2011. augusztus 30., kedd

Pak Csu Jung a csapatban, Mertesacker orvosin; André Santos is jöhet

Azért azt mégsem engedhetem meg magamnak, hogy a századik bejegyzésem a Manchester United ellen bekapott nyolc gólról szóljon. Ez nem volt szép a csapattól, hogy erre kényszerített... Persze, legkevésbé ők akarták ezt. Ezért ebben a posztban éppen csak megemlítem, hogy 8-2-re kaptunk ki az Old Traffordon. Talán ez a felmosás kellett ahhoz, hogy végre igazoljunk. Igaz, a dél-koreai csapat kapitánya, Pak Csu Jung már az előtt orvosi vizsgálaton vett részt. Ma volt megtekinthető az első interjúja, melyben azt mondja, hogy még mindig ámul azon, hogy ide került, a maximumot fogja nyújtani, ehhez pedig kéri a szurkolók támogatását. Örülünk, hogy itt van, én legalábbis igen. Koreaink még nem volt, kici á borsz, de erősz, reméljük beválik, és hasznos lesz a csapat számára - minimum - az elkövetkezendő két és fél évben.
Per Mertesacker lehet a következő, a Werder Bremen langaléta középhátvédje. Aki ismeri, tudja, hogy kissé mély, lomhább mozgású. Aki ismeri a Premier League-et, az tudja, hogy gyors védők kellenek. Ennek ellenére nem feltétlen rossz igazolás, de, hogy meghatározó játékos lehet idővel a csapaton belül, azt nehezen tartom elképzelhetőnek. Úgy gondolom, hogy ő egy igazi "pánik igazolás" így egy nappal a bót zárása előtt.
Rajtuk kívül André Santos eljövetelét írják tényszerűen, a brazil válogatott balhátvéd a Fenerbahcét hagyná el a kedvünkért. Hakan Süküréknél nagyon fickándozott a koma, védő létére 52 meccsen 10 találatot jegyzett, nem is akármilyeneket. Azt nem tudom, hogy pánikból hoztuk-e ide, minden esetre vele szemben igencsak bizakodó vagyok.
Továbbá, mivel a hírek szerint Lansbury is mehet a QPR-ba Traoré mellett, így még valószínűbb, hogy jönni fog egy középpályás. Aki lehet Yann M'Vila, Benayoun, sőt, mivel Joe Cole már ott van Párizsban, Eden Hazard érkezését sem lehet teljesen kizárni. Amúgy meg, ha a Dortmund elfogadta volna Wenger 40 millió eurós ajánlatát Mario Götzéért, akár az új német csillag is jöhetett volna. Így tehát gyakorlatilag biztos André Santos érkezése, valamint egy középpályás bemutatása.


2011. augusztus 27., szombat

Manchester United - Arsenal előtt

Sok minden történt ezen a héten a két csapat háza táján, ami befolyásolhatja a vasárnapi rangadó végeredményét. Helyesebben, inkább a mi házunk táján, hiszen Manchesterben mindössze annyi történt, hogy megtudták, kik lesznek az ellenfeleik a Bajnokok Ligája csoportkörében.
Ezzel ellentétben mi szerdán harcoltuk ki a főtáblás helyünket. A győzelem, ami mindössze a második volt ebben a évadban, végre lökést adhat a manchesteri kiránduláshoz, hogy ne egy teljesen önbizalom hiányos, csalódott csapat lépjen pályára az Old Traffordon. Több pozitívum is látható volt az Udinese elleni meccsen, Gervinho labdáinak nagy része például saját csapattársnál kötött ki, gólpasszt is adott, és a megindulásai végre tényleg veszélyesek voltak a kiszámíthatatlansága miatt. Kár, hogy az elefántcsontparti nem léphet pályára eltiltás miatt. Az utóbbi két meccsen egész jó produkciót mutatott föl Frimpong; azt hiszem, Wengernek igaza van, tényleg sokat lehet várni a ghánai középpályástól. A baj az, hogy szintén eltiltás miatt ő sem léphet pályára a Man United ellen, bár ki tudja, ha olyan "higgadtan" játszana mint a Liverpool ellen, lehet, hogy most megúszunk egy újabb piros lapot. Song, aki a Szarkák ellen még a jobbak között volt, és az Udinese ellen a második félidőre fölszívta magát, nem lehet ott a pályán, mi más miatt, mint az eltiltás... Egybébként a kameruni a Swansea ellen sem játszhat majd.
A nagy rangadó előtt tehát az amúgy is gyíkfing középpályáról még két ember hiányzik, a megkeresett Yann M'Vila még nem igazolt le, sőt senki, de Arsene azt mondta, hogy szeretne még három embert igazolni...
Ott lesz még az Afrika kupa is, amikor Songot kell mellőznünk...
Nem tudom, és nem is akarom megtippelni a kezdőnk középső részét, de az biztos, hogy elég felforgatott lesz, hiszen például Wilshere még mindig nem bevethető sérülése miatt.
Mindezen rossz hírek ellenére én nem tartok kizártnak egy 1-1-s végeredményt, hiszen ha a hülyeség is ragadós, a rossz játék miért ne lehetne az. Attól függ az egész dolog, hogy tizenegy betoji kisgyerek fog szaladgálni a pályán, vagy felismerve, hogy nincs veszteni valónk, beleadunk-e mindent, hadd szenvedjen az ördöge!

2011. augusztus 26., péntek

Legyőztük az Udinesét, jutalmul jöhet Németország bajnoka

Szerdán szerencsére megmutattuk, hogy azért simán jobbak vagyunk az olaszoknál, ha odatesszük magunkat. A második gólunk igazán szép volt, Gervinho első jó meccsét játszotta, Szczesny ismét bizonyította, hogy nincs kapuskérdés, végül pedig a legfontosabb, hogy kettős győzelemmel a főtáblára jutottunk. Összességében jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, a 2-1-s eredmény helyett lehetett volna több is. Az igaz, hogy az első félidőben a középpályánk legfőképpen Ramsey révén nagyon gyenge volt, mind előre, mind hátra. A tény, hogy kell egy középpályás, aki irányítsa a csapatot, még az Udinese ellen is szépen körvonalazódott. A legújabb hírek szerint Wenger 22 millió fontot fizetne a Rennes középpályásáért, Yann M'Viláért, sőt, a Football Italia  még Sneijder nevét is hírbe hozta velünk kapcsolatban. Nyugodt mondjuk nem vagyok, hiába hall az ember nap mint nap gyakorlatilag jó kis igazolási pletykákat. Minden esetre muszáj, azaz muszáj igazolni, és ez kicsit enyhíti a stresszt...

Theo idegenben is betalált az Udinese ellen


A Bajnokok Ligájánál maradva, tegnap ugyebár kisorsolták a csoportokat. Akkora szerencsénk most nem volt, mint tavaly, amikor is a Shakhtar, a Braga és a Partizan volt a csoportkörben a három riválisunk, de azért most sem panaszkodhatunk : az Olypiakosz, a Marseille és Jürgen Klopp tanítványai, a Borussia Dortmund lesz az ellenfelünk idén az első körben. Innen azért illik továbbjutni, akárhogy is nézzük. Az sem szégyen, ha másodikként, hiszen tavaly abban a habkönnyű csoportban is sikerült az ukránok mögött végezni. Első ránézésre egy minimum tizenkét pont. A görögöket oda-vissza meg kell verni, a Marseillet és a Dortmundot hazai pályán le kell győzni. Van egy olyan érzésem, hogy innen elsőként fogunk továbbmenni; nem tudom miért, egyszerűen az is olyan Arsenalos lenne.



Angol csapatok közül talán a Manchester United kapta a legkedvezőbb ellenfeleket, nekik a Benfica, a Basel és a román Otelul Galati jutott osztályrészül. A City már nem járt ilyen jól : a Bayern München, a Villarreal és a Napoli lesz az ellenfelük. Ez egy szép kis csoport, amibe szerintem olyan körbeverések lesznek, hogy ihaj.
A londoni kékek ellenfelei pedig inkább csak idegenben okozhatnak egy kedvezőtlenebb eredményt Villas-Boaséknak, a Valencia, a Leverkusen és a Genk fog pályázni a Chelsea-re. A Manchester Cityn kívül véleményem szerint az összes angol csapat biztos továbbjutó, hogy aztán ebből mi lesz, ősszel kiderül.

2011. augusztus 21., vasárnap

Arsenal - Liverpool ( 0 : 2 )

Ebben a vereségben semmi meglepő sincsen, amint az előző bejegyzésben említettem, már előre kinézett egy ( nagy ) zakó a pudlik ellen. Az elkeserítő volt mégis, hogy ez az Arsenal. Egyszerre játszottak olyan játékosok, mint Ignasi Miquel, Carl Jenkinson, Emmanuel Frimpong, Aaron Ramsey, és később Henry Lansbury, de akkor már Frimpong nem volt a pályán. Ezek mind tehetséges játékosok, és talán tudnánk velük végezni az első tízben - bár Miquel testfelépítése szerintem nagyon nem Premier League szintű. De azért talán nem az a cél, hogy az első tízben legyünk.
A mérkőzés elején Koscielny lesérült, a végén Jenkinson. Eddig is rengeteg sérült volt ( no meg két eltiltott ) ezért is volt olyan tartalékos a kezdőnk. Most, hogy Frimpong is kiállíttatta magát, gyakorlatilag nincs is elég emberünk. Most már muszáj lesz igazolni, kerül amibe kerül, ha 30 millió, akkor annyi, de ez így nem mehet tovább. Két forduló, nulla rúgott gól. Ráadásul az Udinese ellen is csak egyszer sikerült betalálni. Egyszerűen szívfájdító volt nézni, hogy szegény Sagnának kellett balhátvédet játszani, mert Wenger nem hajlandó igazolni. Erreföl kaptunk a kiállítás után egy hihetetlen peches gólt, bár ehhez lassan hozzászokhatunk... Miquel és Ramsey hozta össze, bár véleményem szerint egyik játékos számlájára sem írható a gól. Ezek után már nem volt kérdéses, hogy nyer a Liverpool, és a végén mivel kinyíltunk, sikerült összehozniuk a másodikat.
A Mersey-partiak örülhetnek a győzelemnek, de annak, hogy ilyen korlátozott szellemi tudású csapat ellen, amivel kiálltunk ellenük, így tudtak szerepelni, inkább a falba verhetik a fejüket. Igaz, míg Frimpong a pályán volt, gyakorlatilag tíz emberrel játszott a 'Pool, mert Vermaelen egyszerűen hihetetlen, briliáns, fantasztikus, lehengerlő játékot mutatott. Carrollt egy az egyben levette a pályáról, és e mellett még arra is volt energiája, hogy a végén még középcsatárt játsszon,. Ha ő nem lett volna, ki tudja, mi lesz a vége.
A jövő héten talán már elkezdünk tárgyalni valakivel : Jagielka, Cahill, Baines, vagy akárki. A Manchester United ellen már visszatérhet Gervinho, de ezzel nem sokra megyünk. Előtte még ott van szerdán az Udinese elleni meccs, amivel kapcsolatban kevésbé vagyok pesszimista, szerintem hozzuk legalább egy ikszre a meccset. De a Vörös Ördögök ellen valószínű megint tanulunk egy jót...


2011. augusztus 18., csütörtök

Kemény meló lesz

Illetve az is az volt, amit a legutóbbi meccsen műveltünk. Az Udinese ellen itthon sikerült 1-0-ás győzelmet elérni, ami a két csapat mutatott játékát nézve igen csak sovány előny. Ha az összképét nézzük annak a meccsnek, megint megmutattuk mindkét arcunkat, tavalyhoz képest azzal a különbséggel, hogy most már az arcunk jobbik fele jóval rosszabb, mint a tavalyi jobbik fél. A rosszabbik így adja magát, hogy nem katasztrófa, mint mondjuk a Tottenham elleni 3-2-s vereség, hanem szégyen, tehát az, hogy egy kaput eltaláló lövésünk volt a második félidőben, és mindezt hazai pályán sikerült összehozni. Az is tragédia volt, amit a tisztelt Ágyús hadsereg hozott össze körítésként. Ami azon a meccsen volt, az elég nagy szánalom. Egy Ferencváros - Újpest meccsen hangosabbak a zöldek, mint itt voltak a szurkolók. Mindezt nem csodálom, látván a második játékrészt, én is inkább rosszul voltam, aztán majdnem álomba nyomott a rosszullét. Valószínűnek tartom, hogy a gúnár testvérekkel is ez történhetett kedden este, így pedig nem könnyű a Legjobb csapat, amelyet a világ valaha látott című dalt zengni.
Ami az olaszokat illeti, meglepően jól játszottak és bátrak voltak. Éppen ezért egy grammal kevesebb a csapatot terhelő nyomás súlya. Az megint más kérdés, hogy ha kicsit jobbak vagyunk, (...) akkor ők sem ficánkolnak ennyire. Minimum annyira kreatív játékot játszottak, mint mi; igaz, a nullát nem nehéz túlszárnyalni. Többször is kijátszottak bennünket, több ziccerük volt, mint nekünk egyáltalán gólhelyzetünk. Az olaszok csak magukat okolhatják azért, hogy rúgott góljaik száma 0.  Azt pedig nekünk, hogy a második negyvenöt percben a védők nyugodtan megbeszélhették hátul, hogy mi van az asszonnyal, mert kábé annyi veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára, mint a Taksony SE a Magyar kupára. A középpálya, ami eddig a legnagyobb erényünk volt, mára egy hamvába holt hármas minden akciónál, és valljuk be, derék nélkül nem lehet derekasan helytállni.



Ezért az augusztus ( is ) kemény meló lesz. A legjobb megfogalmazást egy arzenálos blogon olvastam : "Vége a szép focinak, mostantól minden meccsen minden pontocskáért vért fogunk izzadni. Felkészültél erre?" No igen. Nem számíthatunk már káprázatos esernyős be passzokra, amikből ziccer lesz.

Ezzel csak az baj, hogy természetesen most kell, hogy kevesebb, mint két hét alatt játszunk négy mérkőzést : két BL-selejtező, valamint itthon a Liverpool és idegenben a Manchester United. Már előre rettegek, hogy mi lesz a maradék három meccsen. Még az Udinesét csak elintézzük, mert a Bajnokok Ligájáról való lecsúszás sokba kerülne, szó szerint. Viszont a Liverpool ellen a minimum, hogy egy vereségnek nézünk elébe, de ha a vége 0-2, 1-3, 0-3, vagy ehhez hasonló eredmény születik, akkor sajnos nem mondhatjuk, hogy erre nem lehetett számítani. A 'Pool pont a középpályán erősített be, a Sunderland elleni meccsen Charlie Adam és Stewart Downing is jól játszott. A United, mint legfőbb bajnokesélyest, úgy gondolom, nem szükséges ecsetelni, főleg, hogy mi utazunk Manchesterbe... 
Így felmerül a kérdés : vajon szerzünk még pontot  ebben a hónapban? Én azt mondanám, hogy ha egy pontot sikerül összegürcölni, már összekulcsolhatjuk a két kezünket. Nehéz meló lesz így, nem csak a nagy csapatok ellen, akárki ellen. Mi még mindig az Arsenal vagyunk, aki ellen fölszívják magukat a csapatok, vagy éppen beállnak bekkelni, úgyhogy a maradék 37 forduló is kevés lehet arra, hogy legalább egy elégséges eredményt elérjünk a bajnokságban. A pudlik ellen nem lesz  Gervinho, Song, Wilshere, Gibbs, Djourou (?), és még valószínű Traoré sem lesz bevethető. Így ugye már érthető, hogy miért "nem lesz sétagalopp" a pudlik elleni mérkőzés ( SEM! )...

2011. augusztus 16., kedd

Irány Európa!

Ma este selejtezőt játszunk az olasz Udinese ellen a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért. Ha visszatekintünk, akkor akármelyik évben azt mondtuk volna egy ilyen meccsre, hogy otthon egy laza hármas, idegenben pedig már egy döntetlen is elég, hadd legyen a másik csapatnak is sikerélménye. Most azonban más a helyzet : például a goonersguide.com-on a különböző meccselőzetesek végén egy, maximum kétgólos hazai győzelemre számítanak. Nem csoda. Igaz, ennek nem feltétlenül kizárólag a csapat nagymértékű gyengülése az oka, az Udinese is virágzik, vagy legalábbis virágzott, mert a nyáron az olaszok is legyengültek, Sánchez, Inler és Zapata is elhagyta a klubot a nyáron, tehát majdnem minden poszton elvesztették húzóembereiket az udineiek.
A mérlegünk a hazai Bajnokok Ligája meccseken jó, a legutóbbi hat mérkőzésen öt győzelem, amihez 21-6-os gólkülönbség dominál. Az Udinese hat éve szerepelt utoljára a legrangosabb európai kupában, és ez a sorozat nem most fog megszakadni. Hat éve az idegenbeli mérlegük egyébként kiegyenlített volt, két győzelem, két vereség, hét rúgott gól mellé kilenc kapott volt.
Ha már a fogadó oldalaknál tartottunk, a kívülállók 14, illetve 20 százalék esélyt adnak az említett oldalon az Udinese győzelemre.
A két csapat egyébként még sosem találkozott ezelőtt. Eltiltás miatt Wenger illetve Robin van Persie nem lehet a kispadon, illetve a pályán, ugye, a Barcelona elleni meccs után biztos csak igazat mondtak a katalánokkal vagy a FIFA bírókkal kapcsolatban. Így a következő kezdőre lehet számítani : Szczesny - Sagna, Koscielny, Vermaelen, Gibbs - Song, Ramsey, Rosicky - Gervinho - Chamakh - Arshavin. A középpályán Ramsey helyére esetleg bekerülhet Frimpong. Minden esetre ez a Ramsey/Frimpong, Rosicky, Chamakh hármas nem túl biztató ezeket a játékosokat ismerve. Ha a walesin és Chamakhon múlik, valószínű nem találunk be. De reménykedünk. Sajnos már egy Udinese ellen is reménykedünk.


2011. augusztus 15., hétfő

Newcastle - Arsenal ( 0 : 0 )

Divatos játékot játszottunk a Szarkák ellen : langyosat. A csapatra nézve még ez a jelző is hízelgő. Nasri és Fabregas hiánya miatt igencsak vérszegényen játszottunk, s bár egy szurkoló általában feszült a meccs alatt, én személy szerint jól megültem a fotelben. Eddig is volt, hogy unalmasan játszottunk, de a meccsenkénti egy helyzetet minimum hoztuk. Nagyon nagy nulla ez a támadó középpálya így, Ramseyvel és Rosickyvel. A walesi semmi kreativitást nem mutatott föl. Utóbbi bár igyekezett, két-három jó passzát leszámítva inkább csak ide-oda szaladgált, forgolódott értelmetlenül. Az új fiú, Gervinho megindulásainál mindig megrezzentem egy kicsit, mert jól kezdte befelé húzni a labdát, de a passzt mindig, azaz mindig elrontotta. Lövés/passz helyett meghúzta, ha meg meg még nem kellett volna megjátszani a labdát, száz százalék, hogy betette középre. A balszélső Arshavin néhol a jobb oldalon tűnt fel, ami elég érdekes. A kobold sem nyújtott maradandó teljesítményt.
A védelem tulajdonképpen/legalább jól muzsikált, Koscielny és Vermaelen a jövőben még nagyszerű védőpáros lehet. Sagna és Gibbs a széleken a védőmunkát, ami akadt, azt elvégezte, de a támadásokhoz ők sem tudtak sokat hozzátenni. Leghátul aztán meg szinte tényleg semmi munka sem volt, egy-két beívelésre jól jött Szczesny és kiöklözte, vagy lehúzta.
A legérdekesebb jelenet a képen látható történet volt, amit szokás szerint Joey Barton kezdeményezett. A vége az lett, hogy Barton a pályán maradt, Gervinho pedig idő előtt mehetett pihenni. Egyszer szívesen megnézném egy csapatban Mario Balotellit, Joey Bartont, Ibrahimivicsot, Gattusot és Ricardo Carvalhot.
A meccs után annyit tudok hozzátenni, hogy borzasztó látni, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az ember nem ezt várná, hogy azok a reménytelen hétvégék ( máris ) visszatérnek. Bár azt mondják, mindig van lejjebb, játékban ennél már csak jobb lehet. Remélem.


2011. augusztus 13., szombat

Kezdődik a tánc



A mai napon elkezdődik a Barclays Premier League 2011/2012-s szezonja, bla-bla-bla, bla-bla-bla, stb., nem kell a rizsa. A lényeg az, hogy ezentúl sok angol szurkoló, vagy angol csapatnak szurkoló egyénnek lesznek vérnyomásproblémái, és egyébként különösen hétvégén, amikor nyugodtnak kéne lennie. Ez egy vírus, ami sok mindenkit sújt. Az érintett egyéneknek szombaton, vasárnap ebéd után lehetnek gondjaik a vérnyomással, amire a legfőbb gyógymód az, ha kikapcsolja a tévét, és a hosszú és veszélyekkel teli úton megpróbál betérni a lehető legközelebbi pubba, ahol ha már odáig elment, és amúgy is hosszú, megrázkódtatásokkal teli napja után megiszik néhány korsóval.
Azoknál, akik nem éltek ezzel a lehetőséggel, a meccs napján ( sőt,még a meccs másnapján is! ) többször regisztráltak délutáni teázás közben pohártörést, tea kiloccsanást, stb.
Az Arsenal szurkolóinak a mai napon kora este kezdődhetnek a problémák, csapatuk Newcastle-be utazik, ahol legutóbb négygólos előnyről buktak kedvenceik. Azon a napon London északi részén sok gondterhelt arcú úriembert véltek felfedezni a civilek ( a pubokban )...



Ma tehát elkezdődik ismét egy szezon. Érdekesség, hogy a magyar Nemzeti Sporton kívül nem sok neves lap várja egyáltalán az első háromba a tímet. Van, aki azt mondja, az első ötben sem leszünk benne. Őszintén szólva egyik ( neves ) lap sem érdekel, attól én nem fogok mást gondolni. Tény, hogy gyengült a csapatunk. A legnépszerűbb tipp egyébként ez : 1. Man. Utd, 2. Man City, 3. Chelsea, 4. Liverpool. Az én tippem : 1. Arsenal, a többi nem érdekel. Őszintén : 1. Man. Utd, 2. Chelsea, 3. Man. City, 4. Arsenal, 5. Liverpool.
Sajnos, ha magába néz az ember, láthatja, hogy ezzel a kerettel bizony bajnokságot nyerni nem lehet. A dobogó valamely foka már gyakorlatilag szép teljesítmény lenne. Ez van.
Ami a mai Newcastle elleni meccset illeti, győzelmet várok, de nem arra számítok, ha lehet egyáltalán így fogalmazni. Természetesen mindig győzelmet vár az ember, aztán azt jó maga is tudja, hogy annak mennyi esélye van. A Szarkáknál a nyitányon szerintem egy döntetlen sem lenne tragédia. Ha minden igaz, és az érintett játékosok már valóban felépültek, a sérültek pedig még valóban sérültek, a következő lehet a kezdő este : Szczesny - Sagna, Djourou, Vermaelen, Gibbs - Song, Ramsey, Rosicky - Gervinho - van Persie - Walcott.
 

 

2011. augusztus 12., péntek

Cesc végleg elutazik

Már repül is Cesc Barcelonába... Állítólag már holnap be is mutathatják, sőt, a Real Madrid elleni Szuperkupán is debütálhat. Ez minket már úgy nagyjából egyáltalán nem érdekel.
Ittléte alatt Cesc volt a mi húzóemberünk, sőt, a Premie League történetében is mint nagyszerű Arsenal középpályás fog szerepelni. Mindegy, majd megleszünk valahogy nélküle is.
Mindenesetre köszönjük, Cesc, amit a klubért tettél!


Kiket kell elpáholni idén? (2.)

A bajnokság rajtja előtt nem árt kicsit körültekinteni, hogy kik lesznek legfőbb riválisaink. Illetve azt tudjuk, hogy kik lesznek, de vajon mennyit változtak?



A legjelentősebb ellenfeleink természetesen idén is a Manchester United, a City, a Liverpool és a Chelsea. A Tottenhamet pedig mindig meg kell verni.

Mióta Roman Abramovics megérkezett a Chelsea-hez, a londoni klub minden nyáron igen aktív az átigazolási piacon (...). Nem volt ez másként most sem... Bár egyik sem olyan játékos, aki már igazi sztár, lehet, hogy Torres 50 milliója azért mégis csak számított... Az sem kizárt egyébként, hogy a régebben kupákat nyerő, ám mostanra már igencsak öregedő csapatot fiatalos lendülettel akarják újra sikerre vezetni. A négy komolyabb igazolásból ugyanis egyik sem érte még el a húszat ( életkorban ). Lucas Paizon a Sao Paolo B csapatától érkezett, 17 éves, 7,5 millió eurót sem sajnált érte Abramovics. Thibaut Courtois, aki Genkből érkezett 9 millió euróért, 19 éves. Oriol Romeu a Barcelona B-től jött, 5 millió eurójába került a Chelsea-nek, valamint Romelu Lukaku az Anderlchtből 22 millió euróba került. Először is azt vehetjük le, hogy a kommentátorok nem lehetnek álmosak meccs közben, hiszen ha majd egyszerre játszik, Romeu, Romelu Lukaku, illetve Kakuta ( ő már régebb óta a csapat tagja ), bizony oda kell figyelni, hogy legyen valakiből Lukuta, Romeku vagy Kakadu.
Játékosoktól függetlenül a Chelsea legnagyobb nyári fogása Villas-Boas, a Portótól érkező, nagy célok elébe néző portugál tréner. A Mourinho-utódnak kikiáltott szakembertől hasonló eredményeket várnak, mint amit a Special One-tól kaptak még néhány éve. Reméljük nem jön össze belőle semennyi. 
A Chelsea tehát erősödött, és simán lehet beleszólása az aranycsatába. Sőt.




Úgy tűnik, Sir Alex a Unitednél sajnos megint bizonyította, hogy jó szakember. A Vörös Ördögök mindhárom igazolása jónak tűnik; bár Edwin van der Sar pótlására szerződtetett David de Gea nem védett szenzációsan a Manchester City elleni meccsen, de kapustól nem is lehet várni, hogy rögtön minden a legjobban működjön. Phil Jones, aki közel 20 millió fontért került Blacburnből Manchesterbe, a második félidőben jól játszott. Ashley Young pontrúgásai pedig veszélyesek voltak, és tulajdonképpen ezen erényéért ( is ) hozták el az Aston Villából 18 millió fontért. 
A távozók miatt nem gyengült a csapat, viszont az igazolások erősítést jelentenek. Ráadásul Sir Alex előhúzta a kalapból Cleverlyt, aki sokkal kreatívabb sajnos mint Michael Carrick ( és ha már clever, akkor okosabb ). Valamint Danny Welbecket is betette a csapatba a City ellen. 
A Manchester United indul neki a legesélyesebben az új szezonnak, az biztos, de hogy mi lesz ebből, azt senki sem tudja, csak sejti, hogy könnyen lehet egy huszadik bajnoki cím, illetve még egy pár intenzív osztály teli Liverpool drukkerekkel.



Kiket kell elpáholni idén? (1.)

A bajnokság rajtja előtt nem árt kicsit körültekinteni, hogy kik lesznek legfőbb riválisaink. Illetve azt tudjuk, hogy kik lesznek, de vajon mennyit változtak?



A legjelentősebb ellenfeleink természetesen idén is a Manchester United, a City, a Liverpool és a Chelsea. A Tottenhamet pedig mindig meg kell verni.
A milliárdos sejk-csapat idén nyáron sem fogta vissza magát. Gael Clichy 8, Sztefan Szavics 12, Kun Agüero 45, Costel Pantilimon 6,5 ( Samir Nasri 25 ? ) millió font ellenében került  (kerülhet) a kékekhez, ahol végre együtt játszhatnak olyan nagy és okos játékosokkal, amilyen például Mario Balotelli. Őszintén szólva még mindig nem tudom magamban tartani a röhögést, ha arra gondolok, vagy éppen azt mondja valaki, hogy a City - már - az egyik legfőbb riválisunk. Én elég lúzernek tartom azt az egész bagázst, ahhoz képest viszont mégis tavaly előttünk végeztek. Manchester kék szívű felében kevésbé értenek a focihoz. Máshol, ha ennyi klasszisa lenne egy csapatnak, már réges-régen teli lennének trófeákkal. Bár a "kupaspecialista" (...) Mancini tavaly már elhódította az FA-kupát a Cityvel, az olasz nem túl nagy egyéniség, mint edző. Bár játékos és tréner 50-50 %-ban felelős egy csapat teljesítményéért, úgy gondolom, ha az olasz helyett más ülne a kispadon, még jó is lehetne a City valamire. Bár ki tudja, lehet, hogy Roberto egy mesteredző, csak az olyan nagy játékosok, mint Mario Balotelli nem mindig értelmezik helyesen azt, amit a mester kér.
Ha sikerülne a Citynek összekovácsolni ezt a csapatot, akkor beszélhetünk valamiről. Így viszont még marad nekik a reális cél, és az maximum egy harmadik hely az idén. Persze pontlopónak jók, ezért is kell odafigyelni rájuk.



Ha ránézünk a Mersey-parti együttes átigazolási listájára, láthatjuk, hogy liverpooli barátaink sem lustálkodtak a nyáron. Jelentősebb igazolásaik : Jordan Henderson ( Sunderland, 18 millió font ), Charlie Adam ( Blackpool, 8,4 millió font ), Stewart Downing ( Aston Villa, 22,8 millió font ). Erősítettek tehát Kenny Dalglishék, de így se fognak sokra menni. Mivel sem tavaly, sem azelőtt nem tudtak az első öt helyen végezni, ezért most nyilván az elsődleges cél az lenne, hogy befurakodják magukat a csirkések elé, aztán egy jól sikerült ősszel megcélozhatják, hogy a City-t kitúrják, és újra helyreálljon a Big Four. Tavasszal megmutatták, hogy ezzel a csapattal is lehet jól játszani. Most még jött három játékos ( akik hozzáteszem, nem klasszisok, inkább stabilabbá akarják tenni a 'Poolt ) és ha Dalglish jól dolgozik, netán, talán, esetleg, a dobogó harmadik fokára odaérhetnek. De ezt nem tartom reálisnak. Az első ötben fognak végezni, de negyedik, vagy ötödik helyen. Nem olyan jó csapat még ez a Liverpool.
Ellenben kupában gondolkozhatnak, bár az FA-kupa megnyerése a Angliában a másodosztályig mindenkinek lehet majdhogynem reális cél.


2011. augusztus 10., szerda

Már csak órák kérdése?

Minden bizonnyal igen. Az átigazolási piacon nap mint nap változnak az ügyek, hát még akkor, ha a bajnokság rajtjáig már csak hármat kell aludni.
A spanyol www.sport.es szerint alig néhány óra, és megegyeznek Cesc Fabregas ügyében a felek. A fix összeget 34 millió euróra becslik. Nagyon pozitívnak vélik az ügy változását, legalábbis katalán szempontból nézve. Ha valóban pár óra kell, az azt jelenti, hogy már csak hivatalossá kell tenni az ügyet, azaz akkor már rég megvan a megállapodás. Az nyáron rengeteget lehetett aról olvasni, hogy pár napon belül, vagy a jövő hét végére ( meg lesz a megállapodás ), de ezt már a százezredik olyan cikk előtt tudni lehetett, hogy alaptalan pletyka. Viszont ilyen merészen, ilyen kevés időt mondva, azaz pár órán belül, nem nagyon volt. Igen valószínű, hogy ez úgy lesz, ahogyan a spanyol lap állítja.
Laurent Blanc, Samir Nasri menedzsere a francia szélső ügyével kapcsolatban azt mondta, hogy jelenleg még mindig az Arsenal játékosa Samir ( ezt eddig is tudtuk ), de elmondta neki, hogy nem szeretne szerződést hosszabbítani. A tegnapi hírek szerint 25 millió font ellenében lehet a Manchester Cityé Nasri, amivel nagyon jól járnánk. Egészen komolynak tűnt az a hír, hogy Wenger egy Nasri megy, Juan Mata jön akciót tervez, amivel bizony jól járnánk, Mata nagyszerű játékos.
Valamint Gary Cahill, a jelenleg még boltoni védő ügye a Premier League rajtjáig eldől, a 24 éves játékos körülbelül 11-15 millió font körüli összegbe kerülhet.

Ha a dolgok úgy haladnak tovább, ahogyan jelenleg állnak, akkor szombaton talán kijelenthetjük : érkezett : Carl Jenkinson, Gervinho, Alex Oxlade-Chamberlain, Mata, Gary Cahill ( és megérkezett a játékengedélye Ryo Miyaichinek ). Távozott : Ebuoe, Nasri, Fabregas;
Ez azt jelentené, hogy az öreg tartotta a szavát, és aktív volt az átigazolási piacon. Ha ezzel az öt ( hat ) igazolással fejezzük be, akkor láthatjuk, hogy négy játékos is szélen játszik, három klasszikusan, azaz Wenger egyértelműen számol Cesc távozásával, ezzel a középpálya jelentős gyengülésével.
Az viszont még nem is volt megemlítve, ha Cesc elmegy akkor kapunk 34 milkát, amivel már lehet gazdálkodni...


2011. augusztus 8., hétfő

Elszomorító a helyzet

Jövő héten kezdődik a Premier League. Minden normális csapat, aki tud, igazolt olyan játékosokat, akik segítségére vannak a klubjuknak. Még a Mu is képes volt három játékost igazolni. Van der Sar helyére szerzőtették David de Geát az Atléticotól. Mert szükség volt rá. Mert a józan ész azt diktálta ( és volt keret rá ). Tőlünk elment Clichy az újgazdagokhoz, így Kieran Gibbs lett az első számú balhátvéd... Persze, hogy tehetséges... Persze, hogy fiatal... Kéne egy normális balszélső. Kit igazoltunk? Senkit ( eddig... ). Pedig szükség van rá. A józan ész ezt diktálja ( és van keret rá ). Védőposzton igazoltunk egy Carl Jenkinsont a Charltontól ( ahol amúgy kölcsönbe adták több csapatnak is ). 19 éves, nemhogy megoldja a problémákat, még tetézni is fogja.
Leigazoltuk Gervinhót a Lille-től. Ő az eddig látottak alapján jó igazolásnak bizonyul, úgy néz ki, hogy jól érzi magát. Csak az a baj, hogy eddig sem a támadószekcióval volt a gondunk, Robin termelte a gólokat, Cesc osztotta a forintos zsugákat. Persze lehet gond, ha végül EL Capitano visszatér Barcelonába, ahonnan származik, igen, ahová való, ahol kel lennie... ( Egyébként az járja, hogy a Barcelona arra kéri Cescet, hogy adjon hozzá az átigazolási díjhoz saját zsebből pár milkát, és akkor "hazamehet". Azért valljuk be, egy ekkora klubnál ez nemhogy elképesztő - bunkóság - hanem felháborító is. Ha meg nincs rá keret, akkor ne járjon a száj ) Viszont Gervinho csatár, és nem irányító, és Aaron Ramsey-ben pedig finoman szólva sincs akkora bizalmam... és nincs akkora játékos sem, mint Cesc.


Nyakunkon a Nasri-ügy is, akiért a állítólag az újgazdagok érdeklődnek. Szerintem Samir maradni fog, bár a City simán költhet még 15-20 millió fontot ( na és akkor itt jut eszünkbe, hogy a City 45 millióért szerződtette Kun Agüerót.  Már akkor megfejelem a monitort, ha valaki azt mondja, hogy Agüero jobb, mint Nasri, de hogy 25-30 millióval többet érjen, nahát az már... persze a Citynek teljesen mindegy, szerintem ők 90 millióért is leigazolták volna ). Minden esetre fennáll a lehetősége annak, hogy Samir távozik. Akkor pedig pedig összeadhatjuk : Nasri, Cesc, Clichy ( Bendtner, Eboue ) - a távozók ( ez a legrosszabb eset ).  Érkezett : Jenkinson, Gervinho.
No persze ha Cesc elmegy, lesz kis lóvé. Az megint más kérdés, hogy tuti, hogy nem csinálnánk vele semmi értelmest.
Végül adjuk össze, miből főzhetünk. Vegyük alapul a kezdőt, ami a Benfica ellen lépett pályára szombaton : Szczesny, Sagna, Vermaelen, Djourou, Gibbs, Rosicky, Song, Ramsey, Arshavin, Gervinho, van Persie. Ez jelenleg a legerősebb kezdőnk. Azóta ( szombat ) lesérült Vermaelen, Gibbs és RvP. Azon kívül rengetegen még sérültek kulcsjátékosaink közül. Nem tudom, augusztusban hány meccset fog nyerni a csapat, de ilyen kerettel nem sokat az biztos. Első három fordulóban ugye Newcastle, Liverpool és Man. United.
A klub a fennállásának 125-dik évét éli. Ha hat év után ebben a szezonban sem nyerünk semmit, akkor egyikben sem ( legalábbis addig, amíg Wenger nem hajlandó távozni ). Előzetesen legalábbis nem néznek ki túl rózsásan a dolgok.

2011. augusztus 4., csütörtök

Új szezon, új blog, több érdekesség

Csakúgy, ahogyan a legtöbb csapat, én sem unatkoztam az uborkaszezonban. Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel a We love you Arsenal blogomon a cikkek kábé 30 %-a kapcsolatos csak az Arsenallal, nem kéne-e egy másik blog is, így külön lennének választva más bajnoksággal és eseményekkel foglalkozó bejegyzések a blog eredeti, Arsenallal foglalkozó posztjaival. Sok is volt már azon az oldalon minden, így hát rávettem magam, és létrehoztam a Focilabdát, aminek ha a neve nem is olyan kiváló, cikkei biztosan azok lesznek. Elsősorban négy bajnoksággal vagy országgal kapcsolatosan foglalkozok majd : Magyarország ( OTP Bank Liga ), Németország ( Bundesliga ), Olaszország ( Serie A ), Spanyolország ( Primera División ). Ezeket már nem nagyon lett volna egyszerű és szerencsés dolog egy blogon kezelni, főleg úgy, hogy az Arsenal miatt nem is tudtam volna olyan jól kifejteni őket. A Bajnokok Ligájával is ezen az oldalon foglalkozok majd. Egyszerűen : bármi, aminek köze van az Ágyúsokhoz, az továbbra is a We love you Arsenal, we do blogon lesz olvasható, így a Premier League és az angol kupák is. Itt pedig az említett négy bajnokság, a nemzetközi tornák, illetve ha lesz egy-egy rangadó az Eredivisében, vagy a Ligue 1-ben ( utóbbiakról nem lesz tabella ).
Az első stádiumban, azaz az első hónapban még biztosan sokat változik és szépül majd  blog, hogy több érdekesség legyen, de átlátható.



Új szezon, új blog, több érdekesség, nagyobb átláthatóság!