Is - talán még ezt a címhez lehetett volna illeszteni.
Úgy gondolom, aki szereti a focit és valamennyire ismeri a különböző nemzetek futballbajnokságának játékstílusait, az tudja, hogy a francia első osztályú foci egyrészt nem a legtöbb gólt hozza ( 2,31 gól/meccs ), nem a legnagyobb iramú és finoman szólva sem kiszámítható. Már - már felidegesítem magam néha azon, hogy mit összeszerencsétlenkedik a Bordeaux otthon, papíron teljesen sima meccsen, vagy akármilyen papíron papírforma meccsen mit játszik az esélyes csapat. Tragédia, vérlázító. Ennek ellenére, egy bizonyos Magic11.com-on - amiről már írtam korábban, dióhéjban összefoglalva, mi is az - 7. helyezést értem el a Ligue 1 30. fordulójában ( az első 20 a díjazott helyezés, fordulónként kb 1200 - 1600-an állítanak össze csapatokat - jelen esetben igaz, csak 1181 volt ). Ilyen sem volt még. Az összes emberem játszott és pontokat hozott. Jellemző, hogy csak a Lyon volt győztes csapat, akiből játékosokat tettem... ennyire találja el mindenki az eredményeket... és azok ennyire reálisak ( mármint az eredmények )...
Egyébként, hogy dicsekedjek is, ebben a szezonban már van egy 1. és egy 10. helyezésem az Eredivisiében, egy 3. a Premier Leagueben és egy 14. a Serie A-ban. Ehhez jött most ez a francia különlegesség. Bevallom, még egy csigalevest is bevállalnék pár éremért. Mert bár nem topliga, aki a franciákat eltalálja, rossz ember nem lehet.
Ez az első "szezonom" a Magic11-en, és a hétvégén megszületett az ötödik érmem. Aki érmet szerez ugyebár, az jó érzékkel választott játékosokat, hiszen csapatuk nyert.
Nem gondolom, hogy bő fél év alatt szégyellnem kéne, hogy "csak" öt érmem van, ráadásul még VIP-tag sem vagyok ( mint mindenhol, itt is lehet fizetni különböző prémiumokért, pl: ki sérült, ki van eltiltva, milyen formában van stb. Ez ugye azért jó, mert az ember mégsem tarthatja számon minden játékosnak minden napját ).
Egyszer teljes mértékben, négyszer részben pipáltam le a felnőtteket, vagy a VIP-es felnőtteket. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha én leszek felnőtt...
Epilógus ( nem baj, hogy prológus nem volt, ugye ? ) : a hőn áhított Bundesliga-érem nem akar összejönni, pedig itt volt a legtöbb szép eredményem, a legtöbb két számjegyű helyezésem. Messze itt vagyok a legjobb összetettben : 172. a 3982-ből. Ezután következik a Monicomp Liga ( magyar NB1 ), 553. hellyel.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ligue 1. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ligue 1. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. április 11., hétfő
2011. február 4., péntek
Rangadók elé nézve
A hétvégén szinte minden bajnokságban akad egy,két fontos meccs, vagy éppen hosszú időkre visszanyúló hagyományokkal rendelkező rangadó.
Nézzük, melyek ezek!
Chelsea - Liverpool. A Premier League 26. fordulójának legfontosabb összecsapása ( "civil" nézőpontból ) lesz ez. A két ősi rivális harcának a hőfokát az is hevíti, hogy az utolsó pillanatban Fernando Torres, a 'Pool csatára a londoniakhoz igazolt. Az ára 58,5 millió euró volt, ami rekordnak számít a PL történetében. Mint ismeretes, már a spanyol távozása előtt ( nyilvánvaló volt a csatár elvágyódása ) a Liverpool leigazolta az Ajaxtól Luis Suárezt. No, de visszatérve a világbajnok támadó "ügyéhez" : amikor meghallottam, hogy Torres Londonba költözik, döbbenten fogtam a számítógép egerét. Csak szemléltetésképpen, ez olyan bűnnek számít arrafelé, mintha tőlünk Robin van Persie a Tottenhamhez igazolna, vagy mondjuk Rósa Dénes a Ferencvárosból az Újpesthez írna alá, hogy hazai példát is említsek. A különbség az az, hogy Angliában ennek sokkal nagyobb múltja van ( általában ). Azt, hogy Torres mennyire összetörte a liverpooli szurkolók szívét, s ez a szomorúság miként csapott át dühbe, az alábbi képnél misem bizonyítja jobban :

Égetik a Torres-mezt
Vasárnap tehát a Mersey-partiak ruccannak át a fővárosba. Az ősszel a Liverpool nyerte a rangadót 2-0-ra, méghozzá Torres két góljának köszönhetően. A hétvégén kiderül, hogy Fernando Torres, vagy Luis Suárez-e a jobb, avagy David Luiz, illetőleg Andy Carroll. Pikáns kis összecsapás lesz, amennyiben az "bűnös" - liverpooli szempontból - színre lép, hát még, ha be is talál.
Vasárnap, 17 : 00.
Newcaste - Arsenal. A Newcastle immáron Andy Carroll nélkül, mi pedig Samir Nasri és talán Alexandre Song, valamint Theo Walcott nélkül. A különbség az az, hogy míg előző egy üzlet megkötése gyanánt nem segítheti csapatát, addig nálunk a rég megszokott sérülések szabnak határt az elképzeléseink megvalósításához. Egyébként, ez pont akkor jött, amikor szinte amolyan tökéletes érzésem volt a csapattal kapcsolatban, hiszen Januárban, a Manchester City elleni meccset leszámítva mindent hozott a csapat, ami fontos volt. Erre föl, jön ez. Hát, az igaz, az ember hamar hozzászokik a jóhoz, ugyanis valljuk be,e hét előtt több hónapon keresztül is számíthattunk minden - kivéve Vermaelent - kulcsjátékosunkra. Nem tudom, hogyan tovább. A BL-trófea elhódítása természetesen nem reális cél ezzel a kerettel, úgy meg főleg nem, hogy a már most a Barcelona az ellenfelünk, de amúgy sem hisz ebben komolyan egyetlen gúnárnyakú fan sem. A bajnokságban viszont nem szabad botlani, és az FA kupában sem a Leyton Orient ellen, a Ligakupa döntőjét pedig meg kell nyerni a Birmingham City ellen.
Tehát, nem szabad botlani a bajnokságban, ehhez viszont a "B" keret, nem elégséges. Amennyiben Theo játszhat a hétévgén, úgy gondolom behúzhatjuk a meccset, de ha ő is hiányzik, akkor nagyon nehéz lesz. Jaj, milyen érzelmi hullámvasút vár(hat) rám szombaton...
Borussia Dortmund - Schalke 04. A bajnokjelölt BVB fogadja a sok nagy csapat rapszodikus teljesítményeit nyújtó egyik nagy csapatot, a Schalkét. Véleményem szerint hazai siker fog születni a meccsen, méghozzá különösebb izgalom nélküli meccsen. Ez már a 21. fordulója lesz a Bundesligának, ha a Dortmund ezt a meccset is behúzza - márpedig be fogja -, akkor nehéz mérkőzésnek ( papírforma szerint ) már csak a Bayern München elleni összecsapás ígérkezik.
Ősszel természetesen az akkor vendégeskedő Dortmund nyert, méghozzá a náluk megszokott idegenbeli 3-1-es arányaban ( a vendég győzelmeik több, mint 36%-át 3-1-re nyeri a nyugatnémet együttes ).
Pénteken - ez lesz a forduló nyitó mérkőzése - is valami hasonlót várok, csak azzal a különbséggel, hogy az a hármas most előbb lesz, mint az egyes. Ez lesz a 137. Ruhr - vidéki derbi.
Borussia Mönchengladbach - Vfb Stuttgart. A két csapat a két utolsó helyet foglalja el a táblázaton, éppen ezért válogattam be a hétvége rangadói közé. Különböző előjelekkel várják az összecsapást a felek : amíg a Stuttgart otthon 1-0-ás vereséget szenvedett az előző fordulóban a Freiburgtól, addig a Mönchengladbach 1-0-ás sikert aratott idegenben a Frankfurt vendégeként. Mondanom sem kell, mindkettő eredmény meglepetés volt. Ennek köszönhetően 16-16 szerzett ponttal állnak, viszont a hazaiak 50 gólt kaptak, a Stuttgart 37, a Gladbachnak mínusz huszonegy, a vendégeknek mínusz három a gólkülönbsége. Valóban, a Borussia védekezése idén finoman fogalmazva se áll a helyzet(ek) magaslatán.
Úgy vélem, ha hazai vereség születik, akkor a Mönchengladbach osztályozós, 16. helynél idén jobbra már nem számíthatnak. Ellenben, ha győznek, ami azt jelenti, hogy a Stuttgart kikap, a vendégek akkor is bent fognak maradni, és szerintem a szezon végére benne lesznek a "legjobb" 13-14 csapat között.
Barcelona - Atléticó Madrid. Nos, ez a mérkőzés nem azért rangadó, mert nem lenne egyértelmű, hogy melyik csapat nyeri a találkozót, hanem azért, mert a vendégeket ott sorolják Európa legjobbjai közt.
Most sokkal inkább fölényesebb Barca győzelmet várok, mint ősszel, amikor is egészen "megszorongatták" a katalánokat, ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Akkor ugyanis csak 2-1-es vereséget szenvedtek a piros-fehérek. Amint fentebb már írtam, e meccsen nagyobb arányú győzelmet várok, mert az Atléticó nincs túlzottan jó formában. Ez mondjuk, az egész szezonjukra igaz, ismeretes, hogy az Európa ligából is kipottyantak már a csoportkörök alkalmával.
Nem gondolom, hogy komoly ellenállásba fog ütközni a Barcelona, de azt sem, hogy nagyon lealáznák ellenfelüket. Reálisnak tartom a 3-0-ás, vagy 4-1-es lehetséges végeredményeket.
Olympique Lyon - Girondins de Bordeaux. Amint azt a cím is sejtette, e hét végén bizony sok rangadó elébe nézünk. Legutoljára maradt a két nagy francia csapat, a Lyon és a Bordeaux összecsapása.
A Lyonnál már elkezdtek álmodozni a bajnoki cím elhódításáról, miután szépen lassan felfelé párologtak a tabellán a kezdeti rossz eredmények után. Most hét pontra vannak a Dzsudzsák Balázst csábító Lille-től, de a francia bajnokság annyira kiszámíthatatlan, hogy pillanatokon belül ez a előny hátrányba is átcsaphat.
A Bordeaux jelenleg a nyolcadik helyen tanyázik, s négy pont hátrányban van a Lyonnal szemben. Itt az idő tehát, hogy két évvel ezelőtti bajnok lefaragjon hátrányából. Ami egyébként szerintem nem fog megtörténni, egy tipikus franciás 1-1-et várok.

Kellemes meccsnézést!
2011. január 13., csütörtök
És igen!
Elkezdődik ( pontosabban folytatódik ) a német bajnokság. Egy hete lassan erre várok, ugyanis kedvenc bajnokságomról van szó. Véleményem szerint itt vannak a legjobb meccsek. Hatalmas hajtás, sok gól,ami az angolokról nem mindig mondható el. Hajtanak természetesen, de a gólok száma egy meccsen általában nem emelkedik három fölé. Csak néhány meccs eredménye az ősz záró fordulójából, Németországból :
St. Pauli - FSV Mainz 2-4
Leverkusen - Freiburg 2-2
Stuttgart - Bayern München 3-5
Hát igen. Ezt nem hiszem, hogy meg kéne magyarázni. Ezek után pedig azt sem,hogy vajon miért ez a kedvenc ligám. Tényleg nagyon, nagyon várom már. Mikor ezt a posztot írom, éppen akkor raktam össze a csapatomat a Magic11.com-on. Egyébként érdekes, hogy összességében a Bundesligában vagyok a legkiegyensúlyozottabb, volt olyan periódusom, hogy háromszor egymás után az első 150-ben voltam, és összetettben bizony majdnem sikerült bekerülni a top százba.
Szóval éppen most végeztem a csapatválasztással. Tulajdonképpen halvány lila fingom se volt, hogy milyen csapatokból rakjak be embereket. Hogy miért? Idézzük fel, hogy is áll a bajnokság a félidőben!

A bajnokságot utcahosszal vezeti a Borussia Dortmund, amire aligha lehetett számítani az idény előtt (meglepetés 1).
A Szalai Ádámmal felálló Mainz a második, őket követi a Leverkusen, a Hannover, majd a Bayern München. Az első öt helyen gyakorlatilag csak a Leverkusen pozíciója nem meglepő. A BvB ugye az első ez az első meglepetés, ha az ember ránéz a tabellára.
A hét meccsig tartó mainzi "csoda" után Szalaiék kicsit langyosabb teljesítményt nyújtottak,de az utolsó fordulóban végül csak felhúzták magukat a tabella második helyére, és szerintem teljesen megérdemelten foglalják el ezt az előkelő pozíciót (meglepetés 2).
A Leverkusen harmadik helye nem meglepő, inkább az, hogy kerek tíz ponttal vannak lemaradva Jürgen Klopp alakulatától. Igaz, az utolsó őszi játéknapig ők voltak az egyetlenek, akik diadalmaskodni tudtak a BvB fölött.
Az sem kis meglepetés, hogy a tavaly nagyon gyenge Hannover most a negyedik helyen tanyázik. Véleményem szerint egy stabil középcsapatnak "kéne" lenniük. De ebben a szezonban minden borult a a németeknél (is; meglepetés 3).
Az ötödik helyen a Bayern München áll. A Bajorok tizennégy ponttal vannak "csak" lemaradva a listavezetőtől. Az elmúlt félszezonban otthon igen erősek voltak, de idegenben szinte képtelenek voltak számukra jó eredménnyel előrukkolni. Voltak bőven az ötödik hely alatt Gomezék, de végül is az őszt végére sikerült bekerülniük az első öt közé (meglepetés 4).
Szóval ezt látja először az ombre, ha ránéz a tabellára. De az ombre megkérdezi :
Hol a Schalke?
Hol a Werder?
Hol a Stuttgart?
Esetleg a Wolfsburg és a Hamburg?
Kérem szépen, most abbahagynám a meglepetések számozását, hiszen felesleges tovább írni azt. Tehát :
A Schalke éppen a 10. pozíciót foglalja el. Ahhoz képest, hogy tavaly 2. lett a csapat, ez mélyen kritikán aluli teljesítmény. De szerencséjükre nincsenek egyedül.
Werder Bremen. Ők tavaly az előző csapat mögött végeztek és most is mögöttük vannak. Csak az nem volt szégyen, de az, hogy most a 14.-ek, az bizony az. Az utolsó helyezett mögött, a Stuttgartal egyetemben ők kapták a legtöbb gólt tizenhét meccs alatt.
Stuttgart. Utolsó előtti hely.
Ebben a szezonban ha körülnézünk Európában, szinte bárhol azt láthatjuk, hogy azok a bajnokságok, amik eddig 2,3 csapatosak voltak, rendre megváltoztak. A kicsik sokszor elverik a sztárcsapatokat, vagy meglepetést okoznak, esetleg előkelő helyet foglalnak el a különböző pontvadászatokban.
Szóval én már nem sok mindenen csodálkozok, de a Stuttgart azért több a soknál. Tizenkét pontot sikerült összekaparniuk tizenhét meccs alatt. "Jutalmuk" a 17. hely, azaz az utolsó előtti. Nem tudom, hogy mit fognak művelni a második félévben, de kiesni azért nem fognak. Főleg úgy, hogy (én) több "jelentkezőt " is látok a helyére.
A Hamburg a 9., a Wolfsburg a 13. helyen áll. Előbbinél lenne inkább a cél az, hogy az első ötbe legyen, de utóbbinak is ott lenne a helye legalább a legjobb 7-8-ban. Egy jó tavasszal mindkettőjüknek összejöhet a reális helyezés, de annál több nemigen.
Ezek után nem kell mondani, hogy vajon miért volt nehéz dolgom a csapat összeválogatásánál. Mondjuk azért az is nehezíti ilyenkor a menagerek dolgát, hogy a tavasz első meccse. Új lendület, felfrissült csapatok, új emberek, edzők.
Most leírom, hogy végül hogyan is választottam. Valószínűleg elég merész, de lehet, hogy ilyen körülmények között minden merész lenne...
Abel, Ilicevic, Lakic (csk) - K'lautern. Mérkőzés : Kaiserslautern - Köln
Benaglio (kap), Schafer, Pekarik - Wolfsburg. Mérkőzés : Wolfsburg - Bayern München
Helmes, Sam, Vidal - Leverkusen. Mérkőzés : Leverkusen - Borussia Dortmund
Cacau, Gentner - Stuttgart. Mérkőzés : Stuttgart - Mainz
A második, illetve negyedik esetben éppen az új lendületben, illetve az új edzőben bízok. Majd meglátjuk, mi sül ki ebből!
A többi meccs:
Werder Bremen - Hoffenheim
Nürnberg - M'Gladbach
St. Pauli - Freiburg
Schalke - Hamburg
Frankfurt - Hannover
Rögtön tehát érdekes mérkőzésekkel folytatódik a Bundesliga.

Továbbá a Ligue 1 is folytatódik
A franciák is folytatják tehát, de a Ligue 1-ről nem hiszem, hogy fogok írni,csakis a rangadókat fogom beharangozni. Egyrészt, mert állandóan idegeskedek rajtuk, ugyanis LEHETETLEN eltalálni jól a meccseket. Itt az sem meglepetés, ha az utolsó megveri az elsőt, ellenben örülök, ha a dolog fordítva történik.
Másrészt azért nem az a színvonal, mint az angol,német,spanyol vagy olasz bajnokságokban.
Rendkívül kevés gól, és általában nem túl pörgős meccsek. Igaz, Decemberben véletlen megnéztem a Nancy - PSG meccset, ami kifejezetten jó volt.
Lehet szeretni a francia focit, és vannak ott is jó meccsek - fordulónként egy - de azért itt még a nagyok sem képviselnek olyan erőt, mint más bajnokságokban az ottani sztárcsapatok.
A Lyon a negyedik, és egy ponttal van lemaradva az első Lille-től. Az is igaz, hogy a 10. Montpellier öt pontra van az első helytől.
Ezért mondom, kiszámíthatatlanok. Persze így izgalmas a bajnokság, hogy tíz csapatos... Nem, azért úgy gondolom, hogy előbb vagy utóbb szépen előrecsusszannak a nagyobbak, és több egység is lesz a különbség az első és tizedik hely közt.
Tehát hétvégén a franciák is folytatják a bajnokságot.
Most pedig térjünk rá, hogy a "szokásos" bajnokságokban miket láthatunk. Jöjjenek az angolok :)
Essünk túl rajta: A West Ham Uniteddel találkozunk, azaz az utolsó helyezettel. A csapat három meccse nyeretlen ( a bajnokságban a City elleni 0-0, aztán egy FA kupa 1-1 a Leeds ellen, majd egy vereség a Ligakupában az Ipswinch Town otthonában ) ezért fogunk most simán nyerni,mert túlestünk (viszonylag jókor) a "lazításon". Tavaly otthon 1-0-ra vertük őket Bacary Sagna 85. percben szerzett góljával. Nyögvenyelős volt, nem jött össze a gólszerzés a támadó szekciónak, de így is sikerült nyernünk. Biztosan rendkívül szívós lesz az ellenfél minden bekapott gól nélküli perc után. Ugyanis meggyőződésem, hogy ha az elején betalálunk, felborítjuk a taktikájukat, ami nem más, mint a bekkelés. Hiszen akkor már nekik is támadniuk kell, de az csak nekünk jó. 3-0-ás győzelmet várok a javunkra.
van Persie kezd újra jó formába lendülni
A Chelsea a Blackburnel mérkőzik otthon. Most mit mondjak a Wolwerhampton elleni elvesztett mérkőzésük után. Mondhatnám,hogy biztosan nyernek,mert muszáj,mert kötelességük nyerni, de hányszor volt már ez... Úgyhogy nem merek tippelni, ki tudja, lehet, hogy a B'burn is pontot szerez a Stamford Bridge-en.
Liverpool. El ne felejtsem írni, hogy hét közben pótolták a Blackpool - Liverpool meccset. Az új edző Kenny Dalglish irányította a 'Poolt, akiknek sikerült 2-1-re kikapniuk... Nem tudom mi van velük, de ha még az új edző sem segít,akkor valami nagy lehet. Persze, ne kiabáljuk még el a dolgot, ez még a csal a második meccse volt a csapattal, az első a Manchester United elleni FA kupa meccs volt, amit 1-0-ra elveszítettek.
Egyébként olvastam, hogy a Blackpool legutóbb az 1946/47-es szezonban tudta oda-vissza verni a Liverpoolt ( ősszel 0-1 ).
Most a városi rangadón a sor, az Evertont fogadják Dalglish fiai. Félek, nem lesz jó vége. De ha őszinte vagyok, igazából mindig jót nevetek a Liverpooliak szerencsétlenkedésén:)
A forduló rangadója a Tottenham - Manchester United összecsapás lesz. Nem tudom, mire mennek a Sir Alex tanítványai a sp?rs ellen, nem sok csapat van, amelyik úgy tud kontrázni, mint a csirkék. Az pedig tuti, hogy a Tottenham először védekezni fog, azaz kontrára játszanak majd. Egyikük győzelmének se örülnék, talán a legjobb a lelkemnek a döntetlen lenne. Viszont, a bajnokság szempontjából számunkra jobb lenne, ha a Hotspur nyerne. Tottenham - Manchester United, Vasárnap, 17:00.
Manchester City - Wolwerhampton
Stoke City - Bolton
WBA - Blackpool
Wigan - Fulham
Birmingham - Aston Villa
Sunderland - Newcastle...
... a további program.
Spanyolország
A két nagyra könnyű meccs vár, főleg a Madridra, akik az Almeriával fociznak egyet. A Barca a Málagát fogadja. Igazából felesleges az esélylatolgatás, inkább majd bővebben akkor, ha lejátszották a meccseket.
Az Atlético hétfőn 4-1-re kikapott a Hérculestől, ami azért elég ciki. Most a Mallorcát fogadják, és van egy olyan érzésem, hogy a vendégek pontot fognak szerezni.
Trezegueték rendesen kibabráltak a Madridiakkal
A többi összecsapás, avagy mit nézhetünk a hétvégén:
Getafe - Real Sociedad
Sporting - Hércules
Villarreal - Osasuna
Zaragoza - Levante
Ath. Bilbao - Racing
Sevilla - Espanyol
Valencia - Deportivo
Olaszország
A Juventusnal itt a lehetőség, hogy javítson, ugyanis az utolsó Bari ellen mérkőzik. A Milan a 18. Leccével játszik, tehát nekik sem lesz nehéz dolguk.
Az Inter a Bolognát fogadja, a Napoli a Fiorentina ellen játszik.
Most egyenlőre ennyit az olaszokról, bővebben róluk is majd hétfőn.
A forduló további meccsei:
Cagliari - Palermo
Brescia - Parma
Catania - Chievo
Cesena - Roma
Genoa - Udinese
Lazio - Sampadoria
Ma elsősorban a folytatódó bajnokságoké volt a főszerep, ezért is érintettem csak futólag az utolsó két bajnokságot.
Hétfőn majd írok szerintem bővebben róluk, kellemes hétvégét!
( Jaj, hétvége lesz! Végre lehet aludni! )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)