Nem baj, hamarabb meglehet a revans.
Ami ezután következik, az nem éppen leányálom : fogadjuk a Liverpoolt, aki ellen szintén elég gázos meccs volt a legutóbbi, aztán megyünk egyet nyaralni Manchesterbe, az keményebbik felébe. Róluk viszont kellemes emlékünk lehet, legalábbis a legutóbbi összecsapásról, ahol Aaron Ramsey góljával megvertük a teheneseket. Nem mellesleg, az volt az utolsó meccs, amin nyertünk, holott utána még három meccset is játszottunk... De ezt mindenki tudja, hogy a Ligakupa-döntő elvesztése után kamikaze-akció következett be.
Swansea, Blackburn, Bolton ( otthon, idegenben, o;) hármas következik ezután. Nem tudom, milyen formában leszünk ekkortájt, ha egyáltalán kialakul egy forma. Persze az is számít, hogy ezek a csapatok hogyan állnak majd, de őket bármikor le kell tudni győzni. Ráadásul a Boltont otthon fogadjuk.
Miután nagy nehezen letudtuk az első hat fordulót, jön a következő mérföldkő : ellenfelünk a Sp*rs, ezen nincs mit magyarázni, győzni minden áron.
Október 15-én kikezdünk a Fekete Macskával, fogadjuk a Sunderlandet, majd a Favágó FC-t, avagy a Stoke City-t.
Az első tíz forduló záró akkordja a Chelsea ellen fog elhangzani, méghozzá a Stamford Bridge-i színházban...
Összegzésül tehát : az első tíz fordulóban játszunk a Liverpoollal, a Manchester Uniteddel, a Tottenhammel és a Chelsea-vel, továbbá fogadjuk a Boltont és egyszer Newcasle-be is utazunk. Nem túl biztató, ugye?
Mondhatnánk, hogy így viszont könnyű lesz a másik fele. Hát ez csak részben igaz. Kemény egy bajnokság ez a Premier League, és még így is vár ránk egy City, egy Everton. Nem mintha nem tudná mindenki, hogy tudásban sokkal feljebb vagyunk a Citynél, de mégiscsak, ehj. Arról nem beszélve, hogy - mintha annyira bizonyítani akarnánk, hogy jobb nálunk a City - tavaly, ugye, beelőztek a legvégén, amiről inkább mi tehetünk, mint ők; ha létezik olyan, hogy mínusz pontokat szerez egy csapat, hát akkor azt mi lehet, hogy teljesítettük. Ennek. köszönthetően az első, nehéz fordulók között játszhatjuk a Bajnokok Ligája play-offot.
Az őszt Buzsákyék ellen, az újonc QPR ellen fogjuk zárni.
Az utolsó három fordulóban, ha úgy alakul, lesz esélyünk még megszerezni a fontos pontokat, miután remélhetőleg megvertük a Chelsea-t. Az utolsó négy fordulóban tehát Chelsea (o), Stoke (i), Norwich City (o), West Brom (i).
Ez tehát az idei Premier League menü.
A jövő évi mez