állni, hiszen így elúszhat a negyedik hely. Ha ismét összeszedjük magunkat, és nem lesz öt ambulancés-kocsinyi sérült, akkor talán újra beindulhat a szekér.

Vissza ( Arsenal - Man United )

Az utóbbi időben ( a csapattal egyetemben ) talán kissé fásult voltam a posztoláshoz, ezért fordulhatott elő, hogy sem a Leeds elleni, Henry-visszatérős és sem a Swansea elleni előny-elvesztegetős meccsről nem készült írásos beszámoló. A Múzsa nem volt kegyes hozzám, de visszatértem a helyes útra, ahogyan remélhetőleg a csapat is visszatalál a bajnokságban a jó formára. Badarság lenne persze, ha ezt pont a Man United ellen várnánk el, de elég sok nyomós okunk van rá, hogy apait-anyait beleadjunk délután.
Nyilván minden játékos, aki a keretben volt azon a bizonyos augusztusi meccsen, kettőzött erővel fog hajtani, hogy az Old Traffordon elszenvedett vereségért revansot vegyen. Híján a sérültekből persze most sem vagyunk, de talán most több szempontból kiegyenlítettebb harc folyhat a pályán : egyrészt tehát talán a kevesebb sérült ( bár ennyi hiányzónál végül is nevetséges ilyet mondani ) a hazai környezet, valamint az, hogy manapság a Vörös Ördögöknek sem mindig az élet habos oldala jut, gondoljunk csak nyugodtan a Bajnokok Ligája szereplésre, vagy ( az akkor még ) sereghajtó Blackburn-re, aki legyőzte idegenben a SAF-gárdát. Egyből utána egy 3-0-s vereség a St. James' Parkban. Legutóbb ugyan legyőzték az idén pocsékul szerepló Bogdánékat, de nyugodtan kijelenthető, hogy a Manchester United hullámzóan teljesít.

 Titi fejel...

Rólunk ez kevésbé mondható el, itt tisztán látszik, hogy a bajnokság derekára kicsit elfáradt a csapat, az utóbbi öt meccsünkből kettőt nyertünk. De, az őszi nagy menetelésnek köszönhetően ( no és a Chelsea és a Liverpool gyengélkedésének ) így is elérhető távolságban a negyedik hely. Legutóbb, májusban, amikor számunkra már gyakorlatilag tét nélküli meccset játszottunk ellenük az Emiratesben, sikerült győznünk. Ha akkor sikerült, most miért ne sikerülhetne? Amikor itt van Henry, aki öt éve a ráadásban fejelt gólt ugyan itt, ugyan ezen a helyen, s ugyanezen csapat ellen. Amikor az egész őszt hősiesen végigküzdöttük, s most pillanatnyi megtorpanás után újra lendületet szeretnénk venni. Amikor itt a bosszúállás lehetősége, a csorba kiköszörülése. Hát csak előre, Ágyúsok, nem félünk semmitől, egy Manchester Unitedtől pedig végképp nem!

Beálltunk a sorba ( Fulham - Arsenal 2 : 1 )

Az ember szívesen néz vissza dolgokat a régmúltból, fényképeket, videókat stb. Kicsit visszaidézi azt az időt, kicsit eltöpreng rajta. Valamelyest áthatja az "akkornak" a szelleme. Nos, ma sajnos velünk is ez történt. Mindenek előtt az jut erről a meccsről az eszembe, amit tavaly rendszeresen műveltünk. Most a félidőben már több góllal vezethettünk volna ( anno vezettünk is ). Számomra hihetetlenül érthetetlenül felfoghatatlan, hogy 1-0-s félidei eredménnyel hogy lehet ennyire bealudni a meccsbe ( anno több gólos előnyről műveltük ezt ). Körülbelül tíz perc telt el a második játékrészből, amikor kezdtem aggódni. Nem kellett további ennyi, hogy rájöjjek : itt csak a jószerencse hathatós közreműködésével nyerhetünk. Nem mintha megroppantunk volna a hazaiak nyomása alatt, de nem akartunk már egy támadást sem vezetni, legalábbis úgy tűnt.
Arra persze egyáltalán nem gondoltam, hogy végén még taknyolás lesz, persze nem tudhattam előre, hogy tíz emberrel fogjuk befejezni a találkozót. Viszont mikor ez kiderült, akkor sem hittem, hogy tíz percet nem tudunk kibekkelni maximum egy kapott góllal. Tévedtem.

Senki sem tökéletes, ezt már jó ideje tudjuk - sajnos a mai meccsen Szczesny sem volt az, bizony kellett a hibája az egyenlítéshez. Az első félidőben teljesen jól védett, de másodikban, csakúgy, ahogy az egész csapaté, neki is romlott a teljesítménye. A második már szóra sem érdemes, benne volt az egész második félidő, a múlt minden keserűsége, és sajnos Zamora lába is.
Veszélyes az, amikor sokáig jó teljesítményt nyújt a csapatod, hiszen az ilyen vereségektől hamar elszokik az ember. Az még rosszabb, ha nincs kire fogni, valami/valaki külső tényezőre, tevékenységre - ez a mai pont ilyen volt. Úgy látszik, csak nem sikerül kilógnunk a sorból és nekünk is lesz egy "ciki" meccsünk így az erőltetett menet folyamán. Bár, azért a Chelsea és Man United ennél sokkal durvábbat produkált.
Nincs mit szépíteni, ezt nagyon elszúrtuk, de tegyük hozzá, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy azért sopánkodhatunk, hogy az ötödik helyre csúszunk vissza. Csakis az bizonyosodott be, amire számítani lehetett, hogy hihetetlen küzdelem várható a Chelsea és köztünk tavasszal ( no és idővel biztosra veszem, hogy a Tottenham között ). Fordulónként változik a 4-5-6 hely, néhány pont választ el három csapatot. Ezt gyorsan el kell felejteni, remélem az új esztendő nem hozza vissza a múlt formáját. Ahhoz túl sokat gürcöltünk az ősszel.

Full hamm #2 ( Fulham - Arsenal )

Túl sok okosságot nem nagyon lehet mondani az újév első meccse előtt, őszintén szólva nem tudom, hogy mire számítsak. Tudjuk, hogy Craven Cottage-ről nehéz győztesen távozni ( a legkönnyebb talán döntetlennel ) a Fulham nagyon stabil csapat, máig nem értem, hogy a Man United hogyan tömhette ki őket így hazai pályán. Mint a kis csapatok általában, idegenben legtöbbször gyengélkednek ( bár a Fulhamre most hazai pályán sem mondhatjuk, hogy olyan lehengerlő lenne, három vereség, tizenkét szerzett pont kilenc meccsből ). Viszont éppen az előző fordulókban láthattuk, hogy - talán - a koncentrációhiány miatt, ami a fáradtság szüleménye, még a sereghajtó is megverheti a Manchester Unitedet, méghozzá az Old Traffordon.
Novemberben pontot raboltak az Emiratesből - mondjuk gólt nem lőve értek el 1-1-s eredményt - sőt, a Stamford Bridge-en is ugyan ilyen eredményt értek el. Előtte a Liverpoolt legyőzték hazai pályán, sőt, az ősz elején a Manchester City ellen is pontot tudtak szereztek otthon. Összességében tehát elmondható, hogy a nagyok ellen mindenhol fölszívják magukat, hát még, ha a Craven Cottage-on játszanak.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy előre elfelejthetjük a győzelmet. Ők ugyan úgy játszottak szombaton, mint mi, így ők sem lesznek fittek.

A tavalyi szezont a Fulham elleni 2-2 zárta

Nekünk sikerült egy QPR elleni ( végtére is izzadtságszagú ) győzelemmel hangolni a mai derbire. A közép és kis csapatok ellen az idén hazai pályán nagyon sokszor szenvedünk; Swansea, Sunderland, Everton, Fulham, Wolverhampton - ez mind olyan meccs volt, ahol ötlettelenül játszottunk, és egy-két alkalommal csak a szerencse, vagy Van Persie segített rajtunk. Idegenben viszont felszabadultabban tud játszani a csapat, s ennek meg is van az eredménye. Azt, hogy ez ellen a stabilan védekező Fulham ellen mennyire tudunk majd felszabadultan futballozni, az több dologtól is függ. Mennyire lesz akaratos a hazai gárda? Ki lesz jobban fáradt, avagy ki bírja jobban? Fel tudunk-e kellőképpen pörögni a meccsre? Kinek lesz fontosabb a három pont?
Tavaly a Birmingham ellen egy sima 3-0 lett a vége, idegenben. Ez nem lenne reális eredmény, de megvan az esélyünk a győzelemre. Sőt, azt mondanám, hogy vagy x, vagy 2-es. Ha hozzuk a formánkat, nyerünk, legyen az kínszenvedős, vagy tükörsima.

THE END ( Arsenal - QPR 1 : 0 )

A mai meccsel, amit Robin van Persie góljával megnyertünk 1 : 0 arányban, lezárult a 2011-es naptári év. A negyedik, azaz ebben a szezonban a legjobb helyezéssel zárjuk az esztendőt. Nem is kell több december 31-én, minthogy egy ilyen eredménnyel járó győzelem. Pezsgő kibont, duda, konfetti elő, paróka és tűzijáték föl!

THIS IS ARSENAL!

Red Army

Végső állomás, pezsgő és konfettieső ( Arsenal - QPR )

A mai meccsről túl sokat már nem lehet mondani. Meg kell nyerni, ugyan úgy, ahogy a többi ilyen meccset, a napokban ráadásul mindenki Henry visszatérésére koncentrált. Titi együtt edzett a a többiekkel, és ő már a hírek szerint bele is egyezett az ajánlatba, már csak a NY Red Bullss vezetőivel kell megegyezni a kölcsönvételről. De mivel a átigazolási piac csak január 1-jén nyílik, a mai meccset még biztosan nélküle kell lejátszani.

Kíváncsi vagyok a kezdő tizenegyre, mert hétfőn már a Fulham ellen megyünk idegenbe, ami azért kemény dió általában, elég masszívak a fekete-féhérek a Craven Cottage-en. Viszont a Queens Pakrot sem lehet félvállról venni, hiszen akkor szenvedhetünk megint egész meccsen. R. van Persie valószínű, hogy nem látszik, emellett is várhatóak még variálások, előzőleg így kényesebb meccsre számítok, mint a Wolves ellen ( mondjuk a végeredmény persze itt valószínű jobb lesz, mint ami lett a Farkasok ellen ).

Ez az utolsó meccs az évben, a végső állomás, ahol nyerni kell. Ha nyerünk, akkor örülünk, és jobb lesz a szilveszterünk. Megtartjuk az ötödik helyünket, kibontjuk a pezsgőt, szétszórjuk a konfettit, feltesszük a piros-fehér parókát, megfújjuk a dudát és énekeljük a "We are follow the Arsenal"-t. Nulla óra egykor pedig kívánunk egy sikeresebb tavaszt és meglepetést az elkövetkezőkre.

GO GUNNERS!

'11 - piros-fehérben

Alapozás - ez egy nagyon fontos szakasz a bajnokság előtt, hogy a csapat, játékos jól tudjon majd szerepelni az elkövetkező időszakban. Nem a legérdekesebb része a felkészülésnek, de jó alapozással nagyobb az esély a szép eredmények elérésére.
Eltelt egy év. 2011 január 2-án jegyeztem be az első posztot a blogra, és azóta igyekszem a virtuális pennát minél gyakrabban és jobban forgatni. A blog címe elé még oda lehetne biggyeszteni a "FIGYELEM! Szigorúan szubjektív!"-feliratot is, hiszen saját szemszögemből, a saját véleményemet írom le, természetesen elfogultan.
Mindezt pontosan egy éve teszem, így az év végi visszatekintő poszt egyben évforduló is. Az első év, az "alapozás" tehát meg volt, igyekeztem, rajta voltam a témán, mint Winehouse a pián. Volt, hogy eufóriától csöpögő posztot firkanthattam a meccs után. Volt, hogy morcos arccal, keserűen kellet leülnöm megírni egy értékelést. Olyan is előfordult, hogy az elkeseredettség sűrű felhője mögül kellett felelnem fejem, kiállni a csapat mellett. Az egyik legjobb rész, amikor Balotelli intelligenciahányadosának számát és Torres Chelsea mezben rúgott góljainak számát állítjuk egymás mellé, és egyenlő értékeket kapunk.
Száz szónak is egy a vége : sok minden történt ebben az esztendőben, lássuk tehát, mik voltak ezek. Előnyben a kellemes pillanatok.

Mondhatjuk, hogy csodásan indult az év. A tavalyi szezon közepén, - tehát gyakorlatilag egy éve, csak januárban - nem veszítettünk meccset, minden sorozatban ott voltunk, a bajnokságban hoztuk a győzelmeket, és az erőltetett menet ellenére ( amit az újrajátszások miatt félig-meddig magának is köszönhetett a csapat ) továbbjutottunk mind a Ligakupában, mind az FA-kupában. Csalódásként a City elleni hazai bajnokit emelném ki, gól nélküli döntetlen lett annak ellenére, hogy már az első pillanatokban a gólvonalról kellett menteni a vendégeknek. A legizzasztóbb meccs a Leeds elleni hazai FA-kupa találkozó volt, amikor is Cesc a kilencvenedik minutumban egyenlített tizenegyesből. A visszavágón aztán viszonylag könnyen győztünk, szép gólok születtek mind a két oldalról.

A következő hónapban megtörtént az, ami az egész tavaszunkat befolyásolta. Az a szerencsétlen Ligakupa döntő, a tavalyi szezonra annyira jellemző bekapott góllal ( jellemzően ) az utolsó percekben. Ekkor játszottuk a később az év meccsének választott bajnokit... Amikor négygólos előnnyel mentünk a szünetre, de a Newcasle és Phil Dowd sporttárs együttes erővel összehozta, hogy döntetlen legyen a vége... Volt viszont a nagy meccsünk, amire összeszedtük magunkat, a Barcelonát otthon legyőztük a BL-ben, RvP dugóján azóta is elmosolyodok. De igaz, igaz, Víctor Valdés nagyon jó kapus..  Ha nem lett volna a döntőbeli zakó, még egy türhető hónapot tudhattunk volna le. Igaz, hogy ebben az esetben az egész hátralévő időszak máshogy alakult volna.

A következő meccseken már nem sok babér termett a számunkra. Nyilván való volt, hogy mentálisan a padlón vagyunk - mindenkinek az volt a véleménye, hogy a szerencsétlenül elvesztett döntőnek köszönhető mindez. Valószínű, hogy nagyrészt emiatt volt, és ehhez jött még két kiesés, a katalánok ellen a Bajnokok Ligájából, és a Man United révén az FA-kupából. Ez a két meccs egyébként a vereség ellenére nem nevezhető szégyenletesnek. A Vörös Ördögöknek ráadásul május elején vissza is vágtunk, az Emiratesben Ramsey góljával megszereztük utolsó győzelmünket abban az idényben a bajnokságban.
Őszintén szólva nincs is több említésre méltó összecsapásunk tavalyról, nagyon gyenge és elszomorító meccseket játszottunk már a vége felé. A szezonnak február-márciusban búcsút inthettünk...

Végre itt a nyár...
...amitől előre tarthattunk. Nagy kérdés volt, hogy meg tudjuk-e tartani kulcsjátékosainkat. Valamint a szokásos "spend some f...in' money..."
Clichy volt az első, aki elhagyta a csapatot, az újgazdagok vitték viszonylag olcsón. Őt követte Samir ( you're a c..t ) akinek volt egy jó félszezonja, és rögtön beköszönt az önérzet. Ő maga pedig a CIty olajfoltokkal tarkított mezeire köszönt be. Azóta állítólag tervezi a manchesteri Eiffel-torony megépíttetését, a kispadon ülve pattannak ki a legjobb ötletek a fejéből ( éppen azért már igen előrehaladt a tervezéssel ).
A legnagyobb érvágás természetesen EL Capitano távozása volt a hosszas és keserves huzavona után. Aki igazi Ágyús, az tudja, hogy badarság lenne lenne rá haragudni, nyolc évet töltött itt és ezalatt játszott törött lábbal, sőt még nagyapja halálának napján is. Ő tehát letett valamit az asztalra. Ég veled, Cesc!
A távozók közé csatlakozott közben Eboue is. Ellenben nyugtázhattunk olyan eligazolásokat is, melyek igazából megerősítették a csapatot. Ott van Denilson... Aki azóta már Brazíliában passzolja hátrafelé a labdákat, valamint Bendtner. Az a hír járja, hogy mióta elhagyta a klubot, Észak-London bárjaiban kevesebb a balhé.
Ami az érkezőket illeti, Gervinho után az éjféli gyorssal megérkezett Mertesacker, André Santos és Arteta. Nyilván való volt, hogy borzasztóan nehéz lesz így nekivágni a szezonnak, hogy több játékos a rajt előtt néhány nappal még mindig csak úgy mutogatott egymásra, hogy : téged láttalak a TV-ben! A jövevények között szerepelt még Pak Csu Jung, Jenkinson és Oxlade-Chamberlain is.
Sokan féltették a csapatot...           

Aztán eljött az augusztus 13, ami ráadásul nem is péntekre esett. Ennek ellenére elég langyos meccset játszottunk a Szarkák ellen idegenben. Az akkor még - érthetetlen módon - az ott "pallérozódó" Joey Bunkó Barton megint felhúzta az agyunkat. Ahogy az ezt követő két bajnokin, úgy itt is összejött a kiállítás, persze Bartonnak köszönhetően. Látszott, hogy nincs egyben a csapat, persze ekkor még sokan nem is voltak itt az új igazolások közül. Nem áll szándékomban túlrészletezni az augusztust, az egyetlen örömteli okot az Udinese elleni kettős győzelem szolgáltatta, amivel kiharcoltuk magunknak a Bajnokok Ligája részvételt. Volt még meccs talán a Liverpool és esetleg a Manchester United ellen, de nem emlékszem, hogy hogyan alakultak ezek, és most nincs kedvem utána nézni.

Lehet, hogy vége van a nyárnak, és lehet, hogy hűvös szelek járnak, de az Ágyúsok szívét egy melegebb fuvallat járta át a felemásra sikerült szeptemberben. A bajnokságban megszereztük első győzelmünket, ami fontos mérföldkő volt a szezon elején. A BL-ben pontot raboltunk Dortmundból, a görögöket pedig itthon levertük. Van Persie megszerezte a Bolton ellen a századik gólját az Arsenalban, s mint tudjuk, azóta Shearer rekordjának a megdöntése sem áll már távol.  A Shrewsburyt kiejtettük a Ligakupából, az egyetlen csúnya folt a Blackburn elleni vereség.

Az új hónap első vasárnapján sajnos becsúszott egy vereség a White Hart Lane-en, amit majd kétszeresen adunk vissza tavasszal. Ezt leszámítva az összes meccsünket hoztuk, talán az október volt a legszebb hónap idén ősszel. A Marseilletől idegenben loptuk el a három pontot a BL-ben, az összes hazai bajnokinkat behúztuk, a hab a tortán pedig a Chelsea  5 : 3-as legyőzése volt a Stamford Bridge-en. Megkezdtük a felzárkózást.

A következő nagy lépés az volt, hogy az angol csapatok közül elsőként mi biztosítottuk be a helyünket a legjobb tizenhat között a nemzetközi kupában. Bajnoki mérkőzésen a veretlenségünket hatmeccsesre növeltük, ha jól emlékszek Liverpoolt előztünk. Az már igazán senkit sem érdekelt, hogy B csapattal kikaptunk a Man City ellen a Ligakupában. A tél előrehaladtával folytattuk a menetelésünket a Premier Leauge-be, Wigant vertünk fölényesen, aztán Evertont egy hatalmas Van Persie góllal. Az Olympiacos ellen egy tét nélküli összecsapáson kikaptunk, csoportelsőként jutottunk tovább. Papíron a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk meg még a csoport másodikak közül is, nem mást, mint AC Milant.
A hosszú bajnoki veretlenségünket a Man City ellen veszítettük el egy őrült, hajtós meccsen, 1 : 0 arányban. Szégyenkezésre okunk nem lehetett, rögtön utána győztünk ismét, és azóta sem vesztettünk meccset. Amikor ezt a posztot írom, még hátravan egy meccsünk a Queens Park Rangers ellen, amit minden valószínűség szerint megnyerünk, győzelemmel zárva az évet.

A legvégén pár mondatban természetesen a félszezont foglalnám össze. Reménytelen, fájó, remény-felcsillanó, javulós, küzdős, feljövős, reális, irreális, Arsenalos. A nehéz szezonkezdet után mindent beleadott a csapat, ennek köszönhető, hogy a tizenhetedik helyről most már ott kopogtatunk a Bajnokok Ligáját érő pozíció ajtaján. Ha nem nyitja ki a Chelsea, akkor mi fogjuk betörni, kirángatjuk onnan a riválist, és mi fogjuk birtokolni azt. Ez várhatóan elhúzódik egész szezonvégig, öldöklő küzdelemre lehet számítani.
Hogy mi várható még ezen kívül? Majd meglátjuk, hogy mit hoz a többi sorozat, először is a Milan és a Leeds ellen. Kíváncsian várjuk, hogy ki fog télen érkezni a csapathoz.
Sok minden jó várhat még ránk, reméljük, beköszönt egy szép tavasz ( a lehetőségekhez mérten szép tavasz ). Lepjünk meg most mindenkit az új esztendőben, amikor senki sem számít rá. Új év, új remények, új kihívások. Viszlát, 2011!

Van ilyen ( Arsenal - Wolves 1 : 1 )

Narancssárga helyett fekete, és szivárvány helyett szenvedős este lett a meccsből. A várható forgatókönyv szerint indult a találkozó, a vendégek csak nyomozták a labdát, s ennek már a kilencedik percben meglett az eredménye, Gervinho góljával előnybe kerültünk. A pályán maximálisan az történt amit akartunk, és látszott, hogy ha támad a Wolves, hiába, mert csak addig jutnak el, amíg mi "engedjük". Eleinte hiába volt néhány szögletük, igazából veszélytelenek voltak a kapunkra. Mi pedig passzolgattunk, a gólunk környékén 77-23 %-ban birtokoltuk a labdát. A széleket nem nagyon használtuk, ahogy később sem, és helyzetünk sem volt azért szakajtónyi, ennek ellenére mindenki a második gólt várta. Őszintén szólva nem nagyon hittem, hogy ebből a meccsből is lehet "szokás szerint", pedig ez lett. Idővel természetesen csökkent ez a differencia a labdabirtoklásban, de a nagy nyomásba azért nem haltunk bele, amit a Wolverhampton gyakorolt ránk. Mégis, egy tipikus Arsenal góllal egyenlítettek. Mármint olyannal, amilyen stílusút kapni szoktunk. Egy szöglet utáni lecsorgó labdát küldött rá Hunt, ami pont a leshatáron portyázó Fletcher felé pattant, aki egy gyors reflexmozdulattal még belefejelt a labdába. Ezután egy lassított felvétel következett, amíg végnézte mindenki, ahogy bepattog a labda a hálóba. Szczesny már hiába nyújtózott, nem érte el.
A második félidő sok mindent hozott, csak gólt nem. Szenvedtünk, erőlködtünk, küzdöttünk a győzelemért, de gól a világért sem akart összejönni. Pedig még emberelőnyben is játszhattunk egy jó ideig, miután Milijast kiállította a játékvezető. Bár inkább adta volna meg a tizenegyest egy előbbi kezezésért... Igaz, az majdnem mindegy, hogy tíz helyett kilenc emberrel védekezik egy csapat. A félpályán sem jöttek át, így elég nehéz gólt lőni. A szpíker mondta, hogy nem is volt kidolgozott akcióból helyzetünk... Hát ilyenkor valószínű nem is lesz, távolról kellett volna tüzelni, ahogy azt az első félidőben néhányszor meg is tettük. Ment a tili-toli, csak a csiki-csuki nem dukált hozzá megfelelően. Eközben Hennessey kivédte a lelket is belőlünk, tegyük hozzá, hogy ezt a pontszerzést ( ami '82 óta nem jött össze a Farkasoknak idegenben ellenünk ) nagyrészt a walesi portásnak köszönhetik a vendégek. Ha ő nincs, most a negyedik helyen állnánk.

Mondhatni semmi vész, mert a Manchester Uniteden ( és mint kiderült sajnos Sp*rsön kívül ) az összes riválisunk leikszelt aktuális ellenfelével. Ugyan annyi pontunk van, mint tavaly ilyenkor, és az ősz utolsó meccsét itthon játsszuk a QPR ellen. Reméljük, meglesz a győzelem. A hazai meccseken egyébként egyre jobban látni, hogy nehezére esik a csapatnak úgymond "könnyedén" játszani. Gondoljuk csak a Fulham, az Everton és a mostani lejátszott meccsre. Két döntetlen is, és az Everton ellen is csak Van Persie-nek köszönhettük ( no meg Songnak ) hogy nagy nehezen sikerült behúzni a meccset. Természetesen, addig egy szavunk sem lehet, amíg behúzzák a meccseket a fiúk, még erre a meccsre is mondhatjuk, hogy van ilyen. Az eredményességet várhatjuk, a sziporkázó játékot már kevésbé ettől a csapattól. Egy kis pihi után már jön is a QPR, akit viszont már illene legyőzni. Az évet győzelemmel kezdtük, úgyhogy azzal is fogjuk zárni.

Narancssárga szivárvány ( Arsenal - Wolves )

Nincs is annál jobb dolog, minthogy az év végén a csapatod a szezonban addigi legjobb pozícióját foglalja el a táblázaton. Az év végén ezúttal a naptári évet értjük, de számunkra ez is nagy lépés. Ahhoz képest, hogy hogyan kezdtük a szezont, most a 18-dik forduló után a negyedik helyen állhatunk. Tavaly tizennyolc forduló után volt harminchárom pontunk, most ugyanennyi meccsből lehet harmincöt. Tehát a riválisok is megerősödtek, helyesebben a tavaly voltak nagyon gyengék, hiszen ekkortájt simán a bajnoki címért utaztunk, most pedig azért van egy kis lemaradás. Természetesen minket elsősorban nem ez foglalkoztat...

Mivel a szezon előtt senki sem várta, hogy bajnokok leszünk ( vagy egyáltalán nyerünk valamit ) a csapaton talán nincs akkora nyomás. Maximum a Nyomás fölfelé! - és valóban, szépen csendben most már odalopakodhatunk a Bajnokok Ligáját érő pozícióba, annak ellenére, hogy sokan még az első ötbe se taksálták a srácokat, félidőnél pedig főleg nem. Nagyon össze lettünk szedve a körülmények ellenére, s már a védelem, ami az egyik legfőbb probléma volt is helyt tud állni, annak ellenére, hogy egy komplett védősor táppénzen van. Ne felejtsük, hogy a tavalyi csapat szíve-lelke, Jack Wilshere is féléves kényszerszüneten van.
Akkor ezeket összeadva el lehet gondolkodni, hogy jobban fogunk állni ma hat óra tájt, mint a Chelsea vagy a fontmilliókat költő Liverpool. That's the spirit!

 "Hé, srácok! Oda lesztek rúgva, ha nem nyerünk!"

Ellenfél is lesz természetesen, mégpedig a Wolverhampton, akinek szintén égetően nagy szüksége van a pontokra. A Farkasoknak jól indult a szezon, de azóta már csak a szokásos forgatókönyv. Ez a rövid története a 17-dik hely : Wolverhampton - 15 pontnak. Tavaly habkönnyű győzelmet arattunk fölöttük itthon, Van Persie akkor is emlékezetes gólt szerzett. Erre most lehet, hogy nem lesz lehetősége, hiszen arról hallani, hogy Wenger a további eredmények érdekében pihentetni kényszerül a legfőbb tüzérünket. Ettől függetlenül valami hasonlót várok, nem úgy ismerem a narancssárga mezeseket, mint akik olyan hatalmas ellenállást szoktak tanúsítani...

Meglesz a meccs, nem kérdés, beficcen az a négyes, ráadásnak szombaton majd még legyőzzük a Queens Parkot, csakhogy Buzsáky is megtapasztalja, hogy milyen kikapni az Arsenaltól.

Kitartás ( Aston Villa - Arsenal 1 : 2 )

Túl vagyunk egy nyögvenyelős, nehéz, ámde jelenlegi helyzetünkben kötelező győzelmen. Most a szerencse is velünk volt egy picit, hiszen szögletből voltunk eredményesek, ráadásul a 87-dik percben, ráadásul egy csereember, ráadásul Benayoun. A nagy téli menetelés közben minden meccs kifullasztó, hát még egy olyan iramú találkozó után, amilyen a City elleni volt. Gyakorlatilag bő két napot pihenhettek a srácok, emellett Song, a ( kameruni ) passzok koronázatlan sámánja sem játszhatott eltiltás miatt. Djourou sem léphetett pályára, s így már egy komplett védősorunk van dögrováson ebben a nehéz időszakban.
Éppen ezért, az első gól után megpróbáltunk minél kevesebbet futni ( na ennek a tanításában hasznos lehet Arshavin ) ami teljesen érthető. Aztán jött Albrighton, és ami rosszabb, hogy vele együtt a gól a második félidő elején. Szerencsére nagyjából levetkőztük azt a hibánkat, ami annyira jellemző volt ránk a tavalyi szezonban, azaz, hogy az öltözőben maradtunk a második játékrész elején. Elég nagy traumák értek bennünket anno ezzel kapcsolatban, s így, bár már nem jellemző ez, akarva-akaratlanul is felgomolygott az emberben a múlt...

A Dutchman éppen gólt lő

Dicséretes, hogy a csapat magasabb fokozatra kapcsolt, az már kevésbé, hogy ez jóformán csak a nagyobb labdabirtoklásban mutatkozott meg. Ez nagyban köszönhető volt egyébként Ramsey-nek ( aki még az első félidőben ziccert rontott ) Gervinhonak és Frimpongnak. Egyszerűen nulla volt a középpálya, maximum Arteta - vagy ahogy az orosz szpíker mondta, "Ártyétá" - nyújtott valami értékelhetőt. Persze, az ok a fáradtság, aki nem hiszi, járjon utána ( és nézze meg City elleni meccset, ahogy majdnem a saját olajukba főttek bele Balotelliék ).
Wenger cseréi bejöttek ( nemcsak a pályára ) Rosicky egyből elkezdett fel-alá szaladgálni, nem is beszélhetünk most olyan időszakról, hogy "amíg fölvette a meccs ritmusát". A Ráadásul Beanyount már említettem, de az sem baj, ha még egyszer leszögezzük : ő fejelte a győztes gólt.
Igazi csapatösszerázó meccs volt ez is, egy kis önbizalom-növelő, fáradtan is lehet nyerni, idegenben, egy helyenként jól játszó Villa ellen.
Még két meccsünk van idén, otthon. Az egyik a Wolverhampton ellen, a másik pedig a QPR-ral szemben, így nyugodtan készülhetnek a fiúk. Ha továbbra is hozzuk a kötelezőket, simán meglesz a Bajnokok Ligáját legalább részben érő hely. A Sp*rs pedig mehet az Európa Ligába, ahol Manchester vitézkedik majd tavasszal. Kitartás.

Ha egy üzlet beindul ( Man City - Arsenal )

Manapság, ha Manchester kék színű zsoldosai ellen játszol, először is ellenszenvet és ( nem jó fajta ) szánalmat érzel velük kapcsolatban. Aztán utána már elmosolyodsz, hiszen tudod, hogy annak ellenére, hogy ennyi pénzt ölnek bele játékosvásárlásba, sehol sem tartanak ( legalábbis arányában ). Eddig ezt valóban így gondolhattuk, ám az, hogy májusban valahogy megnyerték az FA-kupát, illetve, hogy Manszúr sejk tüsszentett egy jókorát, s ez az áramlat belekapott a City vitorlájába most az év első felében, kisebb fajta óvatosságra inthet bennünket.
Tavaly a PL-ben az odavágón, illetve a visszavágón sem volt semmi köze a meccshez a Citynek, még mindig értetlenül állok a hazai 0-0 előtt, hogy hogyan tudták kibekkelni, hogy hogyan sikerült egy gólt sem rúgnunk...
Azóta azért fordult a kocka, és lehet, hogy a sok tudatlan most úgy gondolná még a hazai meccs előtt is, hogy az újgazdagok esélyesebbek.

Ne feledjük, hogy amíg az ellenfélben ilyen Balotelli-féle őstulkok játszanak, addig igencsak megnő az esélyünk a győzelemre. Lévén, hogy az olasznak kevesebb az IQ-ja, mint ahány gólt kapott idén a csapata, láthattunk már pár mókás esetet vele kapcsolatban. Ott van bájgooner 1 ( Nasri ) és bájgooner 2 ( Clichy ) bár előbbi valószínűleg kispadmelegítő lesz, ha nem tisztaságfelelős. Clichy pedig eltiltás miatt hiányozni fog, tehát  Cuntville maximum egy ex-Arsenalosa köszönthet minket az Etihad Stadiumban. Mégis, hiába játszanak ilyen játékosok a szitiben, egészen az az előző fordulóig veretlenek maradtak. Valamilyen okból kifolyólag Manszúr csak egy gólt tudott venni a Chelsea ellen - lehet, hogy a héten építtetett egy Mont Everestet, és már csak ennyire futotta. Tény, hogy a londoni kékek tudták először legyűrni a manchesteri kékeket. Még legabszurdabb álmaiban sem tudom elképzelni, hogy a Man City nyeri a Premier Leauge-et. Ez hatalmas szégyen lenne egész Angliára nézve, úgyhogy ez ellen ma tennünk kell nekünk is. Már hetek óta úgy érzem, hogy le fogjuk győzni az ( íkú ) betyárságot, és ez most sincs másképp. El fogják izgulni a meccset a túloldalon... Remélem.
A Carlig Cup meccsen biztató volt látni, ahogy játszottunk ellenük, B csapattal. Ahhoz képest, hogy ők bizony sok olyan játékossal álltak föl, aki rendszeres résztvevője a PL-meccseknek, csak az utolsó percekben egy kontrából sikerült gólt szerezniük, ezzel megnyerve a mérkőzést. Akkor az egész második félidő a miénk volt, és közelebb álltunk a győzelemhez.
Ezt most senki nem várja el, nem is lenne reális, ha mi birtokolnánk többet a játékszert. Hadd passzolgassanak ők, hiszen a kontra, illetve a zseniális passzok ( Song... ) mesterei vagyunk. No meg a góloké, Van Persie személyében. Akár fordulatos meccs is lehet belőle, hiszen győzni akar mindenki. Rajtunk nincs teher, senki nem győzelmet vár, tőlük viszont mindenki.
Ha ezek után valaki még mindig kételkedne abban, hogy ez a meccs háromesélyes, gondoljunk csak a Chelsea elleni 3-5-re, ott ki gondolta, hogy ez lesz a végeredmény? Azóta sem kaptunk ki, már nyolc meccs óta veretlenek vagyunk. És tudjuk, ha egy üzlet beindul...

125, Everton, Van Persie, 1 : 0

Mivel hivatalosan az első meccset 1886 december 11-én játszották őseink, az Everton elleni hazai bajokin ünnepeltük klubunk fennállásának 125-dik évét, meccs előtti szoboravatással, legenda-sorfallal, győzelemmel.

Igaz, hogy nem a legszebb, legkönnyedebb győzelmet arattuk, de szokás szerint nyertünk ( az Everton ellen ). Bár voltak fölényes diadalaink a Mersey-partiak ellen, Bergkamppal, Piressel, Vieirával, vagy az 1-6 Fabregas vezérletével ( ekkor mutatkozott be Verminator, stílszerűen gólt fejelt ) az utóbbi időben inkább szoros meccseket játszunk David Moyes tanítványaival.
Talán a dekoncentráltság számlájára írható a gyenge meccs, a gól viszont a dácsmen klasszisára, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen szürke meccsén is, amilyen ez volt, ilyen villanással gólt szerez. Egész meccsen nem nagyon érezte az ütemet, sem a lövései, sem a passzai nem jöttek be, aztán egyszer csak, Song, a kameruni passzok koronázatlan sámánja, forintos labdát ficcent előre, amit futás közben, kapásból lő el, és a következő pillanatban robban a stadion. Ahogy anno, a már felemlegetett 7-0 alkalmával is, úgy most is bevette az ellen kapuját a holland. Most tényleg ő nyerte meg nekünk a meccset - bár az első félidőben Gervinho is megtehette volna mindezt azzal, ha számtalan helyzetéből kihasznál legalább egyet. A többiek nem nyújtottak emlékezetes teljesítményt...
Reméljük azért, hogy vasárnap nem lesznek fáradtak ( miért lennének? ) és szép eredményt érünk el a Siti ellen - aki ma este játszik a Russkaja vendégeként. Valahogy úgy érzem, hogy ha nem a Cselszkij, akkor mi leszünk azok, akik elveszik a City veretlenségét... Ja, egy kicsit merész, de ne mond, hogy nem jó ötlet.

Szoboravatás, kommentár nélkül

Felejtős... ( Olympiakos - Arsenal 3 : 1 )

Olyan sok minden van, amit lehetne írni erről a meccsről, csak sajnos ez abba a kategóriába tartozik, amiről nem akar sokat írni az ember. Legalábbis akkor, ha a pacák Arsenal-párti. Arról nem is beszélve, hogy csak papíron volt téttel bíró mérkőzés ( számunkra legalábbis ), tehát értelme sem sok volt lejátszani. Azért lássuk, mi jellemezte ezt az összecsapást.

Az egyéni teljesítmények szinte egytől egyig a katasztrófa kategóriájába tartoztak, úgy látszik, ez Vermaelenre is valamelyest átragadt - tegnap legalábbis - hiszen a hardstyle és az attitűd képviselőjének most volt néhány megkérdőjelezhető megoldása. Igaz, ezt szép lassan el is felejthettük, a többiek megtettek mindent, hogy feledtessék velünk hibáit... Sajnos nem úgy, hogy kiváló teljesítményt nyújtottak.
Ha valós téttel bíró meccs lett volna, akárhányszor hozták ránk a labdát a hazaiak, remeghettünk volna, egyszerűen hihetetlen, milyen mértékű, hát, szerencsétlenkedés ment hátul. Ez a régebbi időkre emlékeztetett...
De nem csak a védelem nézett ki úgy, mint egy Gyros, amit a földre ejtettek. Támadásban ugyan olyan hatástalanok voltunk, mint két feles Pista bára disznóvágáskor. Az egyedüli, akit ki tudok emelni, az Benayoun, és nem csak azért, mert ő lőtte a gólt - méghozzá nem is akármilyet - hanem azért, mert nála mindig jó helyen volt a labda, és jó helyre is tette azt. Arshavinról és Sumákról felesleges is szót ejteni, ártatlanok voltak, akár mint egy orosz és egy marokkói. Sajnos Oxlade-Chamberlain sem tudott most olyan veszélyes lenni, mint szokott, így a támadók, illetve a védők közül sajnos elég "gáz" teljesítmények láttak napvilágot a pireuszi estében. A középpálya még úgy, ahogy küzdött a már említett Benayoun mellett Coquelinnel és Frimponggal.
Elég gyászos ez a poszt, és még nem is említettem Mannona félresikerült cukaharáját...
Pihi. Szombaton Everton.