2011. július 10., vasárnap

Venezuela, az éllovas

Továbbra is nyeretlen a nagy trió összes tagja. Ezen Brazília változtathatott volna Paraguay ellen, de nem tudott. Javarészt pocsék játékkal végül az utolsó percben mentett pontot a piros-fehérek ellen, annak ellenére, hogy az 55. percig még a Selecaonál volt az előny, ráadásul úgy, hogy senki sem várt volna paraguayi egyenlítést. Hát még azt, hogy fordítanak. Így a végén még az egy pontnak is örülnie kellett Brazíliának; igazságos döntetlen született.



Ezzel, hogy a csoport két favoritja ikszelt, lehetőség nyílt a kisebbek számára, hogy valamelyikük az élre ugorjon. Ezt a lehetőséget Venezuela használta ki, 1-0 arányban legyőzte Ecuadort. Így, bármennyire is fura, de Venezuela áll a csoport élén. Egy döntetlen is elég nekik a biztos továbbjutáshoz, és ha a brazilok ellen sikerült, miért ne sikerülne Paraguay ellen is? Ecuadornak pedig így már nem sok esélye maradt a továbbjutásra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése