Tudunk mi ilyet is ( Arsenal - Aston Villa 3 : 2 )

Azt azért nem hittem volna el, ha valaki meccs előtt azt mondja, hogy kétgólos hátrányból negyedóra leforgása alatt megfordítjuk a meccset a mi javunkra. Kezdjük ott, hogy már csak azt sem hittem volna el, hogy mínusz kettőbe leszünk... Pedig így történt.
Nem kezdtük rosszul a meccset, a vendégeket nem nagyon hagytuk labdához jutni. Igazi helyzeteket ugyanakkor  - szokás szerint - nem tudtunk kidolgozni. Ramsey, Rosicky és Chambo próbálkozott messziről, kevés sikerrel. Aztán az egyik jellemző forgatókönyv következett : a Villa a semmiből fejelt egy gólt, Dunne révén. Szerintem abszolút elkerülhető gól lett volna, egy kicsivel több odafigyeléssel és akarással a vendég védő nem biztos, hogy ilyen könnyen hozzáfért volna a labdához. Ekkortájt már a félidő vége felé jártunk, s nem nyomtunk már annyira, mint a meccs elején. Látszott is, hogy felpörgettük a játékot, ismét volt egy-két lövésünk, de Given állta a sarat. Már a második kapott gól előtt is azon bosszankodtam, hogy a lövések nyomán kipattant labdák soha nem tudnak hozzánk pattanni, egy sem. Erre aztán jött Darren Bent gólja, amitől idegbajt kaptam. Persze az efféléket már megszokhatná egy Arsenal szurkoló ( mármint az ilyen gólokat ). A jobb oldalon robogott el az angol támadó, tüzelt, amit elsőre hárított Fabianski. Még szép, hogy Bent elé tolta vissza, bár szerintem azért nem nagyon tehet róla. Innen már nyilván bepasszolta, s a Villa kettővel ment a szünetbe.
Elég keményen megnyomtuk a félidő elejét, de hát kétgólos hátrányban ez már csak természetes. Érezni lehetett, hogy rezeg a léc a Villa alatt, főleg, mikor Ireland a gólvonalról mentette Mertesacker fejesét. Viszont Song labdája után Ramsey-nek sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit maga az első gól szerzője, David Dunne hozott össze. Van Persie higgadtan gurított a jobb alsóba, 1-2. Nem volt megállás, hiszen az után, hogy az 54-dik minutumban szépítettünk, egy ránk egyáltalán nem jellemző, szerencsés góllal az 56-dik percben már ki is egyenlítettünk. Itt kezdett talán eszmélni a vendég csapat, hogy nincs meg nekik a meccs, sőt. Már nem tizenegy emberrel védekeztek, ám késő volt, hiszen lendületbe jöttünk. Koscielny (!) indult meg és harcolt ki egy újabb tizenegyest. Ezzel, mint kiderült, a meccs is eldőlt, de valószínűleg az is, hogy egy pár évig nem fogunk büntetőt kapni... Van Persie ismét értékesítette, negyedóra alatt fordítottunk. Végül nyertünk. Hihetetlen volt a meccs, hiszen általában egy gólos hátrányból is nehezünkre esik feltápászkodni, sőt a mi előnyünket szoktuk elajándékozni... De most máshogy történt, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Visszatért Sagna, beállt Henry, és még Chambo is jól játszott. Nem annak indult, de végül a mi meccsünk lett.
Jaj, valamit majdnem kihagytam : Van Persie a duplájával megszerezte 119-dik és 120-dik gólját, s ezzel beérte Bergkampot... Micsoda este.

Nyerni vagy nem nyerni ( Arsenal - Aston Villa )

Őszintén szólva nem repestem az örömtől, mikor kiderült, hogy az Aston Villa ellen fogunk játszani. Persze, papíron könnyebb dolgunk van, mint mondjuk a Liverpoolnak volt, de tudjuk, hogy az FA kupában bármi megtörténhet. Két nagy már búcsúzott is ebben a körben ( az előzőben pedig a Man City ) a Pudlik a Manchester Unitedet ütötték ki a kupából, akiknek így jóformán már csak a bajnokságban kell helytállniuk. A Newcastle pedig a másodosztályú Brighton & Hove Albion ellen vérzett el. Szóval már vannak nagyhalak, akik kiestek, úgyhogy ezt a szerepet nem kell magunkra "vállalni"...
A Villa két évvel ezelőtt a döntőig masírozott, ahol a Chelsea-vel már nem bírtak a birminghamiek. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly a Man City mellett a Stoke volt a másik döntős ( előtte pedig a Porsmouth és az Everton volt a Chelsea-nek az ellenfele ). Látszik tehát, hogy a kupában gyakorlatilag felborul a rend, s ide hatványozottan igaz az a futballközhely, miszerint a pályán van a legkisebb különbség a csapatok között.
Így már mindjárt másképp nézi az ember a meccset. Viszont a mait nyerni kell, a bajnokságban sorozatban három vereségen vagyunk túl, és hiába, a Villa még mindig a verhető, és ebben az esetben a "meg kell verni" kategóriába tartozik. Könnyebbség, hogy hazai pályán játszhatunk, ahol egy jó ideig veretlenek voltunk, csak a United tudott győzni... Minden esetre tisztán látszik, hogy itthon stabil a csapat. Még itt hozni kéne a meccset, nem hiányzik az újrajátszás idegenben, bár, a bajnokságban már egyszer legyőztük a birminghamieket az otthonukban. Jó hír, hogy Sagna és Henry már a padon, Oxlade-Chamberlain pedig a kezdőben. Nagyon remélem, hogy ismét olyan ellenállhatatlanul játszik majd, mint a Vörös Ördögök ellen, ahol a rutinos Patrice Evra is sokszor csak Columbo felügyelőt játszott a pályán ha vele találta szembe magát. És, ha így lesz, könyörgök majd, hogy ne legyen Ox-Arshavin csere...
Nyernünk kell ma, be kell jutni a tizenhat közé, hiszen már csak a 'Pool és a Chelsea van bent az igazán ütősek közül. A Tottenham is versenyben van még, de nekik nem ajánljuk, hogy kikezdjenek velünk.

A kezdő : Fabianski, Coquelin, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen, Song, Ramsey, Rosicky, Walcott, Van Persie, Oxlade-Chamberain
Cserék : Szczesny, Sagna, Arteta, Benayoun, Arshavin, Park, Henry

'11 - piros-fehérben

Alapozás - ez egy nagyon fontos szakasz a bajnokság előtt, hogy a csapat, játékos jól tudjon majd szerepelni az elkövetkező időszakban. Nem a legérdekesebb része a felkészülésnek, de jó alapozással nagyobb az esély a szép eredmények elérésére.
Eltelt egy év. 2011 január 2-án jegyeztem be az első posztot a blogra, és azóta igyekszem a virtuális pennát minél gyakrabban és jobban forgatni. A blog címe elé még oda lehetne biggyeszteni a "FIGYELEM! Szigorúan szubjektív!"-feliratot is, hiszen saját szemszögemből, a saját véleményemet írom le, természetesen elfogultan.
Mindezt pontosan egy éve teszem, így az év végi visszatekintő poszt egyben évforduló is. Az első év, az "alapozás" tehát meg volt, igyekeztem, rajta voltam a témán, mint Winehouse a pián. Volt, hogy eufóriától csöpögő posztot firkanthattam a meccs után. Volt, hogy morcos arccal, keserűen kellet leülnöm megírni egy értékelést. Olyan is előfordult, hogy az elkeseredettség sűrű felhője mögül kellett felelnem fejem, kiállni a csapat mellett. Az egyik legjobb rész, amikor Balotelli intelligenciahányadosának számát és Torres Chelsea mezben rúgott góljainak számát állítjuk egymás mellé, és egyenlő értékeket kapunk.
Száz szónak is egy a vége : sok minden történt ebben az esztendőben, lássuk tehát, mik voltak ezek. Előnyben a kellemes pillanatok.

Mondhatjuk, hogy csodásan indult az év. A tavalyi szezon közepén, - tehát gyakorlatilag egy éve, csak januárban - nem veszítettünk meccset, minden sorozatban ott voltunk, a bajnokságban hoztuk a győzelmeket, és az erőltetett menet ellenére ( amit az újrajátszások miatt félig-meddig magának is köszönhetett a csapat ) továbbjutottunk mind a Ligakupában, mind az FA-kupában. Csalódásként a City elleni hazai bajnokit emelném ki, gól nélküli döntetlen lett annak ellenére, hogy már az első pillanatokban a gólvonalról kellett menteni a vendégeknek. A legizzasztóbb meccs a Leeds elleni hazai FA-kupa találkozó volt, amikor is Cesc a kilencvenedik minutumban egyenlített tizenegyesből. A visszavágón aztán viszonylag könnyen győztünk, szép gólok születtek mind a két oldalról.

A következő hónapban megtörtént az, ami az egész tavaszunkat befolyásolta. Az a szerencsétlen Ligakupa döntő, a tavalyi szezonra annyira jellemző bekapott góllal ( jellemzően ) az utolsó percekben. Ekkor játszottuk a később az év meccsének választott bajnokit... Amikor négygólos előnnyel mentünk a szünetre, de a Newcasle és Phil Dowd sporttárs együttes erővel összehozta, hogy döntetlen legyen a vége... Volt viszont a nagy meccsünk, amire összeszedtük magunkat, a Barcelonát otthon legyőztük a BL-ben, RvP dugóján azóta is elmosolyodok. De igaz, igaz, Víctor Valdés nagyon jó kapus..  Ha nem lett volna a döntőbeli zakó, még egy türhető hónapot tudhattunk volna le. Igaz, hogy ebben az esetben az egész hátralévő időszak máshogy alakult volna.

A következő meccseken már nem sok babér termett a számunkra. Nyilván való volt, hogy mentálisan a padlón vagyunk - mindenkinek az volt a véleménye, hogy a szerencsétlenül elvesztett döntőnek köszönhető mindez. Valószínű, hogy nagyrészt emiatt volt, és ehhez jött még két kiesés, a katalánok ellen a Bajnokok Ligájából, és a Man United révén az FA-kupából. Ez a két meccs egyébként a vereség ellenére nem nevezhető szégyenletesnek. A Vörös Ördögöknek ráadásul május elején vissza is vágtunk, az Emiratesben Ramsey góljával megszereztük utolsó győzelmünket abban az idényben a bajnokságban.
Őszintén szólva nincs is több említésre méltó összecsapásunk tavalyról, nagyon gyenge és elszomorító meccseket játszottunk már a vége felé. A szezonnak február-márciusban búcsút inthettünk...

Végre itt a nyár...
...amitől előre tarthattunk. Nagy kérdés volt, hogy meg tudjuk-e tartani kulcsjátékosainkat. Valamint a szokásos "spend some f...in' money..."
Clichy volt az első, aki elhagyta a csapatot, az újgazdagok vitték viszonylag olcsón. Őt követte Samir ( you're a c..t ) akinek volt egy jó félszezonja, és rögtön beköszönt az önérzet. Ő maga pedig a CIty olajfoltokkal tarkított mezeire köszönt be. Azóta állítólag tervezi a manchesteri Eiffel-torony megépíttetését, a kispadon ülve pattannak ki a legjobb ötletek a fejéből ( éppen azért már igen előrehaladt a tervezéssel ).
A legnagyobb érvágás természetesen EL Capitano távozása volt a hosszas és keserves huzavona után. Aki igazi Ágyús, az tudja, hogy badarság lenne lenne rá haragudni, nyolc évet töltött itt és ezalatt játszott törött lábbal, sőt még nagyapja halálának napján is. Ő tehát letett valamit az asztalra. Ég veled, Cesc!
A távozók közé csatlakozott közben Eboue is. Ellenben nyugtázhattunk olyan eligazolásokat is, melyek igazából megerősítették a csapatot. Ott van Denilson... Aki azóta már Brazíliában passzolja hátrafelé a labdákat, valamint Bendtner. Az a hír járja, hogy mióta elhagyta a klubot, Észak-London bárjaiban kevesebb a balhé.
Ami az érkezőket illeti, Gervinho után az éjféli gyorssal megérkezett Mertesacker, André Santos és Arteta. Nyilván való volt, hogy borzasztóan nehéz lesz így nekivágni a szezonnak, hogy több játékos a rajt előtt néhány nappal még mindig csak úgy mutogatott egymásra, hogy : téged láttalak a TV-ben! A jövevények között szerepelt még Pak Csu Jung, Jenkinson és Oxlade-Chamberlain is.
Sokan féltették a csapatot...           

Aztán eljött az augusztus 13, ami ráadásul nem is péntekre esett. Ennek ellenére elég langyos meccset játszottunk a Szarkák ellen idegenben. Az akkor még - érthetetlen módon - az ott "pallérozódó" Joey Bunkó Barton megint felhúzta az agyunkat. Ahogy az ezt követő két bajnokin, úgy itt is összejött a kiállítás, persze Bartonnak köszönhetően. Látszott, hogy nincs egyben a csapat, persze ekkor még sokan nem is voltak itt az új igazolások közül. Nem áll szándékomban túlrészletezni az augusztust, az egyetlen örömteli okot az Udinese elleni kettős győzelem szolgáltatta, amivel kiharcoltuk magunknak a Bajnokok Ligája részvételt. Volt még meccs talán a Liverpool és esetleg a Manchester United ellen, de nem emlékszem, hogy hogyan alakultak ezek, és most nincs kedvem utána nézni.

Lehet, hogy vége van a nyárnak, és lehet, hogy hűvös szelek járnak, de az Ágyúsok szívét egy melegebb fuvallat járta át a felemásra sikerült szeptemberben. A bajnokságban megszereztük első győzelmünket, ami fontos mérföldkő volt a szezon elején. A BL-ben pontot raboltunk Dortmundból, a görögöket pedig itthon levertük. Van Persie megszerezte a Bolton ellen a századik gólját az Arsenalban, s mint tudjuk, azóta Shearer rekordjának a megdöntése sem áll már távol.  A Shrewsburyt kiejtettük a Ligakupából, az egyetlen csúnya folt a Blackburn elleni vereség.

Az új hónap első vasárnapján sajnos becsúszott egy vereség a White Hart Lane-en, amit majd kétszeresen adunk vissza tavasszal. Ezt leszámítva az összes meccsünket hoztuk, talán az október volt a legszebb hónap idén ősszel. A Marseilletől idegenben loptuk el a három pontot a BL-ben, az összes hazai bajnokinkat behúztuk, a hab a tortán pedig a Chelsea  5 : 3-as legyőzése volt a Stamford Bridge-en. Megkezdtük a felzárkózást.

A következő nagy lépés az volt, hogy az angol csapatok közül elsőként mi biztosítottuk be a helyünket a legjobb tizenhat között a nemzetközi kupában. Bajnoki mérkőzésen a veretlenségünket hatmeccsesre növeltük, ha jól emlékszek Liverpoolt előztünk. Az már igazán senkit sem érdekelt, hogy B csapattal kikaptunk a Man City ellen a Ligakupában. A tél előrehaladtával folytattuk a menetelésünket a Premier Leauge-be, Wigant vertünk fölényesen, aztán Evertont egy hatalmas Van Persie góllal. Az Olympiacos ellen egy tét nélküli összecsapáson kikaptunk, csoportelsőként jutottunk tovább. Papíron a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk meg még a csoport másodikak közül is, nem mást, mint AC Milant.
A hosszú bajnoki veretlenségünket a Man City ellen veszítettük el egy őrült, hajtós meccsen, 1 : 0 arányban. Szégyenkezésre okunk nem lehetett, rögtön utána győztünk ismét, és azóta sem vesztettünk meccset. Amikor ezt a posztot írom, még hátravan egy meccsünk a Queens Park Rangers ellen, amit minden valószínűség szerint megnyerünk, győzelemmel zárva az évet.

A legvégén pár mondatban természetesen a félszezont foglalnám össze. Reménytelen, fájó, remény-felcsillanó, javulós, küzdős, feljövős, reális, irreális, Arsenalos. A nehéz szezonkezdet után mindent beleadott a csapat, ennek köszönhető, hogy a tizenhetedik helyről most már ott kopogtatunk a Bajnokok Ligáját érő pozíció ajtaján. Ha nem nyitja ki a Chelsea, akkor mi fogjuk betörni, kirángatjuk onnan a riválist, és mi fogjuk birtokolni azt. Ez várhatóan elhúzódik egész szezonvégig, öldöklő küzdelemre lehet számítani.
Hogy mi várható még ezen kívül? Majd meglátjuk, hogy mit hoz a többi sorozat, először is a Milan és a Leeds ellen. Kíváncsian várjuk, hogy ki fog télen érkezni a csapathoz.
Sok minden jó várhat még ránk, reméljük, beköszönt egy szép tavasz ( a lehetőségekhez mérten szép tavasz ). Lepjünk meg most mindenkit az új esztendőben, amikor senki sem számít rá. Új év, új remények, új kihívások. Viszlát, 2011!

Van úgy, hogy semmi sem jön össze

Négynapos szünet... Éljen! Nagyjából így indultam neki a hosszú hétvégének. Ám, kedvenceim tettek arról, hogy ez a lelkesedés hamar alábbhagyjon. Szabadságon vagyok, mondhatni, elutaztam nagyszülőkhöz. Itt kimentem a meccsre szombat délután, de egy hihetetlenül unalmas 0-0 lett a vége, és nemhogy NBII-es, NBIII-as színvonalúnak se lehetett nagyon nevezni azt a játékot, amit ott bemutattak a csapatok, de azért a pálya talaja is nagyban hozzájárult véleményem szerint ehhez a siralmas teljesítményhez. Egyébként az volt az első gól nélküli meccs ( vagy fél, mert csak a második félidőre értem ki... még jó ) ahol kint voltam.
Hazaértem, gyors gép bekapcsolás, vajon mit játszott a Pécs, a baranyai "EL Classicón", azaz mi lett a végeredménye a PMFC - Kozármisleny összecsapásnak. 1-1, jaj ne. Mint a leejtett váza csörrenése, oly élesen nyilallt belém a gondolat : vajon mit játszott a Gyirmót? Gyorsan felkerestem az oldalt, ahol megnézhetem : Hál' istennek, kikaptak Ajkán. Jó, oké, de mi csak nem nyertünk. Jövő héten megyünk Gyirmótra, úgyhogy eldől a kérdés valamennyire érdemi résznek mondható része.
Aztán jött az FA kupa negyeddöntő... Az hagyján, hogy kikapunk, és kiesünk még egy kupából, ez nem újdonság, nem mérgelődtem, csakis lehangol. De a fejébe az, hogy Djourou az utolsó percekben lesérül, és hordágyon is csak olyan óvatosan vitték le, vagy tették fel rá, mint ahogy egy órásmesternek kell a szerkezet minden miniatűr részét elhelyezni, az már sok. Mindez az után, hogy manchesteri majmok mindkét góljukat piszok nagy mákból szerezték, és a tizenhatosuk előtt is volt belőle pár "vödörrel"...
A kiesésnél ez nagyobb baj, hogy egyik, ha nem a legjobb formában lévő középhátvédünk sérül le... de jellemző. A Barca ellen a legjobb formában lévő kapusunk sérült le... Miért is ne? Valóban, inkább azon csodálkoznék, ha mindez nem történt volna meg.
Ha nem szedi össze magát Toto, akkor a PL-nek is búcsút mondhatunk. Eddig Almunia kellemes meglepetés, reméljük nem megy át váratlanba.
Az utóbbi időben, amikor Squillaci, mikor lehetőséget kapott, jól megállta a helyét. Remélem, ez így lesz ez után is.

Csak keményen

Létezik?

A poszt címe az Arsenal hétvégi mérkőzéséhez kapcsolódik. Az FA kupában léptünk pályára a nyolcaddöntőben, a Brisbane Road-on, a Leyton Orinent a ellen, melynek stadionja még a föld alatti tömegközlekedési eszközzel is rövid idő alatt elérhető az Ashburton Grove-ról...

Szóval még csak nem is kellett a fiúknak fárasztó utat megtenni a szerdai nagy meccs után. Hát, azoknak, akik szerdán játszottak, biztos nem. Miért? Azért, mert abból a csapatból Alexandre Song-on kívül a kezdő tizenegyben senki sem maradt. Persze, ez várható volt, de az a "játék", amit mutattak, nos, az nem.

Boring (unalmas), boring Arsenal, mondták régen. És tegnap, sőt, még ma is emlegetjük, s talán még fogjuk is néhányszor. Iszonyú langyos és unalmas meccs volt, csak azért néztem, mert bíztam, reménykedtem, no meg persze a kedvenceim játszottak. Máskor ilyen meccset már rég elnyomok két perc után. Birtokoltuk a labdát, és rengeteget passzoltunk, de inkább a saját kapunk felé haladtunk ezekkel, semmint az ellenfél kapuja irányába. Az első félidőben a második félévre extra halvánnyá váló Marouane Chamakh előtt adódott a legnagyobb lehetőség, de az kimaradt. Szumma szummárum, ez volt az első félidő.

Aztán a második játékrészben talán az első kapura tartó lövésünkből - lehet, hogy nem az első, már nem emlékszem pontosan -, illetve fejesünkből az egy éve gól nélküli Tomás Rosiscky kábé tizenegy méterről bólintott a hálóba. Éljen. Visszafogottan örültem, valahogy nem okozott nagy megelégedést bennem ez a gól. De éljen, vezetünk, továbbjutunk valószínű. A Leyton ezután is szürkén játszott, nem változott a játék képe.

Így el is voltunk a nyolcvan akárhányadik percig, mikor is jött a nemrég beállt azt hiszem francia támadó, Tehoue és Squillaci, no meg a debütáló ifjú spanyolunkat, ki inkább frizurájával tarolhatott a fiatalabbak körében, Miquel mérkőzését elrontva szép csellel elhúzott közöttük, s szegény Almunia alatt a kapuba gurította a bőrt.

Hát igen, tombolt minden hazai szurkoló, még a házak ablakaiban is; ki sörrel, ki csecsemővel a kezében ( most komolyan, láttam, mutatták ). Sőt, még én is mosolyogtam... És azt mondtam: Éljen.

Innen a maradék úgy öt percre természetesen nem tudtunk fölpörögni, s újrajátszás következik március elején, remélem, ugyanezzel a kezdővel.

Ezen a hétvégén igazából nem sok meccset láttam, tekintettel arra (is), hogy több tanulnivalóm is volt. Úgy ahogy néztem a Leverkusen - Stuttgart ( 4-2 ) összecsapást, illetve a Man. City - Notts County ( 5-0 ) FA kupa mérkőzést. Ennek ellenére érdemes átnézni az eredményeket a hétvégi fordulókból, mondjuk a www.soccerway.com-on.