Hét közben volt Bajnokok Ligája, és Európa Liga is. A héten mindkét porondon négy-négy meccset játszottak, és mindkét kupasorozatban gyakorlatilag négy meccsből három olyan, ahol 99%-ra meg lehet mondani, hogy mely csapat jut tovább.
Kezdjük a Bajnokok Ligájával.
A Real Madrid és a Tottenham párharca ( sem ) azt hozta, amit előzetesen várni lehetett. Igaz, az összecsapásról írt bevezetőmben azt írtam, hogy lehet akár nagy madridi győzelem, 4-0-ra azt hiszem senki sem számíthatott. A Real lemosta a pályáról a csirkéseket, és voltak jó egyéni teljesítményeik is. Természetesen azután, hogy Crouchot kiállította a játékvezető, támadásra nem sok esélye volt az angoloknak, továbbá védekezésben sem voltak a toppon. Pedig ha sikerült volna egy szorosabb eredményt elérni a spursnek, akkor Mourinho gárdájának pokoli lehetett volna az angliai túra. Így viszont a lényegi dolgok eldőltek.
Padlót fogtam az Inter és a Schalke meccsétől. A meccs beharangozójában a németeket tulajdonképpen levegőnek néztem. Ahhoz képest hiába kerültek már az első percben nem is akármilyen találattal hátrányba, 2-5 lett a végeredmény. Most ezek után 4-0-ra kéne, hogy nyerjen idegenben az Inter, hogy egyből továbbjusson.
A szerencse is a németek oldalára állt kedden, több ilyen szituáció is volt közvetlenül a gólok előtt.
Hatalmas meglepetés tehát a Schalke győzelme, olyan győzelme, amivel szinte kiharcolták a továbbjutást a San Siróban.
Meglepetést nem hozott, sok gólt viszont igen a Barcelona és az ukrán Shakhtar Doneck első párharca. Hat gól született, csak a baj az, hogy 5 : 1 arányban. Most jön az a mondat, hogy a Shakhtar végül is tisztességesen helytállt, de hiába, aki jobb, az jobb. Így van, ebben a párosításban is megvan a továbbjutó, az Shakhtar otthon egy ikszre, netán egy 2-1-es "tiszteletgyőzelemre" lehet jó.
Az egyedüli negyeddöntő, ami nyitott maradt az első összecsapás után, az a Chelsea és a Manchester United harca. Ugyan nyertek a Vörös Ördögök egy góllal, s nem kaptak, ennyivel nem lehetnek nyugodtak. Simán rúghat a Chelsea gólt a visszavágón, és akkor már minden másnak látszik majd. Ilyen meccseken pedig főleg, ami gyakorlatilag megfelel(t) egy angol bajnokinak. Itt még lesz miért izgulnia a szurkolóknak, főleg a Chelsea-szimpatizánsoknak, mert valódi esélye már csak ennek a kupának a megnyerésére van a klubnak.
Az Európa Ligában is biztosra mentek a csapatok, hengereltek az otthon játszó együttesek. Született két 5-1, egy 4-1, és egy kakukktojás is. A Benfica hazaküldte Dzsudzsákékat, négy gólt rúgva és mindössze egyet kapva. A Villarreal sem aprózta el, ők a másik bajnokesélyes holland csapatot, a Twentént intézték el közel ugyanilyen arányban; eggyel többet rúgtak. Talán a legegyértelműbb meccset, már ami az továbbjutást illeti, a Porto nyerte meg a Szpartak Moszkva ellen, 5-1 lett ennek a meccsnek a vége.
És itt is maradt még egy nyitott találkozó : a Dynamo Kijev ikszel otthon a Bragával. A portugálok esélye így jelentősen megnőtt a továbbjutásra, pedig előzetesen sokan - például Arséne Wenger - is ukrán továbbjutásra tippelt ( ami persze még könnyen összejöhet ).
Előfordulhat, hogy három portugál együttest is köszönthetünk majd az elődöntőkben, ami azt jelentené, hogy biztosan lesz egy portugál csapat a döntőben.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Shakhtar Doneck. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 8., péntek
2011. március 28., hétfő
BL - negyeddöntők : Barcelona - Shakhtar Doneck
Megfricskázhatnak bárkit. Igen, ezt mondtam a Shakhtarról, mielőtt még kisorsolták volna a negyeddöntő összecsapásait. Tulajdonképpen az álláspontomon nem változtatok, hisz a Barcával is ki lehet babrálni. Főleg úgy, hogy ha az első meccset a katalánok otthon megnyerik 3, esetleg 4-0-ra. Mert hogy kapni fognak az ukránok, az biztos, ám szinte ugyan ennyire, hogy lőni is. A támadószekciójuk erős, gyilkos. Ám a védekezést nem művelik olyan szinten, hogy esélyük legyen a spanyol sztárcsapat ellen. Nagyban függ az, hogy meg tudja-e lepni egyszer a Barcát a Shakhtar, hogy mi lesz az első meccsnek a végeredménye. Jelenleg csak ezt tudom elképzelni, hogy már a visszavágón nem koncentrál annyira a csapat, s ezért a narancssárga-feketék otthon hoznak egy ikszet. Mert bár igaz, hogy anno az FC Köbenhavn, vagy idén a Rubin Kazan is szép eredményt ért el, de azok mégiscsak csoportmeccsek voltak.
A Barcelona természetesen az egyik, ha nem a legesélyesebb a BL - trófea begyűjtésére, és ebben most nem fogja igazán megizzasztani őket riválisuk. Az elődöntőkben azonban újra kaphatnak minőségi ellenfelet.
A Shakhtar pedig biztos nagyot fog küzdeni, úgy gondolom, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy minél nagyobb meglepetést okozzanak. Sőt, talán csodát vigyenek véghez. Az első összecsapást érdemes lesz megnézni, mert ki fog rajzolódni, mit is akar a Shakhtar, s ezzel mit tud kezdeni a Barca. Bár - e két együttes szurkolóit leszámítva - valószínű, hogy a nagyközönséget inkább a másik szerdai negyeddöntő vonzza majd jobban. Erről fog szólni a következő bejegyzés.

Április 6, Szerda, 20 : 45

2011. március 17., csütörtök
A kiválasztottak
A tegnapi nap tehát eldőlt, hogy melyek azok a csapatok, amelyek a nyolc közé kerültek. Barcelona, Tottenham, Schalke, Shakhtar, Inter, Manchester United, Real Madrid, Chelsea.
Nem meglepetés, hogy az angol csapatok vannak többségben. Az viszont már igen, hogy a Spurs, a Schalke, valamint az ukrán Shakhtar ott van tulajdonképpen Európa legjobb nyolc csapata között. Igaz, például a németek a Valenciával kerültek össze, ötven százalék esélyük minimum volt. Ajánlom a Schalke szurkolóinak, hogy addig élvezzék ki a pillanatot, amíg itt vannak, mert véleményem szerint akárkivel kerülnek össze, csak kevesebb esélyük lesz a győzelemre ( igen, a Shakhtar ellen is ).
Sajnos a Tottenhamet is a nyolc között kell említenünk, de valljuk be, nagyot küzdöttek azért, hogy itt legyenek. A Milan elleni visszavágón szerencséjük is volt, de ez nem meglepő senkinél sem, hacsak nem rólunk, az Arsenalról van szó. De várhatónak ez sem volt nevezhető, főleg a sorozat elején. Egyébként - nem hencegni akarok - én gondoltam, hogy továbbjutnak a statikusabban játszó Milán ellen. Sokkal gyorsabbak, és fürgébbek az angolok játékosai. A Schalkéval egyetemben gyakorlatilag ők is papíron kevesebb eséllyel lépnek pályára mindenki ellen ( az ukrán együttes ellen nem ), de a németekkel ellentétben úgy gondolom, ők bárkit megfricskázhatnak, legalább egy kicsit.
A Manchester Unitednek nem volt túl nehéz dolga a Marseille ellen. Hozták is a meccseket, illetve a hazait. A franciaországi odavágón 0-0 lett az eredmény, szóval az esélye azért megvolt legalább arra a Marseille-nek, hogy kicsit ráijesszen az "ördögökre". Szereztek is egy gólt, csak a bibi az volt, hogy 2-0-s hazai vezetésnél. Ekkor már késő volt.
A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése talán a Shakhtar Doneck továbbjutása volt a Roma ellen. Igaz, már az odavágón eldőlt szinte minden. miután az ukránok 3-2-re nyerték azt a meccset. Bevallom, a visszavágón, ha nem is Roma továbbjutást, de legalábbis olasz győzelmet vártam. Ehhez képest még gólt sem rúgtak. A Shakhtar otthon kegyetlen ellenfél, ezért akinek el kell látogatnia majd Doneckbe, fel kell kötnie az alsóneműjét.
Az Internazionale őrült meccsen jutott tovább azután, hogy otthon 1-0-ra kikaptak a Bayern ellen. Igazából senki sem hitte - én sem -, hogy az Inter jut tovább. Főleg így, hogy Münchenben kellett kiharcolniuk, ahol a németek mutatója - ha az utóbbi időkben nem teljesen - szinte makulátlan. Mégis az olaszok szereztek vezetést, ám hamar fordított a Bayern; nos, ekkor úgy gondolom, látva a németek játékát is, senki se gondolta volna, hogy Inter továbbjutás lesz a vége. Végül pedig így alakult, 3-2-re nyert az olasz csapat. Ez a továbbjutás is mutatja, hogy hiába nincs csúcsformában az Internazionale ( igaz, a Bayern se volt, van ), senkinek sem szabad leírni őket, amint láttuk, még akkor sem, ha Milánóban nyernek.
Mivel ez egy Arsenalos blog, nyilván való, hogy a mi meccsünket a Barcelona ellen már letudtam ( mind lélekben, mind itt a blogon ). Tulajdonképpen megérdemelt volt a katalán siker, az Arsenal meg megint szépen esett ki. Úgy gondolom, felesleges az esélylatolgatás, a Barca mindenki ellen esélyesként lép pályára, csak veszítenivalójuk van. Még úgy is, hogy szegény Abidal májában tumort találtak, s műteni kell.
A Real Madridnak - valakinek - végre sikerült bejutnia a nyolc közé, méghozzá az eddigi mumusuk, a Lyon ellen. Már az első meccsen látszott, hogy ez nem a "hagyományos" Lyon - Real lesz. 1-1 lett annak a meccsnek a vége. A visszavágón nem volt kérdés, ki az úr a háznál, a Madrid 3-0-al hazaküldte a Lyont. Nem tudom miért gondolom így, de a Madrid szerintem nem fog tovább jutni ebben a sorozatban.
Végül maradt a Chlesea, akinek talán a legkönnyebb dolga volt, hiszen az FC Köbenhavnnal partizott. Sok értelme nem volt a londoni visszavágónak, miután Dániában 2-0 lett a végeredmény a Chelsea javára. Nem is erőltették meg magukat. Legalábbis gondolom, hogy a 0-0-hoz nem kellett nagyon. Sima továbbjutás volt, az Kékeknek biztosan jobban meg kell izzadniuk, akárkivel is kerülnek össze a legjobb nyolc között. De valószínű, hogy az ellenfele sem ússza meg szárazon.

Következnek a negyeddöntők
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)