Mészárlás a baromfiudvarban ( Arsenal - Sp*rs 5 - 2 )

Ezúttal az Emirates vágóhídnak bizonyult a Hotspur számára - már, ha a csirkék "járnának" ilyen helyre. Nem tegnap, és nem is tegnap előtt láthatott utoljára ilyen káprázatos meccset az Emirates közönsége. Ha visszaemlékszünk, hasonlóan fontos meccset ily módon legutóbb talán egy éve, februárban a Barcelona elleni BL-odavágón nyertünk.
A meccs elejétől fogva látszott, hogy jobbak vagyunk, harcosabbak, élesebbek. Az már csak a sors iróniája, hogy ennek ellenére két góllal is el tudtak menni a vendégek - később összetörtek, akár, mint egy tojás. Persze tegyük hozzá, hogy már megint orrszőrcsavaróan szerencsétlen gólt kaptunk - nevezetesen az első Sp*rs gól. A második gól egy igen véleményes tizenegyes... Annyira véleményes, hogy nem is volt az. Ám így, hogy nyertünk, már nem húz föl. Még inkább azért nem, mert három-négy lassítás után is tapadt az ember szeme a képernyőre, hogy tisztán lássa az esetet, a sporinak viszont elsőre döntenie kell. Ám legyen. Adebayor, 0-2.
Ennyi viszont elég is volt a Csirkék teljesítményéről, egyelőre legalábbis.
Egyáltalán nem játszottunk rosszul az az első félidő nagyobbik felében sem, ám a két perc alatti egyenlítés - egy ilyen presztízsű meccsen - valami álomszerű volt. Az igazság, ami talán legkevésbé jellemző a futballra, most mellénk állt - no persze a mi hathatós ráhatásunkkal. Az, hogy Sagna gólt szerez, annyira nem szokatlan, de az, hogy az Arsenalban egy szélső hátvéd fejjel talál be, úgy, hogy nem a 90+5-dik percben jár a meccs, és élet-halál kérdés a győzelem, bizony ritka, mint a fehér játékos a francia válogatottban. Aztán jött... Ő. Fordult egyet, kettőt, ki tudja hányat, és elnyeste a labdát a kapu jobb oldalába. Klasszis. Extázis.

A második félidőben, mint valami villám csapott le ( hogyan is tehetné máshogy, muhaha ) az első félidőben borzalmasan szürke Walcott. Igaz, hogy a mi Rosickynk szerezte meg a vezetést ( a vezetést!!! ) egy leheletfinom ( no, nem egy ogre lehelet ) pörgetéssel. Kinéztem az ablakon, hirtelen olyan szép lett minden... Jajj, de szép fa! De szép idő! De szép szél! De szép gól!
Nem vagyok oly' bátor, hogy itt már örültem volna. Miden esetre ünnepeltem, s a nagy ünneplés közepette köszöntött rám, ránk a negyedik ( a negyedik!!! ) Ágyús gól. Walcott, akinek már ellőtte is volt veszélyes lövése, átemelt a vendégekben lelket tartó Friedel kapuson. 4-2. Fel sem tudtam dolgozni, hogy mennyi az állás, ismét Walcott, ismét gól és bedaráljuk a Sp*rs-t. Egyszerűen hihetetlen volt. Még csak most kezdem elhinni. Minden bizonnyal ezért késett a poszt. 5-2, 0-2-ről. Három góllal nyertünk, ami azt jelenti, hogy nemhogy győztünk, még a negyedik helyen is maradtunk. Ha Villas-Boas szintén marad, csak a Chelsea padján szezon végéig, akkor nagy valószínűséggel meg is tudjuk szerezni a hőn áhított pozíciót.

1/2 - Nagy lépés ( Sun'land - Arsenal 1 : 2 )

Egészen a hetvenedik minutumig úgy voltam vele, hogy erről a meccsről aztán nagyon sokat fogok írni. Főleg azokról a dolgokról lett volna szó, ami zavar, no meg az öröm, hogy túl vagyunk ezen a meccsen. De ez megváltozott, s az idei egyik legrosszabb meccsből az egyik legjobb lett.
Megmondom őszintén, hogy féltettem a csapatot a bomba formában lévő Sunderland ellen, akik otthonában amúgy se nyertünk már vagy három éve. A döntetlent is aláírtam volna, csak legyünk túl a meccsen... De végül a csapatnak lett igaza. Az utolsó húsz percet leszámítva irdatlan gyenge meccs volt, bár jóformán ebben az időszakban sem volt túl sok esemény a gólokon kívül.
A meccs folyamán mind a két csapat szenvedett. Nekünk a szokásos labdabirtoklásunk megvolt, de szokás szerint teljesen meddő volt ez a mezőnyfölény. Egyszerűen nem hittem el, hogy a fiúk nem látják azt, amit a vak is, hogy ha tíz percig passzolgatunk az ellenfél térfelén, de ennek ellenére sem tudunk semmilyen helyzetet kialakítani, rá lehet lőni mondjuk 18-20 méterről azt a szerencsétlen labdát. Ha magunktól nem is jöttünk rá, legalább a hazaiakat követhettük volna, hiszen a második félidő azon szakaszában, amikor nyomás alá kerültünk, két átlövéssel több fejfájást okoztak nekünk, mint mi a 60-40 %-os labdabirtoklással. Aztán később mégis egy ilyen góllal egyenlítettünk.
Ami a Sunderland vezető gólját illeti, nos, nem igazán tudom, mit mondjak erről. Azt, hogy ez most fair play volt, vagy sem, nyilván mi és a Fekete Macskák szurkolói is máshogy gondoljuk ( bár inkább úgy szóljon a kérdés, hogy unfair volt, vagy sem ). Egy megszerzett labdát Mertesacker átlépett, és haza akarta adni, de megsérült és összerogyott. McClean persze kapva kapott az alkalmon, és a kapuig robogott a labdával s kilőtte a hosszút. Valószínűleg a legtöbben ezt csinálták volna az alja focisták közül. Persze még mindig védekezhet azzal, hogy nem tudhatta, csak balfék volt-e Mertesacker, elesett a saját lábában, s próbálja eljátszani a nagy halált. Ettől függetlenül szerintem nyilván tudta, hogy valami nem oké; a pálya talajánál már csak két rosszabb dolog van : a Wigan és a Mezőhegyes pályájának a talaja. De utólag köszönjük szépen, a csapat kicsit megélénkült játékban, s jött Ramsey. Öt percen belül egyenlítettük egy távoli lövésből. Most végre a szerencse is mellénk állt, Ramsey két csontot, plusz egy gólt is szerzett. Azaz, két oldalsó kapufát érintve csorgott be a labda. Sokáig tehát nem örülhettek a hazaiak a vezetésnek.
A gól után ugyan úgy mi birtokoltuk többet a játékszert, a Sunderland ugyan úgy nem támadott. Az egész meccsen legnagyobbrészt a kontrákra építettek, ami meglepő volt számomra egy ilyen formában lévő hazai pályán játszó csapattól. Igaz, Martin O'Neill nyilván tudta, hogy majd a labdát tartjuk, s úgy vélte, a megszerzett labdákból lehet valamit kihozni. Egyedül a meccs elején volt kiegyenlítettebb a játék, valamint a második félidő egy rövid szakaszában, amikor a kapunkhoz szorítottak bennünket.
A végén jött egy Walcott-Arshavin csere. Csak azért nem szomorkodtam, hogy az orosz pályára lép, mert szegény Walcott mai teljesítményét nem tudhatta alulmúlni bő öt perc alatt. De nagyon kellemeset csalódhattunk : ez alatt a rövid idő alatt volt két remek beadása, az első után Van Persie fejelhetett, amit még fogott a hazaiak hálóőre, Mignolet. A másodikra viszont remekül érkezett a legenda, és újra gólt szerzett, méghozzá ismét győztes gólt! Henry a hosszabbítás első percében talált be. Nem akartam elhinni, hogy ebből a meccsből ilyen gyönyörű sikertörténet lett. Titi ittléte alatt eddig hat meccsen lépett pályára, természetesen mindegyiken csereként. Háromszor talált be, ezek közül az egyik továbbjutást ért az FA kupában a Leeds ellen, a mostani egy nagyon fontos győzelmet a Stadium of Light-ban, és még a Blackburn elleni gálát is az ő gólja zárta. Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha utolsó meccsén, a Milan ellen is betalálna, s ennek eredményeképpen érnénk el egy jó eredményt a San Siróban.

Igen kemény sorozat előtt állunk, mind a bajnokságban, mind a kupákban. Szerdán tehát jön a Milan ( helyesebben mi megyünk Milánóba ) majd szombaton reméljük jön a 2/2, azaz a második győzelem a Sunderland ellen egy héten belül. Őket kaptuk ugyanis ellenfélül az FA kupában a legjobb tizenhat között. Most tettünk egy nagy lépést, és első körben legyőztük őket. Igazi motivációs bomba volt a mai meccs a végkimenetelét illetően, jómagam bizakodva nézek a közeljövő elé.

Egy, két, há, négy, öt, hat, hét ( Arsenal - Blackburn 7 : 1 )

Erről a meccsről egyszerűen cs.sz.sz.sz.sz., azaz csak szép szavakban szabad szólni - szeretetre méltó csapatunktól évente általában egyszer-kétszer látunk csak ilyen gálát. Most viszont rendesen megadták a fiúk a módját. Azt már lehet, hogy mindenki előre kitalálja, hogy Van Persie gólt lőtt. Nem is egyet.
Mivel ezen a meccsen a találatoké volt a főszerep, most idézzük fel ezeket, és semmi mást!
A Blackburn játékosai talán még azon gondolkoztak, hogy elzárták-e otthon a gázt, amikor kapták az első gólt. A Premier League gólkirályjelöltje, a centerek centere, Robin már a nyolcvanadik szekundumban eredményes tudott lenni. Egy gyönyörű Coquelin-passz után Walcott gurított középre az érkező Van Persie-nek, akinek innen már gyerekjáték volt bepofozni a labdát. 1-0
Sokszor volt már idén az Emiratesben olyan bajnoki meccs, ahol húsz-harminc percen keresztül ellenállhatatlanul játszunk, vagy legalábbis úgy, hogy az ellenfélnek momentuma sincs. Én egy elég parázós típus vagyok, de ezen a meccsen egyszerűen meg sem fordult a fejemben egy pillanatra se, hogy a vendégeknek akár annyi keresnivalójuk legyen itt, mint egy tálibnak a Fehér Házba. De milyen a foci? Kemény és igazságtalan. Pedersen óriási szabadrúgásgóljával egyenlítettek a vendégek a harmincadik perc környékén. Nem megkerülendő, hogy ez volt a meccsen az első kapura lövésük. 1-1
Ennek ellenére a fiúk mentek tovább, mintha mi sem történt volna ( ahogy mindig kéne az ilyen meccseken... ).
Song mesteri átadása Walcottnak ismét nyerőnek bizonyult, ugyanis az angol ismét jól gurított középre, és szinte lekopírozva az első találatot, érkezett Van Perise, és passzolt a hálóba. Nyolc perc sem telt még el, és máris ismét nálunk volt az előny. Ez nem is lehet másképp - gondoltam. 2-1
Rajtam kívül egy hajdani Szentek-beli gyorsvonat, Oxlade-Chamberlain, alias Chamboo is valami hasonlót gondolt. Van Persie talán úgy vélte, hogy ha már kapott két gólpasszt, most ő is kiszolgál : irányítókat megszégyenítő zsugát adott a fiatal támadónak, aki eltolta Robinson mellett a labdát, és megszerezte első PL-gólját. Bravó, Chamboo! 3-1
A félidőben tehát 3-1 arányban vittünk, hátradőlhetett mindenki. A történethez az is hozzátartozik, hogy a félidő végén az ellenféltől Givet azt hitte, itt a tél és a csúszkálás ideje, de rosszul hitte, és leküldték legalább a legközelebbi dombig.
A mi macsónk, Arteta folytatta ott, ahol abbahagytuk az első félidőben : egy szöglet után lecsorgó labdába Koscielny ért bele érdekesen, ami így pont a spanyolnak jól jött lövésre. Nem is teketóriázott Atika - ha kis szerencsével is, de - bevágta. 4-1
Most már egyre nehezebb dolgom van, itt már a szemem két helyén is csak a GÓL! felirat tükröződött, kezdem begolyózni örömömben a sok góltól. A matektanárom biztosan egyből karót adott volna, mert már nehezen számoltam a találatokat. A fejem gyakorlatilag úgy mozgott, mint egy teniszmeccsen, a Blackburn kapuja és a kezdőkör között. Egyig, kettőig, háromig és négyig tudok számolni, ameddig általában szükség van egy meccsen, de ez már ismeretlen terület volt. Azért megpróbálkoztam, és sikerrel jártam : Walcott vitte keresztbe a labdát és szolgált ki már harmadjára a meccsen. Jött a következő duplázó, Chamboo, és rögtön az első után megszerezte a második gólját is a Premier Leauge-ben. 5-1
Hogy is volt a hatodik? Ja, megvan.
Coquelin, aki az egész meccsen kiválóan játszott, középre passzolt, ahol megint csak Van Persie érkezett. A három gólja közül ez volt a legszebb, jobbal perdített a kapuba a rövidről. Mesterhármas, ezzel együtt megszerezte a 22-dik (!) gólját az idényben. 6-1
Ha létezik még hab a tortán, akkor ez az : Henry is betalált. Titi-is-gólt-rúgott. Labdát szerzett a védő ellen, cipelte, majd leadta a labdát ahárom gólnál járó Robinnak, aki viszont önzetlenül visszatette azt, s így Titi begurított a kapuba. 7-1

Séta Álomországban