Mészárlás a baromfiudvarban ( Arsenal - Sp*rs 5 - 2 )

Ezúttal az Emirates vágóhídnak bizonyult a Hotspur számára - már, ha a csirkék "járnának" ilyen helyre. Nem tegnap, és nem is tegnap előtt láthatott utoljára ilyen káprázatos meccset az Emirates közönsége. Ha visszaemlékszünk, hasonlóan fontos meccset ily módon legutóbb talán egy éve, februárban a Barcelona elleni BL-odavágón nyertünk.
A meccs elejétől fogva látszott, hogy jobbak vagyunk, harcosabbak, élesebbek. Az már csak a sors iróniája, hogy ennek ellenére két góllal is el tudtak menni a vendégek - később összetörtek, akár, mint egy tojás. Persze tegyük hozzá, hogy már megint orrszőrcsavaróan szerencsétlen gólt kaptunk - nevezetesen az első Sp*rs gól. A második gól egy igen véleményes tizenegyes... Annyira véleményes, hogy nem is volt az. Ám így, hogy nyertünk, már nem húz föl. Még inkább azért nem, mert három-négy lassítás után is tapadt az ember szeme a képernyőre, hogy tisztán lássa az esetet, a sporinak viszont elsőre döntenie kell. Ám legyen. Adebayor, 0-2.
Ennyi viszont elég is volt a Csirkék teljesítményéről, egyelőre legalábbis.
Egyáltalán nem játszottunk rosszul az az első félidő nagyobbik felében sem, ám a két perc alatti egyenlítés - egy ilyen presztízsű meccsen - valami álomszerű volt. Az igazság, ami talán legkevésbé jellemző a futballra, most mellénk állt - no persze a mi hathatós ráhatásunkkal. Az, hogy Sagna gólt szerez, annyira nem szokatlan, de az, hogy az Arsenalban egy szélső hátvéd fejjel talál be, úgy, hogy nem a 90+5-dik percben jár a meccs, és élet-halál kérdés a győzelem, bizony ritka, mint a fehér játékos a francia válogatottban. Aztán jött... Ő. Fordult egyet, kettőt, ki tudja hányat, és elnyeste a labdát a kapu jobb oldalába. Klasszis. Extázis.

A második félidőben, mint valami villám csapott le ( hogyan is tehetné máshogy, muhaha ) az első félidőben borzalmasan szürke Walcott. Igaz, hogy a mi Rosickynk szerezte meg a vezetést ( a vezetést!!! ) egy leheletfinom ( no, nem egy ogre lehelet ) pörgetéssel. Kinéztem az ablakon, hirtelen olyan szép lett minden... Jajj, de szép fa! De szép idő! De szép szél! De szép gól!
Nem vagyok oly' bátor, hogy itt már örültem volna. Miden esetre ünnepeltem, s a nagy ünneplés közepette köszöntött rám, ránk a negyedik ( a negyedik!!! ) Ágyús gól. Walcott, akinek már ellőtte is volt veszélyes lövése, átemelt a vendégekben lelket tartó Friedel kapuson. 4-2. Fel sem tudtam dolgozni, hogy mennyi az állás, ismét Walcott, ismét gól és bedaráljuk a Sp*rs-t. Egyszerűen hihetetlen volt. Még csak most kezdem elhinni. Minden bizonnyal ezért késett a poszt. 5-2, 0-2-ről. Három góllal nyertünk, ami azt jelenti, hogy nemhogy győztünk, még a negyedik helyen is maradtunk. Ha Villas-Boas szintén marad, csak a Chelsea padján szezon végéig, akkor nagy valószínűséggel meg is tudjuk szerezni a hőn áhított pozíciót.

Egy, két, há, négy, öt, hat, hét ( Arsenal - Blackburn 7 : 1 )

Erről a meccsről egyszerűen cs.sz.sz.sz.sz., azaz csak szép szavakban szabad szólni - szeretetre méltó csapatunktól évente általában egyszer-kétszer látunk csak ilyen gálát. Most viszont rendesen megadták a fiúk a módját. Azt már lehet, hogy mindenki előre kitalálja, hogy Van Persie gólt lőtt. Nem is egyet.
Mivel ezen a meccsen a találatoké volt a főszerep, most idézzük fel ezeket, és semmi mást!
A Blackburn játékosai talán még azon gondolkoztak, hogy elzárták-e otthon a gázt, amikor kapták az első gólt. A Premier League gólkirályjelöltje, a centerek centere, Robin már a nyolcvanadik szekundumban eredményes tudott lenni. Egy gyönyörű Coquelin-passz után Walcott gurított középre az érkező Van Persie-nek, akinek innen már gyerekjáték volt bepofozni a labdát. 1-0
Sokszor volt már idén az Emiratesben olyan bajnoki meccs, ahol húsz-harminc percen keresztül ellenállhatatlanul játszunk, vagy legalábbis úgy, hogy az ellenfélnek momentuma sincs. Én egy elég parázós típus vagyok, de ezen a meccsen egyszerűen meg sem fordult a fejemben egy pillanatra se, hogy a vendégeknek akár annyi keresnivalójuk legyen itt, mint egy tálibnak a Fehér Házba. De milyen a foci? Kemény és igazságtalan. Pedersen óriási szabadrúgásgóljával egyenlítettek a vendégek a harmincadik perc környékén. Nem megkerülendő, hogy ez volt a meccsen az első kapura lövésük. 1-1
Ennek ellenére a fiúk mentek tovább, mintha mi sem történt volna ( ahogy mindig kéne az ilyen meccseken... ).
Song mesteri átadása Walcottnak ismét nyerőnek bizonyult, ugyanis az angol ismét jól gurított középre, és szinte lekopírozva az első találatot, érkezett Van Perise, és passzolt a hálóba. Nyolc perc sem telt még el, és máris ismét nálunk volt az előny. Ez nem is lehet másképp - gondoltam. 2-1
Rajtam kívül egy hajdani Szentek-beli gyorsvonat, Oxlade-Chamberlain, alias Chamboo is valami hasonlót gondolt. Van Persie talán úgy vélte, hogy ha már kapott két gólpasszt, most ő is kiszolgál : irányítókat megszégyenítő zsugát adott a fiatal támadónak, aki eltolta Robinson mellett a labdát, és megszerezte első PL-gólját. Bravó, Chamboo! 3-1
A félidőben tehát 3-1 arányban vittünk, hátradőlhetett mindenki. A történethez az is hozzátartozik, hogy a félidő végén az ellenféltől Givet azt hitte, itt a tél és a csúszkálás ideje, de rosszul hitte, és leküldték legalább a legközelebbi dombig.
A mi macsónk, Arteta folytatta ott, ahol abbahagytuk az első félidőben : egy szöglet után lecsorgó labdába Koscielny ért bele érdekesen, ami így pont a spanyolnak jól jött lövésre. Nem is teketóriázott Atika - ha kis szerencsével is, de - bevágta. 4-1
Most már egyre nehezebb dolgom van, itt már a szemem két helyén is csak a GÓL! felirat tükröződött, kezdem begolyózni örömömben a sok góltól. A matektanárom biztosan egyből karót adott volna, mert már nehezen számoltam a találatokat. A fejem gyakorlatilag úgy mozgott, mint egy teniszmeccsen, a Blackburn kapuja és a kezdőkör között. Egyig, kettőig, háromig és négyig tudok számolni, ameddig általában szükség van egy meccsen, de ez már ismeretlen terület volt. Azért megpróbálkoztam, és sikerrel jártam : Walcott vitte keresztbe a labdát és szolgált ki már harmadjára a meccsen. Jött a következő duplázó, Chamboo, és rögtön az első után megszerezte a második gólját is a Premier Leauge-ben. 5-1
Hogy is volt a hatodik? Ja, megvan.
Coquelin, aki az egész meccsen kiválóan játszott, középre passzolt, ahol megint csak Van Persie érkezett. A három gólja közül ez volt a legszebb, jobbal perdített a kapuba a rövidről. Mesterhármas, ezzel együtt megszerezte a 22-dik (!) gólját az idényben. 6-1
Ha létezik még hab a tortán, akkor ez az : Henry is betalált. Titi-is-gólt-rúgott. Labdát szerzett a védő ellen, cipelte, majd leadta a labdát ahárom gólnál járó Robinnak, aki viszont önzetlenül visszatette azt, s így Titi begurított a kapuba. 7-1

Séta Álomországban

Tudunk mi ilyet is ( Arsenal - Aston Villa 3 : 2 )

Azt azért nem hittem volna el, ha valaki meccs előtt azt mondja, hogy kétgólos hátrányból negyedóra leforgása alatt megfordítjuk a meccset a mi javunkra. Kezdjük ott, hogy már csak azt sem hittem volna el, hogy mínusz kettőbe leszünk... Pedig így történt.
Nem kezdtük rosszul a meccset, a vendégeket nem nagyon hagytuk labdához jutni. Igazi helyzeteket ugyanakkor  - szokás szerint - nem tudtunk kidolgozni. Ramsey, Rosicky és Chambo próbálkozott messziről, kevés sikerrel. Aztán az egyik jellemző forgatókönyv következett : a Villa a semmiből fejelt egy gólt, Dunne révén. Szerintem abszolút elkerülhető gól lett volna, egy kicsivel több odafigyeléssel és akarással a vendég védő nem biztos, hogy ilyen könnyen hozzáfért volna a labdához. Ekkortájt már a félidő vége felé jártunk, s nem nyomtunk már annyira, mint a meccs elején. Látszott is, hogy felpörgettük a játékot, ismét volt egy-két lövésünk, de Given állta a sarat. Már a második kapott gól előtt is azon bosszankodtam, hogy a lövések nyomán kipattant labdák soha nem tudnak hozzánk pattanni, egy sem. Erre aztán jött Darren Bent gólja, amitől idegbajt kaptam. Persze az efféléket már megszokhatná egy Arsenal szurkoló ( mármint az ilyen gólokat ). A jobb oldalon robogott el az angol támadó, tüzelt, amit elsőre hárított Fabianski. Még szép, hogy Bent elé tolta vissza, bár szerintem azért nem nagyon tehet róla. Innen már nyilván bepasszolta, s a Villa kettővel ment a szünetbe.
Elég keményen megnyomtuk a félidő elejét, de hát kétgólos hátrányban ez már csak természetes. Érezni lehetett, hogy rezeg a léc a Villa alatt, főleg, mikor Ireland a gólvonalról mentette Mertesacker fejesét. Viszont Song labdája után Ramsey-nek sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit maga az első gól szerzője, David Dunne hozott össze. Van Persie higgadtan gurított a jobb alsóba, 1-2. Nem volt megállás, hiszen az után, hogy az 54-dik minutumban szépítettünk, egy ránk egyáltalán nem jellemző, szerencsés góllal az 56-dik percben már ki is egyenlítettünk. Itt kezdett talán eszmélni a vendég csapat, hogy nincs meg nekik a meccs, sőt. Már nem tizenegy emberrel védekeztek, ám késő volt, hiszen lendületbe jöttünk. Koscielny (!) indult meg és harcolt ki egy újabb tizenegyest. Ezzel, mint kiderült, a meccs is eldőlt, de valószínűleg az is, hogy egy pár évig nem fogunk büntetőt kapni... Van Persie ismét értékesítette, negyedóra alatt fordítottunk. Végül nyertünk. Hihetetlen volt a meccs, hiszen általában egy gólos hátrányból is nehezünkre esik feltápászkodni, sőt a mi előnyünket szoktuk elajándékozni... De most máshogy történt, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Visszatért Sagna, beállt Henry, és még Chambo is jól játszott. Nem annak indult, de végül a mi meccsünk lett.
Jaj, valamit majdnem kihagytam : Van Persie a duplájával megszerezte 119-dik és 120-dik gólját, s ezzel beérte Bergkampot... Micsoda este.

Ezt ismét eltoltuk (Arsenal - Man United 1 : 2 )

Az egyetlen ok, amiért többes számban írtam a címet, az az, hogy mind Wenger, mind a csapat, mind pedig mi, mezei faja a szurkolóknak ehhez a klubhoz tartozunk. Ezidáig számtalan helyen megírták már, hogy ez a meccs Wenger lelkén szárad, hiszen a Premier Leauge-ben először kezdő Oxlade-Chamberlaint, aki igencsak tetszetősen játszott, s az egyenlítő gólhoz asszisztált, a mester lecserélte, és behozta Arshavint, megnyugtatva ezzel minden United szimpatizánst. Már itt mindenkire jókora csókot nyomott az ideg, érdekes volt csekkolni Robin van Persie véleményét a cseréről. Bár visszafogta magát, de belül valószínű egy jókora WTF?! villant fel.
 Egy barátom továbbgondolta a helyzetet a következőképpen : elképzelte, hogy megfilmesítik a meccset, hogy Wenger lecseréli Ox-ot. Ezután mindenki azt hiszi, hogy ennyi, vége van, de mégsem! A film bemutatja, hogy mi történt volna, ha az öreg hagyja játszani az ifjút. Ezek szerint még hat gólt rúgott volna, s végén már rabláncon tartja Lindegaardot, az egész manchesteri csapat a padlón lett volna. K.O.
Nem könnyű tehát megemészteni a cserét, de ezt az egész meccset sem. Ha Nani nem lett volna, a United fele ennyit sem tanyázik a kapunk előtt ( bár, sajnos le kellett cserélni sérülés miatt, csakúgy, mint Phil Jones-t ).
Érezhető volt, hogy a vendégek magabiztossága nem kőkemény alapon nyugszik, ékes bizonyítéka volt ennek a második félidő első fele. Bosszantó volt, hogy elpazaroltuk a lehetőségeket, ebben a meccsben nemhogy iksz, a három pont is simán benne volt. Ritka pillanatnak lehettünk szemtanúi az ötvenedik perc környékén : talán a legnagyobb helyzetünket a meccsen elhibáztuk. De nem akárki. Robin van Perise. A dolgok ezthogyan?!-jait még az is szaporította, hogy a bal lábán volt, üres kapuval szemben. Az esetet azóta is fizikusok vizsgálják, próbálnak kézzel fogható magyarázatot adni arra, hogy ez hogy fordulhatott elő.
Érdekes, hogy az egyenlítő gólt gyakorlatilag a kapunak fél oldalt lőtte, védőn és kapuson át... Vicces volt.
De sajnos tíz perccel az egalizálásunk után ismét gólt kaptunk, egy elkerülhetőt. Hogy legnagyobb részt ki tehet róla? Nem nagyon kell orosz rulettezni, hogy kitaláljuk...

Három vereség zsinórban a bajnokságban, talpra kell állni, hiszen így elúszhat a negyedik hely. Ha ismét összeszedjük magunkat, és nem lesz öt ambulancés-kocsinyi sérült, akkor talán újra beindulhat a szekér.

125, Everton, Van Persie, 1 : 0

Mivel hivatalosan az első meccset 1886 december 11-én játszották őseink, az Everton elleni hazai bajokin ünnepeltük klubunk fennállásának 125-dik évét, meccs előtti szoboravatással, legenda-sorfallal, győzelemmel.

Igaz, hogy nem a legszebb, legkönnyedebb győzelmet arattuk, de szokás szerint nyertünk ( az Everton ellen ). Bár voltak fölényes diadalaink a Mersey-partiak ellen, Bergkamppal, Piressel, Vieirával, vagy az 1-6 Fabregas vezérletével ( ekkor mutatkozott be Verminator, stílszerűen gólt fejelt ) az utóbbi időben inkább szoros meccseket játszunk David Moyes tanítványaival.
Talán a dekoncentráltság számlájára írható a gyenge meccs, a gól viszont a dácsmen klasszisára, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen szürke meccsén is, amilyen ez volt, ilyen villanással gólt szerez. Egész meccsen nem nagyon érezte az ütemet, sem a lövései, sem a passzai nem jöttek be, aztán egyszer csak, Song, a kameruni passzok koronázatlan sámánja, forintos labdát ficcent előre, amit futás közben, kapásból lő el, és a következő pillanatban robban a stadion. Ahogy anno, a már felemlegetett 7-0 alkalmával is, úgy most is bevette az ellen kapuját a holland. Most tényleg ő nyerte meg nekünk a meccset - bár az első félidőben Gervinho is megtehette volna mindezt azzal, ha számtalan helyzetéből kihasznál legalább egyet. A többiek nem nyújtottak emlékezetes teljesítményt...
Reméljük azért, hogy vasárnap nem lesznek fáradtak ( miért lennének? ) és szép eredményt érünk el a Siti ellen - aki ma este játszik a Russkaja vendégeként. Valahogy úgy érzem, hogy ha nem a Cselszkij, akkor mi leszünk azok, akik elveszik a City veretlenségét... Ja, egy kicsit merész, de ne mond, hogy nem jó ötlet.

Verminator visszatért ( Arsenal - West Brom 3 : 0 )

"Nincs szükségünk Batman-re, itt van nekünk Vermaelen" - és ez teljesen igaz. Három lőtt gólunkból a másodikat ő szerezte, ezzel teljességgel kijelenthető, hogy a Verminator visszatért. Egy csendes szombat délutánon tükörsima győzelmet arattunk Gera Zoliék felett, amivel folytatjuk jó szereplésünket, no meg a statisztikánkat is javítottunk, például a gólkülönbség idén először pluszba billen át.
Nagyon lekvár volt a mérkőzés egészen a vezető gólunkig, helyzet egyik oldalon se voltjóformán, és nem is úgy nézett ki, hogy lesz egyhamar. Aztán gyakorlatilag a semmiből Ramsey szolgálta ki Walcotott olyan labdával, ahogy hajdan Cesc csinálta. A ziccert Theo még kihagyta, de szerencsénkre a kipattanó Robin elé pattant, aki nem hibázott. Igen, megint a holland. Zúgott is a Robin van Persie! az Emiratesben, miután megszerezte az idei Premier Legaue kiírásban a tizenegyedik gólját.
 Ez a gól nagyon fontos volt, mert a találat után már sokkal nyugodtabban és ezáltal ötletesebben játszottunk, bár a West Brom védelmét így sem lehetett feltörni. Ramsey passza többek közt ezért is volt zseniális; az egyetlen lehetőséget ragadta meg, hogy a vendégek védelme mögé kerüljünk, hiszen előtte húsz percig csak a szokásos tilitoli ment 73-27%-os labdabirtoklással. Aztán jött az egész meccsen tanárian játszó, szenzációsan passzoló Song, aki gyönyörűen ívelt be az ötösre, ahonnan Van Persie visszakanalazta a labdát, ami Gervinhot érintve Vermaelen elé csorgott. Természetesen a belga nem hibázta el, és bevágta a kapus mellett.

Mivel a vendégek kapura sem lőttek az első félidőben, ez a meccs már félidőben megvolt, bár őszintén a Koscielny - Vermaelen védőpáros mellett nem is gondoltam, hogy gond lehet hátul.
A második félidő csak játszogatás volt, és szereztünk egy igazán szép gólt. Ez volt az egyetlen gól a háromból, amit szép passzjáték előzött meg, Arteta is betalált a meccsen.
Összességében minden csapatrész jól muzsikált, a védelemből önmagához képest talán Santos volt halványabb. Elöl sem Walcott, sem Gervinho nem brillírozott, de nem játszottak rosszul. A többiek kiváló telseítményt nyújtottak egész meccsen, és bebizonyosodott, amire számítani lehetett : a franica-belga duó nagyon magabiztos. Reméljük, hogy a sérülés egy jó időre elkerüli őket...

Chelsea - Arsenal ( 3 : 5 )

Ehhez egyszerűen nincs mit hozzáfűzni. Ez a győzelem, sőt, diadal úgy jó, ahogy van. Erről nincs mit írni, fölösleges is, a szakmai panaszkodást most nagylelkűen meghagyom a Chelsea szurkolóknak, hiszen jóval inkább nekik kell most elgondolkozniuk. Szerintem minden ágyús most szeretné kiélvezni a győzelmet. Ez egy hatalmas eredmény, hiszen elég csak egy hónapra visszatekintenünk, amikor még mindig súlyos gondokkal küszködött a csapat ( ez most másként, csak javult a helyzet ). És ehhez képest, most 5 : 3-ra megvertük a Chelseat, idegenben. Ramsey - most ez jutott eszembe. Pazarul játszott. Ez egyetlen "elemzős" dolog, ami megfordult a fejemben, az az volt, hogy végre nem mi voltunk azok, akik előnyről buktak. Végre nem mi voltunk azok, akik az öltözőben ragadtak a második félidőre - annak ellenére, hogy a hazaiak az első játékrész utolsó percében szerezték meg a vezetést - hanem tíz perc alatt a magunk javára fordítottuk a mérkőzést, s ezzel megalapoztuk a maradék szűk negyven percet. És ennyi. A többi egy valóságos mese, ahogy játszott a csapat. Remek mérkőzés volt, igaz, ha védelmek jobbak, ez sem így lett volna.
De győztünk. Ezt nem kell magyarázni.

Arsenal - Sunderland ( 2 : 1 )

Igen, igen, megmondtam, hogy nyerünk. Így is történt. Kapitányunk, Robin van Persie vezérletével legyőztük a Sunderlandet, itthon tartottuk a három pontot, és ezzel elkezdtünk felfelé kúszni a táblázaton. Jó fordulót zártunk, ikszelt a Liverpool és Tottenham is - azaz a várható riválisok az ötödik hely környéki pozícióért.

Ha nem nyertünk volna, most biztos nagyon mérges lennék, megint egy annyira tipikus első félidőt játszottunk, hogy csak na. Huszonkét percen keresztül jóformán levegőhöz sem jut az ellenfél, a bejönnek a megoldásaink ( azaz helyzetbe kerülünk ) van Perise megőrjíti a védőket és e mellett káprázatos megoldásokat választ. A huszonkilencedik másodpercben már 1-0-ra vezetünk. Mégis, egy Sunderland helyzeTECSKE mintha visszavetné a lendületünket. Látszott már a 25-dik minutum környékén, hogy ennyi volt a szép futball - legalábbis erre a félidőre. Ha leállunk, egyszerűen nem tudunk újra felpörögni, csak éppen semmi okunk sem volt a leállásra. Szóval látszott, hogy Steve Bruce fiai megélénkültek. Azt nem állítom, hogy számítottam a kapott gólra, de mikor teljesen tisztán látszott, hogy visszaestünk, erős balsejtelmem támadt... A gólt a igen jól eltalált szabadrúgásból kaptuk, Larssonnak köszönhetjük... Az első félidő második felére támadt föl valamelyest a Sunderland, és ( állítólag ) ennyi. Jómagam sajnos nem tudtam megtekinteni a második félidőt.
Minden esetere az tisztán látszik, hogy a védelem a feje tetején, még úgy is, hogy szélsőink egész pozitívan hozták le a meccset. Azt a negyed órát, amikor a vendégek támadtak, nem elképesztő elánnal, hát, elég bizonytalanul hozták le. Nagyon nagyon sok minden fog még múlni azon, hogy a védelem hogy tud működni.
Annyit tudok még persze, hogy a holland kapitányunk, aki most érzi magát csúcsformában, olyan szabadrúgásgólt ragasztott Mignolet kapujába a hajrában, hogy állítólag Sebastian Larsson szégyentől vörös fejjel szaladt be az öltözőbe. Ha nincs Robin... És akkor mindenki fejezze be mondatot... Eddig a bajnokságban elért tizenkét gólunkból ötöt vállalt magára, legutóbb pedig olyan kedvvel és akarattal játszott két válogatottbeli kilencven perc után, hogy azt bárki például vehetné a csapatból. Ez az ő meccse volt. Ez is. Örökké Ágyús...