Csütörtökön játszották le az Európa Liga elődöntőinek első összecsapásait. A Porto - Villarreal és Benfica - Braga párosítások közül egyértelműen az előbbit vette körül nagyobb felhajtás. Ami azt illeti, igen jó meccset játszottak.
Ha a Porto lép pályára ebben a szezonban, ráadásul hazai környezetben, joggal lehet számítani sok gólos meccsre. Ez tegnap este sem történt másképp. Az első félidőben meglepetésre a vendégek sokkal több helyzetet alakítottak ki. Kontráik közül az összes életveszélyes volt, mindig eljutottak a Porto kapujáig. A félidő legvégén, amikor már két góllal kellett volna, hogy vezessen a Villarreal, csak begyömöszölték a vezető találatot. Ekkor úgy tűnt, hogy ezen a meccsen a portugáloknak nem sok babér fog teremni. Helyzetet nem is tudtak kidolgozni, egyetlen egy veszélyes távoli próbálkozásuk volt.
Jött a második játékrész és minden megváltozott. Igaz, egy tizenegyessel egyenlítettek, de utána beindult az úthenger. A vendégeknek volt még ezután is néhány lehetősége, de mint oly sok, ezek is kimaradtak. Falcao, Guarín, Falcao, Falcao, Falcao. Csillagos négyes a kolumbiai támadótól. A Portótól pedig egy csillagos ötös, ugyanis ezzel az ötössel aligha buknak el. Vajon ezzel kijelenthetjük, hogy a Porto megnyerte az Európa ligát? Hiszen papíron a "Sárga tengeralattjárók" a legerősebbek ( rajtuk kívül ). Ki tudja.
A másik összecsapást a Benfica nyerte meg 2-1-re saját pályáján, így ez a párharc még messze nem dőlt el. Ha a Braga hozza a szokásos 1-0-s győzelmét a visszavágón, máris továbbjutottak. Persze ehhez lesz még néhány szava a Benficának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése