Az ember szívesen néz vissza dolgokat a régmúltból, fényképeket, videókat stb. Kicsit visszaidézi azt az időt, kicsit eltöpreng rajta. Valamelyest áthatja az "akkornak" a szelleme. Nos, ma sajnos velünk is ez történt. Mindenek előtt az jut erről a meccsről az eszembe, amit tavaly rendszeresen műveltünk. Most a félidőben már több góllal vezethettünk volna ( anno vezettünk is ). Számomra hihetetlenül érthetetlenül felfoghatatlan, hogy 1-0-s félidei eredménnyel hogy lehet ennyire bealudni a meccsbe ( anno több gólos előnyről műveltük ezt ). Körülbelül tíz perc telt el a második játékrészből, amikor kezdtem aggódni. Nem kellett további ennyi, hogy rájöjjek : itt csak a jószerencse hathatós közreműködésével nyerhetünk. Nem mintha megroppantunk volna a hazaiak nyomása alatt, de nem akartunk már egy támadást sem vezetni, legalábbis úgy tűnt.
Arra persze egyáltalán nem gondoltam, hogy végén még taknyolás lesz, persze nem tudhattam előre, hogy tíz emberrel fogjuk befejezni a találkozót. Viszont mikor ez kiderült, akkor sem hittem, hogy tíz percet nem tudunk kibekkelni maximum egy kapott góllal. Tévedtem.
Senki sem tökéletes, ezt már jó ideje tudjuk - sajnos a mai meccsen Szczesny sem volt az, bizony kellett a hibája az egyenlítéshez. Az első félidőben teljesen jól védett, de másodikban, csakúgy, ahogy az egész csapaté, neki is romlott a teljesítménye. A második már szóra sem érdemes, benne volt az egész második félidő, a múlt minden keserűsége, és sajnos Zamora lába is.
Veszélyes az, amikor sokáig jó teljesítményt nyújt a csapatod, hiszen az ilyen vereségektől hamar elszokik az ember. Az még rosszabb, ha nincs kire fogni, valami/valaki külső tényezőre, tevékenységre - ez a mai pont ilyen volt. Úgy látszik, csak nem sikerül kilógnunk a sorból és nekünk is lesz egy "ciki" meccsünk így az erőltetett menet folyamán. Bár, azért a Chelsea és Man United ennél sokkal durvábbat produkált.
Nincs mit szépíteni, ezt nagyon elszúrtuk, de tegyük hozzá, hogy összetehetjük a két kezünket, hogy azért sopánkodhatunk, hogy az ötödik helyre csúszunk vissza. Csakis az bizonyosodott be, amire számítani lehetett, hogy hihetetlen küzdelem várható a Chelsea és köztünk tavasszal ( no és idővel biztosra veszem, hogy a Tottenham között ). Fordulónként változik a 4-5-6 hely, néhány pont választ el három csapatot. Ezt gyorsan el kell felejteni, remélem az új esztendő nem hozza vissza a múlt formáját. Ahhoz túl sokat gürcöltünk az ősszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése