Már az komoly erőfeszítést jelent, hogy az ujjaimat kellő erővel töltsem fel annak érdekében, hogy le tudjam nyomni a billentyűzet gombjait. Így frissen nagyon rossz írni, de tudom, az se lenne jobb, ha később eleveníteném föl ezt a, ezt a...
...Ezt a vereséget. Amint azt a pénteki posztban írtam - de ki ne tudná - öt éve nem nyertünk egy Ligakupát se, nos, ez ma sem változott. Pedig mennyire vártuk, még verseket is költöttek az Ágyúsok magyar szurkolói (is) a döntőt megelőzően. Arséne Wenger trófea repertoárjából már csak ez a kupa hiányzott, de a meccs előtt kihangsúlyozta, nem érdeklik az eddig szerzett kupák. " Ennek a címnek a megszerzése nagyban befolyásolná a szezon további alakulását". "Csak egy kupa kell, és átszakadnak a lelki gátak".
1. Természetesen ennek a címnek a nem megszerzése is kihatással lesz a következő szűk, de annál zsúfoltabb félévre. Félek, félek, hogy ez a szezon is elment ezzel, hiszen nem sikerült megízlelni azt, milyen végigcsinálni, majd megnyerni egy sorozatot. A baj az, hogy ezennel a döntőben sikerült elbukni, ez pedig - ne, csak ne legyen igazam - nagy hatással lesz a csapatra lelkileg.
2. Hát igen. Ez a kérdés a mai nappal még - jó esetben - hónapokig nyomasztja édes játékosaink lelkét.
Igen megviseli az embert, ha az egyén szurkoló ( kivéve ha Barcás). Megjárnak mennyet, s poklot, és mivel megjár mennyet is, nem adja fel. Viszont hatványozottan igaz ez azokra a nem normális emberekre, akik a gúnárnyakúak társaságához tartoznak, s követik az Arsenalt. Nem mondom, hogy milyen frusztráló, hogy a csapat egyik nap legyőzi a Barcelonát, másfél hétre rá pedig elveszít egy kupadöntőt. Persze ez elég olcsó hasonlat volt, ugyanis míg előbbi kellemes csalódás volt, addig utóbbi NINCS MÁS LEHETŐSÉG, MEG KELL NYERNI meccs (lett volna).
Keserű, keserű, fájó és nehéz. Nem tudom, ha a hétközi bajnoki meccsünket megnyerjük, enyhül-e az érzés. Az más volt, amikor a Newcastle elleni 4-0-ás félidő után egyenlítettek a Szarkák, az más. Az egy bajnoki volt, ráadásul éppen akkor veszítettek a manchesteriek, és mit tudjuk, legszebb öröm a káröröm. De az bajnoki volt, s mint tudva lévő, a pontvadászat végéig még sok botlás várható. Ott lehet javítani. De itt nem. Majd egy év múlva - ha NAGYON jól mennek a dolgok.
Akkor miért vagyok ilyen beteg, és hagyom az egészet a fenébe?!
Nem tudom. Ez valami különös vonzalom. Már el is határoztam azt, a holnapi szóbelimen megmutatom, hogy ÉN tudok. Meg azt, hogy csak azért is az Arsenalos sálamba, és sapkámba fogok menni reggel, mondjuk szomorú emelt fővel.
Ez lett volna, mióta piros-fehérnek érzem magam az első kupa, amit a csapattal együtt nyerek. Még aránylag szerencsésnek érezhettem volna magam, mert viszonylag nem kellet volna olyan sokáig várni rá.
De ismét marad a frusztráció, a keserű íz. De ez már mit sem számít a menthetetlen szurkolóknak... Azért valamit mégis.
Az "átlagos" vasárnap délután-este után kétfajta érzés kavarog bennem :
NE, NE, NEMÁÁÁR, NE-HE-E-HE-E, NEM HISZEM EL, NEEEE
és
COME ON YOU GUNNERS!!!!!
esetleg :
OOH TO, OOH TO BE, OOH TO BE A GOONER!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése