West Brom 2 -2 Arsenal

Most erre mit mondjak? Örüljek, hogy a nagy semmiből, 2-0-ról felálltunk? Nem, nem örülök ettől még. Szomorkodjak, hogy csak egy pontot szereztünk, és a Manchester nyert? Nem, nem szomorkodok, mert a sírból hoztuk vissza a meccset. Akkor mégis mit csináljak? Reménykedjek, hogy még mindig van esély megelőzni SAF gárdáját? Nem, már nem nagyon tudok. Most akkor adjam fel? Na, azt azért nem, hiszen akárkivel előfordulhat, hogy megnyeri a Premier League-et, főleg az olyan csapatokkal, akik a második helyen állnak, öt pont a hátrányuk, eggyel kevesebbet játszottak, mint az űzött vad, és még fogadják hazai pályán a listavezetőt.
Ennek az egésznek az lesz az értelme, hogy tovább húzódik az a kikiáltott esélyességünk, és mivel később bukunk, jobban fog fájni. Bár ki tudja, hiszen ha az ember előre tudja, hogy mi fog történni, és az a történés rossz, megpróbálja elkerülni. Mégis, hogy kerüljem el? Úgy, hogy számítok rá, és így nem lesz annyira súlyos sebzés, amikor majd eldől, hogy idén sem nyerünk semmit.
Pozitívumokat a meccsel kapcsolatban nem igazán lehet felsorolni azon kívül, hogy 0-2-ről hoztunk egy ikszet. Esetleg az, hogy Wenger lecserélte Denilsont, már az első félidőben. No meg talán az, hogy Ramsey egy év után újra a kezdőcsapatban kapott helyet. ( Wenger a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy büszke arra a nagy mentális erőre, amivel képesek voltunk kiharcolni a döntetlent. Most nyomok egy entert, és röhögök egy sort. )

A negatívumokat inkább nem sorolnám, tekintettel arra, hogy a mai világban a legtöbb ember nem mondhatja el magáról, hogy sok ideje lenne. Aki mégis kíváncsi rá, az írjon nyugodtan ímélt...