2011. július 23., szombat

"Pontokért megyünk a fővárosba"; Komjáti szoros küzdelemre számít

Az újonc Pécsi MFC az OTP Bank Liga második fordulójában a Vasashoz utazik. Az első játéknapon a 1 : 0 arányban legyőztük a Haladást, így 'nyugodtan készülhettünk a Vasas elleni mérkőzésre'. Ezt mondja az a Dibusz Dénes, aki egy hete bravúrt bravúrra halmozott, és aki hét összeszedett egy combsérülést, de már jól van. "Kedd délután már edzhettem, úgyhogy csak egy alkalmat kellett kihagynom, akkor könnyített munkát végeztem, úgy gondolom, nem fog hátráltatni a meccsen ez a sérülés" - mondja a hajrapecs.hu-nak Dénes. Jó hangulatú mérkőzésre számít, és reméli, hogy sokan (...) elkísérik a csapatot Budapestre. Nem tudni, hogy a Vasas milyen játékkal fog előrukkolni, hiszen hatalmas pofonba szaladt bele Debrecenben; mindenképpen lesz változás a kezdőjükben - saját szerény véleményem szerint is így lesz és ' biztos motiváltan fognak játszani'.
A vezetőedző elmondta - mit is mondjon természetesen - hogy nem szereti, ha úgy mondják, pontért megyünk, ezért mindenképpen pontokért fogunk menni a fővárosba ( a sajtótájékoztatókon szinte minden meccs előtt elhangzik ez a mondat - a lényeg úgyis a meccsen derül ki mindig, bár annyira ismerjük 'Mészit', hogy tudjuk, nem a levegőbe beszél ).
"A hét közben edzőmérkőzést is játszottunk az NBIII-as csapat ellen, amolyan felhozó mérkőzést azoknak a játékosoknak, akik sérülésből épültek fel, vagy kevesebbet játszottak". Tudva lévő, hogy a sok igazolás, illetve azok a játékosok, akik már az előző szezonban is játszottak, nem ugyan olyan erőnléti állapotban vannak - sőt, mi több, elég nagy a szórás. "Egy masszív csapatot szeretnék látni, és olyat, amelyik sokkal pontosabban futballozik". Azt mondja, lesznek apróbb változások, hiszen jönnek föl az igazolt illetve a sérült játékosok. "Minél nagyobb minőséget szeretnénk képviselni".
"Magunkra kell figyelni és a saját játékunkat játszani, úgy gondolom, akkor nem lehet probléma" - mondja Dibusz Dénes. Hát az biztos, hogy magunkkal kell foglalkozni, és hát reméljük, hogy tényleg nem lesz semmi probléma.



Komjáti András, a Vasas vezetőedzője elmondta, hogy a felkészülés nem volt teljesen zavarmentes, mert a játékosok különböző időpontokban érkeztek meg. "Sok játékos elment, többek között azok, akik a tavaszi csapatban kölcsönben szerepeltek, úgyhogy elég nagy átalakuláson esett át a keretünk. Az új játékosokkal gyakorlatilag még a mai napig ismerkedünk".
A Debreceni - nagy - vereségről azt mondta a Vasas trénere, hogy 'azokból az elképzelésekből, amiket megbeszéltünk, nem sokat kaptam vissza'. "Elég súlyos egyéni hibákból tudott eredményes lenni a Debrecen". Bízik abban, hogy azok a játékosok, akik hibáztak az előző mérkőzésen, a közös értékelések, és az egyéni beszélgetések során elgondolkodtak és sokkal jobb teljesítményt lát majd tőlük.
A szombati előtt mérkőzés előtt elmondta, hogy ismerve a Haladás keretét, úgy gondolja, komoly fegyvertény az, hogy az újonc PMFC le tudta győzni a nyitányon a szombathelyieket. "Nagyon küzdelmes és szoros mérkőzésre számítok, és természetesen Vasas győzelemre".
A célokról annyit mondott az angyalföldi menedzser, hogy szeretnének minél előbb végezni, az első nyolcban szeretnének benne lenni.
A centenáriumi mérkőzésről, amit augusztus 3-án játszik a Vasas az AS Roma ellen, annyit mondott, hogy természetesen várják, de mindig az előttük álló célra szegezik a tekintetüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése