Eltelt egy év. 2011 január 2-án jegyeztem be az első posztot a blogra, és azóta igyekszem a virtuális pennát minél gyakrabban és jobban forgatni. A blog címe elé még oda lehetne biggyeszteni a "FIGYELEM! Szigorúan szubjektív!"-feliratot is, hiszen saját szemszögemből, a saját véleményemet írom le, természetesen elfogultan.
Mindezt pontosan egy éve teszem, így az év végi visszatekintő poszt egyben évforduló is. Az első év, az "alapozás" tehát meg volt, igyekeztem, rajta voltam a témán, mint Winehouse a pián. Volt, hogy eufóriától csöpögő posztot firkanthattam a meccs után. Volt, hogy morcos arccal, keserűen kellet leülnöm megírni egy értékelést. Olyan is előfordult, hogy az elkeseredettség sűrű felhője mögül kellett felelnem fejem, kiállni a csapat mellett. Az egyik legjobb rész, amikor Balotelli intelligenciahányadosának számát és Torres Chelsea mezben rúgott góljainak számát állítjuk egymás mellé, és egyenlő értékeket kapunk.
Száz szónak is egy a vége : sok minden történt ebben az esztendőben, lássuk tehát, mik voltak ezek. Előnyben a kellemes pillanatok.
Mondhatjuk, hogy csodásan indult az év. A tavalyi szezon közepén, - tehát gyakorlatilag egy éve, csak januárban - nem veszítettünk meccset, minden sorozatban ott voltunk, a bajnokságban hoztuk a győzelmeket, és az erőltetett menet ellenére ( amit az újrajátszások miatt félig-meddig magának is köszönhetett a csapat ) továbbjutottunk mind a Ligakupában, mind az FA-kupában. Csalódásként a City elleni hazai bajnokit emelném ki, gól nélküli döntetlen lett annak ellenére, hogy már az első pillanatokban a gólvonalról kellett menteni a vendégeknek. A legizzasztóbb meccs a Leeds elleni hazai FA-kupa találkozó volt, amikor is Cesc a kilencvenedik minutumban egyenlített tizenegyesből. A visszavágón aztán viszonylag könnyen győztünk, szép gólok születtek mind a két oldalról.
A következő hónapban megtörtént az, ami az egész tavaszunkat befolyásolta. Az a szerencsétlen Ligakupa döntő, a tavalyi szezonra annyira jellemző bekapott góllal ( jellemzően ) az utolsó percekben. Ekkor játszottuk a később az év meccsének választott bajnokit... Amikor négygólos előnnyel mentünk a szünetre, de a Newcasle és Phil Dowd sporttárs együttes erővel összehozta, hogy döntetlen legyen a vége... Volt viszont a nagy meccsünk, amire összeszedtük magunkat, a Barcelonát otthon legyőztük a BL-ben, RvP dugóján azóta is elmosolyodok. De igaz, igaz, Víctor Valdés nagyon jó kapus.. Ha nem lett volna a döntőbeli zakó, még egy türhető hónapot tudhattunk volna le. Igaz, hogy ebben az esetben az egész hátralévő időszak máshogy alakult volna.
A következő meccseken már nem sok babér termett a számunkra. Nyilván való volt, hogy mentálisan a padlón vagyunk - mindenkinek az volt a véleménye, hogy a szerencsétlenül elvesztett döntőnek köszönhető mindez. Valószínű, hogy nagyrészt emiatt volt, és ehhez jött még két kiesés, a katalánok ellen a Bajnokok Ligájából, és a Man United révén az FA-kupából. Ez a két meccs egyébként a vereség ellenére nem nevezhető szégyenletesnek. A Vörös Ördögöknek ráadásul május elején vissza is vágtunk, az Emiratesben Ramsey góljával megszereztük utolsó győzelmünket abban az idényben a bajnokságban.
Őszintén szólva nincs is több említésre méltó összecsapásunk tavalyról, nagyon gyenge és elszomorító meccseket játszottunk már a vége felé. A szezonnak február-márciusban búcsút inthettünk...
Végre itt a nyár...
...amitől előre tarthattunk. Nagy kérdés volt, hogy meg tudjuk-e tartani kulcsjátékosainkat. Valamint a szokásos "spend some f...in' money..."
Clichy volt az első, aki elhagyta a csapatot, az újgazdagok vitték viszonylag olcsón. Őt követte Samir ( you're a c..t ) akinek volt egy jó félszezonja, és rögtön beköszönt az önérzet. Ő maga pedig a CIty olajfoltokkal tarkított mezeire köszönt be. Azóta állítólag tervezi a manchesteri Eiffel-torony megépíttetését, a kispadon ülve pattannak ki a legjobb ötletek a fejéből ( éppen azért már igen előrehaladt a tervezéssel ).
A legnagyobb érvágás természetesen EL Capitano távozása volt a hosszas és keserves huzavona után. Aki igazi Ágyús, az tudja, hogy badarság lenne lenne rá haragudni, nyolc évet töltött itt és ezalatt játszott törött lábbal, sőt még nagyapja halálának napján is. Ő tehát letett valamit az asztalra. Ég veled, Cesc!
A távozók közé csatlakozott közben Eboue is. Ellenben nyugtázhattunk olyan eligazolásokat is, melyek igazából megerősítették a csapatot. Ott van Denilson... Aki azóta már Brazíliában passzolja hátrafelé a labdákat, valamint Bendtner. Az a hír járja, hogy mióta elhagyta a klubot, Észak-London bárjaiban kevesebb a balhé.
Ami az érkezőket illeti, Gervinho után az éjféli gyorssal megérkezett Mertesacker, André Santos és Arteta. Nyilván való volt, hogy borzasztóan nehéz lesz így nekivágni a szezonnak, hogy több játékos a rajt előtt néhány nappal még mindig csak úgy mutogatott egymásra, hogy : téged láttalak a TV-ben! A jövevények között szerepelt még Pak Csu Jung, Jenkinson és Oxlade-Chamberlain is.
Sokan féltették a csapatot...
Aztán eljött az augusztus 13, ami ráadásul nem is péntekre esett. Ennek ellenére elég langyos meccset játszottunk a Szarkák ellen idegenben. Az akkor még - érthetetlen módon - az ott "pallérozódó" Joey Bunkó Barton megint felhúzta az agyunkat. Ahogy az ezt követő két bajnokin, úgy itt is összejött a kiállítás, persze Bartonnak köszönhetően. Látszott, hogy nincs egyben a csapat, persze ekkor még sokan nem is voltak itt az új igazolások közül. Nem áll szándékomban túlrészletezni az augusztust, az egyetlen örömteli okot az Udinese elleni kettős győzelem szolgáltatta, amivel kiharcoltuk magunknak a Bajnokok Ligája részvételt. Volt még meccs talán a Liverpool és esetleg a Manchester United ellen, de nem emlékszem, hogy hogyan alakultak ezek, és most nincs kedvem utána nézni.
Lehet, hogy vége van a nyárnak, és lehet, hogy hűvös szelek járnak, de az Ágyúsok szívét egy melegebb fuvallat járta át a felemásra sikerült szeptemberben. A bajnokságban megszereztük első győzelmünket, ami fontos mérföldkő volt a szezon elején. A BL-ben pontot raboltunk Dortmundból, a görögöket pedig itthon levertük. Van Persie megszerezte a Bolton ellen a századik gólját az Arsenalban, s mint tudjuk, azóta Shearer rekordjának a megdöntése sem áll már távol. A Shrewsburyt kiejtettük a Ligakupából, az egyetlen csúnya folt a Blackburn elleni vereség.
Az új hónap első vasárnapján sajnos becsúszott egy vereség a White Hart Lane-en, amit majd kétszeresen adunk vissza tavasszal. Ezt leszámítva az összes meccsünket hoztuk, talán az október volt a legszebb hónap idén ősszel. A Marseilletől idegenben loptuk el a három pontot a BL-ben, az összes hazai bajnokinkat behúztuk, a hab a tortán pedig a Chelsea 5 : 3-as legyőzése volt a Stamford Bridge-en. Megkezdtük a felzárkózást.
A következő nagy lépés az volt, hogy az angol csapatok közül elsőként mi biztosítottuk be a helyünket a legjobb tizenhat között a nemzetközi kupában. Bajnoki mérkőzésen a veretlenségünket hatmeccsesre növeltük, ha jól emlékszek Liverpoolt előztünk. Az már igazán senkit sem érdekelt, hogy B csapattal kikaptunk a Man City ellen a Ligakupában. A tél előrehaladtával folytattuk a menetelésünket a Premier Leauge-be, Wigant vertünk fölényesen, aztán Evertont egy hatalmas Van Persie góllal. Az Olympiacos ellen egy tét nélküli összecsapáson kikaptunk, csoportelsőként jutottunk tovább. Papíron a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk meg még a csoport másodikak közül is, nem mást, mint AC Milant.
A hosszú bajnoki veretlenségünket a Man City ellen veszítettük el egy őrült, hajtós meccsen, 1 : 0 arányban. Szégyenkezésre okunk nem lehetett, rögtön utána győztünk ismét, és azóta sem vesztettünk meccset. Amikor ezt a posztot írom, még hátravan egy meccsünk a Queens Park Rangers ellen, amit minden valószínűség szerint megnyerünk, győzelemmel zárva az évet.
A legvégén pár mondatban természetesen a félszezont foglalnám össze. Reménytelen, fájó, remény-felcsillanó, javulós, küzdős, feljövős, reális, irreális, Arsenalos. A nehéz szezonkezdet után mindent beleadott a csapat, ennek köszönhető, hogy a tizenhetedik helyről most már ott kopogtatunk a Bajnokok Ligáját érő pozíció ajtaján. Ha nem nyitja ki a Chelsea, akkor mi fogjuk betörni, kirángatjuk onnan a riválist, és mi fogjuk birtokolni azt. Ez várhatóan elhúzódik egész szezonvégig, öldöklő küzdelemre lehet számítani.
Hogy mi várható még ezen kívül? Majd meglátjuk, hogy mit hoz a többi sorozat, először is a Milan és a Leeds ellen. Kíváncsian várjuk, hogy ki fog télen érkezni a csapathoz.
Sok minden jó várhat még ránk, reméljük, beköszönt egy szép tavasz ( a lehetőségekhez mérten szép tavasz ). Lepjünk meg most mindenkit az új esztendőben, amikor senki sem számít rá. Új év, új remények, új kihívások. Viszlát, 2011!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése