A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NB1. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NB1. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 23., szombat

"Pontokért megyünk a fővárosba"; Komjáti szoros küzdelemre számít

Az újonc Pécsi MFC az OTP Bank Liga második fordulójában a Vasashoz utazik. Az első játéknapon a 1 : 0 arányban legyőztük a Haladást, így 'nyugodtan készülhettünk a Vasas elleni mérkőzésre'. Ezt mondja az a Dibusz Dénes, aki egy hete bravúrt bravúrra halmozott, és aki hét összeszedett egy combsérülést, de már jól van. "Kedd délután már edzhettem, úgyhogy csak egy alkalmat kellett kihagynom, akkor könnyített munkát végeztem, úgy gondolom, nem fog hátráltatni a meccsen ez a sérülés" - mondja a hajrapecs.hu-nak Dénes. Jó hangulatú mérkőzésre számít, és reméli, hogy sokan (...) elkísérik a csapatot Budapestre. Nem tudni, hogy a Vasas milyen játékkal fog előrukkolni, hiszen hatalmas pofonba szaladt bele Debrecenben; mindenképpen lesz változás a kezdőjükben - saját szerény véleményem szerint is így lesz és ' biztos motiváltan fognak játszani'.
A vezetőedző elmondta - mit is mondjon természetesen - hogy nem szereti, ha úgy mondják, pontért megyünk, ezért mindenképpen pontokért fogunk menni a fővárosba ( a sajtótájékoztatókon szinte minden meccs előtt elhangzik ez a mondat - a lényeg úgyis a meccsen derül ki mindig, bár annyira ismerjük 'Mészit', hogy tudjuk, nem a levegőbe beszél ).
"A hét közben edzőmérkőzést is játszottunk az NBIII-as csapat ellen, amolyan felhozó mérkőzést azoknak a játékosoknak, akik sérülésből épültek fel, vagy kevesebbet játszottak". Tudva lévő, hogy a sok igazolás, illetve azok a játékosok, akik már az előző szezonban is játszottak, nem ugyan olyan erőnléti állapotban vannak - sőt, mi több, elég nagy a szórás. "Egy masszív csapatot szeretnék látni, és olyat, amelyik sokkal pontosabban futballozik". Azt mondja, lesznek apróbb változások, hiszen jönnek föl az igazolt illetve a sérült játékosok. "Minél nagyobb minőséget szeretnénk képviselni".
"Magunkra kell figyelni és a saját játékunkat játszani, úgy gondolom, akkor nem lehet probléma" - mondja Dibusz Dénes. Hát az biztos, hogy magunkkal kell foglalkozni, és hát reméljük, hogy tényleg nem lesz semmi probléma.



Komjáti András, a Vasas vezetőedzője elmondta, hogy a felkészülés nem volt teljesen zavarmentes, mert a játékosok különböző időpontokban érkeztek meg. "Sok játékos elment, többek között azok, akik a tavaszi csapatban kölcsönben szerepeltek, úgyhogy elég nagy átalakuláson esett át a keretünk. Az új játékosokkal gyakorlatilag még a mai napig ismerkedünk".
A Debreceni - nagy - vereségről azt mondta a Vasas trénere, hogy 'azokból az elképzelésekből, amiket megbeszéltünk, nem sokat kaptam vissza'. "Elég súlyos egyéni hibákból tudott eredményes lenni a Debrecen". Bízik abban, hogy azok a játékosok, akik hibáztak az előző mérkőzésen, a közös értékelések, és az egyéni beszélgetések során elgondolkodtak és sokkal jobb teljesítményt lát majd tőlük.
A szombati előtt mérkőzés előtt elmondta, hogy ismerve a Haladás keretét, úgy gondolja, komoly fegyvertény az, hogy az újonc PMFC le tudta győzni a nyitányon a szombathelyieket. "Nagyon küzdelmes és szoros mérkőzésre számítok, és természetesen Vasas győzelemre".
A célokról annyit mondott az angyalföldi menedzser, hogy szeretnének minél előbb végezni, az első nyolcban szeretnének benne lenni.
A centenáriumi mérkőzésről, amit augusztus 3-án játszik a Vasas az AS Roma ellen, annyit mondott, hogy természetesen várják, de mindig az előttük álló célra szegezik a tekintetüket.

2011. június 1., szerda

A feljutás küszöbén

Senki sem számolja már, hogy hány éve poshadunk a másodosztályban, de most úgy néz ki, hogy nem kell tovább szenvednünk ( legalábbis egy darabig ). A PMFC vezeti a magyar másodosztály nyugati csoportjának tabelláját. Két fordulóval a vége előtt két pont az előny az amúgy fel nem jutható Videoton II előtt, a harmadik helyezett Gyirmót előtt pedig három pont a differencia. Mivel a Vidi II és a Gyirmót a következő fordulóban egymás ellen játszik, már el is dőlhet a továbbjutás ( bármely eredmény a Gyirmót győzelmén kívül ). Sőt, akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet, amennyiben nyerünk Szigetszentmiklóson, és a riválisok pedig ikszelnek. Izgatottan várjuk a hétvégét...

Hajrá Munkás!


2011. február 25., péntek

Mindehol jó, de a legjobb otthon


ÚJRA A HAZAI PÁLYÁN
A hétvégén startol a labdarúgó Monicomp Liga, azaz az NB1 tavaszi szezonja. A csapatok "telelését" nem igazán követtem, nem tudok képet adni arról, hogy mi történt itthon az átigazolási szezon közben. 



A bajnokságot a Videoton vezeti hét ponttal megelőzve a Zalaegerszeget. A zalai csapat mellett a Kaposvár is huszonkilenc egységet gyűjtött, ami nagyon jó, és természetesen mindenkit meglepett, hogy a Somogy megyeiek ilyen előkelő helyen állhatnak az őszt követően. Vidi, ZTE, Kaposvár. Sokan nem ezt a hármas fogatot tippelték volna, hogy a tavaszi szezon kezdetén e csapatok lesznek az élen. Továbbá az azt is jelenti, hogy egy budapesti együttes sincs dobogós helyen. Az is meglepő, hogy a Debrecen is csak az ötödik, de előbbi szerintem eléggé hátba vágó - nem feltétlen rossz értelemben. Régen ugye az volt a baj, hogy a vidéki csapatok mennyire le vannak maradva. Nos, nézzük meg az utóbbi öt évet : egy MTK bajnoki címet körülveszi a számtalan hajdúsági trófea veszi körül. Idén pedig végképp úgymond sehol sincsenek a fővárosi gárdák. Helyezéseik : FTC 4., Budapest Honvéd 8., Újpest, MTK, Vasas, 11.,12., 13. Újpest 11.?! MTK 12.?!...

Az idei szezonban itthon is azt fedeztem föl, amit tulajdonképpen egész Európában látni lehet : a kisebb csapatok akármikor megfricskázhatják a nagyokat. Abszolúte felborult a rend mind itthon, mind külföldön. Jó, persze, Angliában majdnem a szokásos első öt, de kérem, a United kilenc döntetlennel és egy vereséggel ott viríthat a tabella elején. Vegyük Németországot : A Vfb Stuttgart az utolsó előtti, a Wolfsburg tizenötödik, míg a Dortmund és a Leverkusen áll az első helyen, és a Bayern is csak a harmadik. 

De most itthon. Most a mi bajnokságunk van fókuszban, de itt is ugyan az a helyzet, mint az említett ligákban. Hozzáteszem se a Vidi, se a ZTE illetve a Kaposvár nem érdemtelenül áll ott, ahol, de azért mégsem ez lenne a reális (nem a Székesfehérváriak teljesítményére gondolok). 

A mutatott játék. 
Ősszel voltak igazán élvezhető, közepes, illetve kifejezetten unalmas és alacsony színvonalú meccsek. Szerencsére az élvezhető mérkőzésekből egyre több van, és ezáltal a nézőszám is ha alig, de növekedett néhány klubnál. ( A FourFourTwo márciusi számában látható egy felmérés eredménye, miszerint az olvasók 43,3 %-a szerint a jegyek ára megfelel a színvonalnak, 30 % azt mondja, hogy gyenge az ár-érték arány, a maradék pedig osztozik a jól megfelel a meccsek minőségének, a nagyon gyenge az ár-érték arány, illetve a kiválóan megfelel a meccsek minőségén.)
Azt a következtetést vontam le, hogy - amint ez Angliában és Németországban már rág így van - bizony most már itthon sem a fizikai erőnlét dönti el a meccseket. Persze, mi nem ott tartunk, ahol ők, de ahogy mondani szoktam, szoktuk : "azért nem mondom, rendesen szaladgálnak, de...". Így van, a nagy taktikai harcos meccseken, mint például volt a Honvéd-Győr, ahol egyik bunkerfocit játszik, a másik meg sündisznó állásba van is rohangáltak úgymond rendesen, sokat futottak, viszont a technikai része a dolognak, hát abba van hova fejlődni. Mindenesetre HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ MAGYAR BAJNOKSÁG, nem kell elásni, hiszen ha mi elásnánk, akkor még mi várnánk, hogy jobb legyen?

Már pénteken öt órakor kezdődik a forduló nyitó meccse, azaz rögtön, miután készen vagyok a poszttal. Jó időzítés:)

Siófok - Győri ETO     Péntek, 17 : 00
Ferencváros - Kecskemét     Péntek, 19 : 00
Szolnok - Pápa ( elmarad )
Debrecen - Paks ( elmarad )
MTK - Honvéd     Szombat, 16 : 00
Zalaegerszeg - Haladás  - nyugati rangadó -     Szombat, 16 : 00
Újpest - Kaposvár     Szombat, 17 : 30
Vasas - Videoton     Vasárnap, 17 : 30