Igen! Megcsináltuk!

Nagy viták, sok piszkálódás és ígérgetés előzte meg a szerda 20:45-öt. Persze, egyik sem volt komoly, csak mindegyikünk megígérte a másiknak, hogy nyerünk, nyilván mindenki a saját csapata nevében. Próbáltam nem elgondolkodni és beleélni magam abba, hogy nyerhetünk az este, ami szerencsére sikerült. Ettől függetlenül a meccs kezdetétől a végéig rendkívül kényelmetlen volt az ülő póz.

A mérkőzés úgy folyt 25 percig, ahogyan azt előzetesen várni lehetett. A Katalánok birtokolták a labdát, mi pedig kontrákkal veszélyeztettünk. Egy jó húzás volt Wengertől, hogy a gyorsvonat Walcott rendszeresen befelé futott a kontráknál, s így veszélyes ellentámadásokat tudtunk indítani egy ideig, mert egy idő után természetesen ezt kiszagolták a spanyolok. Aztán a 26. percben jött David Villa és lőtt egy gólt, ami több okból is fájt : amint később kiderült ez volt az egyetlen komolyabb védekezési hiba az egész meccsen, amiből gólt is kaptunk. Másrészt pedig utána abszolút átvette a játék irányítását a Barcelona abban az értelemben, hogy semmit sem tudtunk kezdeni magunkkal, megfogott minket a gól, szürkék lettünk, szenvedtünk. Így tulajdonképpen az egész első félidő a vendégeké volt teljes mértékben.

A második félidőt dinamikusan kezdtük, de ez nem azt jelenti, hogy helyzetet helyzetre halmoztunk. Többet volt nálunk a labda, és tudtunk egy keveset passzolgatni a Barca tizenhatosa körül. Aztán a játékrész közepén ismét visszaestünk a nagyobb szenvedésbe - mert az elején csak kevésbé tettük azt - és ismét nem voltunk sehol sem. A mester aztán behozta sorrendben Arshavint és Nicklas Bendtnert. Nem sokkal később a frissen beált orosz harcolt a labdáért az ellenfél védelmének bal oldalán, s nem is vesztette el. Majd visszapasszolt Clichy-hez, aki egyből indította van Persie-t, aki az alapvonalról vágta be. Ekkor majd' felrobbant az Emirates, ahol eddig is minden jó megoldást taps követett. Ez volt az Ágyúsok 200. európai kupameccse. Később egyik Katalán barát barátommal:) beszélgettem, aki a következőket mondta : „Én Villa góljánál  felugrottam (...), RvP találatánál pedig összekuporodtam, és csöndben maradtam, mert éreztem, hogy nincs még vége". És valóban. A holland gólját követően a meccsen egyébként egyetlen épkézláb, jól kivitelezett kontránkból Arshavin nagyon higgadtan fejezte be a támadást. Így fordult meg a kocka. Így sikerült legyűrnünk - talán - a világ legjobbjait ( bár, ha a tisztelt Digi Sport kommentátorait kérdeznénk meg, egyértelmű lenne a válaszuk...) a szerdai estén. A maradék néhány percben a Barcelona nem tudta már összeszedni magát.


Bár természetesen még így sem mi vagyunk bőven az esélyesei a továbbjutásnak, adtunk magunknak egy esélyt. De ez a győzelem olyan, mint egy trilógia egyik része : önmagában is értelmezhető. Önmagában, hogy legyőztük a Barcát, már megelégedéssel tölt el, hiszen elvárásnak ez nem volt mondható. A Camp Nou-ban pedig majd bízunk abban, hogy a védelmünk, élén LAURENT KOSCIELNY-vel ismét egy ilyen pazar estét produkál, meg abban, hogy a labda kerek.