2011. szeptember 29., csütörtök

Arsenal - Olympiakosz ( 2 : 1 )

A görögök legyőzésével túl vagyunk egy nyert meccsen, ami idei formánkat tekintve, illetve arra gondolva, hogy vasárnap DERBI, helyes kis eredmény.
Tulajdonképpen semmi különös nem történt a meccsen; ezt a formát már sokszor eljátszottuk. 20-25 perc igazi játék, két rúgott gól, aztán szépítettek a vendégek, és eléggé visszaestünk. Meglepően jól játszottak a görögök - nem sztrájkoltak - sok helyzetet alakítottak ki. Ez persze azért volt, mert mint csapat, nagyon gyengén védekeztünk. Frimpong gyenge meccset fogott ki, valamint a széleken is rendre hibáztunk. Sagna ugyan majdnem hozta szokott formáját, de most ő sem volt a toppon, ráadásul az ifjú titán, aki támadásban sokat megcsillogtatott tudásából, védekezésben pedig bemutatta, hogy bizony fejlődni kell, Oxlade-Chamberlain sem segített neki. Viszont a belső védőink, akik közül az egyik eredeti "foglalkozása" védekező középpályás, nagyszerű egyéni teljesítménnyel rukkoltak elő. Song, a mi Alexünk, akinek most a sok sérült miatt eggyel hátrébb kellett játszania, kitűnően látta el a feladatát. A helyenként letámadó vendégek egyszer sem tudták megzavarni, mindig jó döntést hozott, amit rendre pontosan kivitelezett. Egy nagy ötös mindenképpen jár neki. A párja, Mertesacker is gyakorlatilag hibátlanul hozta le a meccset. Jó szerelések, és sok mentés. A kapu előtti kisebb kavarodásokból, ha jól emlékszem, egy-két kivétellel mindig ő rúgta ki a labdát. Nem cifrázta, de megoldotta, és nagy szerepe volt abban, hogy megőrizünk egyet a kétgólos előnyünkből. A védekezésben szép teljesítményt nyújtott Szczesny, akinek a már a két kiválóan játszó belső védőinken is túljutó labdákkal kellett valamit kezdenie. Sokan tornázott, nem hagyták nyugton, főleg az első félidőben. Nagy szerepe volt a győzelemben. André Santosnak is, de neki leginkább a szerzett gólja miatt, mert ezen a meccsen nem a védekezésben mutatott fel jó teljesítményt. Annyival jobb talán Gibbsnél, hogy sokkal jobb, és látványosabb a támadójátéka. Mindössze másodjára kezdett, de már megvan az első gólja.



A középpályánk, mint említettem, nem éppen a támadás-elhárításban jeleskedett, kiváltképp az első játékrészben. De mivel Rosicky ( szokás szerint, sajnos ) gyengén játszott - és Frimpong is, mint az írva volt - előre sem voltunk este a legacélosabbak. Igaz, azt nem szabad feledni, hogy a cseh indította remekül Santost a második gól előtt. Ezen kívül viszont halvány játék. Középen nem, inkább a szélen villogtunk a meccsnek abban a periódusában, amikor úgy játszottunk, ahogy illik. A középső harmadból a legstabilabb teljesítményt Arteta nyújtotta, labdákat szerzett és játszott meg jól. Neki köszönhetjük, hogy mégiscsak volt középpályánk.
A támadósorból két pozitívum : Chamakh jobban játszott, mint szokott, és mint kiderült, van egy klassz (-is, lesz majd ) szélsőnk, Alex Oxlade-Chamberlain személyében. Gyönyörűen mozgott a be és vitelezte ki helyzetét,, ezzel megszerezte élete első Bajnokok Ligája találatát. Védekezésben azonban még messze alulmúlja Walcottot ( aki van, hogy néha ott jobb... ). Arshavin igen gyengén muzsikált, két helyzetéből egyet sem tudott kihasználni, de ezen kívül még a játékban sem vett részt sokszor túl hasznosan. Ez sem a kobold meccse volt, de sebaj, lesz még jobb is.



A győzelem volt lényeg, ez megvan, másodikak vagyunk, legközelebb megyünk Marseille-be, egy jó kis meccsre. Ezzel most két hétig letudtuk a Bajnokok Ligáját. Jöhet a hétvégén a Tottenham...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése