"Az egyik szemem sír, a másik nevet". Ezt a közhelyet használnám fel arra, hogy bemutassam saját szemszögemből ezt a meccset. Ezt úgy kell érteni, hogy akárki jut tovább, annak örülök - de csakis azért, mert a másik kiesett.
Az ilyen örök rangadókon, akármilyen kupában is csapjanak össze a felek, nem lehet biztosra menni. Soha nem lehet tudni, mit hoz egy-egy mérkőzés. Lehet sok sérült egyik oldalon, lehet rossz forma a másik oldalon, csak logikusan lehet gondolkodni. Azt pedig felesleges a fociban.
Ez most sincs másképp. Természetesen csak tippelgetni lehet. Meglehet, hogy a Chelseanek fontosabb a BL, mert a bajnokságban már nincs esélyük, és az FA - kupából is elszálltak. Meglehet, hogy a United ezen kívül még két sorozatban is érdekelt a végső győzelem eléréséhez. Azt, hogy ezen gondolkodnak-e Angliában egyáltalán, és ha igen, mennyire, nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy óriási küzdelem lesz. Ha éppen nem a pályán, akkor a szurkolók oltják majd egymást, ha pedig lendületben van az egyik fél, a sajátjaikat hajszolják majd a végső győzelembe. Aki semleges szurkoló, és szereti a jó hangulatot, az angol focit, az ne hagyja ki ezt az összecsapást ( akik jó focit is szeretnének látni, azok inkább az Arsenal meccseit nézzék ).
Április 6, Szerda, 20 : 45
Chelsea - Manchester United
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése