2012. január 22., vasárnap

Vissza ( Arsenal - Man United )

Az utóbbi időben ( a csapattal egyetemben ) talán kissé fásult voltam a posztoláshoz, ezért fordulhatott elő, hogy sem a Leeds elleni, Henry-visszatérős és sem a Swansea elleni előny-elvesztegetős meccsről nem készült írásos beszámoló. A Múzsa nem volt kegyes hozzám, de visszatértem a helyes útra, ahogyan remélhetőleg a csapat is visszatalál a bajnokságban a jó formára. Badarság lenne persze, ha ezt pont a Man United ellen várnánk el, de elég sok nyomós okunk van rá, hogy apait-anyait beleadjunk délután.
Nyilván minden játékos, aki a keretben volt azon a bizonyos augusztusi meccsen, kettőzött erővel fog hajtani, hogy az Old Traffordon elszenvedett vereségért revansot vegyen. Híján a sérültekből persze most sem vagyunk, de talán most több szempontból kiegyenlítettebb harc folyhat a pályán : egyrészt tehát talán a kevesebb sérült ( bár ennyi hiányzónál végül is nevetséges ilyet mondani ) a hazai környezet, valamint az, hogy manapság a Vörös Ördögöknek sem mindig az élet habos oldala jut, gondoljunk csak nyugodtan a Bajnokok Ligája szereplésre, vagy ( az akkor még ) sereghajtó Blackburn-re, aki legyőzte idegenben a SAF-gárdát. Egyből utána egy 3-0-s vereség a St. James' Parkban. Legutóbb ugyan legyőzték az idén pocsékul szerepló Bogdánékat, de nyugodtan kijelenthető, hogy a Manchester United hullámzóan teljesít.

 Titi fejel...

Rólunk ez kevésbé mondható el, itt tisztán látszik, hogy a bajnokság derekára kicsit elfáradt a csapat, az utóbbi öt meccsünkből kettőt nyertünk. De, az őszi nagy menetelésnek köszönhetően ( no és a Chelsea és a Liverpool gyengélkedésének ) így is elérhető távolságban a negyedik hely. Legutóbb, májusban, amikor számunkra már gyakorlatilag tét nélküli meccset játszottunk ellenük az Emiratesben, sikerült győznünk. Ha akkor sikerült, most miért ne sikerülhetne? Amikor itt van Henry, aki öt éve a ráadásban fejelt gólt ugyan itt, ugyan ezen a helyen, s ugyanezen csapat ellen. Amikor az egész őszt hősiesen végigküzdöttük, s most pillanatnyi megtorpanás után újra lendületet szeretnénk venni. Amikor itt a bosszúállás lehetősége, a csorba kiköszörülése. Hát csak előre, Ágyúsok, nem félünk semmitől, egy Manchester Unitedtől pedig végképp nem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése