2011. március 9., szerda

Íme, kiestek

Tegnap hősies küzdelem során kiesett az Arsenal együttese a Barcelona elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján. A londoni együttes hetven perc alapján továbbjutásra állt, 1-1 volt az eredmény ekkor. Ám nem akárhogyan, ugyanis az "Ágyúsok" kapura lövés nélkül jutottak el gólig a Nou Camp-ban - és mint később kiderült, e nélkül "hozták le" a mérkőzést - és állhattak így továbbjutásra, mert a katalánok Sergio Busquets révén saját kapujukba találtak... Végül a több, mint fél órán át tartó emberhátrányban játszást követően 3-1-s  vereséget szenvedtek, s így kiestek Wengre fiai. Előbb Xavi , majd később Messi (tizenegyesből) talált be.
A vendégeknél Wilshere káprázatosan játszott, s csak azzal, hogy jó ütemben, hosszan tolta meg a labdákat, - általában - két embert rögtön otthagyott. A baj csak az volt, hogy hiába hagyott le akár három embert is, még legalább ötöt kellett volna, mert társak nem igazán voltak elöl.
A Sagna-Djourou-Koscielny-Clichy védőnégyes csúszott-mászott-kúszott-becsúszott, ha nincsenek ők, nem három gólt szerez a Barca. Szívüket, lelküket kitették a továbbjutás érdekében.
Almunia, a sérült Szczesny kapus helyére beállva önmagát meghazudtolóan bravúrt bravúrra halmozott. Kell is az önbizalom, úgy néz ki, a spanyol fog újra a kapuba állni a szezon hátralévő részében az Arsenal kapujában. Amikor már szinte nyilvánvaló, hogy az angolok kiesnek, még akkor sem engedte el magát!
Bendtnerből pedig hős lehetett volna - finoman szólva -, ha átveszi a labdát a 88. percben 3-1-nél, százszázalékos ziccerben. De nem bosszankodtam, hiszen Ő sose tudta átvenni. Majd megtanulja.
Összességében hősies helytállással esett ki az Arsenal, mint már oly sokszor az idők során. Tulajdonképpen a Barca tíz ember ellen is csak egy tizenegyes góllal jutott tovább. Persze a játék képe azért nem ezt sugallta.
( ez lenne az én véleményem a médiában )

Tegnap este küzdelmes és feszült meccsen végül 3-1-s arányban diadalmaskodott a Barcelona az Arsenal ellen. Az első félidőben - az ötperces ráadásban - Messi szép góljával vezetést szerzett a hazai csapat, ám kapura lövés nélkül is versenyben marad az Arsenal, egy szöglet után saját kapujába fejelt Sergio Busquets. Nem sokkal később kiállították van Persie-t, miután sípszó után elrúgta a labdát, s már volt egy sárgája előbbről.
Xavi később betalált, amivel úgy volt, hogy hosszabbítás után fog eldőlni a továbbjutás sorsa, ám néhány percre rá Koscielny buktatta Pedrót a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Messi lőtte a bal alsó sarokba.
Később egy lehetősége volt a vendégeknek, ám Bendtner nem tudta átvenni a labdát százszázalékos helyzetben, egyébként a játék képe nem változott, azaz a Barca birtokolta a labdát.
4-3-as összesítéssel, csakúgy, mint tavaly, a katalánok a továbbjutók.
( ez lenne a korrekt )

Tegnap este a Barcelona kiejtette az arsenalt. Az "ágyúsok" kapura sem lőttek, míg MESSI két flegma gólt is szerzett ( Ó MESSI, Ó BARCA!! ). A KATALÁNOK birtokolták a labdát, az arsenal bekkelt - ismerjük be, helyenként jól. Mégis sikerült gólt szerezniük a vendégeknek, sajnos BUSQUETS saját kapujába fejelte a labdát. Nem baj BUSQUETS, SZERETÜNK!!! Aztán persze Xavi hihetetlenülgyönyörű-lenyűgözőpazar-világklasszisszépségdíjas találatával már hamar hosszabbításra állt a meccs. Aztán jött ÓMESSI, és belőtte a tizenegyest, amit a néhol jól védekező, de alapvetően természetesen kétballábas Koscielny hozott össze, Pedrót buktatta. Ugyebár ekkor már emberhátrányban játszott -MEGÉRDEMELTEN -  az arsenal, mer' az az ökör van Persie sípszó után ellőtte a labdát, és még azt mondja, hogy nem hallotta... HALLATLAN!!!
Persze a BARCELONÁT  ez sem akadályozta meg abban, hogy kiejtse a végig bekkelő arsenalt.
Az UEFA egyébként fegyelmi eljárást indít arséne wenger és nasri ellen, ugyanis BORZALMASAKAT mondtak Busacca játékvezető meccsen nyújtott teljesítményérő ( a bírói jelentést azért megvárták, bár nem tudni, minek ).ÚGY VAN! MÉG ŐK MONDJÁK, HOLOTT ŐK DOBÁLTÁK MAGUKAT, ÉS SZIMULÁLT A KAPUSUK, HOGY HÚZZA AZ IDŐT!
Meglepő, hogy csak 4-3-as összesítéssel jutottak tovább PEP GUARDIOLA TANÍTVÁNYAI, de a lényeg, hogy továbbjutottak. A BARCELONA gyakorlatilag megnyerte a BL-t.
( általános vélemény a médiában; esetleg a hangvétel, avagy mit sugallnak a cikkek )
Későbbi sajtóhírek :

" Kiderült, hogy Pep Guardiola és Messi is kritizálta Busacca játékvezetőt. A bíró egy következő levelében elnézést kért az érintettektől. "

" Wojciech Szczesny, az Arsenal kapusa valószínű kihagyja a szezon hátralévő részét, mert az inak az ujjában megsérültek egy védést követően. "


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése